A Pilisben tartott mai kutatás sajnálatos eredménnyel zárult. A délelőtti órákban megtalálták a keresett lányt, aki ekkorra sajnos már nem élt - írja Facebook-oldalán a Pest vármegyei rendőrség.
A Billog hamburgerező Facebook-oldalán írt arról, hogy először vettek igénybe a vendéglátóhelyen bevezetett, diszkrét segélykérő rendszert. A rendszer célja, hogy a vendégek nehéz vagy nem kívánt helyzetben csendben kérhessenek segítséget a személyzettől.
A kormány ördögi mestertervről beszél, és megtorlást ígér. De hogy lett a valóságban egyszerű szóbeszédből országos rágalmazási ügy? Rényi Pál Dániel és Plankó Gergő jelentkezik a 444 stúdiójából.
Robert Fico szerint sokan szeretnék, hogy Szlovákia és Magyarország miniszterelnöke között viták legyenek, de ők már az első találkozásukkor elkötelezték magukat a szlovák-magyar kapcsolatok mellett.
A független képviselő szerint "az ostoba Döbrögik szégyenérzete miatt órákon keresztül kergették őket a bömbölő quadokkal (és terepjáróval) terelő juhászok."
A lap a miniszterelnök Facebook-oldalán azonosította Tikász Ferencet, a berettyóújfalui Fidelitas volt elnökét, akit utoljára 2021-ben ítéltek el, többek között testi sértésért.
Orbán Viktor miniszterelnök kiszivárgott heti hírlevelében foglalt állást több aktuális bel- és külpolitikai kérdésben, keményen bírálva a sajtót és az ellenzéket. A kormányfő a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos híreket "aljas álhírbotránynak" nevezte, és a jogi felelősségre vonás lehetőségére figyelmeztetett. Beszélt továbbá Magyar Péter me
Káncz Csaba neve eltűnt az impresszumból, miután politikai kapcsolatokat említett az egyik Facebook-posztjában. A lapigazgató meg is indokolta a döntést.
Ha egy templomnak nincs más fegyvere, csak a harang, akkor lehet, hogy egy kicsit tovább fogják azt kongatni" – mondta Filemon Norbert, az Axióma Központ kutatási vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Hadházy Ákos szervezte, keddi tüntetésre reagálva, amely során a résztvevők megzavarták a Ferenciek terén lévő templomban a szent
Orbán Viktor kiszivárgott hírlevelében "aljas álhírbotránynak" nevezte a Szőlő utcai javítóintézetről szóló híreket, és arról tájékoztatta a Digitális Polgári Körök (DPK) tagjait, hogy minden álhírterjesztő érezni fogja "a magyar jogrendszer hűvös leheletét".
Szakmai etikai okokból azonnal megszüntette az együttműködést Káncz Csaba külsős szerzővel a Privátbankár, miután a szerző neve eltűnt a lap impresszumából. A döntést a lapigazgató Gáspár András azzal indokolta, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyével összefüggő kijelentések sértik az újságírás etikai szabályait, annak ellenére, hogy Káncz azokat
A következő héten jellemzően felhős, az átlagosnál hűvösebb időre kell számítani, a szél sokfelé élénk, olykor erős lesz, és több helyen eső, zápor is kialakulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. MTI-hez vasárnap eljuttatott előrejelzéséből. A hét második felére tovább hűl a levegő: délutánonként már csak 11-16 fokig emelkedik a hőmérséklet, hajnalban
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tiszás politikus szombaton jelentette be, hogy csúszik a párt jelöltjeinek bemutatása. Mindezt a leendő jelöltek személyes védelmével és a családjaik biztonságával indokolta.
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte a lépést a fegyveres fórum és újságíró-lökdösés után. Juhász bosszút emleget, Ruszin-Szendi szerint inkább a miniszter jövője forog kockán.