Csütörtökön sok napsütés várható. Főként fátyolfelhők lesznek felettünk és délután megjelennek a gomolyfelhők is, de számottevő csapadék nem valószínű.
Rendkívül kedvezőtlenül hatott az állattartó ágazatra a száj és körömfájás járvány. Ráki Zsolt, a Körös-Maros Biofarm Kft ügyvezetője kiemelte, abban az időszakban óránként figyelte a NÉBIH honlapját, hogy melyek a legújabb hírek. Az az élet már soha nem jön vissza, ami azelőtt volt – hangsúlyozta az ügyvezető. A járványvédelmi intézkedések bizon
Szeptember elsejétől kézbesítik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat a nyugdíjasoknak. A jogosultak nem tétlenkednek, szinte azonnal elkezdték levásárolni az összeget, és napról-napra egyre nagyobb mennyiségben jelenik meg az üzletekben az utalvány.
Az eddig szigorúan zártkörű eseményről élő közvetítést lengetett be a miniszterelnök. Magyar Péter aznapra szintén fontos bejelentéseket ígért a településen.
A legtöbben megszokásból 40°C fokon indítják a mosógépet, pedig a mai készülékek már alacsonyabb hőmérsékleten is hatékonyan tisztítanak. A 30°C-os mosóprogram nemcsak a ruhákra kíméli, de a pénztárcánkat is, ráadásul környezetbarát. Így érdemes mosnod ezentúl.
Elhunyt Tamás Ferenc, tudatta a Tanítanék Mozgalom. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium magyartanára széles körben a 2022-es tanártüntetések alatt vált ismertté. Tamás Ferenc 69 esztendős volt.
Gyermekekről készült pornográf tartalmú képek letöltése és megosztása miatt börtönbüntetésre ítéltek el egy 26 éves orosházi férfit - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség csütörtökön. A férfit emellett eltiltották minden olyan foglalkozástól, amely során gyerekek közelébe kerülne.
Október 1-jétől jelentősen átalakul a szakorvosi ellenőrző vizsgálatok rendszere: minden visszarendeléshez új beutaló szükséges lesz, még akkor is, ha azt orvosilag indokoltnak tartják. A kormányrendelet – amely „egyes belügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról” címmel jelent meg a Magyar Közlönyben – sok beteget érint, mivel módosítja a társad
Nem mindennapi történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán. Egy fiatal kismama Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy autóban adott életét a kisbabájának. Az újszülött ugyanis nem várta meg a szülőszobát, hiába siettek a szülők a kórházba. Az események felgyorsultak, ezért útközben jött világra a kicsi.
A Tisza Párt gőzerővel készül a kötcsei balhéra. Nem találtak másik helyet, csak azt, ahol mi gyülekezünk össze. Mindenki láthatja, a Tisza egy kormányképtelen balhépárt. Hiába provokálnak, mi megtartjuk az éves békés, polgári összejövetelünket - így hangol Orbán Viktor a vasárnapi programra.
Újra itt a Budapest Contemporary kiállítás és vásár (BCT), amelyre egész évben vár a hazai kortárs művészeti szcéna. Szeptember 25-28. között harmadik alkalommal találkoznak a galériák és a művészek a közönséggel a Bálnában. Idén a BCT minden eddiginél nagyobb területen, nemzetközi kiállítókkal, tárl
Több tankerületi iskolában arra figyelmeztették a pedagógusokat, hogy az órákon kizárólag a hivatalos tankönyvjegyzéken szereplő, javarészt állami kiadású köteteket használhatják.
Mielőtt letöltene egy mobilalkalmazást, érdemes figyelembe venni a biztonságot és a megbízhatóságot. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy csak hivatalos alkalmazásboltokból letöltött applikációkat szabad telepíteni. Telepítés előtt pedig fontos elolvasni az adatvédelmi szabályzatot is.
A MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és elismerte, hogy bár valóban a MÁV autójával szállították az illegálisan lerakott hulladékot, a vasúttársaság nem tudott az akcióról.
Tóth-Benedek Csanád azt javasolta, hogy a rászorulók igazolvány felmutatásával kedvezményesen látogathassák a városi intézményeket. Szeged rászorulókkal szívesen fényképezkedő polgármestere szerint ez súlyos diszkrimináció lenne.
Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben méltatta az Otthon Start sikerességét, emellett üzent Magyar Péternek is, akit ő csak "kiskakasnak" hív.
A Szilágyi Erzsébet Gimnázium magyartanára a 2022-es tanártüntetések alatt vált ismertté. 69 esztendős volt. A Tanítanék a közösségi oldalán jelentette be a halálhírét, és a 2022 novemberi tüntetésen elmondott beszédét idézte fel.
Az óvodákban és az iskolákban több mint 1400 gyermek maradt étkezés nélkül Balmazújvárosban. Az önkormányzat és a képviselő-testület hónapok óta nem tudta lezárni a közétkeztetés ügyét. A Belügyminisztérium ezért ideiglenes megoldást ígért: a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ hideg élelmet biztosít a gyerekeknek, és szükség esetén szeptember 8-t
Mától a hivatalosan adható hazai utónevek között szerepel a Mohamed, az Ahmed és a Musztafa is, amit a Magyar Közlönyben megjelent rendelet tett lehetővé. Pedig a Fidesz kommunikációs igazgatója épp tegnap mondta azt, hogy nálunk "nincsenek és nem is lesznek Mohamedek". Az új szabályozás egyébként nem számít extrémnek, az anyakönyvezhető utónevek n
Először 2012-ben észlelték Magyarországon az egyébként Afrikában és Dél-Ázsiában honos ragadozó madarat, de úgy tűnik, hogy a kuhi mostanra megkedvelte az ország melegedő klímáját.
Egy MÁV-os emblémával dekorált járműből pakolnak ki öltözőszekrény darabokat és más hulladékot Érden, a Csalogány utca végén, a 7-es út aluljárója alatt. Ezt rögzítette a térfigyelő kamera, a felvételt pedig Csőzik László, Érd polgármestere tette közzé egy facebookos csoportban.
A szezont nyitó repce még közepesre vizsgázott az idei méhészeti szezonban, a folytatás azonban jóval kedvezőtlenebbül alakult, értékelte a 2025-ös év alakulását Árgyelán János, vármegyei méhészeti szaktanácsadó. Az akác Gyula környékén szinte semmit nem adott késő tavasszal, és azok sem arattak nagyobb sikert, akik távolabbi méhlegelőkre vándoro
A Heves Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy otthonfelújítási támogatás jogosulatlan felvételére szakosodott bűnbanda tagjaival szemben - tájékoztatta a főügyészség csütörtökön.
Kiss Tamásné önkormányzati képviselő a képviselői keretéből finanszírozta a beruházást, elynek keretében egy kétüléses lapülőkés fém hintát helyeztek el a Gyöngyvirág téren található játszótéren, illetve egy 1.000 mm-es kosarú fém minifészekhintát a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda udvarán. Mindkét helyszínen régóta szerettek volna új játszóeszközöke
Októberben rendezik Magyarország egyetlen nem fővárosi Pride felvonulását Pécsett. Az LMBTQI-emberek jogaiért szervezett rendezvény idei mottója a "nem hajlunk meg a félelem előtt". Az immár ötödik alkalommal megrendezett felvonulás idén új arculatot kap, és egyben tisztelgés a holokauszt queer áldozatai előtt is.
Adócsökkentést ígér a Tisza Párt, miután a kormányoldal azzal vádolja, hogy valójában adóemelésre készül. Időközben az is kiderült, hogy a Fidesz legesélyesebb kihívójaként jegyzett ellenzéki pártban elvileg nem szabad nyilvánosan beszélni olyan megosztó témákról, mint a melegjogok és az ukrajnai háború.