2025. szeptember 23. kedd

szept. 23
8:24
Csaknem 5400-an érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 23 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
szept. 23
8:30
Új COVID-mutáció Európában: ezért félnek a Stratus variánstól (rtl.hu)
Új koronavírus-variáns, a Stratus terjed Európában, amelyet egyes kutatók Frankenstein-variánsnak hívnak. A szakértők szerint több korábbi változat jellemzőit ötvözi, ezért kiemelten figyelik. Most összefoglaljuk, mit tudunk eddig erről a mutációról a tudományos források alapján.
szept. 23
8:33
Eddig tart? – Ennyi tudható az M1-es autópálya felújításáról (ATV)
Éveken keresztül elhúzódik az M1-es autópálya felújítási munkálata, az érintettek az autósok türelmét kérik. Több vasútvonalon is bővült a kocsik száma. A Közút Zrt. pedig, ha szükséges, naponta változtat majd a forgalmi renden. Az M1-es sztráda bővítése szeptemberben kezdődött és a teljes szakaszt várhatóan 2029-ben adják át.
szept. 23
8:48
Pottyondy: Ha abból az anyagból készülnének a sínek, mint Lázár János arcbőre, akkor az Interpici is Sinkanzen sebességgel róná a borsodi völgyeket (SzMo)
A legtöbbet talán Bayer Zsolttal foglalkozott a humorista, de megkapja a magáét a honvédelmi miniszter éppúgy, mint Orbán, vagy a Szabó Tímeát alázó fideszes bizottsági tagok.
szept. 23
8:48
Baráti áron és kisebb csavarral került egy önkormányzati telek Pokorni főtanácsadójának feleségéhez (Telex)
Az önkormányzattól a közbeszerzéseket sorra nyerő cég tulajdonosához került az 1790 négyzetméteres ingatlan, onnan pedig vándorolt tovább.
szept. 23
9:06
Szijjártó ellenáll Trump követelésének: Jó lehet arról álmodozni, hogy olajat és gázt vásárolunk valahonnan (SzMo)
A külügyminiszter az ENSZ közgyűlésének szünetében a Guardiannek azt mondta, Magyarország nem válik le az orosz energiáról. Hozzátette, hogy "megérti" Trump álláspontját.
szept. 23
9:27
Lantos Csaba rendeletével tovább drágulhatnak a ruhák, az élelmiszerek és egy csomó más termék is (444.hu)
Újabb áremelkedésre lehet számítani, ami az inflációt is növelheti.
szept. 23
9:39
Orbán Viktor: itt a harmadik fejezet (Infostart)
A Tisza párt adóprogramja és újabb kormányzati kritikája a témája a miniszterelnök friss Facebook-bejegyzésének.
szept. 23
9:48
Hadházy megpróbálta megkérdezni Orbántól, miért vannak Hatvanpusztán milliós kádak, a miniszterelnök csak azt hajtogatta, hogy a falu bolondjával nem beszél (Telex)
A parlament folyosóján testőrök nélkül tartózkodó miniszterelnököt képviselőtársai próbálták védeni.
szept. 23
10:00
Lakner Zoltán Semjén Zsolt védekező mondatairól: Csak két magyarázat létezik, vagy a tudatos ártó szándék vagy az elemi tudatlanság (SzMo)
A miniszterelnök-helyettes explicit vád nélkül is magyarázkodott a Házban. Lakner Facebookon azt írta, hogy érvei az LMBTQ-közösséget állítják be bűnbaknak.
szept. 23
10:03
Idegen kullancs terjed Magyarországon – új vírust is felfedeztek (ATV)
Ez a faj jóval nagyobb az őshonos magyar kullancsokhoz képest és képes méterről felismerni, majd hosszú ideig "üldözni" a potenciális gazdatesteket – derül ki a Nap Híre cikkéből. Dr. Földvári Gábor, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa a Nap Hírének elmondta, hogy az elmúlt 4,5 évben folyamatos volt a kullancs jelenléte: 2021-
szept. 23
10:09
A piaci ár alatt, kis trükközéssel került Pokorni főtanácsadójának feleségéhez egy önkormányzati telek (444.hu)
Az ország legdrágább utcájában lévő ingatlan előbb a közbeszerzéseken sikeres vállalkozó cégéhez, majd onnan a korábbi alpolgármester feleségénél kötött ki.
szept. 23
10:18
Kósa Lajos és Németh Szilárd benyújtotta a Lex Ruszin-Szendit, a kormány segítségét kérik (Telex)
Határozati javaslatban ítélnék el a honvédelmi bizottság fideszes képviselői a politikai erőszakot. Elkötelezettek a békés közélet és a higgadt politikai párbeszéd mellett.
szept. 23
10:24
Tanulás a természetben: kirándultak a karácsonyisok (Gyulatelevízió)
Közös imádsággal kezdődött a kisökörjárási duzzasztónál megtartott program, melyen a Karácsonyi általános iskola tanulói vettek részt. Az elsősök kivételével a gyerekek gyalog érkeztek, vagyis az Erkel tértől közel négy kilométert tettek meg a Fehér-Körös partjáig. Itt először egy közös eligazítás, ráhangolódás, szabályismertetés várta őket, majd
szept. 23
10:33
Megjelentek a határozatok: felfüggesztették egy sor ellenzéki politikus mentelmi jogát (ATV)
Felfüggesztette az Országgyűlés több momentumos és egy párbeszédes képviselő mentelmi jogát.
szept. 23
10:33
Orbán Viktor Hadházy Ákosról: A falu bolondját sose bántják, a falu bolondjával nem is beszélünk (444.hu)
Orbán Viktort több bátor fideszes képviselő is testével védte az Országház folyosóján.
szept. 23
10:39
Hadházy a Parlament folyosóján kérdezte fel Orbánt Hatvanpusztáról, kínos videó lett a vége (Blikk)
Hatvanpusztáról kérdezte Orbán Viktort Hadházy Ákos a parlamenti folyosón hétfőn. Az ellenzéki képviselő kisebb lökdösődésbe is keveredett a miniszterelnököt gyűrűbe fogó kormánypárti politikusokkal. A kormányfő többször is a "falu bolondjaként" emlegette az őt faggatni próbáló Hadházyt.
szept. 23
11:00
"Fél éve várok a gyógyszerengedélyre, miközben a daganat terjed bennem" – Hónapok óta csúsznak az egyedi kérelmek a Bslagy-nál (SzMo)
A Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért februárban indult, és hét hónapja felel itthon az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálásáért. A betegek jellemzően drágább, ritkább gyógyszerekhez kérnek támogatást.
szept. 23
11:00
Szijjártó a Guardiannek: Magyarország nem fogja leállítani az orosz olajvásárlást (Telex)
A külügyminiszter szerint lehet arról álmodozni, hogy a magyarok máshonnan szerezzenek be olajat és gázt, de az orosz ellátás nélkül lehetetlen biztosítani a biztonságos ellátást.
szept. 23
11:09
Új fényben tündökölhet a miskolci Korona Szálló (Infostart)
Csaknem 19 milliárd forintos beruházással 2027 őszére a Mathias Corvinus Collegium harmadik legnagyobb központjává válik a patinás miskolci épület, amely majdnem negyven éve vár a felújításra.
szept. 23
11:15
Orbánt kérdezte Hadházy a Parlamentben, lökdösődés lett belőle (ATV)
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy telefonnal eredt Orbán Viktor nyomába hétfőn a parlamenti folyosón, nem várt akadályokba ütközött.
szept. 23
11:18
A politikai erőszak terjedése ellen nyújtottak be a határozati javaslatot (Demokrata)
A dokumentumban az agresszió mérséklését elősegítő javaslatok kidolgozására szólítják fel a kormányt.
szept. 23
11:18
Gyász: Meghalt Sajdik Ferenc, az ország karikaturistája (Most Hír)
95 éves korában meghalt Sajdik Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus és karikaturista. Neki köszönhető számos, az országban mindenki által ismert rajzfilmfigura, mint Pom Pom, Gombóc Artúr vagy A nagy ho-ho-horgász szereplői. „Itt hagyott minket »A« Sajdik Feri. 95 éves korában elhunyt a legnagyobb magyar karika
szept. 23
11:21
Vonulós rendezvény bejelentésével előzhette meg a Tisza Párt a Békemenet meghirdetését (Infostart)
Furcsa és bizarr, amikor egy 15 éve hivatalban lévő miniszterelnök ellenzéki pozícióból beszél - így értékelte Orbán Viktor parlamenti évadnyitó felszólalását a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter az InfoRádióban a Szőlő utcai javítóintézetben történtekkel kapcsolatban is elmondta véleményét.
szept. 23
11:30
Magyar Péter a nyugdíjterveikről: nyugdíjas Szép-kártya, 120 ezres minimálnyugdíj, sávos emelések (SzMo)
A bemutatón elhangzott, hogy 2010-ben, amikor Orbán Viktor kormánya hatalomra került, minden huszadik nyugdíjas élt a létminimum alatt, ma pedig már minden negyedik. A Tisza tervei szerint az egészséges élelmiszerek áfája 27-ről 5 százalékra csökkenne, a vényköteles gyógyszerek áfája megszűnne.
szept. 23
11:30
"Csak erről van szó a városban" – mondják a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságáról (Telex)
A helyiek szerint szomorú, hogy politikai ügy lett Szabó Zsolt halálából, aki azután vetett véget az életének, hogy egy helyi online újság a magánéletéről osztott meg információkat, és a szemére vetette, hogy "rendetlenség" uralkodik a városban.
szept. 23
11:33
Taxisok tüntetnek szerdán: terheket kapnak, de tarifaemelést követelnek (Infostart)
Vonulásos demonstráción tiltakoznak szerdán a budapesti taxisok a főváros taxirendelet módosítása miatt. A Városháza szerint túl sok a taxis Budapesten, ami minőségi és megélhetési probléma, a taxisok szerint viszont korlátozni kellene az engedélyek számát, és jelentősen emelni a három éve változatlan tarifát.
szept. 23
11:42
Felfüggesztett börtönt kapott a Ráday kollégiumban történt halálos gyújtogatás fővádlottja (Telex)
A 2019-es, súlyos károkat okozó tűzeset ügyében hat év elteltével született jogerős ítélet.
szept. 23
11:45
Nem Gyurcsány viszonya után kutakodtak, de ez jött szembe mindenhol a DK körül (444.hu)
A pártelnök bukását feltáró Direkt36 cikk szerzőivel, Galavits Patrikkal és Szabó Andrással beszélgettünk hétfői élő adásunkban.
szept. 23
11:48
Elkezdődnek az ivóvíz-kiváltási munkálatok a vasútállomásnál (Gyulatelevízió)
Az Alföldvíz Zrt. megbízásából a Futizo Kft. 2025. szeptember 24-én (szerdán) megkezdi a Vasútállomás előtt a Béke sgt. – Halácsy u. – Madách u. kereszteződésében az ivóvízkiváltás forgalomkorlátozással járó kivitelezési munkáit. A kivitelezési munkák három ütemben kerülnek elvégzésre. Az I. ütemben a Béke sgt. – Halácsy u. – Madách u. kereszteződé
szept. 23
11:51
Gyászol Karácsony Gergely: tragikusan fiatalon meghalt Dolozim Emese (Blikk)
Gyászol Karácsony Gergely. Dolozim Emese 55 évesen hunyt el. A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona vezetője egész szakmai életét a szépkorúak megsegítésének szentelte, és 27 évnyi munkája során valóságos legendává vált. A Fővárosi Önkormányzat a saját halottjának tekinti.
szept. 23
11:54
Lökdösődés a Parlamentben: Hadházy Hatvanpusztáról kérdezte Orbánt, a miniszterelnök "a falu bolondjáról" beszélt (SzMo)
Hadházy szerint "egy Szűcs Lajos nevű képviselő például bőszen lökdösött és konkrétan ki akarta venni a kezemből a telefont." Orbán félrevonta az indulatba jött Budai Gyulát, és azt mondta: "Beszéljük meg, hogy a falu bolondját sose bántják, hagyni kell."
szept. 23
11:54
Boronkay Péter triatlonista tartott előadást az Erkelben (Gyulatelevízió)
Boronkay Péter többszörös világbajnok triatlonista paralimpikon tartott előadást az Erkel Ferenc Gimnáziumban. A létesítmény negyedik tanéve aktív iskolaként is funkcionál, ahol a sportnak kitüntetett szerepe van. Boronkay Péter kiemelte, mindannyiunknak megvan a maga fogyatékossága, valami látszik, valami nem. Ahhoz, hogy legyen önbizalmunk, egé
szept. 23
11:57
Se Magyar Péter, se Dobrev Klára, se Ilaria Salis mentelmi jogát nem függeszti fel az Európai Parlament (444.hu)
A magyar kormány nagyon más döntést remélt mindegyik ügyben.
szept. 23
11:57
Kiderült, mi lesz a nemzeti konzultáció első kérdése – mutatjuk (ATV)
A nemzeti konzultáció első kérdése az egykulcsos adót érinti.
szept. 23
11:59
Újabb 25 budavári műemlék lakást adnak el, Matolcsy Ádám barátja is 85 százalék kedvezményt kap (444.hu)
Csütörtökön dönt a Budavári önkormányzat újabb műemléki bérlakások eladásáról. Most 25 lakást vehetnek meg az eddigi bérlők, jellemzően a piaci ár töredékéért. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy az MNB-s megbízásokból meggazdagodott Somlai Bálint és családja eddig szociális lakbért fizetett az I. kerületi önkormányzatnak.
szept. 23
12:09
Felújítás miatti dugókra kell számítani szerdán az egyik M0-szakaszon (Infostart)
Szalagkorlát-javítás miatt forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Gyál és Vecsés térségében szerdán 9 és 15 óra között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
szept. 23
12:12
Benyújtották a Lex Ruszin-Szendi határozati javaslatát – Kósa Lajos és Németh Szilárd higgadt politikai párbeszédet és érveken alapuló vitát szeretne (SzMo)
A beterjesztők békés közéletet és higgadt vitát hirdetnek, miközben kampányügyként kezelik az esetet. Németh nyíltan "Lex Ruszin-Szendinek" nevezi.
szept. 23
12:33
Orbán Viktor megszólalt, miután az Ep szakbizottsága döntött Magyar Péter mentelmi jogáról (Blikk)
Orbán szerint ma Brüsszelben bebizonyosodott, hogy az ellenzék vezetője Brüsszel fogott embere. Friss posztban reagált a miniszterelnök az EP szakbizottságának keddi döntésére Magyar Péter ügyében.
szept. 23
12:39
Orbán Viktor keményen reagált a mentelmi ügyes döntésre (Infostart)
Nem hagyta szó nélkül a miniszterelnök, hogy az Európai Parlament jogi szakbizottsága nem javasolta Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését.
szept. 23
12:39
Ezt ígéri Magyar Péter a nyugdíjasoknak (ATV)
A Tisza Párt elnöke, és Kármán András, a párt gazdasági szakértője sajtótájékoztatón jelentették be, milyen intézkedéseket ígérnek a nyugdíjasoknak.
szept. 23
12:42
Ingyenes élménysport program indult az iskolásoknak (Demokrata)
A tanévvel együtt elstartolt az ÉLD+ Élménysport Diákoknak program.
szept. 23
12:48
Orbán Viktor Magyar Péter mentelmi jogáról: Ma Brüsszelben bebizonyosodott, hogy az ellenzék vezetője Brüsszel fogott embere (SzMo)
Brüsszelben nem függesztették fel Magyar Péter mentelmi jogát. Orbán felháborodott, de arról nem beszélt, hogy Dobrev Klára és Ilaria Salis esetében is így döntöttek.
szept. 23
13:00
Dobrev Klára 5-5 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki hitelesen bizonyítja, ki a Szőlő utcai ügyben érintett két politikus (Telex)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint mivel nem folyik érdemi nyomozás az ügyben, ők veszik kezükbe azt, és a lebuktatás megéri a pénzt és a jogi eljárásokat is.
szept. 23
13:06
Otthon Start: Özönlenek az eladók is a lakáspiacra, újabb rekord dőlhet meg (SzMo)
Az Otthon Start Program a korábbi hetekben hónapokban dinamikusan élénkítette a keresletet, szeptemberre viszont az eladókat is aktivizálta az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. Szeptember első három hetében az eladó lakóingatlan-hirdetések száma 20 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkori szintet.
szept. 23
13:15
Szántóföldön át a nádasba: kemény autós üldözés volt Hajdúszoboszlón (Blikk)
Egy 46 éves férfi kilométereken át menekült a rendőrök elől Hajdúszoboszló közelében, még egy szántóföldön is próbált egérutat nyerni. Az üldözés végül egy nádasban ért véget, ahol a rendőrök elfogták. Mint kiderült, a férfinak több oka is volt a menekülésre: kábítószergyanús anyagokat találtak nála, és eltiltás hatálya alatt vezetett egy forgalomb
szept. 23
13:18
Most siess az Aldiba, ha nyugdíjas vagy! A karácsonyi bevásárláshoz is jól jöhet (Most Hír)
Most is érdemes az Aldiban vásárolni, mert az akciók mellett a nyugdíjas élelmiszer-utalvánnyal is sokat lehet spórolni. Ha 8000 forintért vásárolsz az utalvánnyal, akkor az Aldi ad hozzá egy 1000 forintos kupont, amit a következő vásárlásnál felhasználhatsz. Mutatjuk a részleteket. A heti árleszállítások mellett szeptember 1-jétől mindazok, akik a
szept. 23
13:30
A kormány megvédi Magyarországot (Demokrata)
A kormány megvédi Magyarországot Manfred Webertől és Magyar Pétertől – jelentette ki a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
szept. 23
13:36
Lilu: Gondolom, lázasan zajlik a hajtóvadászat Zsolti bácsi után. De ki az a Zsolti bácsi? (SzMo)
Semjén Zsolt hétfőn dühösen vágott vissza a javítóintézeti botrány miatt, perre készülnek a kormánypártiak. Lilu is beszállt: "Ki az a Zsolti bácsi?" – kérdezi, amíg ki nem derül az igazság.
szept. 23
13:42
A milliárdos Somlai Bálint és családja szociális lakbért fizet a várban, és most 85%-os kedvezménnyel meg is vehetik a lakást (SzMo)
A lakást a 298,4 milliós becsült piaci ár helyett 44,8 millió forintért vásárolhatják meg, ami 263 ezer forint négyzetméterenként. Az előterjesztés szerint Somlaiék "szociális" lakbért fizetnek az önkormányzatnak. Két éve Somlai 179 millió forintért hirdette különleges Ferrariját.

Keresés