Elégedetlenek a hulladékkezelő munkatársai a körülményekkel, ezért szerda reggel munkabeszüntetésbe kezdtek. A III. kerületben ráadásul pont most lenne lomtalanítás is.
Kartonból kivágott Orbán Viktor-figurával folytatja országjárását Magyar Péter. A Tisza elnöke szerint a miniszterelnök papírmásától nyugodtan lehet kérdezni is, de egyelőre ő válaszol majd helyette.
A francia irodalomprofesszor, Xavier-Laurent Salvador arra figyelmeztetett, hogy a "woke" ideológia aláássa az akadémiai szabadságot Franciaországban, és azt állítja, hogy ebben hasonlít a kommunizmushoz, mert mindkettő hisz abban, hogy a szavak képesek megváltoztatni a valóságot. Salvador a budapesti Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott elő
Az elemző szerint Semjén neve elhangzott a parlamentben, tehát nem ő húzta magára a "Zsolti bácsi" ügyet. Az ürügyet Arató Gergely DK-s képviselő felszólalása adta.
A Blikk információi szerint a sztrájk a reggeli állománygyűlés után kezdődött: a dolgozók bér- és túlóragondokra, valamint felszerelés- és alkatrészhiányra panaszkodnak. A MoHu-hoz tartozó cég vezetőivel tárgyalást követelnek.
A III. kerületben jelenleg is tart a lomtalanítás, a kihelyezett lomot azonban a MOHU nem viszi el; a szerda reggelre kirendelt kilenc kukásautóból egyetlen érkezett meg a kerületbe, és ez az egy is sztrájkra hivatkozva távozott – közölte az Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal.
Teljes káoszba fulladt a lomtalanítás a III. kerületben: a MOHU munkavállalóinak sztrájkja miatt a reggelre kirendelt kilenc kukásautóból mindössze egy jelent meg, majd az is távozott. Az önkormányzat sem előzetesen, sem utólag nem kapott tájékoztatást a cégtől, így a lakosságot sem tudták értesíteni. A helyzet miatt a lomok napokig az utcán maradh
Az eltiltás alatt volán mögé ülni ma már komoly következményekkel jár Magyarországon, 2021 óta konkrétan bűncselekménynek számít. Az ORFK a Pénzcentrummal most azt közölte, 2024-ben 3 079, míg 2025 első nyolc hónapjában 1 924 ilyen bűnesetet regisztráltak a hatóságok. A szigorítás óta összesen közel 13 ezer sofőrt kaptak el, akik tiltás ellenére ve
A rendőrök eddig a Margit hídon nyolc taxissal szemben szabálysértési feljelentést tettek, hat esetben helyszíni bírságot szabtak ki. Az Andrássy útról két taxit szállíttattak el, sofőrjeikkel szemben szabálysértési feljelentést tettek.
Béremelést követelnek a budapesti hulladékszállítók, de nem a pénz az egyetlen probléma. A dolgozók rossz járműparkra, lyukas egyenruhákra, a megbecsültség teljes hiányára és uram-bátyám rendszerre is panaszkodnak, éppen ezért döntöttek a sztrájk mellett. Szerda reggel leállt a szemétszállítás Budapesten és környékén, és a vidéki telepek is sorra s
Szerda reggel nem szállították el a lomtalanításkor kikerültlomokat Óbudán. Az önkormányzat azonban nem tűri a kialakult helyzetet. Ígéretük szerint ha záros határidőn belül nem sikerült a MOHU-nak megoldani a lomtalanítást, a hétévégén a MOL-székház elé borítják a teherautókkal összegyűjtött szemetet.
A kormánypárti publicista ugyanakkor hosszan kifejtette, hogy Semjén Zsolt évtizedek óta a barátja, és a leghatározottabban hamisnak nevezett minden vádat, amely a miniszterelnök-helyettest érte az elmúlt napokban.
Elindult a magyar hegymászó páros a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcs felé. Klein Dávid és társa, Nagy Márton a világ hetedik legmagasabb hegyét készül megmászni, ráadásul oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül – ez a tiszta stílusú mászás egyik legnagyobb kihívása. Dávid közösségi oldalán követhetjük nyomon az expedíció minden fon
Spontán munka-beszüntetésbe kezdtek a szemétszállítók Budapesten, a MOHU Ecseri úti telephelyén. A tiltakozáshoz más telepek dolgozói is csatlakoztak. A fizetésre, és a munka-körülményekre is panaszkodnak. Az RTL Híradó úgy tudja: az Ecseri útról a kukásautók sem indultak el, így kérdéses, hogy mi lesz az utcára kirakott kukákkal.
Megzavarták a tüntetést szervező taxisok a fővárosi közgyűlés ülését. Amikor a képviselők vita nélkül megszavazták a taxirendelet módosítását és egybem elvetették, hogy 20-25 százalékkal emelkedjenek a tarifák, az ülésterem bejáratánál álló taxisok közül többen oda kiabáltak a városatyáknak és Karácsony Gergely főpolgármesternek.
A gyermekvédelemről, az LMBTQ-jogok melletti kiállás szükségességéről, valamint a városfejlesztésről, az agglomerációs szétterülés megakadályozásának fontosságáról és a Budapest-politikáról is beszéltek a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén napirend előtt.
2025. szeptember 26-ától (péntektől) a Fekete-Körös híd lezárásának idejére Gyulán, a Városerdő településrészre való eljutás biztosítása érdekében az alábbi autóbuszok közlekednek az autóbusz-állomás és Városerdő között. 4884 Gyula, Autóbusz-állomás ► Gyula, Városerdő Megállóhelyek M N M H N M N M Gyula, Autóbusz-állomás 4:50 7:15 9:15 10:15 13:15
A KDNP-ből kilépett Gaal Gergely a lelkiismeret napján "a gyermekbántalmazás és a gátlástalan hatalom ellen mozgósít." Gaal szerint a szakítás oka az volt, hogy megelégelte: a kereszténydemokratáknak mindenben a Fideszt kell követniük.
A tüntető taxisok egy része bejutott a Fővárosi Közgyűlés ülésére, és azt kiabálták: akár két nappal is meghosszabbíthatják a jelenleg is zajló tüntetést. A Városházáról jelentjük.
A rövid jelentésben összefoglalják, hogy ki és mit posztolt az ügyben, aztán megnevezik Káncz Csaba geopolitikai elemzőt és a bankszámlájára érkezett utalásokról is szó esik.
A vésztői általános iskolások műsora színesítette a könyvtár épületrészének korszerűsítése alkalmából rendezett időkapszula elhelyezést. A város 2022-ben nyújtott be támogatási kérelmet, mellyel 100 százalékos támogatás mellett 500 millió forintot nyertek el. A fejlesztés célja a település központjának komplex fejlesztése, a városi funkció erősít
A pilisi képviselő vasárnap lemondott, hétfőn pedig már súlyos vádakkal szembesült. A polgármester közölte: bizonyítékai vannak az ügyben a sajat politikai közösségébe tartozó Horváth Miklós ellen.
Kormányrendelet jelent meg szerdán arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaéléseket ki kell vizsgálni, a feladattal Tuzson Bencét bízták meg. Az igazságügyi miniszter időközben nyilvánosságra hozott egy jelentést.
Halálra gázolt kedden egy embert Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity Cegléden, a Csata utca közelében. Lapinformációk szerint egy 46 éves rendőr vetett véget az életének.
Bejelentésekkel érkezik a kormány csütörtökön 9.30-kor a Karmelitában, Vitályos Eszter és Gulyás Gergely a friss közléseket követően újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk!
Rendkívül kedvező áron érhető el egy gyógyászati termék, a kineziológiai tapasz a Lidl áruházakban, amit egyébként a drogériákban és a gyógyszertárakban három-négyszeres áron értékesítenek. Mutatjuk, mikor startol az akció, és mennyibe kerül a segédeszköz. Nem más ez, mint a kineziológiai tapasz, amit számtalan célból lehet használni. Használatával
A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy az adócsökkentésről, a nyugdíjemelésről, a milliárdosok vagyonadójáról és a családok támogatásának növeléséről kérnek véleményt.
A kormány megbízásából készült jelentés azzal ér véget, hogy a vizsgálat a "kormánnyal szembeni, szervezett, összehangolt akció további összefüggéseinek" feltárása érdekében folytatódik.