Teljesen megtelt a Papp László Budapest Sportaréna, amikor szombat délután a digitális polgári körök megkezdték első országos találkozójukat. Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János és Kocsis Máté is beszédet mond.
Velkey György László vezette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tehetséggondozó programját, a Ludovika Collegiumot. Az apja korábban fideszes fővárosi politikus is volt.
"A tegnapi napon a lovarda munkatársai, a Normafa Park segítségével befogták az állatot és biztonságos elszállították. Személyi sérülés nem történt" - írták a kerülettől.
Orbán Viktor, Lázár János, Kocsis Máté, zebrák, szellemi kiállítótér a Digitális Polgári Körök első személyes találkozóján, a magánadományokból kibérelt Papp László Sportarénában.
Magyarország nemzeti érdeke a Nyugat-Balkán békéje és stabilitása, amelynek egyik kulcsszereplője Szerbia – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf Belgrádban, a Bratislav Gašić szerb védelmi miniszterrel folytatott megbeszélését követően. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Szerbia helye és jövője az Európai Unióban van. Magyarország m
A Tisza Párt elnöke azt írta, 86 kórházba juttatták el a 20 millió forint értékű adományokat. Takács Péter egészségügyi államtitkár "szánalmas vergődésnek" nevezte az akciót.
A Tisza Párt tagjai 86 kórházba vittek adományokat szombaton. Összesen 20 millió forint értékben gyűjtöttek össze fertőtlenítőszereket, higiéniai termékeket és játékokat.
A házelnök a XIX. Nógrádi Vármegyenapon arról beszélt, hogy a közelgő választás tétje a "nemzeti hűség", a bevándorlás és a szuverenitás. Történelmi párhuzamokat hozott 1705-től 1918–19-ig, és bírálta az EU-ban "magyarellenesnek" nevezett politikai erőket.
Ruszin-Szendi 1,2 millió forint sérelemdíjat is követel Pócs Jánostól a videója miatt, amiben egy Romulusz zsír feliratú bödön szerepel. Pócs azt mondja, ha megítélik, felajánlja a disznóit.
A politikus szerint ötpercenként százszor hangzik el a neve, miközben Orbán Viktort eddig senki nem említette meg. Kitért arra is, hogy pártjával ma több kórházba vittek adományt.
Tömeges csapást mért az orosz hadsereg az éjjel precíziós légi és földi indítású fegyverekkel, valamint drónokkal olyan ukrán hadiipari vállalatokra, amelyek Szapszan műveleti-harcászati rakétarendszereket fejlesztenek, valamint csapásmérő, felderítő és elfogó drónokat, robotizált haditechnikai eszközöket és zárótűz-lőszereket gyártanak, továbbá el
A címvédő Liverpool Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a soraiban 2-1-re nyert a városi rivális Everton ellen az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, és továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.
Magyar Pétert Brüsszel emberének nevezte, és azt mondta, az anyák adómentessége, a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés is múlhat azon, ki kap bizalmat jövőre.
Az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid remek hajrával megnyerte a nyíltvízi úszók Európa-kupa-sorozatának barcelonai tíz kilométeres versenyét. Mihályvári-Farkas Viktória nyolcadik lett.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda válogatott 34-32-re legyőzte az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett svéd csapatot a szombati felkészülési mérkőzésen, Tatabányán.
Kocsis Máté és Lázár János után a miniszterelnök is színpadra lépett a digitális polgári körök első országos találkozóján a Papp László Budapest Sportarénában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Digitális Polgári Körök első találkozóján jelentette be a miniszterelnök a következő Békemenetet. Szerinte már minden sportcsarnokot kinőtt a közösség, ezért szabad ég alatt kell folytatni.
A Tisza Párt vezérének állítása szerint a pártelnökség döntött, hogy ne kelljen vele senkinek versenyeznie. A helyi aktivisták ugyan megosztottak ebben a kérdésben, de egyetértenek, hogy hiteles arcok kellenek a választáson.
Lánczi Tamás a honvédelmi miniszter digitális polgári körébe lépett be, ugyan a törvény szerint az általa vezetett hivatal pártoktól függetlenül kellene, hogy működjön.
A szervezők százezres tömeget várnak a merénylet áldozatává vált Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista búcsúztatására, amelynek helyszínén, a Phoenix melletti Glendale-ben a titkosszolgálat őrizetbe vett egy fegyverest hamis hatósági igazolvánnyal. Anthony Guglielmi, a titkosszolgálat szóvivője szombaton közölte, hogy a szervezet emberei
A miniszterelnök az EU vezetését okolta a válságok elmélyüléséért, és bátorságot sürgetett a hazai politikában. Azt is jelezte, hogy Magyarország elutasítja Ukrajna uniós csatlakozását és a brüsszeli előírásokat.
A miniszterelnök a DPK-gyűlésen bejelentette az október 23-i Békemenetet. Orbán a nemzeti oldal legbátrabb politikusának nevezte Lázár Jánost, Szijjártó Péternek meg szerinte sűrű hónapjai lesznek. Közölte azt is, hogy soha nem törődik bele abba, hogy a liberálisok és a tiszások migránssimogató, kábítószerfészek, LMBTQ-paradicsomot csináljanak Buda
Önök valamennyien az életet segítik. Azt hiszem, hogyha az életnek van valami értelme, akkor az az életnek a szolgálata. Önök ezt teszik – mondta Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára a Családháló Alapítvány ünnepélyes díjátadó eseményén szombaton Budapesten a díjazottak és a jelöltek f
A Tisza Párt elnöke röviden összefoglalta, hogy milyennek látta a Digitális Polgári Körök szombat gyűlését. Szerinte annyi pénzt költöttek a rendezvényre, amiből fel lehetett volna újítani a váci kórházat.
Október 23-án találkozunk és megtartjuk a valaha volt legnagyobb rendezvényt – írta a Tisza Párt elnöke, Orbán ugyanarra a napra Békemenetet jelentett be.
Gyermekek nélkül nincs sikeres nemzetpolitika, "egy nemzet jövője a gyermekeiben van" – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az Országgyűlés volt elnöke Berekfürdőn szombaton, jelezve: ezen a napon ünneplik Magyarországon a gyermekek világnapját. – írja a Kdnp oldala. Szili Katalin a Vasárnapi Iskola Alapítvány évi találkoz