Természetvédelmi okokra hivatkozva határozatlan időre lezárták a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyet – jelentette be március 5-én a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közösségi oldalán. A döntés pontos indoklását nem közölték, de a látogatási tilalom időtartama egyelőre nem ismert. A terület népszerű kirándulóhely, így a lezárás híre sokakat érinthet.
A bíróság jogerősen kötelezte az Indexet a TISZA Pártról közölt valótlan információk helyesbítésére. Az ítélet szerint a vitatott, AI-gyanús dokumentum nem a párt gazdasági tervezete.
Az elmúlt évben indított a MÁV egy országos, 14 vármegyét érintő, több, mint 35 helyszínen megvalósuló állomásfelújítási programot, melynek egyik helyszíne a gyulai. A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese kiemelte, ez a fürdővárosi projekt nemcsak önmagában jelentős, hane
Megtartotta első ülését a Barátság kőolajvezeték leállítása miatt létrehozott magyar bizottság. A következő lépésekről Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, a tárca parlamenti államtitkára számolt be. Elmondta azt is, hogy rövid határidőt szabtak Ukrajnának.
Az új alkalmazás nemcsak a vonattal vagy busszal ingázóknak, hanem a városi közlekedést igénybe vevő utasoknak is hasznossá vált, hiszen gyorsabban és egyszerűbben válthatók helyi bérletek. Az útvonaltervezés is megújult: korábban kizárólag vasútállomások és buszmegállók között lehetett választani, az alkalmazásban és a maxplusz.hu új felületén vis
Közút helyett versenypályának nézhette a Baranya vármegyei Botykapeterd egyik utcáját az a gyorshajtó, akit a megengedett 50 kilométer/óra helyett 128-cal meszeltek le a rendőrök. A száguldozó sofőr több százezres bírságra számíthat.
A közel-keleti konfliktus és a Barátság kőolajvezeték leállása nyomán megugrott a kereslet a benzin iránt, több helyen kannákkal viszik az üzemanyagot a hazai kutakról. Az árak néhány nap alatt látványosan emelkedtek, miközben szakértők szerint országos hiánytól egyelőre nem kell tartani.
Gulyás Gergely szerint lesz választás, de ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi kormány nem tud különféle akadályokat görgetni a hatalomátadás útjába. Beindultak az elméletek arról, hogy milyen módszereket vethet be a párt a hatalom megőrzésének érdekében.
Március 5-én a Nap és a Jupiter ritka együttállása hoz áttörést, de nem mindenkinek. Ez a csütörtök a Kos, az Ikrek és a Mérleg számára tartogat olyan sorsfordító lehetőséget, amely végre kézzelfogható sikert vagy anyagi elismerést hoz. A hatás nem múlik el, néhány napig szerencsésnek érezhetik magukat ezek a jegyek a horoszkóp szerint. Eláruljuk,
Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is a Puskás Arénában rendezték meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2026-os Gazdasági Évnyitóját. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott, amelyben kitért a Barátság kőolajvezetéken leálló olajszállításokra, a magyarországi vállalatokat sújtó különadókra és arra, hogy mekkora most az esélye
A Nemzeti Választási Iroda nyilvánosságra hozta a Fidesz–KDNP végleges, 203 fős országos listáját. A névsorban a kormánytagok mellett a CÖF szóvivője és ismert sportolók is helyet kaptak.
A program keretében minden szülészeti osztályon elrendelték a várandós nők gyorstesztes vizsgálatát a szülést megelőzően is. Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón közölte: több olyan esetről is tudnak, amikor az újszülöttek halálát gondozatlan terhesség előzte meg. Az országos tisztifőorvos szerint a megváltozott szokások miatt n
Dobrev Klára nem értette az ajánlásgyűjtés körül kialakult "hisztériát" és versenyt, az pedig szimpatizánsait sem zavarta, hogy milyen lassan gyűltek össze az ajánlások. A DK elnöke Újpalotán fórumozott, mi pedig arról faggattuk a résztvevőket, hogy mit gondolnak a párt határon túliakról szóló kampányáról és arról, hogy jelöltjeik nem lépnek vissza
A Magyar Orvosi Kamara betegektől és hozzátartozóktól kapott képeket tett közzé a hazai kórházakról. A szervezet szerint a forráshiányos környezet a gyógyítók önbecsülését és reményét is felemészti.
Hivatalos: 2026. március 31-én megnyitja kapuit Magyarország első Lululemon üzlete a budapesti Fashion Streeten. A prémium jógaruházatáról ismert kanadai óriás a Deák Ferenc utca 19. szám alá költözik be olyan márkák szomszédságába, mint a Hugo Boss vagy a Michael Kors. Mutatjuk, milyen különleges kollekciókkal és közösségi programokkal készül a má
Volodimir Zelenszkij újságíróknak nyilatkozott a Barátság kőolajvezeték javítási idejéről, ami szerint egy-másfél hónap alatt elkészülhet, de hozzátette, hogy ennek technikai, illetve biztonsági okát nem látja. Emellett az ukrán elnök katonákkal fenyegette Orbán Viktort.
Magyar Péter egy országjáró állomás után TISZA-aktivistáknak készített rögtönzött rajzokat. A politikus az esetről készült videóban a követőit kérdezte, hogy a rajz- vagy az énektudása a rosszabb.
Gyakran éppen azoknak az országoknak a földrajzáról, történelméről, szokásairól tud az ember kevesebbet, amik a legközelebb esnek hozzá. A magyarok kedvelt úti célja Erdély, sokan családtagok miatt utaznak, mások csak kíváncsiak a városkra, tájakra. Erdély városairól, falvairól, történelméről sokat tudnak általában a magyarok, Románia többi részérő
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szijjártó Péterrel folytatott találkozója után jelezte, leállíthatják az európai gázszállítást. Magyarország és Szlovákia kivételt képezhet a jelenlegi politika folytatása esetén.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter határozottan elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fenyegető kijelentéseit, hangsúlyozva, hogy Magyarországot senki nem kényszerítheti arra, hogy részt vegyen Ukrajna háborújában vagy fizessen annak költségeiért.
Csütörtökre virradóan 88 éves korában elhunyt Katona András olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok vízilabdázó – közölte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A 2026-os választás az egyéni választókerületekben dől el, nem egy, hanem 106 választás lesz, plusz az országos listás szavazás – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója csütörtökön az Igazság órája című online műsorban.
A felszín közeli talajréteg a napos, száraz idő hatására egyre gyorsabban szárad, miközben a mélyebb talajrétegek az Alföld nagy részén a tél végére sem töltődtek fel nedvességgel. Erre hívta fel a figyelmet csütörtöki agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet Zrt..
Csütörtök hajnalban, Szijjártó Péterrel együtt érkezett meg Budapestre az a két kényszersorozott kárpátaljai magyar hadifogoly, akiknek elengedését a miniszterrel előző nap Moszkvában folytatott tárgyalásán hagyta jóvá Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A Tisza Párt alelnöke szarvasi beszédében keményen üzent az ukrán elnöknek. Szerinte egyetlen külföldi vezető sem fenyegethet meg egyetlen magyart sem, legyen az a leköszönő vagy a leendő kormány.
A jogosítvány meghosszabbítása sokak számára rutinnak tűnik, pedig egy kezeletlen betegség vagy egy rossz laboreredmény is elég lehet ahhoz, hogy eltiltsák a vezetéstől. 2026-ban is szigorú szabályok szerint zajlik az orvosi alkalmassági vizsgálat.
Nyilvántartásba vette a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt közös pártlistáját, valamint a Demokratikus Koalíció önálló listáját az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB); a Fidesz–KDNP listáját Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök, a DK-ét Dobrev Klára pártelnök, eu
A Hortobágyi Madárkórház kabalaállata és örökös lakója egy beszélő holló. Negrónak hívják, így mutatkozik be mindenkinek. Ha látogató érkezik, tüstént ott terem és férfihangon üdvözli: "Szevasz, Negró!"
Több mint 250 millió forintot nyert egy szerencsés játékos a március 4-i Skandináv lottó sorsoláson. Egyetlen héttalálatos szelvény született. A történet sokaknak Andraschek László emlékezetes nyereményét juttatja eszébe, akinek történetéből film is készült.
Témák: Megkezdődött a gyulai vasútállomás teljes felújítása. Csütörtök délelőtt helyszíni sajtótájékoztatón mutatták be a részleteket. Elkezdődött az egykori reumatológiai szakrendelő bejárójának parkosítása. A Gyulai Várfürdő tulajdonába visszakerült terület fejlesztésének célja, hogy minél több látogatót vonzzon az intézménybe. Jó gyakorlatokat m
Sorsdöntő választás az áprilisi: ki kell maradnunk a háborúból, nemet kell mondanunk Ukrajna finanszírozására, és le kell törnünk az ukrán olajblokádot, amely megnehezíti Magyarország és egész Európa energiaellátását – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Somogy vármegyei Kadarkúton csütörtökön.
Gulyás Gergely szerint a kormány nem csökkenti az üzemanyag adóját, és egyelőre árstopról sem tárgyaltak. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap az ATV-nek azt mondta, legvégső esetben bevezetik a maximált árakat, akkor is, ha az intézkedés áruhiánnyal fenyeget. A Tisza Párt napok óta 480 forintos ársapkát és adócsökkentést követel.