A kormányzati dezinformációs gépezet sokkal kevésbé hatékony, nem véletlenül nyúlnak újabb eszközökhöz; külpolitikában pedig defenzívába szorult a Tisza – Krekó Péterrel, a Political Capital igazgatójával beszéltük át az elmúlt napok eseményeit.
A szolgáltató automatikusan jóváírja a Világ Napijegy, vagy 5 GB adat díját, a feltöltőkártyásokat pedig 10 ezer forintos egyenlegfeltöltéssel segítik. Az intézkedés célja, hogy a krízis sújtotta térségben lévők könnyebben tartsák a kapcsolatot.
Bekérették az ukrán nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a szomszédos országban továbbra is zajló kényszersorozás miatt, amelynek két újabb magyar nemzetiségű fiatal esett áldozatául – közölte a tárcát vezető Szijjártó Péter hétfőn Budapesten.
A kormányfő egy videóban reagált a TISZA elnökének javaslataira. Szerinte az egész Barátság-vezeték körüli botrány a választási kampányra van időzítve, és a célja, hogy a kormány megbukjon és egy Kijev-barát kabinet üljön a helyére.
Varga Ferenc Józsefék társulatát a városi művelődési intézmény vezetője értesítette arról, hogy nem tarthatják meg a fellépést. A humoristák szerint az előadás "cenzúramentes helyszíneken" továbbra is látható lesz, de még a környéken keresnek új helyszínt, hogy az esztergomi közönség se maradjon le a poénokról.
Varga Ferenc Józsefék társulatát a városi művelődési intézmény vezetője értesítette arról, hogy nem tarthatják meg a fellépést. A humoristák szerint az előadás "cenzúramentes helyszíneken" továbbra is látható lesz, de még a környéken keresnek új helyszínt, hogy az esztergomi közönség se maradjon le a poénokról.
Magyar Péter felajánlotta Orbán Viktornak, hogy Magyarország energiabiztonságát szem előtt tartva, személyesen és közösen tekintsék meg a helyszínen a Barátság kőolajvezeték állapotát, és győződjenek meg a tényleges körülményekről. Nem kellett sokat várni a kormányfő válaszára.
Egy éve indult a Delta Program: a Magyar Rendőrség összehangolt bűnügyi akciósorozata kifejezetten a kábítószer-kereskedelem felszámolására, a terjesztői hálózatok felderítésére és a drogpiac visszaszorítására fókuszál. Most számokban ismertették az eredményeket.
Péntek délután a Dóm Látogatóközpontban adták át a Gelsey Vilmos-díjakat. A Szeged-Csanádi Egyházmegye és annak Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete alapította az elismerést, ezzel is tisztelegve a magyar származású brit közgazdász, bankár munkássága előtt. A kitüntetéseket évről-évre olyan embereknek ítélik oda, akik hosszú idő óta szolgálják a keres
Harminchárom magyart egy katari repülőgépről szállítottak le a közel-keleti háború kitörése miatt, és mindannyian a rakétatámadásokkal sújtott ország fővárosában, Dohában ragadtak. Nem tudni, mikor jöhetnek haza, állítólag szombatig is eltart a légtérzár. Az InfoRádió a csoport egyik vezetőjét, Veres Nórát, a Haris Travel Club utazásszervezőjét kér
Társasjáték esttel kezdődött meg a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán a részvételi költségvetés projekt. Ezen a programon interaktív, játékos formában mutatták be a hallgatóknak, hogy működik a demokratikus tanácskozás és döntéshozás folyamatának ezen változata. A részvételi költségvetés tervezésnek Magyarországon is van hagyománya. Több települési
Ahol az ellenőrök igazolatlan eredetű árut találnak, ott az érintett vállalkozás az áru forgalmi értékének akár 40 százalékáig terjedő bírságot is kaphat. A nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is ellenőrzik a héten.
A rendőrség szerint nem a szórakozóhelyeket büntetik a bezáratásukkal. A Delta Program egyéves teljesítményének értékelőjén Horváth László drogügyi kormánybiztos drogliberalizációval vádolta a Tiszát, és az is kiderült, hogy a fogyasztók ellen indul a legtöbb eljárás.
Tavaszi átfogó élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a húsvéti ünnepek előtt: a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országszerte vizsgálja a szezonális termékeket, a vendéglátóhelyeket és az akciós árfeltüntetéseket is.
A külügyminiszter tájékoztatása szerint a térség országai közül az Egyesült Arab Emírségekben van a legtöbb magyar. Az ottani kormány arról biztosította a magyar felet, hogy minden külföldit megvédenek és a szállásköltségeket átvállalják.
Az üzemanyag ára akár óráról órára is változhat a jelenlegi piaci helyzetben - erről beszélt a Mol ügyvezető igazgatója, aki szerint a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a Barátság vezeték leállása és a régiós dízelhiány egyaránt kockázatot jelent.
A Political Capital igazgatója szerint a katonák kivezénylése csak a kampány része. Eközben Putyinék egy hamis zászlós művelettel is beavatkozhatnak a választásba.
16 szakorvos és 11 rezidens helyezte letétbe a felmondását. Többen is azt mondták, hogy a kórházban általánosságban is nagy a felháborodás, egyikük szerint "rendkívül paprikás a hangulat".
A Good Judgment modelljében a Fidesz többségvesztésének esélye február 16-án 50 százalék fölé emelkedett. A fordulat azért jelentős, mert a kormány januárban még a cég adataival igazolta a győzelmet.
A Nyírő Gyula OPAI 16 szakorvosa és 11 rezidense helyezte letétbe felmondását Ézsi Robin főigazgató miatt. Ha a vezető nem távozik március 5-ig, az intézmény működése ellehetetlenülhet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A MOL elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a Barátság kőolajvezeték leállásáról, az iráni-izraeli háború hatásairól és arról, hogy miért kellett katonai védelem alá helyezni a százhalombattai finomítót. Hernádi szerint a helyzet megjósolhatatlan, és a kockázatok szorzódnak.
Témák: A magyar társadalom fejlődéséért és a keresztény nevelés ügyéért tevékenykedő emberek kaphatják meg a Gelsey Vilmos-díjat. Péntek délután Mészáros Ferenc, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium igazgatója, valamint Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke vehette át az elismerést Szegeden. Békés vármegyében az Erkel Ferenc gimnázium vol
A MOL elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a Barátság kőolajvezeték leállásáról, az iráni-izraeli háború hatásairól és arról, hogy miért kellett katonai védelem alá helyezni a százhalombattai finomítót. Hernádi szerint a helyzet megjósolhatatlan, és a kockázatok szorzódnak.
A Medián vezetője szerint kontrollálhatatlanul terjedhettek el a belső adatok, amikkel most támadják. Belső vizsgálat indult az ügyben, és az adatvédelmi hatósághoz is fordulnak.
Az RTL közleményben jelentette be, hogy új contentuniverzum-stratégiával reagál a médiapiac átalakulására és a hirdetői elvárások változására. A legnépszerűbb műsorok köré épített digitális és közösségi jelenléttel igyekszik a nézőket elkötelezett, fizető márkakövetőkké alakítani.
Egy botra támaszkodó, idős asszonyra támadt rá egy 20 éves férfi, aki előbb biciklivel menekült, majd nyúlcipőt húzott, és futva iszkolt a rendőrök elől. Mindezt felvették a környékbeli térfigyelő kamerák, amelyekkel pontosan nyomon követhető volt a rabló mozgása.
Első alkalommal, idén már a közönség véleménye is számít abban, hogy melyik lesz a legjobb Európában kapható autó az Autobest Conquest 2026 versenyben. Íme a döntős modellek és a szavazási lehetőség.
Műholdfelvételekre és operatív információkra hivatkozva állítja a kormány, hogy működőképes a Barátság kőolajvezeték, erről Orbán Viktor beszélt egy videóban. A miniszterelnök ismét felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy indítsák újra a szállítást. Magyar Péter úgy reagált: ha valóban biztonsági kockázatról van szó, akkor a vitát közös, helyszín
Borzalmas állapotban van a Gubacsi híd, fel kell újítani. Az átkelő kulcsfontosságú szerepet játszik Csepel és Pesterzsébet közlekedésében, és naponta nem kevesebb, mint 30 ezer autó halad át rajta. Ennek ellenére csak 2030-2036 közöttre tervezik a felújítását.
Mi vagyunk az élő példája annak, hogy lehet nemet mondani: a bevándorlást igenis meg lehet állítani, a gyerekeket és a családjainkat meg lehet védeni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Sopronban.
Utcai plakátok helyett saját házukra, erkélyükre, kerítésükre teszik ki a Tisza plakátjait az ellenzéki párt szimpatizánsai. Magyar Péter szerint a Fidesszel ellentétben nekik óriásplakátjaik egyáltalán nem is lesznek. A híradónak nyilatkozó kommunikációs szakember szerint az óriási reklámzaj miatt egyre kisebb a plakátok szerepe a választási kampá
Három kiemelt jótékonysági kezdeményezéssel is hozzájárul a társadalmi ügyek támogatásához az MVM Budapest Comic Con rendezvénye március 21–22-én a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén. A szervezők célja a popkultúra és a közösségi élmények ünneplése, illetve hogy a partnereikkel együttműködve valódi segítséget nyújtsanak
Egy autós a forgalommal szemben haladt az M7-es autópályán: a veszélyes műveletet a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) kamerája is rögzítette. Szerencsére gyér volt a forgalom, így nem történt baleset.