Bár a közelgő választáson a Demokratikus Koalíciót támogatja, Kuncze Gábor nem tervezi a visszatérést a direkt politizáláshoz, ugyanakkor úgy látja, a Fidesz egy esetleges vereség után darabjaira hullhat.
A befektetési szakértő a reálbérek és a bolti költések alapján elemezte a Fidesz támogatottságát. Becslése szerint a kormánypárt belföldi tábora a 2022-es 2,8 millióról 2,3-2,4 millió főre csökkent, és ezen a kormányzati kommunikáció sem lendíthet.
Komoly találgatások alakultak ki arról, hogy miért körözött Pápa felett a Wizz Air egyik repülője. A radarfelvételek alapján úgy tűnik, mintha a gép hasztalan próbálna meg leszállni a város repülőterén, ahelyett, hogy a Liszt Ferenc reptér felé indult volna. Mi történt?
Tuzson Bence Gödön álcázza magát civil jelöltnek, Cziráki Attila kék plakátokkal és alig látható Fidesz-logóval kampányol Pécsen. A kőbányai és a szigetszentmiklósi fideszes jelölt még saját szlogent is kitalált magának. A módszer nem új, a 2024-es önkormányzati választáson is voltak olyan fideszes politikusok, akik megpróbálták leplezni párthovata
A Fidesz jelöltjét azzal vádolja, hogy visszavezette a 2010 előtti időszakba a dél-békési környéket. Simonka tizenkét évig volt a Fidesz helyi képviselője.
"Megtámadni egy másik országot az nem probléma, hanem bűn! Az ellenségképek gyártása bűn, egymás lejáratása kommentekben, hamis tartalmak gyártásában szintén bűn."
Orbán Viktor miniszterelnök a legújabb Facebook-videójában az itthon látható óriásplakátokon "közellenségként" feltüntetett Ursula von der Leyennek küldött felszólító levelet a Barátság kőolajvezeték ügyében.
Az egyéni vállalkozóknak már csak negyedévente kell bevallani a tb-járulékot és a szochot; januártól egyszerűsödtek az egyéni vállalkozók bevallási szabályai: függetlenül attól, hogy valaki a vállalkozói jövedelemadózás szabályai szerint vagy átalányadózóként folytatja tevékenységét, a tb-járulékot és szochot tartalmazó, úgynevezett 58-as bevallást
A leginkább pásztorhangszerként ismert náddudát is bemutatta hétfő este, a gyulai könyvtárban Nagy András Balázs, a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely igazgatója. A Holt kincsek a láda fenekén címmel tartott ismeretterjesztő előadás és hangszerbemutató során számos érdekességről esett szó, és persze sok valaha hétköznapinak számító hangszerrel ismer
Míg a kormány az üzemanyagárak szinten tartásán és a rezsicsökkentés megőrzésén dolgozik, addig Magyar Péter és a Tisza Párt Ukrajnát és Brüsszelt támogatja az orosz olaj kivezetésében – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban. Orbán Balázs arra szólított fel: álljunk ki Magyarország érdekében, mond
Hatalmas tömeg gyűlt össze a dél-iráni Minab városában, ahol a légitámadásban meghalt gyerekeket helyezik végső nyugalomra. Az állami média az amerikai–izraeli támadás kegyetlenségéről beszél, pedig egy hónappal ezelőtt még a rezsim mészárlásai miatt is hasonló tömegtemetéseket tartottak.
A politikai elemző szerint mindenki veszít agysejteket és türelmet a mostani hetekben. Szerinte mégis a magyar politikatörténet egyik legkiélezettebb meccse zajlik.
A miniszter a térség országgyűlési képviselője, hozzá tartozik Göd, így a Samsung gyár is. Eddig nem szólalt meg érdemben az ügyben, ezért Csömörön próbáltuk válaszra bírni.
A mulatság tematikája az idén is a könnyűzenére épült, így fellépett többek között Nagy Feró, az ABBA együttes és Dolly Roll is. Hagyomány a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménynél, hogy a nagyobb ünnepségeket megrendezik a telephelyen. A farsangi programról nem maradhattak el az ünnepkör jellegzetes ételei, ahogy a jókedv
A Kúrián is született már ítélet arról, hogy ki kell adnia a külügynek egy utazás költségeit, de ők ezt a határidő lejárta ellenére sem tették meg a lap szerint.
A március 1-jén érkezett csoport klasszikus kopogtatós módszerrel méri fel a pártszimpátiát, és rögzíti a Fidesz-támogatók adatait. Az akció egy korábbi pártközi megállapodás része, és a fiatalok a Békemenet után térnek haza.
Varga László a Fidesz tarkónlövős AI-videója után egy sorozatot indít társadalmi megosztottság ellen a kampányidőszakban. Szerinte a békéhez bűnbánat kell azoktól, akik hazudnak és lejáratnak másokat a médiában.
Az igazságügyi miniszter egy csömöri vendéglőből távozva nem adott érdemi választ a rákkeltő anyagokról szóló kérdésre. Az ügyben már tüntetések és feljelentések is történtek a gyár bezárását követelve.
Az egyik dolgozó viszont korábban azt állította, hogy a gyáron kívüli orvos zárójelentésében már az áll, hogy "több órán keresztül akkumulátorcellából felszabaduló gázt lélegzett be". A cég belső vizsgálata még tart.
Ezúttal is nagy érdeklődés mellett rendezték meg az idei első galamb- és kisállatbörzét Gyulán, a városi tornacsarnok melletti parkolóban. A szezonnyitó vásáron színes kínálat várta a megjelenteket. A húsvéthoz közeledve a nyúl is népszerű volt, de emellett brahma tyúkkal is lehetett találkozni. A kondorosi Lestyán György 8 éves kora óta foglalkozi
A polgármester szerint a fideszesek egyszerűen lezáratták a vitát, majd beadták a derekukat. A háttérben a kormány 13 milliárdos elvonása és a cégek rossz helyzete állhat.
Még vélhetően hosszú időbe fog telni, amíg ítéletet hirdetnek a súlyos szexuális bűncselekményekkel vádolt harcművész-edzővel szemben, kedden végre egy maratoni hosszúságú tárgyalási napon sikerült kihallgatni az ügy legfontosabb tanúit.
Orbán Viktor után úgy tűnik, már az Európai Unió is azt kéri Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől, hogy ellenőrizhesse a Barátság-kőolajvezeték állapotát, amelyen több mint egy hónapja, január 27-e óta nem érkezik kőolaj Magyarországra és Szlovákiába.
Egy fővárosi átmeneti szállóra kérték a mentők gyors segítségét egy 50 év körüli férfihez, aki alacsony vérnyomása miatt érezte rosszul magát. A beteghez azonnal esetkocsit riasztott a mentésirányítás, akik perceken belül helyszínre is érkeztek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ezúttal sem mond igazat Kapitány István, a Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője, hiszen a magyarországi üzemanyagárak adótartalma semmiképpen nem kiemelkedő a regionális viszonylatban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint kedden Hevesen.
A teherforgalom 100 km/órás sebességgel megy, a személyforgalom az eddigi 40-60 km/óra után elvileg 160 km/órás tempóra is képes lesz, de lehet, hogy az elején még kicsit lassabb lesz.
Témák: A bevételt tekintve soha nem látott sikereket könyvelhet el 2026 első két hónapjában Gyula legnagyobb szálláshelye. Már készülnek a március 8-ai hétvégére, ezt követően pedig a húsvét lesz a következő nagy forgalmat generáló ünnepi időszak a szálloda életében. Csütörtökön harmadszor rendeztek farsangi dáridót a Galamb utcai idősek otthonában
A februári mérés szerint a biztos szavazó pártválasztók 50%-a a Tiszát, 38%-a a Fidesz–KDNP-t támogatja. A Mi Hazánk 7%-kal bejutna a parlamentbe, a DK és az MKKP a küszöb alatt maradna.