Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy a Medián friss, a Tisza Párt Fidesszel szembeni előnyét mérő friss közvélemény-kutatására a forint viszonylag nagyot erősödött. Ami ugyan nem példátlan a hazai országgyűlési választások eddigi történetében, mindenesetre arra utal, hogy a befektetők változást akarnak. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.
Orbán Viktor pénteken két helyszínen folytatta országjárását. A miniszterelnök a veszprémi rendezvény után Győrbe utazott, hogy a kormánypártok mellett kampányoljon.
A Nemzeti Nyomozó Iroda volt nyomozója a Partizánban beszélt a gyanúsításról és a belső meghallgatásokról. Azt mondta, két napja nincs új rendőrségi lépés, a lefoglalt eszközöket vizsgálják.
Hamarosan új korszak kezdődhet a magyar köznevelésben, miután az Oktatási Hivatal mesterséges intelligenciára épülő segítőt fejlesztett ki. A digitális pedagógus negyvenháromezer tananyagegységnyi tudással felvértezve képes támogatni a diákokat a tanulásban, a tanárokat pedig az adminisztrációban és a feladatsorok összeállításában.
A Nemzeti Nyomozó Iroda volt nyomozója a Partizánban beszélt arról, mit gondol a belügyminiszter mondatairól. Az ügy kirobbanása óta csak egy kijelölt személlyel tartja a kapcsolatot.
Ma az anyaország elég erős ahhoz, hogy hazájaként tekinthessen rá minden magyar: olyan hazára, amelyre lehet számítani a szülőföldön való megmaradásban és boldogulásban – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Rákóczi Ferenc születésének 350. jubileuma alkalmából szervezett, koszorúzással egybekötött Kossuth téri ünnepségen.
A miniszterelnök győri rendezvényén a Jelinek Ányos utcánál ellentüntetők és kormánypártiak kerültek szembe egymással. A Király utcánál folytatódó vita közben egy újságírót csak igazolvánnyal engedtek át.
Az Államadósság Kezelő Központ április 1-jén indítja a Magyar Állampapír Plusz 2031/M2 értékesítését. Az ötéves papír kuponja 6,50–7,50%, EHM-je 6,97%, az első időszakra 7,39% fizet
Témák: Megnyílt Bagyinszki Zoltán kiállítása a Kohán Képtárban. A fotográfus többek között az Almásy-kastély egy évtizeddel ezelőtti felújítását követte végig. 1848 március 15-éről tartott előadást a gyulai Múzeumi Szabadegyetemen Pelyach István. A Mítosz és valóság című programon kiderült, elmentek-e a forradalmárok délben ebédelni, kényszeríteni
Magyar Péter Kazincbarcikán azt mondta, Győrben szervezett csoportok zavarják a közlekedést. Szerinte a Széchenyi téren nincs rendőri jelenlét, ezért a támogatókat a helyszín elkerülésére kérte.
A miniszterelnök Veszprémben kampánybeszédet tartott, a hangsúlyt a biztonságra és a folytatásra tette. Kiemelte a 13–14. havi nyugdíjat és a 3 százalékos lakáshitelt.
A kínai tulajdoni hátterű Halms Hungary mintegy 80 milliárd forint értékben új autóipari alkatrészgyártó üzemet épít Miskolcon, aminek a nyomán ezer munkahely jön majd létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint pénteken a városban.
Az építési és közlekedési miniszter Mátészalkán utcafórumot tartott. A dráguló olajra és az ötszörös bitumenárra hivatkozva halasztást említett, és tíznapos mozgósítást kért
A miniszterelnök pénteken a győri Széchenyi téren tartott kampánygyűlésen az ellentüntetőkhöz is beszélt, és a Tisza Pártot ukrán támogatással vádolta. Szijjártó Péter piros lapot kért a közönségtől.
Pénteken a Partizán élője mellett indult a 4fund-gyűjtés Szabó Bence volt rendőr százados megsegítésére. A család ügyvédi költségekre, jövedelemkiesés pótlására és egy munkáltatói kölcsön rendezésére gyűjt.
Győrben már a beszéd előtt elszabadultak az indulatok. Az egymásnak feszülő kormánypárti és ellenzéki csoportok között dulakodások alakultak ki, transzparenseket téptek ki egymás kezéből, miközben a skandálások és sértő bekiabálások egyre erősödtek.
Orbán Viktor ismét interjút adott a Dopeman (Pityinger László) műsorában (DopeRano$). Most a világpolitika került terítékre, hiszen beszéltek Ukrajnáról, az EU-ról és persze, az energiaárakról annak fényében, hogy az Iráni háború komoly kihívások elé állítja az energiaimportőr országokat.
A Nemzeti Nyomozó Iroda századosa arról beszélt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására kellett nyomozniuk a Tisza informatikusai után. Az ügyészség "politikai megnyilvánulásnak" nevezte Szabó interjúját.
Közpénzből újítják fel a miniszterelnök apjának hatvanpusztai birtokához vezető utat - ezt állítja Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő tegnap talált ott útépítő gépeket. Posztja alatt egy kommentelő azt állította: a költségeket az etyeki önkormányzat fedezi. Zólyomi Tamás Fideszes polgármester kérdésünkre egy videóban csak annyit közö
A szövetségi ügyészek 15 évre zárnák rácsok mögé Jasveen Sanghát, akit csak ketaminkirálynőként emlegetnek, és aki beismerte, hogy ő szállította azt a ketamint, amely Matthew Perry halálához vezetett. Az ügyészek szerint a díler hidegvérűsége és az emberi élet iránti tiszteletlensége indokolja a súlyos büntetést, különösen annak fényében, hogy a nő
Úgy került fel a roma nemzetiségi névjegyzékbe egy férfi, hogy soha nem kérte azt - erről beszélt az RTL Híradónak. Erre a Digitális Állampolgárság alkalmazáson keresztül kapott értesítésből jött rá. Azt gyanítja, hogy a Tisza Világ alkalmazás adatszivárgása nyomán élhettek vissza a személyes adataival. A Nemzeti Választási Iroda azt közölte: ha va
A TASZ jogásza szerint a Tisza korábbi informatikusa nem számít közszereplőnek, csak akkor lehetne nyilvánosságra hozni a személyes adatait, ha jogerős bírósági ítéletet hoztak volna ellene.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) által kezelt utakon március 26-án megkezdődtek az idei útfelújítások. Hat gyorsforgalmi úton (M1, M3, M30, M35, M7, M70) cserélik előre tervezetten és nagyobb felületen a burkolatot, várhatóan mintegy 630 ezer négyzetméteren. Az utak mellett 3 híd és 5 pihenő is megújul 2026-ban. A munk
A Partizánnak nyilatkozott a volt rendőrszázados, akit sokan hősnek tartanak, miután részletesen beszélt arról, milyen titkosszolgálati akció folyhatott a Tisza ellen.
Havi 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak Tóth Gabi - erről a Partizán számolt be egy általuk megszerzett dokumentum alapján. Aszerint az énekesnő egy képviselő személyi titkáraként adminisztratív és szervezési feladatokat lát el napi 6 órában. A munkáltatója Kocsis Máté frakcióvezető. Tóth Gabit és a Fidesz frakciót is hiába kerestük.
Míg Gulyás Gergely ukrán és tiszás kémekről beszél, Kocsis Máté szerint megható, mégis hamis "a fiatal tiszás rendőr sztorija", és egy nagyszabású kémelhárítási műveletet tettek tönkre a szivárogtatással. A másik oldalon ez a rendszerváltás utáni politika egyik legsötétebb története, ami után a kormánynak azonnal le kellene mondania.
Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter volt a pénteki győri Fidesz-nagygyűlés egyik fő szónoka, aki a helyi bencés gimnáziumban érettségizett. A bekiabálásokkal és ellentüntetéssel tarkított győri fórumra a külügyminisztert Gáspár Evelin is elkísérte, aki a színpad mögül videózta az eseményeket.
Orbán nemzetbiztonsági tanácsadója kiváló ütemérzékkel hívta Budapestre türk kollégáit. Biró Marcell előremutató, a közös érdekeket szolgáló eszmecserékről számolt be.
Szavazatokat vásárolnak, embereket fenyegetnek, sőt akár meg is büntetnek, ha nem arra szavaznak, akire mondják nekik: ezt állítják A szavazat ára című dokumentumfilm szereplői. Többen arccal, névvel vállalták az alkotóknak a történetüket. A DE! Akcióközösség - köztük újságíró és filmes szakember hónapokig járta az országot. Volt, aki arról beszélt
"Hogy gondolhatják, hogy aki ennyit szívja a kokaint, az felelős döntést tud hozni az itt élő emberekről?" – borzasztotta el a miniszter a megjelent ibrányiakat a Lázárinfón.
Magyar Péter sárospataki beszédének elején kisebb lökdösődés alakult ki a tömegben, végül egy férfit a biztonsági emberek vezettek ki. Előtte Encsen arról beszéltek az emberek, hogy ezt a térséget elfelejtették, ezért ma már a Sajó mellékfolyóját is megszavaznák a Fidesz ellenében, de találkoztunk olyan fiatallal, aki azt kéri a szüleitől, hogy sza
Az esküvőjére alapvetően mindenki szép emlékként gondol vissza, ám egy fiatal budai férfinak rémálomszerűen indult a menyegző. A kutatómérnökként dolgozó Szabolcs és a párja Las Vegasban tervezték hivatalosan is összekötni az életüket, a nagy út előtt pedig a barátaikkal is tartottak itthon egy ünnepséget még három évvel ezelőtt. Az egész éjszakán
Bár az árak a tavalyi szinten maradtak, a kínálat minden eddiginél bőségesebb a fővárosi piacokon. Idén is a hagyományos füstölt áruk, a kötözött sonka és a különféle kalácsok uralják a terepet, de a prémium finomságok és a friss zöldségek is nagy választékban érhetőek el, így a húsvét előtti nagybevásárlás már gőzerővel zajlik a budapesti csarnoko
Péter, a debreceni családapa fogászati beavatkozásra készült, akit saját kérésére elaltattak a kezelés előtt, azonban többé már nem tudták felébreszteni.