Bár a MOL vegyi üzeme több mint 3 kilométerre van a várostól, Tiszaújvárosban is hallották amikor ma reggel hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Akik az üzem területén voltak vagy éppen annak közelében, azok 4 órával a detonáció után is remegtek, ahogy ők fogalmazták, megbénultak a félelemtől. A gyár területén jelenleg a MOL a rendőrség és a tű
Súlyos részletek láttak napvilágot a Sándor-palota által közzétett dokumentumokból: kiderült, hogy a köztársasági elnök saját szakmai stábja és kabinetfőnöke sem támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét. Novák Katalin ennek ellenére, minden belső figyelmeztetést félresöpörve és érdemi indoklás nélkül döntött a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhel
A miniszterelnök szerint a versenyképességhez alacsony energiaárakra van szükség, attól pedig, hogy megnyerték a választást, a földrajz még nem változott meg.
A pünkösdi hosszú hétvégére végre megérkezik a nyárias idő, ezzel együtt országszerte megnyitnak a strandok és szabadtéri medencék. Több népszerű fürdővárosban már ezen a hétvégén elindul a strandszezon, bár néhány attrakcióra még várni kell.
Az elmúlt hetekben több új részlet, belső kommunikáció és minisztériumi háttérinformáció is előkerült arról, hogyan születhetett meg a kegyelmi ügy döntése, kik tudhattak róla, és próbálta-e valaki megakadályozni vagy eltussolni az ügyet. A Sándor palota Magyar Péter nyomására közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait, majd a miniszterelnök Novák Kat
Ausztriában keresi Magyar Péter az azbesztbotrány felelőseit Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökkel és egy közös vizsgálóbizottsággal. Magyar Péter azt ígérte, benyújtja a sokmilliárdos kárelhárítás számláit, vagyis a kármentesítés költségeit a szennyező osztrák cégekkel fizettetik kii.
Friss információk szerint 10 órára eloltották a lángokat Tiszaújvárosban, ahol délelőtt robbanás történt a MOL vegyi üzemében. Helyszíni tudósítónk felvételein jól látszik a várost beborító sötét füstfelhő, miközben a hatóságok megfeszített erővel dolgoznak a veszély elhárításán.
Egy év alatt felére csökkent a halálos közúti balesetek száma Budapesten. Az illegális gyorsulási versenyek és a rolleres balesetek viszont új típusú problémát jelentenek.
Lemondott a posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója. A döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta, aki az intézmény új utódjától azonnali és átfogó vizsgálat lefolytatását várja a hazai vérellátás helyzetével kapcsolatban.
Samu, a Fővárosi Állat- és Növénykert népszerű elefántja ismét az ország figyelmének középpontjába került. Miután bejelentették, hogy új otthonba költözik, több ezren követték különleges utazását Facebookon. Mutatjuk, hol látható most Samu és miért volt szükség a változásra!
A Telexnek írták ezt arra a kérdésre, hogy indult-e nyomozás az NKA-támogatásokkal összefüggésben, amelyek az elmúlt években "az egyik közismert hegedűművészhez" jutottak el.
Nem érkezik több azbeszttartalmú kavics Ausztriából, jelentette be közösségi oldalán Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter. A Greenpeace szerint előfordulhatott, hogy átcímkéztek szállítmányokat, hogy ne derüljön ki, az azbeszt-szennyezéssel érintett bányákból érkeztek. A súlyosan rákkeltő anyaggal leginkább érintett Szombathelyen eddig
Hankó Balázs gigantikus összegről szerződött a Nobel-díjas alapítványával, akik az MCC főigazgatóját kérték fel. Magyar Péter végül mégis kompromisszumot kötne.
Évi 50 ezer forinttal rövidíthet meg egy átlagos háztartást a szolgáltatók mostanáig halogatott díjemelése - ezt a Biztosdontes.hu számolta ki. Azok emelnek, akik eddig a 2024-es szinten tartották a tarifáikat, miután a korábbi miniszter, Nagy Márton ársapkával fenyegette őket. Most van, aki az elmúlt két év inflációját egyszerre érvényesíti majd.
Hetekkel a választások előtt újabb 300 millió forint közpénzt kapott Gulyás Gergelytől az a Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont, ami tavaly október 23-án hamisnak nevezte a TISZA- párt menetéről készült légi felvételt - tudta meg Híradónk. A szervezet már tavaly is kapott 300 milliót, akkor a Bethlen Gábor Alapkezelőtől. Hogy mire költenek össz
Főigazgatóként korábban versenyeztetés nélkül, árun alul adott el vérplazmát magáncégeknek. Utódjának az egyik legfontosabb feladata Hegedűs Zsolt szerint az intézmény teljes átvilágítása lesz.
Novák Katalin saját stábja sem támogatta, hogy az akkori államfő kegyelmet adjon a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének 2023-ban. Ez azokból a dokumentumokból derült ki, amelyeket a Sándor-palota hozott nyilvánosságra. Korábban a kormány tette közzé, hogy az igazságügyi miniszter sem támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét. Az államfő min
A Sándor-palota jogi csapata részletesen érvelt Nováknak, miért nem szabadna kegyelmet adni K. Endrének, hogy aztán a normális ügymenettől teljesen eltérve egy támogató és egy elutasító határozatot is a kezébe nyomjanak. A volt köztársasági elnök az egyiket aláírta, a másikat kihúzta.
Távozik posztjáról az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója, Bayerné dr. Matusovits Andrea - az egészségügyi miniszter elfogadta a lemondását. Ez derült ki Hegedűs Zsolt Híradónak küldött válaszából. Az önkéntes vérszállítással foglalkozó Vérlovagok nevű szervezet szerint válságban van a hazai vérellátás, napi problémát okoz a kórházi igények k
A szén-monoxid-mérgezés nyáron is komoly kockázatot jelent, különösen a nyílt égésterű vízmelegítők és a rosszul szellőző helyiségek miatt. Bár sokan csak a fűtési szezonhoz kötik a veszélyt, a Katasztrófavédelem adatai szerint tavaly 1055 esetben riasztották a tűzoltókat miatta – és az esetek döntő többsége lakóépületekben történt.
Miközben 2025-ben még több tízmilliárd forintos károkat okoztak a pénzügyi csalások Magyarországon, 2026 első negyedévére érzékelhető fordulat indult el: az OTP-nél 60 százalékkal csökkent a sikeres átverések száma, az Erste pedig tízből nyolc kísérletet kiszűrt. A bankok azonban figyelmeztetnek: a legveszélyesebb módszer ma már nem a kártyamásolás
Az éjszakai munkafolyamatok ideiglenes forgalmi rend bevezetését teszik szükségessé. A közeljövőben rendszeresen előfordulnak éjszakai korlátozások, de a közelekedést mindkét irányba biztosítják az autópályán.
A pünkösdi hosszú hétvége nemcsak a pihenésről, hanem a megváltozott nyitvatartásról is szól. Több napon át zárva tartanak majd a nagyobb boltok és bevásárlóközpontok, ezért érdemes előre tervezni a bevásárlást. Nézd meg, mikor lesznek nyitva az üzletek és hogyan érdemes előre tervezni a hosszú hétvégére!
Ismét hosszú hétvége következik pünkösd alkalmából, amely ünnep a keresztény vallás egyik legfontosabb időszaka. A húsvét utáni 50. napon a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. Magyarországon hivatalosan is munkaszüneti napnak számít a vasárnap és a hétfő is, ezért az üzletek többsége zárva tart majd.
Jövő héttől új szabályok szerint dolgozhatnak az újságírók a Parlament épületében. Az Országgyűlés vezetése több ponton is bővíti a sajtó mozgásterét, de bizonyos korlátozások továbbra is érvényben maradnak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rohamtempóban alakult meg Magyar Péter kormánya, de a közigazgatásikon kívül az államtitkárokat még mindig nem nevezték ki, közben tömegével kell új embereket keresni a minisztériumokban megüresedő helyekre. A valóság az, hogy nem lehet egyik napról a másikra lebontani 16 éve kialakult struktúrákat és új emberekkel újat létrehozni helyettük.
Levélben kérte a távozó képviselőktől a házelnök, hogy jótékony célra ajánlják fel végkielégítésüket. Forsthoffer Ágnes május 20-ai levelét Jámbor András, a Párbeszéd volt képviselője is megosztotta a Facebookon.
A tudományos és technológiai miniszter kiemelte, szokatlanul gyorsan született döntés a DIMOP Plusz program keretében megítélt, több mint tizennégy milliárd forintnyi támogatásokról – folyamatosan zajlik a korábbi Energiaügyi Minisztériumban született határozatok átvilágítása.
Megjelent a Magyar Közlönyben pénteken az a kormányrendelet, amely meghatározza, hogy milyen, Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek nem hozhatók be Magyarország területére.
Csíksomlyó: Évszázadok óta minden pünkösd szombatján itt tartják a híres csíksomlyói búcsút. Tízezrek zarándokolnak el évente a völgybe, de azt kevesen tudják, egy kőkemény csata emlékét ünneplik a magyar ajkú katolikus hívők, 1567-ben pünkösd szombatján ezrek verekedtek Csíksomlyó felett a Hargitán a szabadságukért, vérrel, verítékkel, miközben az