A zöldfelületek növelésével, vízmegtartó rendszerekkel és innovatív megoldásokkal csökkentenék a városihősziget-hatást Szegeden. Nagy Sándor alpolgármester az InfoRádióban elmondta: ahhoz, hogy a hatást mérsékelni lehessen, elsősorban csökkenteni kell a burkolt felületeket, ezért hat helyszínen jelentős átalakításokba kezdenek. Úgy véli, a szegedi
Minden klikk ide vezetett: most végre eldől a Telex olvasóinak segítségével, hogy mi volt a kampány legbizarrabb eseménye. Szavazzon ön is, ki ne maradjon belőle!
Sulyok Tamás köztársasági elnök pünkösdvasárnap egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amely felvételből az látszik, hogy az államfő nagy rajongásnak örvend Székelyföldön.
Fülöp Botond, a "Vidéki prókátor" ünnepélyesen megfogadta, hogy ingyen ellátja minden olyan közszereplőnek nem minősülő honfitársa jogi képviseletét, akivel azt teszi a Tisza Párt és Magyar Péter, amit korábban a Fidesz és Orbán Viktor tett.
A Fidesznek újra kell szerveznie saját közösségét, és fel kell dolgoznia a vereséget – közölte Nagy János. Orbán Viktor személyi titkára részleteket árult el a választás éjszakájáról, a Karmelitában hagyott Bibliáról és a Fidesz-kampány alatti kommunikációjáról is.
A volt pénzügyminiszter a Klubrádióban fejtette ki véleményét a kormányváltás utáni elszámoltatásról. Szerinte a gazdasági stabilitás megőrzése érdekében nem lehet teljes ágazatokat letarolni.
Kigyulladt egy villanymozdony hétfő délután a kelenföldi vasútállomáson, ezért a hatóságok teljesen lezárták az állomást. A tűz miatt több vasútvonalon leállt vagy jelentősen akadozott a közlekedés, az utasok pótlóbuszokra és hosszabb várakozásra számíthattak.
Pósfai Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy a közeljövőben esedékes, állami kötelezettséggel járó projektek és sportesemények szervezése a megfelelő ütemben haladjon tovább.
Üzembe állításának első napján egy villamos belehajtott egy önvezető buszba a svédországi Göteborgban – közölte hétfőn a helyi közlekedési vállalat. A tájékoztatás szerint „az utasokat szállító önjáró busz fékezett, mire hátulról egy villamos hajtott neki”. A balesetnek nem voltak sérültjei. Az önvezető busz ugyan már március vége óta közlekedett G
Május 25-e a bor világnapja, ekkor ünnepeljük Magyarországon is Szent Orbán napját és a borokat. A mai kvíz célja, hogy feltérképezze, mennyire vagy otthon a borászat nyelvezetében. A magyar borkultúra már saját szókinccsel rendelkezik, amelyben régies, kikopóban lévő borkészítéshez kapcsolódó szavak, új szakmai kifejezések és hétköznapi szleng ele
Napos, meleg, nyárias idő lesz kedden a legfrissebb előrejelzés szerint. Hétfő este a gomolyfelhők feloszlanak, fokozatosan mindenütt kiderül az ég, így a továbbiakban csapadék nem várható sehol. Az északias szélből már csak olykor fordulhatnak elő élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de a h
A tagszervezetek már vasárnap este, a nyilvánosság hétfőn tudhatta meg, hogy a fideszes politikusnak ezek az utolsó napjai a teniszszövetség elnökeként. Május 29-én jöhet a váltás.
Pósfai Gábor a közösségi oldalán vázolta a sporttámogatások jövőjét, a transzparenciát és a szakmaiságot helyezve a középpontba. A miniszter szerint a cél egy olyan rendszer, ahol az állami források elosztása tiszta elvek és megfelelő kontroll mellett történik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A NER gazdasági szerepéről és az elszámoltatás lehetséges módjáról beszélt Oszkó Péter. A volt pénzügyminiszter szerint a rendszer az elmúlt másfél évtizedben mélyen beépült a magyar gazdaságba, ezért az esetleges átalakításokat nem lehet gyors, általános lépésekkel megoldani. Úgy fogalmazott: sebészi pontosságra lenne szükség.
Beiktatása óta Magyar Péter az első stúdiós élő interjúját a Telexnek adja. A miniszterelnök a május 31-i ultimátumáról, a kegyelmi ügy lehetséges kifutásáról és az uniós forrásokról is beszél.
A Wizz Air közleményben cáfolta, hogy a nyáron kerozinhiány miatt járattörlések jöhetnének. A légitársaság a HungaroControl vezérigazgatójának borús jóslatára reagált, aki szerint júliusra mélyülhet a válság.
A miniszterelnök szerint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt az Országgyűlés fogja létrehozni, és valószínűleg már a nyáron megkezdheti a működését. Magyar szeretné, ha minél szélesebb jogköröket tudnának biztosítani a hivatalnak.
A Nyíregyházi Állatpark bejelentette, hogy 26 éves korában eutanáziát hajtottak végre Lloyd nevű ikonikus jegesmedvéjükön. Az állatorvosok előrehaladott májdaganatot találtak nála, a döntést állatjólléti szempontok alapján hozták meg.
Magyar Péter hétfő este nagyinterjút adott a Telexnek, amelyben a kelenföldi vasúti káosztól kezdve az uniós forrásokon, a vagyonvisszaszerzésen és a kegyelmi ügyön át egészen Sulyok Tamás lehetséges távozásáig számos témáról beszélt.
Több lehetőséget mérlegelnek Sulyok Tamás és a többi közjogi méltóság eltávolítására, a hétfői kormányülésen pedig négy témáról is tárgyalni fognak – derül ki Magyar Péter hétfői, a Telexnek adott interjújából.
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon közölte, hogy a zongoraművész szeptemberben lép fel a fővárosban. A világhírű zenész az Orbán-kormány elleni tiltakozásul 2011 óta nem adott koncertet itthon.
A közlekedési miniszter a helyszínen tekintette meg a kelenföldi mozdonytüzet és annak következményeit. Az eset szerinte rávilágít azokra a rendszerszintű problémákra, amelyeket a drámai forráskivonás okozott.