Pikó András józsefvárosi polgármester és tanácsadója, a korábbi képviselő Jámbor András is úgy látja, hogy drámaian romlott a közbiztonság, amit egy új drog terjedése is súlyosbít. Pikó felszólította a kormányt, hogy "tegye végre a dolgát".
A miniszter a Nyugatiban mondta el, hogy milyen vonatai lehetnének már az országnak, de Havasi Bertalan szerint ideje lenne elnézést kérnie Lázár Jánostól.
A Tisza Párt javaslatára, 135 igen szavazattal döntött a parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolásáról. A törvény 15 nap múlva lép hatályba, amivel a hivatal összes folyamatban lévő eljárása is azonnal megszűnik.
Az extrém hőség miatt az áramszolgáltatók hálózatán átmeneti áramkimaradások fordulhatnak elő, amelyek az egyik mobilszolgáltatónál már okoztak is szolgáltatás-kieséseket, illetve minőségromlást a televíziós szolgáltatásban.
A fideszes képviselő szerint ő csak kérdéseket tett fel, válaszokat viszont nem kapott. Magyar a szócsata után ügyrendi javaslatot tett arról, mi minősüljön a jövőben személyes érintettségnek.
Az élő környezetért felelős miniszter videóban jelezte, hogy a többszöri figyelmeztetések ellenére a lakosság továbbra sem spórol a vízzel. Azt kéri, kerüljük a pazarlást és óvjuk a mindennapi ivóvízkészletet.
A miniszterelnök a keddi parlamenti ülés előtt együtt kávézott az Országgyűlés elnökével, aki hétfőn elvette tőle a szót egy parlamenti vita során. Magyar most jelezte, nem neheztel emiatt párttársára.
Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami je
Az Országgyűlés korlátozta a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását, illetve megalakította az Interparlamentáris Unió (IPU) Magyar Nemzeti Csoportját.
Simeon Shterev, a bolgár női birkózó-válogatott edzője azt állította, tudott arról, hogy Németh Zsanett pszichológus segítségét kérte személyes okokból, ám a család nem tud ilyesmiről. Közleményük szerint a sportoló a tragédia előtti napokban több barátját is felkereste, és nem mutatta a depresszió jeleit.
Vitézy Dávid a Nyugati pályaudvaron bírálta Lázár Jánost egy 2022-ben leállított vonatbeszerzés miatt. A Fidesz szerint a miniszter ezzel csak a hőség miatti vasúti káoszról tereli el a szót.
Eddig több mint nyolcmillió forint felajánlás érkezett a venezuelai földrengés bajbajutottjainak megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezethez, amely az adományok hatékony célba juttatására helyi evangélikus partnerszervezetét kérte fel – közölte a szervezet.
A Tisza Párt alelnöke szerint többen is a nevére hivatkozva próbálnak előnyt szerezni a NER-nél. Egyértelművé tette, hogy nem tárgyal a NER tagjaival, és korábban sem tette ezt.
Négy helyszínen ötvennégy programmal várja az érdeklődőket a Gyulai Nyári Korzó a turisztikai főszezonban – jelentették be a hétfői sajtótájékoztatón a Szent Miklós parkban. Június 29-től augusztus 29-ig, két hónapon át tartanak majd a kultúra valamennyi ágát bemutató, ingyenesen látogatható rendezvények. A hagyományokhoz híven ismét a helyi tehets
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke hétfőn elvette a szót a Parlamentben Magyar Pétertől. Azóta mindenki azt találgatja, vajon miről szólt ez az egész, milyen következménye lesz. Nos, most a miniszterelnök a Facebookon reagált.
Megdőlt az abszolút nyári áramfogyasztási csúcs hétfőn, a hitelesített adatok alapján a kora esti órákban elérte a 7488 megawattot (MW) a hazai villamosenergia-hálózat terhelése.
Míg az ország több pontján a víztározók kiürülése, a Nógrád vármegyei Erdőkürtön az elöregedett, szétrepedt csővezetékek okoztak drámai napokat. A településen vasárnap reggeltől hétfő délutánig egyáltalán nem volt víz.
Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény módosításának általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.
A vita azután robbant ki, hogy Panyi a kormányt önkényes kirúgásokkal és egy 11 éves fiú propagandacélú felhasználásával vádolta meg. A miniszterelnök éles szavakkal reagált minderre, és azt üzente a fideszes politikusnak, hogy szégyellje magát.
Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt fordult az Alkotmánybírósághoz, mire hét alkotmánybíró kizáratta magát az ügyből.
A Magyar Helsinki Bizottság elküldte a kormánynak a vagyonvisszaszerzési hivatalról szóló véleményét, amelyben a bírói felülvizsgálat hiányát kifogásolják. A szervezet szerint erre a szokatlanul széles nyomozati jogkörök miatt lenne elengedhetetlenül szükség.
A Budapest Airport nyolc évre szóló keretmegállapodásra keres tervezőket a Liszt Ferenc Repülőtér hosszú távú fejlesztéséhez. A programban új terminál és vasútállomás is szerepel, a munkákat mini-tendereken osztják ki.
Durva vita alakult ki az Parlamentben, miután Panyi Miklós fideszes képviselő a kormányváltás utáni közigazgatási eljárásokról, minisztériumi kirúgásokról, önkormányzati nyomásgyakorlásról, valamint a 11 éves Martin ügyéről kérdezte Magyar Péter miniszterelnököt. A vita során több súlyos állítás is elhangzott, Magyar Péter pedig rendkívül élesen re
Bardóczi Sándor szerint a főváros el tudja látni a környező települések egy részét is, azonban annyian költöztek az agglomerációba, hogy egyre többször alakulhat ki nagy baj.
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, még kérheti június 30-ig az automatikus, öt havi pótlékmentes részletfizetést, a határidő jogvesztő, vagyis még igazolási kérelemmel sem menthető ki a késedelem. Június 30-a határideje a 2024-es globális minimumadó bevallásának is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-n
A Magyar Helsinki Bizottság elküldte véleményét a kormánynak a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról (NVVH) szóló törvényjavaslat tervezetéről. A civil szervezet üdvözli, hogy a kormány valódi társadalmi egyeztetés folytat. Az elbitorolt közvagyon visszaszerzése legitim cél, de a jogalkotó adós maradt a hatósági eljárások jogállami gar
A volt adóellenőr a Facebookon bírálta Tamásné Czinege Csilla kinevezését a NAV élére. Szerinte a döntés a diszkriminatív ellenőrzési rendszert tartja fenn, amely a kiemelt státuszú adózóknak kedvez.
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv – jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal továbbra is nyomoz pénzmosás gyanúja miatt. Annak kimenetele Hajdu ügyére ugyan nem, de a többi érintettre hatással lehet.
Budakalászon nincs vízhiány, azonban a szolgáltató kérésére másodfokú vízkorlátozás van érvényben – mondta az InfoRádióban a budakalászi polgármesteri hivatal kabinetvezetője. Péterffy Gábor hozzátette: a korlátozás a vállalkozásokra, gazdálkodó szervezetekre is vonatkozik. Ugyanakkor sokan figyelemen kívül hagyják a takarékosságra vonatkozó figyel
Csütörtökön Magyarországra érkezik a Velencei Bizottság delegációja. A nemzetközi szervezet szakértői azért utaznak a fővárosba, hogy górcső alá vegyék a kormány által frissen beterjesztett Alaptörvény-módosítást. A tét nem kicsi, hiszen a jogszabály-tervezet elmozdítaná pozíciójából Sulyok Tamás köztársasági elnököt.
A legszigorúbb, III. fokú vízkorlátozást vezették be több Pest megyei településen a megnövekedett vízfogyasztás miatt. A rendelkezés többek között Szadát, Piliscsabát, Veresegyházat, Őrbottyánt és Erdőkertest is érinti. A hatóságok szerint a vízhasználat drasztikus visszafogása vált szükségessé. A szabályok megszegése komoly pénzbírságot is vonhat
A Mészáros Lőrinchez köthető OE-LOT lajstromjelű magángép a teljes felszerelésével együtt Bécsbe tette át a bázisát. Eközben a flotta egy másik gépe Mariborban parkol, egy harmadikat pedig eladásra kínálnak.