Lannert Judit oktatás és gyermekügyi miniszter pedagógusnapon videóüzenetben szólt a tanárokhoz, amire 2010 óta nem volt példa. A tárcavezető egy új, bizalmon alapuló értékelési rendszer bevezetését vázolta fel.
A Momentum korábbi elnöke Krug Emília műsorában a kiégéséről és a választás utáni szorongásáról is beszélt. Szerinte utólag fog eldőlni, valóban rendszerváltásnak nevezhető-e az, ami történt.
z elit összetétele ugyan változhat, de az új szereplők idővel törvényszerűen átveszik a hatalmi elitre jellemző szokásokat – fejtette ki véleményét Navracsics Tibor a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében. A volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter történelmi példákkal illusztrálta az elitváltások dinamikáját.
A miniszterelnök a Fidesz sokadik felszólítására, sokadszor jelentette ki, hogy továbbra is akadályozni fogják a hazánkat érintő illegális bevándorlást.
Megkerülhetetlen lesz a politikai felelősségre vonás is, közölte. Emellett munkát is ajánlott a Honvédelmi Minisztériumban a balesetben megsérült kormánytisztviselőnek.
Áprilisra teljesen elkészült a szegedi deltavágány, így a MÁV Stadler KISS motorvonatainak karbantartása leegyszerűsödik. A fordításra azért volt szükség, mert a szegedi esztergavágány túl rövid a 200 méteres szerelvényekhez.
A miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán tett egyértelmű kijelentést a kormány bevándorláspolitikájáról. A bejegyzés a Fidesz hétvégi felszólítására érkezett, amelyben a jövő pénteken életbe lépő uniós migrációs paktum elutasítását követelték.
A politikától visszavonult Hadházy Ákos újra a szekszárdi rendelőjében dolgozik, de hiányérzete van a kormányváltás után. A volt képviselő szerint bár boldog, úgy érzi, a választók azt üzenték, nincs rá szükség.
Az elemző szerint Sulyok Tamást és a többieket egy általános, felmentő jogszabállyal távolítja el a Tisza. Szerinte utána a Magyar Péternek meg kellene törnie a kétharmados többségek rendszerét, hogy ne lehessen újra szétszedni mindent apró darabokra.
Távozik a TISZA Szigetek közösségének éléről Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos. Döntését a Facebook-oldalán jelentette be, ahol közölte: a párt vezetésével egyetértésben a TISZA Szigetek szervezését és a kormányzat által létrehozni kívánt társadalmi egyeztetési rendszert külön választ
Jámbor András Bruti humorista bejegyzésére reagálva fejtette ki véleményét a női közszereplők külsejének támadásáról. Szerinte a politikai vitát a tettekről kell folytatni, mert a személyeskedés lealacsonyítja a közbeszédet.
Vona Gábor Facebook-posztban bírálta a kormányt, mert szerinte a közmédia átalakításáról szóló törvényt társadalmi egyeztetés nélkül nyújtanák be. A Második Reformkor Párt elnöke szerint ezzel a kabinet megsértheti a jogszabályokat és egy korábbi miniszteri ígéretet is.
A szervezők szerint "a 141 mandátummal rendelkező új kormánynak nem árt, ha van némi alkotmányos gátja, megakadályozva a teljes és abszolút túlhatalmat", ezért hirdették meg a megmozdulást, ahol a beszédek után virágokat helyeznek el a téren.
A Momentum volt elnöke a jelenlegi politikai helyzet veszélyeire hívta fel a figyelmet egy interjúban. Donáth Anna szerint inkább lélekben felkészül a lehetséges veszélyekre, mert nem akarja, hogy meglepetés érje.
A Fidesz frakcióvezetője élesen bírálta a Tisza Párt oktatási reformját, amely a jelenlegi gimnáziumi rendszert alakítaná át. Szerinte a miniszter bizonytalanságba taszít több tízezer diákot és családjaikat.
A miniszterelnök a közösségi oldalán üzent. Szerinte a vasárnapi megmozduláson megjelentek száma is mutatja, hogy a Fidesz gyűlöletpropagandája csak párszáz embert tudott mozgósítani.
Tégláról téglára vegyük vissza az irányítást, hangzott el, de Matolcsy Ádámot is emlegették a demonstráción, ahol az állami intézményvezetők lemondatása ellen tiltakoztak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A megmozduláson több jobboldali politikus is megjelent. Az egyik felszólaló szerint ők a jogállamiságot akarják védeni. A tömeg Magyar Péter nevének hallatán azt skandálta, hogy "hazaáruló", majd Puzsér nevét hallva egy részük pfujolni kezdett.
Jámbor András volt országgyűlési képviselő elemezte a Sulyok Tamás mellett kiálló vasárnapi tüntetést. Szerinte a 16 éve kormányzó Fidesz egy kínos, az ellenzék leggyengébb produkcióit is alulmúló demonstrációt tartott.
A volt miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg egy fotót az eseményről, melyhez csak egy rövid üzenetet írt a köztársasági elnöknek címezve. Sulyok Tamást korábban Magyar Péter szólította fel arra, hogy mondjon le a tisztségéről.
Dull Szabolcs újságíró szerint a Fidesz támadása Magyar Péter balatoni fotója miatt politikailag kockázatos. Indoklása szerint a luxus vádja azért nem működhet, mert a választók ezt a fogalmat a NER-elithez társítják.
A volt gazdasági miniszter több alkalommal is ötcsillagos hotelekben szállt meg külföldi útjain, alkalmanként több százezer, sőt milliós napi áron. Gyakran használt magánrepülőgépet is az utazásokhoz, melyeket szintén közpénzből fizettek.
Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata – tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
Biró Ferenc szerint koncepciós eljárást indítottak ellene, a feleségét is falhoz állították a TEK-esek, amikor elkezdte vizsgálni Balásy Gyuláék pénzeit.
A covid-járvány idején az Orbán-kormány 17 ezer darab lélegeztetőgépet vett 28 közvetítő cégen keresztül. Ezek nagy részét sosem használták és nem tudták eladni sem.
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.
Új, belső vizsgálat elrendelését jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a közösségi oldalán közzétett vasárnapi videójában az újdörögdi lőtéren történt kézigránát-balesettel kapcsolatban. Bár az ügyészség korábbi nyomozása büntetőjogi felelősséget nem állapított meg, a tárcavezető a katonai jegyzőkönyvek áttekintése után úgy vélt
Egészen elképesztő jeleneteknek lehettek szemtanúi mindazok, akik csütörtökön kora este kilátogattak a budakeszi repülőtérre. Besenyei Péter műrepülő világbajnok az égen varázsolt, miközben a világ leggyorsabb kezű zongoraművészének, Péter Bencének a hangszerét a kifutópályán állították fel. Az izgalmat már nem is lehetett volna tovább fokozni, his
Júliustól nem lehet elektromos rollerekkel közlekedni a fürdő környékén, a sétányokon, parkokban, valamint iskolák, rendelők és a piac közelében. A döntést a megnövekedett balesetszám és a lakossági panaszok indokolták, a tiltás pedig más elektromos sporteszközökre is kiterjed. Országosan is napirenden van a szigorítás: a kormány heteken belül tárg
Igazi hullámvasútra hasonlít majd a jövő heti időjárás: az igazi nyári hőséget egy markáns hidegfront töri meg a hét közepén, hogy aztán a hétvégére ismét megnyugodjon a légkör.
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. "Virág nyelven vagy virágnyelven" kívánt minden jót a tanároknak a tárcavezető.
Fokozatosan, a vasárnap kora esti órákra állhat helyre a menetrendszerű közlekedés a székesfehérvári vasútvonalon, miután a Budapest–Székesfehérvár–Balaton irányú forgalomban járműhiba és egy meghibásodott Balaton InterCity okozott jelentős fennakadásokat – közölte a MÁV-csoport tájékoztatása alapján az MTI.