Az Orbán Viktor kezdeményezésére alakult Védvonal tevékenységéről adott ki hosszú közleményt Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Sorra veszi benne, hogy milyen internetes uszításokkal, beszólásokkal, sértegetéseket kell szembenézniük a bukott hatalom képviselőinek és híveiknek, a közlemény végén pedig elmondta, hogy két haláleset is
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.
A párt kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan közleményben számolt be a Fidesz-szimpatizánsok és támogatók számára létrehozott szervezet eddigi aktivitásáról.
Nemcsak a kiszáradó meder és a csökkenő vízszint jelzi a rendkívüli aszályt Tatán. A szakemberek szerint a vízhiány hatása már a felszín alatt, a térség vízkészleteiben és ökológiai rendszerében is érezhető. A város egyik legismertebb természeti kincse, a Cseke-tó hónapok óta küzd a csapadékhiány következményeivel.
Gyermeknap alkalmából Magyar Péter is részt vett azon a kicsiknek szóló rendezvényen, amelyet a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban szerveztek meg. A miniszterelnök később egy videóban számolt be róla, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és azt mondta, szeretnék, ha a programból hagyomány lenne. A gyerekek táncához egy ponton a
Az Electrolux április végén jelentette be, hogy leállítja a termelést a jászberényi gyárban, ami közel hatszáz munkavállalót érint. Ezért a vállalat valamennyi munkavállaló számára információs fórumokat, álláskeresési technikákról szóló tréningeket szervez illetve ingyenes pszichológiai tanácsadást biztosít.
Nagy visszhangot váltott ki Győrfi Pál leváltása az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról. A több mint két évtizeden át szolgáló szóvivő generációk számára vált ismertté és hitelessé, különösen a koronavírus-járvány idején, amikor nap mint nap tájékoztatta a lakosságot az aktuális helyzetről.
Az Integritás Hatóság mások mellett hűtlen kezeléssel vádolt elnöke azt állította, hasonló történik vele, mint ami a környező országokban korábban már lezajlott.
Komoly szemléletváltás és strukturális átalakítás körvonalazódik a hazai gyermekvédelemben a hétfői parlamenti ülésen elhangzottak alapján. A vitát és a napirend előtti felszólalásokat egyértelműen a gyermekjogi kérdések dominálták, amelyek során nemcsak a rendszer súlyos számszaki hiányosságai kerültek felszínre, hanem egy eddig tabunak számító ké
A legnagyobb mértékben a Mathias Corvinus Collegium gazdagodott 2025-ben, 60,9 milliárddal nőtt a vagyona. A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány tartalékai viszont csaknem 10 milliárddal csökkentek.
Szabó Bence volt rendőr százados egy szerdai Instagram-posztban hozta nyilvánosságra, hogy hivatalosan is elindította a visszaszerelési folyamatát, mivel a jövőben szeretne újra hivatásos állományban szolgálni. A döntés hátteréhez hozzátartozik, hogy a rendőrségtől való korábbi távozásával kapcsolatos jogvita a mai napig húzódik, ami azt követően a
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója az ATV Start műsorában értékelte a kormány által benyújtott 110 oldalas korrupcióellenes törvénycsomagot. Összességében pozitívan ítéli meg: 14 év után először mondhatja azt, hogy egy ilyen szabályozástól jobb lesz Magyarországon élni. Ugyanakkor hiányolja a társadalmi egyeztetést, és felh
Adathalász támadás áldozata lett az Otthon Centrum franchise hálózatához tartozó Benefit Line Kft. egyik XI. kerületi, Bicskei utcai ingatlanirodájának munkatársa. A június 4-én felfedezett incidens során a támadók hozzáfértek az alkalmazott levelezéséhez, valamint a saját és a vele megosztott OneDrive-fiókhoz is. Mivel ez a tárhely az iroda ügyfel
A Tranzit Food nevű cég gyártelepen csaptak fel a lángok. Sérültek nincsenek, de határérték feletti az egészségre veszélyes anyag koncentrátuma a levegőben.
A Cimbora együttes mutatott be kalocsai táncokat – ez volt az első produkció péntek este, a művelődési központban megrendezett évzáró gálán. Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakának programján számos olyan előadást láthatott a közönség, melyek jellemzően nem egy, hanem több díjat érdemeltek ki a mögöttünk lévő hónapokban. Elism
A szigeti legendárium szerint 1877 egyik fülledt nyári délutánján egy idős, betegeskedő, jellegzetes harcsabajuszt viselő úr ült a Margitsziget lombjai alatt, és elmélyülten írt a noteszébe. Ő volt Arany János, a nemzet koszorús költője, aki éppen papírra vetette azóta ismerté vált, A tölgyek alatt című versét, amelyben arról merengett, milyen jó i
Több száz vár és kastély, régi formájukat többé-kevésbé őrző polgárvárosok, hangulatos kocsmák és még mindig olcsó sörök. Hiába kis ország Szlovákia, rengeteg felfedeznivalót rejteget. Szarka Károly cikke.
Sulyok Tamás szerint Magyar Péter azzal, hogy lemondásra szólította fel, és jogi eszközökkel történő eltávolítását is kilátásba helyezte, lényegében kizárta az önkéntes távozás opcióját.
A műemléki védettségű, szegedi Ungár–Mayer-palota lakói évek óta panaszkodnak az égett olaj szagára, a hajnali áruszállítások zajára és a gyorsétterem gépészeti berendezéseire. A felek már a bíróságot is megjárták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint június 10-én 10 óra 40 perc körül a rendőrök az Andrássy úton akartak megállítani egy autóst a buszsáv szabálytalan használata miatt. A jármű vezetője azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem gázt adott és menekülni kezdett, miközben újabb közlekedési jogsértéseket követett el.
Nem hagyja annyiban, képtelen elfogadni a fiatal tatabányai édesanya, hogy a kisbabája halála ügyében a rendőrség részéről kirendelt szakértő azt állapította meg, hogy a kórház semmiben nem hibázott. Varga Dorka a végsőkig harcol azért, hogy kiderüljön az igazság és a megválaszolatlan kérdések végére is megnyugtató módon pont kerüljön.
Az Egyesült Államok légicsapásokat hajtott végre iráni katonai célpontok ellen, miután egy amerikai Apache harci helikopter lezuhant a Hormuzi-szoros térségében. Washington szerint a helikoptert egy iráni drón semmisítette meg, bár a két pilóta sértetlenül megmenekült. Donald Trump amerikai elnök gyors válaszcsapást rendelt el, amelyet a Pentagon ö
Csütörtök délután kezdődnek az Ünnepi Könyvhét programjai Gyulán. A fürdővárosban idén sok eseménnyel várják a kultúra iránt érdeklődőket. A programsorozat 16:45-kor a Kossuth téren a NA-KO-MA Banda csalogató térzenéjével kezdődik, ezt követően pedig fél 6-tól Görgényi Ernő polgármester és Visky András nyitja meg a rendezvényt. A Kossuth-díjas író
A nyári utazásukat tervező magyarok számára az elmúlt hónapok forinterősödése komoly megtakarítást hozott, ám a kérdés továbbra is adott: érdemes-e még várni az euróvásárlással? A Pénzcentrum által megkérdezett banki elemzők szerint a forint idei látványos erősödésének nagy része már lezajlott, ezért a jelenlegi, 350-355 forint közötti árfolyamszin
Szülők, tanárok, diákok hónapokon át közösen dolgoztak azért, hogy az iskolai zaklatást visszaszorítsák négy budai iskolában. A NEM OKÉ projektje szeptembertől még több iskola bevonásával folytatódik.
Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta: csak korrupcióellenes intézkedések és az egyetemi autonómia visszaadása van benne – nem volt szó se migrációról, se Ukrajnáról, se genderről és más ideológiai kérdése
Már most nyáron. Az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van jelenleg valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a menetidők éppen ezért nem csökkennek, hanem évről évre növekednek, folyamatosak a meghibásodások és műszaki problémák.
A magyar vasúthálózat állapotáról és a szükséges fejlesztésekről írt a közösségi oldalán Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter szerint miközben Európa számos országában már 160 km/óránál gyorsabb vasútvonalakat építenek vagy terveznek, Magyarországon az elmúlt években még a meglévő pályák állapotának megőrzésére sem jutott elegendő fo
A miniszter szerint több indítvány megtárgyalásának elhalasztása fontos jogalkotói célokat veszélyeztetne, és problémákat okozna a jogalkalmazásban. Ezért kezdeményezte, hogy június 16-án tárgyaljon a parlament többek közt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is.
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.