2026. június 11. csütörtök

jún. 11
13:39
Zárkatársa halálát okozta a fogvatartott (Infostart)
Halált okozó testi sértés bűntette miatt jogerősen 5 év 6 hónap börtönre ítélt a Győri Ítélőtábla egy fogvatartottat, aki zárkatársa halálát okozta - közölte a táblabíróság döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség.
jún. 11
13:39
Fidesz: Méltatlan támadásokat indít a kormány a magyar tudomány kiválóságai ellen (Demokrata)
Magyarország és a magyar tudományos-kutatói világ súlyos károkat szenved el.
jún. 11
13:45
Komoly vezetőcserét jelentett be Kapitány István az MFB-nél (ATV)
Az uniós források hazahozatalában és hatékony felhasználásában a jövőben fontos szerepet játszó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetésében változás történt: a bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el - közölte a gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
jún. 11
13:51
Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés hétfőn (Demokrata)
Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament.
jún. 11
13:57
Magyar Péter az Országgyűlés vágójának és Tinder-szakértőjének nevezte Takács Pétert (SzMo)
A kormányfő azt is mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy Takács a valaha volt legrosszabb, legpökhendibb, legkivagyibb egészségügyi államtitkár. Nemcsak a politikust, hanem a Fideszt és a KDNP-t is élesen kritizálta.
jún. 11
14:03
123 Kiváló Diákot díjaztak (Gyulatelevízió)
Szinte zsúfolásig megtelt a Vigadó Gyula kiváló diákjaival és pedagógusaival szerda délután. Immár húsz esztendős hagyomány, hogy a város vezetése ilyen módon is elismeri a tanulmányi, művészeti vagy szakmai versenyeken kiemelkedően teljesítő általános és középiskolás diákokat és felkészítő tanáraikat. Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett, a vá
jún. 11
14:09
Meglepődtek tanítványai Stumpf Péter politikai szerepvállalásán (Telex)
A szegedi politológia tanszék hallgatóit és oktatóit kérdeztük a képviselőről, aki országosan a legnagyobb szavazatkülönbséggel győzte le fideszes ellenfelét, és államtitkárrá is kinevezték.
jún. 11
14:09
Sztárok tomboltak Jason Derulo budapesti koncertjén (Gyulatelevízió)
Szerda este óriási bulit csinált Jason Derulo a Budapest Park színpadán, ahol előtte több magyar előadó is megfordult. Akadtak, akik még közös fotót is készítettek a világsztárral, de a közönségben szintén feltűntek páran a hazai sztárok közül.
jún. 11
14:11
Szakítás: felbontotta az eljegyzését a Tv2 sztárpárja (Gyulatelevízió)
Inge és Lóri, a TV2 népszerű valóságshow-jának, A Kísértés első évadának a jegyespárja a műsor után is együtt maradt, és már a családalapítást tervezték. Kapcsolatuk azonban váratlanul véget ért, amit Lóri meg is erősített. A hír sokakat meglepett, hiszen a pár korábban úgy nyilatkozott, hogy a műsor próbáit kiállva már semmi sem szakíthatja szét ő
jún. 11
14:13
Szinte mindenki így főzi a tojást – A szakértők szerint ez azonban nagy hiba (Gyulatelevízió)
A jó tojás titka végső soron nem csupán a főzési időben rejlik, hanem abban is, hogyan bánunk vele azután, hogy kikerült a fazékból. Egy apró változtatás a rutinban meglepően sokat javíthat a végeredményen.
jún. 11
14:15
A poratka-allergia fokozza más allergiák tüneteit (Gyulatelevízió)
A háziporatka-allergia felerősítheti más allergiák tüneteit. Friss kutatási eredmények azt is igazolják, hogy a háziporatka-allergiások körében nagyobb az asztma és más légúti betegségek kialakulásának kockázata is.
jún. 11
14:17
Magyar Péter az IH-elnök ügyéről: Jó mérlegelést kívánok Windisch Lászlónak (Gyulatelevízió)
Nincs köze és ráhatása a kormánynak az Integritás Hatóság elnökével szembeni eljárásra, az ÁSZ elnöke eldöntheti, kezdeményezi-e Biró Ferenc eltávolítását. Az új jogállamisági és korrupcióellenes törvénycsomag értelmében, ha az elnök bukik, akkor megy a vezetőség többi tagja is.
jún. 11
14:19
"Az iráni konfliktus következményeire hosszú távú megoldások kellenek, de ilyenek nincsenek" (Gyulatelevízió)
Az iráni konfliktus hatásai messze túlmutatnak a hagyományos biztonságpolitikai és diplomáciai kereteken – véli Papp Zsanett Gréta. A klíma- és energiapolitikai elemző szerint a háború nem csupán regionális kérdés, hanem olyan rendszerszintű probléma, amely összekapcsolódik az energiabiztonsággal, a klímaváltozással, a víz- és élelmiszer-ellátással
jún. 11
14:21
Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája (Infostart)
Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
jún. 11
14:21
117 milliárd forint került átláthatatlan módon a civil szektorhoz a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül (444.hu)
Az alap 14 éves története során a legnagyobb összegeket Fidesz-közeli szervezetek kapták.
jún. 11
14:21
Hatalmas pusztítást végzett az éjszakai vihar Magyarországon: megállás nélkül dolgoznak a tűzoltók (Pénzcentrum)
Országszerte jelentős károkat okozott az éjszakai vihar, amely miatt csütörtök reggelig már több mint 170 beavatkozást hajtottak végre a tűzoltók. A bejelentések túlnyomó többsége kidőlt fákhoz és leszakadt ágakhoz kapcsolódott. Több helyszínen lakóépületeket, kerítéseket és közterületeket is veszélyeztettek a vihar által kidöntött növények.
jún. 11
14:21
Magyar Péter keményen visszavágott a vendégmunkásokra vonatkozó szigorításokra panaszkodó Master Goodnak (SzMo)
A miniszterelnök a Master Good 2025-ös pénzügyi eredményeire hivatkozva utasította el a cég panaszát a vendégmunkás-szigorítások miatt. A 25,5 milliárd forintos adózott nyereség szerinte elegendő fedezetet nyújtana a béremelésre, amivel magyar dolgozókat is vonzhatnának.
jún. 11
14:21
Milliárdos fejlesztés veszi kezdetét a miskolci kórházban is (Gyulatelevízió)
A kormány több mint 3,6 milliárd forintos kórházi hűtésrekonstrukciós program elindításáról döntött, amelynek célja az elavult rendszerek korszerűsítése és a betegbiztonság további erősítése. Köböl Anita kormányszóvivő kiemelte, hogy a program keretében országszerte számos egészségügyi intézményben végeznek javítási és fejlesztési munkálatokat. A b
jún. 11
14:23
Közel 343 ezer eurót rejtegetett egy körözés alatt álló ukrán állampolgár (Gyulatelevízió)
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki 343.700 eurót rejtett el egy kisbuszban.
jún. 11
14:25
Kresz-parkokkal a biztonságos közlekedésért: Haranglábra és Bátyúba is megérkezett a Rolling Kids (Gyulatelevízió)
Gyermekzsivajtól és guruló járművek hangjától voltak hangosak a napokban a Bátyúi kistérség oktatási intézményei. Kárpátalján egyre nagyobb teret hódít a svájci mintára épülő, élményalapú közlekedésbiztonsági nevelés, amely a nyíregyházi székhelyű...
jún. 11
14:27
Takács Péter válaszolt a miniszterelnöknek: számokkal vágott vissza a kórházi klímák ügyében (ATV)
Az Orbán-kormány a 2018-ban megindított korszerűsítési program keretében 2025-ig mintegy 18 milliárd forintot költött a kórházi légtechnikai rendszerek korszerűsítésére - közölte Takács Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-vel.
jún. 11
14:27
A Nav bekeményít: 170 ezer autós járművét vonhatják ki a forgalomból, ha nem lépnek június 30-ig (SzMo)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a súlyos következményekre figyelmezteti a gépjárműadóval tartozó több mint 170 ezer autóst. Az adósok száma április óta 600 ezerről csökkent, a maradéknak június 30-ig kell lépnie.
jún. 11
14:27
Fico: Terítéken van a tranzakciós adó eltörlése (Gyulatelevízió)
Gondolkodunk a tranzakciós adó eltörlésén, de azzal a feltétellel, hogy találunk elegendő pénzügyi forrást a 400 millió eurós kiesés pótlására az állami költségvetésben. Ezt Robert Fico (Smer-SD), a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a poprádi Tatravagónka vállalatnál tett látogatása során. Hangsúlyozta
jún. 11
14:45
Hirtelen irányt váltott Magyarország felett a Wizz Air brüsszeli járata (Infostart)
A gép Bukarestből indult, de nem fejezte be kétórásra tervezett útját, ugyanis hirtelen irányt váltott és a Balaton felett megfordulva Budapest felé vette az irányt. Egyelőre nem tudni, mi áll a hirtelen változás hátterében.
jún. 11
14:51
Fidesz: a kormány méltatlanul támadja a magyar tudomány kiválóságait (Infostart)
A Tisza-kormány a tudományos világ teljes, pártérdekek szerinti átszervezése miatt folyamatosan méltatlan támadásokat intéz a magyar tudomány legnagyobb kiválóságai, így a magyar Nobel-díjasok ellen is – közölte az ellenzéki párt.
jún. 11
15:03
Rendezvény miatt több helyen is forgalomkorlátozás lesz a fővárosban péntek éjszaka (Demokrata)
A "Mozgás éjszakája" nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.
jún. 11
15:03
Sulyok az Alkotmánybírósághoz fordul az állami tisztségviselők lemondatása miatt, Magyar szerint ez már szánalmas (Telex)
A köztársasági elnök azt várja, hogy ezzel rendezni tudják az "alkotmányos konfliktust".
jún. 11
15:09
Akár ezermilliárdos finanszírozásról is szólhatott az Élvonal Alapítvány megállapodása (ATV)
Az Élvonal Alapítvány finanszírozásáról szóló, a Telex által megszerzett keretmegállapodás szerint a korábban ismert 261,7 milliárd forintos támogatásnál jóval nagyobb összegről lehet szó. A dokumentum alapján az alapítvány legalább 25 évre szóló állami finanszírozási keretet kapott volna, amelynek teljes értéke a becslések szerint meghaladhatja az
jún. 11
15:33
Sulyok Tamás államfő az Alkotmánybírósághoz fordult (Infostart)
A köztársasági elnök csütörtökön közzé tette a Sándor-palota közleményét az államfő Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványáról. Magyar Péter miniszterelnök egyből reagált a közösségi médiában.
jún. 11
15:33
Első alkalommal rendeztek Diák Élmény Napot (Gyulatelevízió)
Első alkalommal rendezett Diák Élmény Napot a gyulai Városi Diákönkormányzat. Bár a kora délelőtti esőzések miatt csak később kezdődött el az egész napon át tartó vetélkedő és programsorozat, a jelenlévő diákok töretlen lelkesedéssel vettek részt a feladatokban. A város középiskolásai számára meghirdetett eseményen számos versenyszámban mérhették ö
jún. 11
15:45
A miniszter reagált Takács Péter klímaadataira: nagy lendülettel próbálja átírni a valóságot (ATV)
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán reagált Takács Péter volt egészségügyi államtitkár kijelentéseire, miszerint az Orbán-kormány idején az összes kiemelt kezelőhelyiség mindössze 56 százaléka volt légkondicionált, ami nekik köszönhetően most 96 százalék.
jún. 11
15:51
Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult az eltávolítására irányuló tervek miatt, Magyar Péter szerint ez "szánalom kategória" (SzMo)
Sulyok azt akarja megtudni a testülettől, alkotmányos-e egy olyan módosítás, amely közjogi méltóságok elmozdítására irányul. A miniszterelnök azonnal válaszolt a köztársasági elnök bejelentésére.
jún. 11
15:57
5 magyar is felkerült a Forbes sikerlistájára, Karikó Katalin és Soros György is Amerika legsikeresebb bevándorlói között (SzMo)
A Forbes amerikai kiadása közzétette a 250 legsikeresebb bevándorlót rangsoroló listáját, amelyen öt magyar is szerepel. Az élen Arnold Schwarzenegger és Elon Musk áll.
jún. 11
16:15
Mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az Ab (Infostart)
A Bírák Etikai Kódexével összefüggésben mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az Alkotmánybíróság (Ab), ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2027. március 31-ig tegyen eleget – tudatta a testület honlapján.
jún. 11
16:27
Fellélegezhetnek a babaváró hitelesek: a kormány brutális büntetéstől menti meg őket (ATV)
Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették
jún. 11
16:27
Sulyok Tamás aggódik az eltávolítását célzó alaptörvény-módosítás miatt, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul (444.hu)
A köztársasági elnök szerint az egyedi helyzeteket nem az alkotmányban kell rendezni. Magyar Péter szerint Sulyok a saját pozíciója és milliós fizetése védelmében naponta öt helyre fut el panaszkodni.
jún. 11
16:27
A Fidesz és a KDNP tiltakozik a Nemzeti hitvallás közintézményekből történő eltávolítása ellen (Demokrata)
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tiltakozását fejezte ki csütörtökön a Nemzeti hitvallás közintézményekből történő eltávolítása ellen, azt a magyar alkotmányosság elleni támadásként értékelve.
jún. 11
16:39
Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány (Infostart)
Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
jún. 11
16:51
Esterházy Mátyás: túl sok pénz megy rossz helyre a magyar futballban, piaci alapú működés kell (Pénzcentrum)
A futball világbajnokságának bővítése, a játékosok túlterhelése, a szaúdi pénzek hatása, valamint a magyar futball finanszírozása és utánpótlás-nevelése is szóba került egy interjúban Esterházy Mátyásnál. A futballügynök szerint a magyar kluboknak hosszabb távon a piaci működés felé kell elmozdulniuk, ugyanakkor a sportág tömegbázisa állami szerepv
jún. 11
16:51
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét (SzMo)
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.
jún. 11
17:03
Hegedűs Zsolt szerint súlyos ferdítés Takács Péter állítása a 96 százalékos kórházi klímaellátottságról, a valós szám inkább 48 százalék (SzMo)
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter vitatja a korábbi kormányzat sikerpropagandáját. A KEF friss felmérése szerint a kritikus kórházi helyiségeknek valójában csak a 48 százaléka rendelkezik megfelelő hűtéssel.
jún. 11
17:09
Magyar Péter "támadást indított" a Fidesz szerint, felszólították a kormányt (ATV)
A Fidesz és a KDNP is tiltakozik, Rétvári Bence a Tisza-kormány nyílt támadásának véli a döntést.
jún. 11
17:09
Rubovszky Rita szervezett találkozót Lannert Juditnak az egyházi iskolafenntartókkal (Telex)
Rubovszkyval külön tisztázták a félreértelmezéseket, miszerint az egyházi iskolákat vagy a 6 és 8 osztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni.
jún. 11
17:15
170 milliós végkielégítéssel távozott Matolcsy a jegybankból, az Mnb belső vizsgálatot indít (SzMo)
Belső vizsgálat indult a Magyar Nemzeti Bankban, miután Matolcsy György 122,7 millió forintot kapott ki nem vett szabadságai után. A volt jegybankelnöknek összesen több mint 170 millió forint jutott, amikor 12 év után távozott a pozíciójából.
jún. 11
17:21
Kiderültek a balatoni bérek: a szakácsok akár nettó 900 ezer forintot is hazavihetnek (SzMo)
A szezonális munkaerőpiac felpörgött a Balatonnál és a Velencei-tónál, a bérek pedig jelentősen emelkedtek a tavalyi évhez képest. Míg a csúcskeresők a szakácsok, a konyhai kisegítők is hazavihetnek havi nettó 400-500 ezer forintot.
jún. 11
17:27
Felmentették a Készenléti Rendőrség parancsnokát (Infostart)
Vezető felmentéséről és kinevezéséről hozott döntést Magyarország belügyminisztere.
jún. 11
17:33
A kormány szerint is az Akadémiánál a kutatóhálózat helye, már ősszel benyújthatják az erről szóló törvénycsomagot (444.hu)
Nyáron előkészítenek, ősszel benyújtanak.
jún. 11
17:39
Civil szervezetek szerint követhetetlenül került 117 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szektorhoz (SzMo)
Egy civil koalíció felmérése szerint 117 milliárd forintnyi állami támogatás sorsa átláthatatlan a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A 665 szervezet megkérdezésével készült jelentés a politikai befolyást is vizsgálta, a válaszadók többsége szerint a NEA nem pártsemleges.
jún. 11
17:51
Váratlan bejelentések a Könyvhét nyitányán: az árkötöttségi törvénynek és a fóliázásnak vége (Infostart)
Tarr Zoltán kulturális miniszter váratlanul megjelent és beszédet is mondott a 97. Ünnepi Könyvhét megnyitóján, és nagy bejelentéseket tett.
jún. 11
18:03
Többmilliós sérelemdíjat fizethet a TV2 és a Mediaworks az újbudai polgármesternek (444.hu)
Első fokon kimondták: összehangolt lejárató kampányban hazudtak róla a kormánylapok a 2019-es választás idején.

Keresés