A miniszterelnök azt írta, csak ajánlásokat kértek, miután bejelentették, hogy ő és a Tisza-frakció is Polgár Judit jelölését támogatja ideiglenes köztársasági elnöknek. A posztja alá érkező kritikákra egyenként elkezdett reagálni.
A kormány közlekedésbiztonsági kérdőívét a csütörtöki indulása óta már több mint 100 ezren töltötték ki, mindezt milliárdos állami hirdetések nélkül - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
Velkey György, a Külügyminisztérium államtitkára a parlamentben szólalt fel a volt miniszter ügyében. Szerinte Szijjártó érzékeny adatokhoz fért hozzá, és egy olyan kínai céghez igazolt, amelynek vezetője a Kínai Kommunista Párt tagja.
A szervezet szerint a 30 napos határidő lehetővé tenne egy érdemi társadalmi vitát. Azt írják ideje, hogy a mindenkori kormány felhagyjon a gyakorlattal, hogy egyedül dönt az államfő személyéről.
A TISZA Párt politikusa szerint a sakknagymestert már a neve felmerülése miatt is méltatlan támadások érik a közösségi médiában. Azt írja, lehet egyetérteni, vagy nem, de "megalázni egy nemzeti hőst nem lehet".
A sakklegenda bejelentette, bár nagyra tartja a kormányfő gesztusát, de nem érez magában elég erőt, hogy magára vállalja a megosztott nemzet egységesítésének történelmi felelősségét.
A politológus szerint bár Sulyok Tamás eltávolítása siker volt, a kormány próbálkozása, hogy Polgár Juditból államfő legyen, füstbe ment. Szeretné tudni, hogy a reakciók miatt döntöttek így a felek, közösen, vagy a sakklegenda jutott erre az elhatározásra.
A legfőbb ügyész visszahívását kérte a köztársasági elnök jogköreit gyakorló Forsthoffer Ágnes házelnöktől Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben egy napirend előtti felszólalásra válaszolva hétfőn.
A politológus szerint bár Sulyok Tamás eltávolítása siker volt, a kormány próbálkozása, hogy Polgár Juditból államfő legyen, füstbe ment. Szeretné tudni, hogy a reakciók miatt döntöttek így a felek, közösen, vagy a sakklegenda jutott erre az elhatározásra.
A miniszterelnök arra reagált, hogy Polgár Judit visszautasította az államfő-jelöltséget. Megköszönt neki mindent, amit Magyarországért tett, és jelezte, más feladattal is szívesen megbíznák.
A miniszterelnök egyúttal elmondta, hogy nem lehet a jelöltjük olyan, aki az elmúlt évtizedekben volt miniszter vagy képviselő. Ezzel például Bárándy Péter is kiesett a lehetséges jelöltek közül.
Utánajártak a fideszes képviselő által viselt, Meta és Ray-Ban által gyártott okosszemüveg valós árának, amiről Magyar Péter azt mondta, félmillióba kerül. Azonban a hasonló modellek már 130 ezer forint körül elérhetők.
Érkeznek az ellenzéki reakciók Polgár Judit bejelentésére. Bóka János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese "színjátéknak" nevezte a köztársasági elnök keresését, Rétvári Bence KDNP-s kollégája szerint Magyar első, de nem az utolsó látványos kudarcát szenvedte el.
Látványos változást hozott a csomagszállításban a kis értékű importküldeményekre kivetett uniós vám: a bevezetés óta érezhetően megcsappant a Temu platformjáról érkező megrendelések száma a hazai automatákban.