2026. július 3. péntek

júl. 3
7:00
Az Origo 550 milliónyi állami hirdetést kapott fél év alatt tavaly (Telex)
A Mandinernek 390 millió, a Borsnak 245 millió jutott.
júl. 3
7:03
Padlógázzal menekült a rendőrök elől – videón a magyar autós üldözés (Infostart)
A férfi, aki el volt tiltva a vezetéstől, száguldozott, de a végén egy bokorban kötött ki. Kiszállt és menekülni próbált, de hiába.
júl. 3
7:18
A Fővárosi Törvényszék jogszerűnek találta a Doktor24 elleni felszámolási eljárást (ATV)
A Doktor24 Medicina Zrt. felszámolására irányuló, több mint két évvel ezelőtt indult, a cég által a nyilvánosság előtt vitatott eljárás mindenben megfelelt a vonatkozó jogszabályoknak; a bíróság a polgári perrendtartásról szóló törvény általános szabályait is megtartva mindvégig együttműködően és segítően járt el, amikor a feleknek még a közbenső i
júl. 3
7:24
Földi Károly elmondta, miért támogatta közel százmillió forinttal a Tiszát (Telex)
A vecsési cégtulajdonos már két évvel a választás előtt megígérte Magyar Péternek, hogy jelentős összeggel fogja segíteni, de volt egy feltétele.
júl. 3
7:27
Nem örülnek a bírák, hogy az új kormány rájuk lőcsölné vezetőik eltávolítását (444.hu)
Máshol nyomja a kormány a rendszerváltást, a bíróknak maguknak kéne megoldani.
júl. 3
7:42
Még nincs végleges elnöke a NAV-nak, Kármán András nyílt pályázatot hirdet (SzMo)
A pénzügyminiszter hétfőn még Tamásné Czinege Csillát nevezte meg a poszt várományosaként, most azonban bejelentette, hogy pályázaton dől el, ki vezeti majd az adóhatóságot. Az elnök a jövőben már nem a Pénzügyminisztérium államtitkára lesz.
júl. 3
7:42
A 21 Kutatóközpont: még mindig nagyon vezet a Tisza, stabilizálódott a Fidesz támogatottsága (Telex)
A kutatócég június végi mérése szerint a választani tudó szavazók között 67-24-re vezet a Tisza.
júl. 3
7:48
#vitézyahibás: Forgalmas vonalon áll le a vonatforgalom (Demokrata)
A vonatok ez idő alatt csak Vác és Veresegyház között közlekednek.
júl. 3
7:48
Hosszabb nyitvatartás Gyula kiállítóhelyein (Gyulatelevízió)
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén nyáron is minden nap nyitva tartanak a gyulai kiállítóhelyek a turisztikai főszezon idején. Júliusban és augusztusban szünnap nélkül működik majd a Gyulai Vár, az Almásy-kastély, a Ladics-ház, az Erkel Ferenc Emlékház, valamint a Kohán Képtár. A vár és a kastély valamennyi napon 9-19 óra között várja a látogatókat.
júl. 3
7:51
Széthordták a mecseki Máré-vár falát az orgiázó huligánok: századokon át dacolt a történelemmel, most tönkretették (Blikk)
Szétdobált szemét, használt óvszerek, omladozó falak – ezek maradtak azok után az orgiázók után, akik még az eddig gondoltnál is nagyobb kárt okoztak a Mecsek rejtett ékszerdobozaként is ismert Máré-várban.
júl. 3
7:51
A Legfőbb Ügyészség még mindig Fidesz-közeli cégekkel végezteti a kommunikációs feladatokat (444.hu)
Pedig meg tudnák oldani házon belül is.
júl. 3
7:53
Figyelem! Ízesített tészták miatt tört ki szalmonellajárvány Európában, Magyarország is érintett (Blikk)
Az európai egészségügyi hatóságok szerint ízesített instant tészták állhatnak annak a szalmonellajárványnak a hátterében, amely 14 országban eddig legalább 106 megbetegedést okozott. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) tájékoztatása alapján elsősorban gyermekek és fiatal
júl. 3
8:12
21 Kutatóközpont: 67–24-re vezet a Tisza, de a Fidesz zuhanása megállt (SzMo)
A 21 Kutatóközpont június végi kutatása szerint a Tisza Párt 67 százalékon, a Fidesz 24 százalékon áll a választani tudók körében. A Mi Hazánk támogatottsága 6 százalékon maradt május óta.
júl. 3
8:12
Nagyfelületű burkolatjavítás zajlik Békéscsaba és Gyula között (Gyulatelevízió)
Nagyfelületű burkolatjavítás zajlik ezekben a napokban a 44-es számú főúton. A Békéscsaba és Gyula közötti szakaszon zajló munkákat a Magyar Közút saját forrásból végzi. A kivitelezés a harmadfokú hőségriadó miatt szünetelt a napokban, aszfaltozási munkálatokat ilyenkor nem végeznek. A tervek szerint a jövő hét végéig fejeződnek be a munkálatok a B
júl. 3
8:27
Hajmeresztő autózás az M6-oson – utólag sem akarta elismerni (Infostart)
Több mint három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett egy autós az M6-os autópályán.
júl. 3
8:48
Somos András nyáron a Start műsorvezetője lesz (ATV)
Tovább építi közéleti műsorainak csapatát az ATV: idén nyáron új szerepkörben is látható lesz Somos András, az Egyenes beszéd és a Start műsorvezetőjeként. Emellett több fiatal tehetségnek is lehetőséget biztosít a csatorna a képernyőn.
júl. 3
8:48
Nem tetszik a bíróknak, hogy nekik kell majd elküldeni a Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnökét (Telex)
Szerintük a kormány javaslata nem veszi figyelembe, hogy milyen kiszolgáltatottak a bírók.
júl. 3
8:57
Négy év után Bodacz Balázs is távozik az Atv-től (Blikk)
Újabb meghatározó képernyős hagyja el az ATV-t. Bodacz Balázs csütörtök este, az Aktuál című műsor végén élő adásban jelentette be, hogy négy év után távozik a csatornától. A műsorvezető megköszönte a nézők figyelmét és a kollégákkal közös munkát. Az ATV közleményt adott ki: új szerepkörben lesz látható Somos András, mégpedig az Egyenes beszéd és a
júl. 3
9:09
Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején (Infostart)
Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására. Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban egyebek mellett arról beszélt, mire kellene jobban odafigyelnünk, milye
júl. 3
9:12
A Facebookon már körvonalazódik az újgenerációs fideszes szuperhőscsapat (Telex)
Egyelőre leginkább az előző generáció paródiáinak tűnnek, akik épp eltévedni készülnek a Bermuda-háromszögben. Van-e árapály a Tiszán? Létezik-e viccesebb politikus Deutsch Tamásnál? Miért vannak öten a Fidesztikus Négyesben a címlapképünkön? Megannyi kínzó kérdés, amire egy kivétellel választ is adunk.
júl. 3
9:12
Érmekkel tértek haza az EB-ről az íjászok (Gyulatelevízió)
A közelmúltban ért véget az idei tanév diákolimpia sorozata íjászatban. A diákoknak egy kvalifikációs fordulón kellett előzetesen részt venniük, ahol egy meghatározott szintet meglőve juthattak tovább az Országos Döntőbe. A fiatalokat az iskolák nevezték be a versenyre, de nagyrészt az egyesületek végezték a felkészítést. A megmérettetésen közel né
júl. 3
9:18
Novemberben dönthet az új klímatörvényről az Országgyűlés (Telex)
Az alkotmánybíróság tavaly nyáron június 30-ig adott határidőt az Alaptörvény-ellenes klímatörvény módosítására.
júl. 3
9:36
Magyar Péter: Áder János egy igazi közpénzhorgász (SzMo)
A miniszterelnök ismét üzent azután, hogy a volt államfő bizonyítékokat vagy bocsánatkérést követelt tőle. Magyar kijelentette: véget vetnek annak, hogy a korábbi köztársasági elnök "milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre".
júl. 3
9:39
Magyar Péter: Áder János egy igazi közpénzhorgász (Infostart)
Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre. Ennek vége – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
júl. 3
9:42
Hann Endre nem örül ennek a politikai helyzetnek (ATV)
Hann Endre szerint a Tisza Párt támogatottsága már közel lehet a csúcshoz, ugyanakkor nem tartja egészségesnek, ha egyetlen politikai erő válik ennyire meghatározóvá.
júl. 3
9:54
Magyar Péter: Ennek vége (ATV)
Magyar Péter szerint Áder János egy igazi közpénzhorgász.
júl. 3
10:00
Újabb vezetőket váltott le a belügyminiszter (SzMo)
Miután Magyar Péter felmentette a Nemzeti Információs Központ vezetőjét, Pósfai Gábor az Országos Rendőr-főkapitányság személyügyi vezetésében is cserét hajtott végre, és visszavonta egy tűzoltó vezérőrnagy vezetői kinevezését is.
júl. 3
10:09
Eperbaj: lajosmizsei lett a román szamóca is (Infostart)
A fogyasztóvédelmi hatóság szerint a vizsgált szamócák 10 százaléka nem felelt meg az előírásoknak.
júl. 3
10:18
Nem örülnek a bírók, hogy nekik kell kell dönteniük a Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnökének menesztéséről (SzMo)
A kormány a bírói kar kezébe adná Varga Zs. András kúriai és Senyei György OBH-elnök visszahívását, de a megkérdezett bírók szerint a terv kivitelezhetetlen. Tartanak a retorziótól, és úgy érzik, a kormány cserben hagyja őket egy politikai döntés meghozatalában.
júl. 3
10:21
Guruló szaunák Budapesten: felsültek a luxusvillamosok a kánikulában (Blikk)
Fellélegezhet az ország, átmenetileg véget ért a minden idők legforróbb napjait elhozó hőkupola, a gyilkos, 40 fok feletti kánikula egy időre alábbhagyott. Az extrém hőhullám elvonulásával azonban itt az ideje mérleget vonni, hogyan vizsgáztak Budapest legújabb és legdrágább tömegközlekedési eszközei a pokoli melegben. A válasz röviden és tömören:
júl. 3
10:24
Viszlát főispánok, újra megye lesz a vármegye – de horribilis összegbe kerülhet az átnevezés az államnak (ATV)
A Tisza-kormány javaslata alapján a vármegyék és a főispánok rendszere végleg a múlté lehet, és a jövőben újra a megszokott megye, valamint a kormánymegbízott megnevezést használhatjuk. Az Orbán-rendszer szimbolikus intézményeinek felszámolása és a közigazgatási struktúra visszaalakítása azonban komoly pluszköltséggel járhat.
júl. 3
10:27
Bizonyos fenntartói-tulajdonosi források nem jutnak el az egyházi kórházakig – Velkey György János az Arénában (Infostart)
Kompenzációt kérnek az új kormánytól az egyházi kórházak – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Velkey György János, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója, akit a napokban választottak meg az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnökévé.
júl. 3
10:33
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész (Infostart)
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken.
júl. 3
10:42
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész (ATV)
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
júl. 3
10:54
Az Rmdsz nem vesz részt a magyarellenes AUR legitimálásában (Demokrata)
Kelemen Hunor leszögezte, elegük van a cirkuszból, működő országot akarnak.
júl. 3
10:57
A távozó fideszes államtitkárok megkapják a kilépési pénzüket, a miniszterek viszont nem (Infostart)
Az előző kormány minisztereinek járó több száz millió forintot az állam egyelőre visszatartja, civil szervezetekhez fog kerülni a pénz.
júl. 3
11:00
21 Kutatóközpont: továbbra is óriási a Tisza fölénye, de megállt a Fidesz zuhanása (ATV)
A 21 Kutatóközpont legfrissebb felmérése szerint továbbra is nagy a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt, ugyanakkor a korábbi hónapokhoz képest már nem látható érdemi elmozdulás az erőviszonyokban.
júl. 3
11:09
Magyarországra is jutott a veszélyes betegséget okozó tésztaételből (Infostart)
Azt nem árulták el egyelőre a hatóságok, hogy konkrétan melyik instant tésztaétel az Európa-szerte jelentett megbetegedésekért, de egy cég kivonta termékeit a forgalomból és belső vizsgálatot indított.
júl. 3
11:12
Na erre tényleg kevés magyar számíthatott: kiadták a figyelmeztetést a meteorológusok, tornádó is kialakulhat a kedvenc nyaralóhelyünkön (Pénzcentrum)
Horvátországban is kialakulhat tornádó, ha a hőhullámot követően hidegebb légtömeg érkezik a térség fölé, és létrejönnek a forgó, szupercellás zivatarok feltételei. A jelenség ritka, de nem ismeretlen az országban - írta pénteken az N1 horvát hírcsatorna meteorológiai szakértőkre hivatkozva.
júl. 3
11:33
Krasznahorkai László "dühödt értetlenséggel" fogadta, hogy jelölnék a Nemzet Művésze díjra (Infostart)
Krasznahorkai László "dühödt értetlenséggel" fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e. A Nobel-díjas író a Facebook oldalán azt írta: addig nem képes elfogadni a címet, amíg a magyar művészeti életre jellemző "áldatlan állapot" nem változik meg.
júl. 3
11:42
"Orbán Viktor azt sem tudta megmondani, hány rászoruló gyermek van" – Magyar Péter nekiment a Fidesznek az iskolakezdési támogatás miatt (SzMo)
A miniszterelnök a volt kormányt kritizálta egy Facebook-posztban, miután a Fidesz bírálta a Tisza iskolakezdési támogatását. Azt üzente az ellenzéki pártnak: "Szégyelljék magukat!".
júl. 3
11:51
Félelmetes porvihar nyelte el az autókat az M1-esen – Nem sokon múlt az újabb tragédia (Blikk)
Ijesztő jelenetek játszódtak le szerdán az M1-es autópályán, ahol a viharos szél akkora porvihart kavart, hogy a látótávolság szinte a nullára csökkent. A félelmetes természeti jelenséget egy kamionos fedélzeti kamerája is rögzítette a bábolnai pihenő és a komáromi csomópont közötti útszakaszon.
júl. 3
11:57
Vitézy Dávid: "aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből" (Infostart)
"Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül" – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
júl. 3
12:00
Török Gábor: Tragikus, ami a választás óta a Fideszben történt (Telex)
Az elemző szerint a megújulás egyelőre teljes hiánya elvesztegetett idő az ellenzéki párt számára.
júl. 3
12:09
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról (Infostart)
Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
júl. 3
12:09
Bodacz Balázs a közmédiánál folytatja, kiderült, melyik területért lesz felelős (Blikk)
Bodacz Balázs bejelentette, hogy négy év után elhagyja az ATV-t. A csütörtök esti Aktuál című műsor végén úgy fogalmazott: "egy hazugságoktól és álhírektől mentes helyen" folytatja karrierjét. Információk szerint a jövőben a köztelevízió hírterületekért felelős vezetője lesz.
júl. 3
12:24
Lázár János ideje alatt leállt, most 32 milliárdos szerződést írtak alá az új villamosvonal megépítésére (ATV)
Ez már az EU-s forrásoknak köszönhető Vitézy Dávid szerint, aki azt is közölte, bár Lázár János minisztersége idején leállították a projektet, gyakorlatilag teljesen elő van készítve.
júl. 3
12:24
L. Ritók Nóra az iskolakezdési támogatásról: Elő fog fordulni, hogy a pénzt nem a gyerekekre fordítják (SzMo)
Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint a kormány új iskolakezdési támogatása egy nagyon humánus és bőkezű felajánlás, azonban a mélyszegénységben élőknél nem biztos, hogy eléri a célját. A szakértő szerint a napi megélhetési gondok, például az éhezés, felülírhatják a hosszú távú célokat.
júl. 3
12:24
Ráégett a Semcorp-ügy Debrecen polgármesterére, aki pár éve üdvözölte az üzem érkezését, ma már szabadulna tőle (Telex)
Papp Lászlót a miniszterelnök is lemondásra szólította fel, de ő közölte, hogy marad, és a kormányhivatalra mutogat.
júl. 3
12:30
Aláírta az uniós támogatási szerződést Vitézy Dávid, kezdődhet a budai fonódó fejlesztése (Telex)
32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatásból bővül a budai fonódó villamos.

Keresés