2026. július 3. péntek

júl. 3
12:33
Vége a vízkorlátozásnak Pátyon (Infostart)
Véget ért a vízkorlátozás Pátyon - közölte az önkormányzat pénteken a Facebook-oldalán.
júl. 3
12:36
A közmédia átmeneti vezetője szerint minden csak feltételezés a kiszivárgott szakmai vezetőkről (Telex)
Horváth P. András szerint nincs még végleges megállapodás a közmédia átalakítására felkért személyekkel. A 24.hu szerint Bodacz Balázs, Kerényi György és Mészáros Zsófia felel majd a szakmai munkáért.
júl. 3
12:36
A 90 éves Bálint Jánost köszöntötték (Gyulatelevízió)
Görgényi Ernő polgármester virággal, Kiss Szabolcs, a körzet képviselője tortával, Timár Andrea aljegyző pedig emléklappal köszöntötte a 90 esztendős Bálint Jánost. A szépkorú 1936-ban született, szülei mezőgazdasággal foglalkoztak. Öten voltak testvérek, a felnőttkort csak ketten élték meg. Jani bácsi az általános iskolát Sarkadkeresztúron végezte
júl. 3
12:42
Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, illetve nem történt, az majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény (SzMo)
A politológus a Tisza Párt támogatottságának várható csökkenésével kapcsolatban elemezte a Fidesz lehetőségeit. Úgy véli, a megújulás hiánya miatt a párt akkor sem tudná növelni a táborát, amikor az inga a kormánytól elmozdul.
júl. 3
12:57
Így pusztított a látványos, de rémisztő porvihar a magyar autópályán (Infostart)
Az M1-es autópályán a bábolnai pihenő és a komáromi csomópont között a viharos szél felkavarta a környező területekről a port, jelentősen lecsökkent a látótávolság.
júl. 3
13:03
Vitézy Dávid aláírta, új villamosvonal épül Budapesten (Blikk)
Elkezdődhet a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megépítése a Szent Gellért tér és a Budafoki út között – jelentette be Vitézy Dávid pénteken. A közlekedési és beruházási miniszter arról számolt be, hogy a projekt finanszírozása hazahozott uniós pénzekből valósul meg. Mint mondta, a beruházás előkészítése már hosszú ideje zajlik, így mos
júl. 3
13:06
Republikon: a Magyar-kormány "szédítő ütemben" bontja le az Orbán-rendszert (ATV)
A Republikon legfrissebb kutatása alapján a Tisza tovább növelte az előnyét a Fidesszel szemben.
júl. 3
13:12
Ezekre az ügyekre gondolhatott Magyar Péter, amikor közpénzhorgásznak nevezte Áder Jánost (Telex)
A miniszterelnöknek valószínűleg Áder klímavédelmi alapítványának állami támogatása és az exállamfői rezidencia szúrhatja a szemét.
júl. 3
13:30
Kiszivárgott a névsor: ők lehetnek a közmédia új szakmai vezetői (SzMo)
A 24.hu értesülései szerint Bodacz Balázs, Kerényi György és Mészáros Zsófia vezetheti a közmédiát. A hivatalos bejelentés a szerződések aláírása után, napokon belül várható.
júl. 3
13:33
Vitézy Dávid és Kapitány István kemény fellépést ígér a külföldi fuvarozókkal szemben (Infostart)
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási, valamint Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön egy hosszú egyeztetésen fogadta a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) kezdeményezésére összegyűlt érdekképviseleteket.
júl. 3
13:45
Rendkívüli helyzet állt elő, bezárták a magyarok egyik kedvenc strandját (Blikk)
Átmenetileg teljesen lezárták a Szelidi-tó népszerű strandját, miután a legfrissebb laboratóriumi vízminőségi vizsgálatok kimutatták, hogy a tó vize nem felel meg a biztonsági előírásoknak.
júl. 3
13:48
Szalmonella gyanú miatt vizsgálnak egy Magyarországon is kapható instant tésztát (ATV)
Európa-szerte több mint száz megbetegedést okozott már az az ukrán gyártású ízesített instant tészta, amely a gyanú szerint egy kiterjedt szalmonellajárvány hátterében áll. A fertőzés túlnyomórészt gyermekeket és fiatal felnőtteket érint, a betegek csaknem fele pedig olyan súlyos állapotba került, hogy kórházi ellátásra szorult.
júl. 3
13:48
Kénytelen volt elnézést kérni Pócs Jánostól a tiszás propagandalap (Demokrata)
A Tisza házimédiájának tegnapi kamuhíre Pócs Jánosról már annyira ciki volt, hogy kénytelenek voltak korrigálni.
júl. 3
13:57
Új néven fut tovább az üzletlánc (Infostart)
Bezárnak Magyarországon a Hervis-üzletek, majd teljesen új arculatot és nevet kap a sportáru-kereskedelmi lánc.
júl. 3
14:00
"Nagyon ijesztő volt" – Videón a porvihar, amitől alig láttak az autósok az M1-esen (SzMo)
Egy kamionos rögzítette, ahogy a porfal elnyeli a forgalmat az M1-es autópálya bábolnai és komáromi szakasza között. A látótávolság pillanatok alatt jelentősen lecsökkent, de a hamarosan érkező eső szerencsére javított a helyzeten.
júl. 3
14:09
Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak (Infostart)
Jövő év elejétől teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, két tonnánál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok.hu főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, az új szabályozás keresztbe tesz annak a kedvező folyama
júl. 3
14:09
Bejelentették a szervezők: utoljára rendezik meg a Velencei-tónál az Efott-ot (Blikk)
Utoljára rendezik meg a Velencei-tó partján az EFOTT-ot, a fesztivál ugyanis a mostani szezon után új helyszínre költözik. A szervezők tájékoztatása szerint a döntés hátterében a látogatószám rohamos növekedése áll, a jegyek iránti kereslet ugyanis tavalyhoz képest 60 százalékkal ugrott meg. Bár a 11 év után búcsúzó rendezvény új otthonát még nem n
júl. 3
14:21
Nagy Ervin megható üzenettel búcsúzik Szilágyi Tibortól (Infostart)
Szilágyi Tibor egyike volt azoknak a megkerülhetetlen, monumentális pilléreknek, akikre a szakmánk, a színházunk és a mozgóképes kultúránk épült - írta a kultúráért felelős államtitkár pénteken a Facebook-oldalán.
júl. 3
14:24
Magyar Péter "megsemmisítő vereséget" szenvedett Polgár Judittól (ATV)
A miniszterelnök az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján rendezett eseményen vett részt.
júl. 3
14:54
A „Természet varázsa” címmel nyílt kiállítás a Gyulavári Kastélyban (Gyulatelevízió)
Változatos technikával készült, különböző stílusú, mégis a természetet, környezetet egyedi módon megjelenítő képekből nyílt kiállítás csütörtökön, a Gyulavári Kastélyban. Arató Ilona, Ungváriné Spiegel Julianna, Sütő Jánosné és Tóth Erzsébet éppen ezért a Természet varázsa címet adták közös tárlatuknak. A több, mint negyven festményen a hazai kör
júl. 3
15:00
Minden tevékenységet megtiltott a kormányhivatal a debreceni Semcorpnál (Telex)
A gyárat hetente többször ellenőrzik szúrópróbaszerűen, miután a tűzvédelmi hatóság több súlyos szabálytalanságot talált.
júl. 3
15:06
A Fidesszel példálózott, a Tisza rekordmagas számai nem tartanak örökké Török Gábor szerint (ATV)
Török Gábor elemzésében a Medián és a 21 Kutatóközpont eredményei mellett a Fidesz 2010-es választási győzelmét követő lemorzsolódását is megemlítette.
júl. 3
15:06
Hann Endre: A Fidesz-szavazók nem a győzteshez húznak, hanem menekülnek a vesztestől (SzMo)
A Medián ügyvezetője az ATV Tükör című műsorában elemezte a TISZA Párt erősödését a választás után. A kutató szerint sokan most döbbennek rá, mi történt velük az elmúlt években, és ez a felismerés hajtja a változást.
júl. 3
15:09
Rendőrséghez fordult a Városháza, nyomozás indult a Bkk-t behálózó taxismaffia ügyében (Blikk)
Bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, és rendőrségi nyomozást kezdeményezett a Fővárosi Önkormányzat a BKK körüli taxismaffia ügyében. A helyzet odáig fajult, hogy már a Városháza szerint is a nyomozó hatóságok bevonására van szükség a fővárosi taxizást és a belső ellenőrzési rendszert érintő visszaélések tisztázásához.
júl. 3
15:09
Külügyminisztérium: 5 milliárd forint ment el Szijjártó magángépes útjaira 2022 óta, a büntetőjogi felelősség kérdését is vizsgálják (444.hu)
2024-ben lépték át az egymilliárdos határt, 2025-ben pedig rögtön a kétmilliárdosat is.
júl. 3
15:11
Megvan a közmédia szakmai vezetőinek névsora, mutatjuk, kik irányítanak majd (Blikk)
Hamarosan véglegesen felállhat a közmédia új szakmai vezetői csapata.Kiderült, hogy kik lesznek az MTVA jelenlegi struktúráját felváltó Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezetői, akik nevét hivatalosan a szerződéskötés után, várhatóan néhány napon belül jelentik be.
júl. 3
15:12
2022 és 2026 között több mint ötvenszer ült magánrepülőre Szijjártó Péter, közel ötmilliárd forint ment el az útjaira (Telex)
A külügyminisztérium összesítése szerint a korábbi miniszter számára évről évre több gépet béreltek az utazásaihoz.
júl. 3
15:15
Ők már fellélegezhetnek - Újra lehet locsolni és kocsit mosni, kivezették a vízkorlátozást egy Budapest melletti településen (Blikk)
Visszatérthez az élet a normális kerékvágásba a Pest vármegyei Pátyon, ugyanis miután már nem korlátozzák a településre érkező víz mennyiségét, valamint a tározók is feltöltődtek, az önkormányzat kivezette az elsőfokú vízkorlátozást.
júl. 3
15:18
Jámbor András: Abszurd lenne azt gondolni, hogy az iskolakezdési támogatást kapó szülők mind csalók lennének. (SzMo)
Jámbor András Facebook-posztban elemezte a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás körüli vitát. Úgy látja, a Fidesz rendszerében az emberek megtanulták, hogy a hatalommal felesleges konfliktust vállalni, ezért "a rendszer tudatosan lefelé csatornázta az elégedetlenséget: gyűlöld a hajléktalant, a cigányt, a melegeket, a menekülteket".
júl. 3
15:21
Sorra tűnnek el a parkolóórák – körkép arról, mivel szembesülhetnek az autósok az egyes kerületekben (Infostart)
Egyelőre eltérő gyakorlatot folytatnak a kerületek a parkolási díjak beszedésénél: van, ahol továbbra is biztosítják a készpénzes parkolás lehetőséget, több városrészben fokozatosan szerelik le a parkolóórákat, azonban július elsejétől már nem lehet azokat használni, egyes kerületekben pedig az üzemen kívül helyezésig ideiglenesen a parkolóautomatá
júl. 3
15:27
Élet-halál harc egy baranyai strandon: elmerült egy fürdőző, mentőhelikopter is érkezett (Blikk)
Egy idős nő életéért kellett küzdeni a strandon Baranyában. Váratlanul, minden előjel nélkül elmerült, amikor pedig kihúzták, már nem lélegzett. Szerencsére éppen ott volt két szabadnapos mentő, akik kollégáik kiérkezéséig megkezdték az újraélesztést.
júl. 3
15:33
Hungária körúti felüljáró és Árpád híd: jobb lesz kerülni néhány hétig (Infostart)
Burkolatjavítási munkálatok miatt forgalomkorlátozás lesz a Hungária körúti felüljáró Árpád híd felé vezető oldalán keddtől várhatóan két-három hétig.
júl. 3
15:45
Magyar Péter kiállt Polgár Judit ellen (Infostart)
Magyar Péter minap este részt vett, Magyarországot képviselve az Egyesült Államok születésének 250. évfordulója alkalmából rendezett függetlenség napi rendezvényen. Az alkalom kapcsán egy videós összeállítást is posztolt közösségi oldalára a miniszterelnök.
júl. 3
15:48
"Elment egy óriás" – így búcsúzott Szilágyi Tibortól Nagy Ervin (ATV)
Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész és rendező életének 83. évében hunyt el családja körében. Nagy Ervin közösségi oldalán búcsúzott.
júl. 3
16:09
Rendkívüli: majmok szöktek meg a fővárosi állatkertben (Blikk)
Rendkívüli esemény történt péntek délután a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a nemrég érkezett hulmán langur majompár rövid időre elhagyta a számára kijelölt kifutót. Az állatkert közlése szerint a helyzetet gyorsan és sérülés nélkül sikerült megoldani.
júl. 3
16:09
Fontos változások a Balatonon (Infostart)
Meghosszabbított főszezoni járatokkal, sűrített menetrenddel és népszerű programhajókkal várja az utasait augusztus végéig a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), amely 180 éves jubileumát ünnepli az idén.
júl. 3
16:18
Veszélyes baktériumok miatt bezárták a népszerű Szelidi-tó strandját (SzMo)
A laboratóriumi vízvizsgálat határérték feletti Enterococcus-szintet mutatott ki a Szelidi-tóban, ezért péntektől fürdési tilalom lépett érvénybe. A dunapataji polgármester már intézkedett az új mintavételről, az eredmények a jövő héten várhatók.
júl. 3
16:27
Itt a Volánbusz válasza: ezért hagyta a busz a megállóban a 13 éves kamaszlányt a 40 fokos hőségben (Blikk)
Hiába várta a megállóban a buszt Debrecenben néhány napja a 13 éves Boglárka, a sofőr nem állt meg, a lánynak pedig másfél órát kellett gyalogolnia a 40 fokos hőségben. A kamaszlány édesanyja által elmondottakra most reagált a közlekedési társaság, amely soron kívül kivizsgálta az ügyet.
júl. 3
16:33
Döbbenetes, mit talált a hatóság a Semcorp-nál: minden tevékenységet megtiltott a kormányhivatal a gyárban (Blikk)
Péntekre virradó éjszaka előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést tartott a tűzvédelmi hatóság a Semcorp debreceni üzemében. Olyan súlyos szabálytalanságokra derült fény, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal azonnali hatállyal minden tevékenységet betiltott a telephelyen.
júl. 3
16:39
"Kiradírozza a különbségeket" a Magyar Református Szeretetszolgálat (Infostart)
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdeti a "Radírozzuk ki a különbségeket" elnevezésű tanszergyűjtő akciót; iskolatáskákat, füzeteket, írószereket, rajzeszközöket és egyéb tanfelszereléseket gyűjtenek – közölte a segélyszervezet.
júl. 3
16:45
Kalandos szökés a fővárosi állatkertben (Infostart)
Kinek jutott eszébe a Madagaszkár?
júl. 3
16:45
Tovább bosszankodhatnak az utasok, még mindig rengeteg vonat kimarad - tovább tart a káosz a Máv-nál (Blikk)
Bár a napokig tartó rendkívüli hőség valamelyest enyhült, a vasúti közlekedés továbbra sem állt helyre. Sok helyen még mindig kimaradnak a vonatok, emellett késésekkel is kell számolni, ezért a közlekedőknek érdemes figyelniük a folyamatosan frissülő menetrendet. Mutatjuk a legfrissebb változásokat!
júl. 3
16:48
Elképesztő sztorival állt elő az M5-ösön lebukott kamionos: nem kegyelmeztek a NAV-nál, mindent lefoglaltak (Pénzcentrum)
Kamioncsere, rutinellenőrzés és a jól ismert rejtekhelyek. Az M5-ös autópályán ellenőrzött kamion olyan helyeken tartogatott dohánytermékeket, amelyeket a pénzügyőrök az ellenőrzéseik során rendszeresen átvizsgálnak - számol be egy rutinellenőrzésről friss közleményében a NAV.
júl. 3
16:48
Áder János továbbra is bizonyítékokat vagy bocsánatkérést vár Magyar Pétertől (Telex)
Arról kérdeztük a volt köztársasági elnököt, Magyar Péter posztja után számít-e arra, hogy ki kell költöznie a villájából.
júl. 3
16:57
Megérte? Ennyit fizettek Schwarzeneggerék a metró lezárás és egyéb költségek miatt (Blikk)
Arndold Schwarzenegger és Sharon Stone főszereplésével egy amerikai filmforgatás miatt a fővárosban részlegesen lezárták az M2-es metró vonalát június 20-21-én. Az eddigi információk szerint ötvenmillió forintot kapott a BKV Zrt. a lezárásért, azonban most kiderült, hogy buszbérlésre és egyéb költségekre még ötvenmillió forintot fizetett ki a filme
júl. 3
17:00
Tetőzik a Tisza, Hann Endre feltette a kérdést: mennyire jó egy társadalomnak, ha egypártrendszer alakul ki? (SzMo)
Hann Endre, a Medián ügyvezetője elemezte a Tisza Párt friss, rekordmagas támogatottságát. A kutatás szerint a párt a biztos szavazók körében 73 százalékon áll, de a szakember szerint nem jó az, ha nincs valódi ellenzéke a hatalomnak.
júl. 3
17:03
Bóka János: nehezen magyarázható a Molt sújtó különadó megemelése (Infostart)
Furcsának tartja a Tisza-kormány egyik első intézkedését Bóka János fideszes országgyűlési képviselő, korábbi európai uniós ügyekért felelős miniszter.
júl. 3
17:06
5 milliárd forintot költöttek magángépek bérlésére Szijjártó Péter utolsó miniszteri ciklusában (ATV)
Majdnem ötmilliárd forint értékben, 53 alkalommal bérelt magánrepülőt hivatali útjaihoz Szijjártó Péter külügyminiszterként 2022 és 2026 között - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
júl. 3
17:24
Adatok bizonyítják: Szalay-Bobrovniczky minisztériuma fizette a 4,3 milliós luxuslakosztályt (SzMo)
Közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy a Honvédelmi Minisztérium állta a volt tárcavezető isztambuli szállását. A miniszter stábja korábban azt állította, a külügy és a török fél fizetett.
júl. 3
17:27
Ég a tarló az M7-es mellett, veszélyben a közlekedés (Blikk)
Mintegy tízhektárnyi területen ég a tarló az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszán, Fonyód külterületén, a füst veszélyezteti az autópálya közlekedését - közölte a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Keresés