Az MBH Bank szerint nem elegáns, hogy az általuk évtizedeken át támogatott Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a médián keresztül üzen a volt partnernek.
A kormány bejelentése szerint kötelezővé teszik a második trimeszterben is a várandósok szifiliszszűrését. Ezt eddig csak a terhesség első felében vizsgálták, miközben sokan csak később fertőződtek meg. Az RTL Híradónak nyilatkozó szülés-nőgyógyász azt mondja, ha a szifiliszes anya megfelelő kezelést kap, meg tudják védeni a babát.
A kormány bejelentése szerint kötelezővé teszik a második trimeszterben is a várandósok szifiliszszűrését. Ezt eddig csak a terhesség első felében vizsgálták, miközben sokan csak később fertőződtek meg. Az RTL Híradónak nyilatkozó szülés-nőgyógyász azt mondta, ha a szifiliszes anya megfelelő kezelést kap, meg tudják védeni a babát.
A parlamenti bizottság a jövő héten zárt ülésen dönt három pályázóról, illetve minden képviselőcsoport meghívhat még egy-egy pályázót – az ő meghallgatásuk pedig már nyílt ülésen zajlik majd.
Minden pontban visszautasították az ellenzéki képviselők beadványát. Így érvényben marad Sulyok Tamás mandátumának megszüntetése és a képviselői mandátumok korlátozása is. Magyar Péter erre azt írta, hogy "Akkor ez is ✅".
Hiába dolgozta ki már 2024-ben a lomtalanítás átalakításának tervét a MOHU, továbbra sem tudni, változik-e a rendszer Budapesten. A cég korábban azt javasolta, hogy az utcai kipakolás helyett ideiglenes gyűjtőpontokra vigyék a lakók a hulladékot, később pedig évente egyszer házhoz mennének a lomokért. Az RTL Híradó kérdésére a MOHU most azt írta, a
A paksi Duna-parton halászlével ünnepelte a miniszterelnöksége 100. napját Magyar Péter. A miniszterelnök a közösségi oldalán egyúttal a volt kormányzópártnak is üzent, és arra is utalt, hogy ma váratlan ajándékot kapott az Alkotmánybíróságtól.
Azt írta, a gánti vállalkozó "hosszas noszogatás után" tett felajánlást, ugyanakkor hangsúlyozta: a kő nem mentesíti a vizsgálatok alól. Az RTL Híradó összesítése szerint Orbán Győző 2010 óta közel 14 milliárd forint osztalékot vett fel cégeiből. A Híradó kereste a kormányt és a vállalkozót is, hogy mekkora a felajánlás és az ingyenes-e, de nem érk
Az indoklás szerint az online nyilvánosság aránytalan kockázattal jár az eljárások időszerűségére, a bizonyítás zavartalanságára, a személyes adatok védelmére és a bíróságok működésére vonatkozóan.
Velkey György László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány továbbra is segítséget akar nyújtani a világ válságban lévő, szegénységgel, természeti katasztrófákkal vagy más problémákkal küzdő közösségeinek.
Az óvodában az étkezde és a főzőkonyha is megsemmisült. A polgármester arról számolt be, hogy bár van biztosításuk, a kár többszáz millió forint is lehet. Az önkormányzatnak több olyan ingatlana van, ahol átmenetileg el tudják helyezni a gyerekeket, így az 50 óvodás el tudja kezdeni a tanévet. A település ötven óvodásának átmeneti elhelyezését meg
A miniszterelnök szerint szerdától már növekedhet a Duna vízszintje, és addig is 0-24 órában zajlanak a munkálatok Paksnál, hogy biztonságosan működhessen az atomerőmű.
Sulyok Tamás eltávolítását is megtámadta a Fidesz, nem járt sikerrel. Az egyik alkotmánybírónak Orwell jutott eszébe. Magyar Péter azt írta, akkor ez is pipa, a Fidesz meg úgy ír lefejezett alkotmánybíróságról, hogy még csak Hende Csaba távozott.
Szűréssel és megfelelő kezeléssel meg lehet akadályozni, hogy a kisbabák a méhben megfertőződjenek, ezért is fontos, hogy a kormány a második trimeszterben is kötelezővé teszi a szűrést.
Péntek este derült ki egy kormányhatározatból, hogy a kabinet átfogó vizsgálatot indít a Magyar Állam és a 4iG Csoport közötti kapcsolatról, hétfő délután pedig a miniszterelnök is bejelentette az átvilágítást.
A tervek szerint a Mizserfai-tározóból a Zagyván keresztül összesen százezer köbméter vizet vezetnek át a Maconkai-tározóba, hogy biztosítsák az ellátást.
Négynapos hosszú hétvégére számíthatunk augusztus 20-a miatt, ami a legnagyobb üzletláncok nyitvatartását is érinti. Mutatjuk, hol tudunk mégis vásárolni, ha szükség lenne rá.
Szeptembertől új szabály élesedik a diákbérletek esetén, ugyanis ezentúl az oktatási azonosító számát már nem lehet megadni a bérlet megvásárlásakor. Helyette a diákigazolvány vagy egy személyazonosító okmány számát kell használni.
Részleges holdfogyatkozás lesz augusztus 28-án hajnalban, ekkor a fogyatkozó Hold lenyugvása is észlelhető lesz Magyarországról. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban rendhagyó hajnali programmal készülnek a jelenségre.
Több Somogy vármegyei településen is hosszabb áramszünetre kell felkészülniük a lakóknak augusztus 17. és 19. között. A tervezett karbantartások miatt egyes helyszíneken akár nyolc és fél órán át is kieshet az áramszolgáltatás.
A vaskúti Rácz János a Duchenne-féle izomsorvadásban (DMD) szenvedő két fiáért, Kornélért és Zsomborért küzd. Két és fél évig vártak a jelenlegi, roncsoló szteroidot felváltó AGAMREE nevű gyógyszer beszerzéséhez szükséges méltányossági kérelem elbírálására, ám a napokban kiderült: az adminisztrációs útvesztőben egyszerűen törölték a beadványukat.
Nagy volt a tolongás a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetői székéért. A jelöltek szűrése pedig már el is indult. A vagyonvisszaszerzési hivatal elnöki posztjára 96-an, az elnökhelyettesi helyekre pedig 68-an jelentkeztek.
Ingyenesen, előzetes regisztrációval látogatható augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállítás a Budavári Palotanegyedben, valamint A Szabadság Bástyája című kiállítás a Citadellán.
A Duna alacsony vízszintje és vízhozama miatt alig tud áramot termelni a Paksi Atomerőmű. Annak kapcsán, hogy miként lehetne elegendő vizet juttatni a turbinák hűtésére, számos megoldás felmerült, és rendszeresen előkerül egy hazai vízlépcsőépítés kérdése is. Az InfoRádió Aréna című műsorában erről is beszélt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány
Gazdasági diplomata gazdasági háttér nélkül, minimális tapasztalattal nagykövethelyettes: nem csupán misszióvezetői posztokra kerültek jó összeköttetésekkel bíró, de kétséges alkalmasságú emberek.
A műszaki teljesítéssel még nem fedezett előleg nagy részét visszafizeti a cég, de szerintük a következő három hónapban elvégzendő munkák értéke várhatóan meghaladja majd ezt az összeget.
Otthonukban holtan találta egy nő a férjét és lányukat. A gyanú szerint emberölés és öngyilkosság történt. A rendőrségre 2026. augusztus 17-én 19 óra 32 perckor telefonon bejelentést tett egy gyomaendrődi nő arról, hogy a házuk konyhájában holtan találta a férjét, az épület egyik szobájában pedig a lányukat. A helyszíni szemle megállapításai szerin
Komoly bakteriális szennyeződést tártak fel a kecskeméti fürdő több medencéjében egy hatósági ellenőrzés során. A gyógymedencékben E. coli baktériumot, a bemelegítő medencében pedig Pseudomonas aeruginosa baktériumot találtak. Az ügyben Csőszi Attila, a Tisza Párt országgyűlési képviselője nyílt levélben kérte számon Szemereyné Pataki Klaudia polgá
Havi, teljesítésarányos elszámolásra tér át a Duna Aszfalt Zrt. a mohácsi Duna-híd építésénél. A kormányzati felülvizsgálat utáni megállapodás értelmében a cég a teljesítéssel még le nem fedett, 58,6 milliárd forintos előleget is visszautalja.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai elemző szerint nem véletlen, hogy Lázár János az elmúlt napokban járja az országot, és szerinte az sem lehet véletlen, hogy Orbán Viktor, Rogán Antal és Schmidt Mária együtt töltöttek időt Horvátországban. A szakértő úgy véli, a Fidesz meghatározó szereplőinek mozgásai akár egy új politikai stratégia előkészítésére
Megállapodás született a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, valamint a mohácsi Duna-hidat kivitelező Duna Aszfalt között arról, hogy a vállalat visszafizeti a korábban kifizetett előleg műszaki teljesítéssel még nem fedezett részét – közölte hétfő este Facebook-oldalán Vitézy Dávid.
Pintz György szerint a Rogán Antalnak fizetett díjak felvetik a hűtlen kezelés gyanúját. A szakértő úgy véli, ha ez bebizonyosodik, a volt miniszter akár társtettesként is felelősségre vonható, ami 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztést jelenthet.
A fizetés nélküli szabadság remek alternatíva lehet, ha hosszabb távon szeretnénk mentesülni a munka alól, de mégsem hagynánk ott a munkahelyünket. Lehet ez egy rokon gondozása vagy épp egy utazás, törvényes és kényelmes megoldás, ám a fizetés kiesésén túl is van néhány tényező, amivel számolni érdemes.
Kiterjedt belső vizsgálatot indított a Fidesz a tavaszi választási vereség után, hogy kiderítse, mi vezetett a kudarchoz. A Blikk birtokába jutott az a rendkívül részletes, bizalmas belső kérdőív, amelyet a párttagság körében osztanak szét, miközben Lázár János fideszes politikus a vidéki szervezetek állapotát méri fel. A pártközpont láthatóan tabu
A Paksi Atomerőmű leállításának elkerülése érdekében hétfő délben megnyitották a Ráckevei-Soroksári Duna-ág zsilipjét. Ráckeve polgármestere számolt be arról, milyen vízállásra és milyen – talán kevesek által ismert – hatásokra lehet számítani.
Néhány hónap alatt vált az ország egyik legismertebb és legfontosabb közéleti szereplőjévé Forsthoffer Ágnes, aki házelnöki tisztsége mellett átmenetileg a köztársasági elnöki jogköröket is gyakorolja. Ma már alig létezik olyan ember az országban, aki ne hallotta volna a nevét, ám a hirtelen jött ismertség számos kihívással jár. A politikus most ős