Komoly és előremutató vállalásokat tettek a hazai ásványvíz- és üdítőital palackozással foglalkozó cégek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2026-ban lezárt eljárásainak eredményeként. A vizsgált vállalkozások által meghatározott fogyasztói edukációs intézkedések és társadalmi kampányok jelentős hatással lehetnek a fenntarthatósággal kapcsolatos keres
A Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta, hogy mely civil szervezetek milyen összegű állami támogatásban részesültek 2022 és 2026 között. A térképen ellenőrizni lehet, hogy egy adott térség civil szervezetei közül melyik kapott pénzt, melyik támogatási programból, továbbá hogy az adott szervezet milyen nyilvános közösségi tevékenységet végez
Havasi Bertalan megerősítette a bizalmas pártkérdőív létezését, amely a Fidesz felszámolását is lehetséges forgatókönyvként kezeli. A sajtófőnök "őszinte szembenézésnek" nevezte a folyamatot, amitől a párt megerősödését várják.
Érezhetően megváltozik a budapesti tömegközlekedés az augusztus 20-i programok miatt. A napokban több útszakaszt is lezárnak, egyes járatok módosulnak, az esti programok után pedig országszerte mentesítő vonatokkal, buszokkal és HÉV-ekkel segítik a hazajutást.
A közmédia megújításáról szóló egyeztetéssel indul el a Közhang, az a felület, amelyet Magyarország első interaktív, digitális társadalmi egyeztetési platformjaként mutatott be Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos, a Tisza alelnöke kedden a Facebookon.
A volt országgyűlési képviselő a "Nyílt titok" című műsorban kapott megszólalási lehetőséget. Hadházyt 2018-ban vezették ki az MTVA épületéből, azóta lényegében nem szerepelhetett a csatornákon.
Nyolc év után először jutott túl a közmédia épületének előcsarnokán Hadházy Ákos korábbi ellenzéki országgyűlési képviselő, aki ezúttal szakmai, állatorvosi témában kapott meghívást a tévébe. A politikus közösségi oldalán közzétett bejegyzésében számolt be a vizitről, megköszönve a támogatást mindazoknak, akik végigkísérték az elmúlt évek küzdelmei
A HVG által megszerzett, nem nyilvános kormánydöntés utasította a minisztereket a kifizetések felgyorsítására a választás előtt. A dokumentum az átadás-átvételre hivatkozva írta elő, hogy a kormány által vállalt kötelezettségeket maradéktalanul teljesítsék.
A vízügyi szakemberek hétfőn megkezdték a Mizserfai-tározóból százezer köbméter víz átvezetését a Zagyván keresztül a Maconkai-tározóba, mintegy 15 ezer ember ivóvízellátásának biztosítása érdekében.
A választási vereség után indított belső állapotfelmérésben a párt a kudarc okai mellett Orbán Viktor és más vezető politikusok alkalmasságára is rákérdez.
Elindult a Miniszterelnökség új, interaktív térképe. A felületen bárki visszakövetheti, pontosan milyen civil szervezetek, mikor és mekkora összegeket kaptak a központi költségvetésből vagy az állami alapokból az elmúlt öt évben.
A munka Pakson megállás nélkül folytatódik. Az előrejelzések alapján a következő két nap kritikus lesz, ezért most minden óra számít – írja közösségi oldalán a gazdasági és energetikai miniszter.
A fővárosi programok éjjel fél kettőig tartanak, ezért a BKK tovább járatja a metrókat, és sűríti az éjszakai buszokat, valamint a 6-os villamost. A MÁV-csoport későbbi és hosszabb útvonalon közlekedő járatokkal, hosszabb szerelvényekkel és sűrűbb HÉV-, illetve Volán-közlekedéssel készül.
Hack Péter véleménye szerint az alkotmánybírók többsége nem is vállalta fel annak a felelősségét, hogy egy ilyen válsághelyzet a döntésük által előálljon, de a Fidesz-KDNP-többség a parlamentben 2013-ban az alaptörvénybe egyébként is beépített egy olyan korlátot, hogy a taláros testület az alaptörvény és annak módosítása szövegét tartalmilag nem vi
Mészáros Tibor színészt, a kaposvári színház eddigi tagját bízta meg a feladattal az önkormányzat. A szakszervezet szerint a társulattal erről nem egyeztettek.
Újabb kiemelkedő évet zár a Gál Ferenc Egyetem. A központi felvételi eljárás ponthatárainak kihirdetése után hivatalossá vált, az intézménybe felvett hallgatók száma már most biztosan meghaladja a kilencszáz főt, és megközelíti az ezret. Ez a létszám ráadásul még korántsem végleges, hiszen a hitéleti képzések, a szakirányú továbbképzések, valamint
Lapértesülés szerint belső vizsgálatot indított a Fidesz a tavaszi választási vereség után, hogy kiderítse, mi vezetett a kudarchoz. Ennek keretében kérdőívet osztanak szét a párttagság körében, Lázár János fideszes képviselő pedig a vidéki szervezetek állapotát méri fel.
Összegyűjtöttük a legjobb nézőpontokat, a közlekedési túlélőtippeket és a prémium, ülőhelyes opciókat – mindent egy helyen, hogy augusztus 20-án ne a tömeg, hanem a látvány vigyen el.
Teljesen új fejezet kezdődik a 19 éves Jázmin és súlyos izomsorvadásban szenvedő, kerekesszékes nővére, Bogdán Liliána életében – mindez a széles körű civil összefogásnak köszönhetően. A fiatal lányok mögött rendkívül nehéz évek állnak, ám a lakosság támogatásával több mint 10 millió forint gyűlt össze a megsegítésükre, így most tiszta lappal indul
A képviselőt meglepte az eredmény, de képviselni akarja a lakók akaratát. Azt azonban biztos nem lehet hivatalossá tenni, hogy az autók teljesen elfoglalják a járdát.
Összegyűjtöttük a legjobb nézőpontokat, a közlekedési túlélőtippeket és a prémium, ülőhelyes opciókat – mindent egy helyen, hogy augusztus 20-án ne a tömeg, hanem a látvány vigyen el.
Kevesen jutottak hozzá a telefonhoz a Kádár-korszakban, a piros színű készülék pedig még ritkább volt. A videóban látható tárgy csak egy a 3200 közül, melyek a Jókai utcában megnyílt Retro kiállítás anyagát alkotják. Zatykó Károly gyűjteménye eredetileg a Rőfös udvarban működött, a covid időszakában bezárt, raktárba kerültek a holmik, de a több éve
XIV. Leó pápa a nyár közepi hőségben üzen a nyaralás, a pihenés keresztény értelméről: „egy kis pihenés, egy kis ima, egy kis olvasás és remélhetőleg egy kis sport”. A nyaralás legyen alkalom arra, hogy visszataláljunk ahhoz, ami igazán fontos: Istenhez, önmagunkhoz, a csendhez és egymáshoz. Azért pihenjünk, hogy aztán újult erővel tudjunk visszaté
Kapu Tibor űrhajós egy közösségi médiás bejegyzésben kért elnézést azoktól, akiket megbántott az elmúlt egy évben. A posztot a hazatérésének első évfordulóján tette közzé, és egy új életszakasz kezdetéről is írt.
Bár a Balaton idén nem futott erős szezont, Budapest az augusztus 20-i hosszú hétvégén külföldi turistákkal lesz tele, és vidéken is telt házat várnak – egyebek mellett erről beszélt az InfoRádióban Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Érdekesség: az erős forint ennek az ágazatnak kifejezetten rossz most.
Társadalmi egyeztetést indított a kormány az egyes projektek kiemelt beruházássá és a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításának hatályon kívül helyezéséről.
A kormány vizsgálatokat és szükség esetén feljelentéseket helyezett kilátásba az Orbán-kormány korábbi civil pénzosztásai miatt. Magyar Péter felszólította az olyan szervezeteket, akik szerinte Fidesz-kampányra, vagy párthűség okán kaptak forrást, hogy a jogosulatlanul kapott közpénzt azonnal utalják vissza az államkasszába.
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a TISZA-kormány gazdaságpolitikája meghozta az első eredményeket. Felsorolta: növekedett a GDP, az ipari termelés, a lakossági fogyasztás, csökkent a költségvetési hiány és az infláció, míg a forint erősödött.
A magukat PRO DOMO munkacsoportnak nevező, külpolitikai témákon dolgozó tudósítók és hírszerkesztők több mint 10 éven át gyűjtötték az anyagot: 2015-ös az első dokumentum, és idén április 11-i az utolsó.
Augusztusban megindult az iskolai felkészülés időszaka az online piactereken is. A Jófogáson megugrottak az iskolai felszerelések - tankönyvek, hátizsákok, iskolaszerek - iránti keresések. Sokan erre az időszakra időzítik a még jó állapotú, de már nem használt, tanulással kapcsolatos tárgyaik meghirdetését, így a kereslet és a kínálat egymásra talá
A Duna Médiaszolgáltató nyilvánosságra hozta azt a teljes dossziét, amely a nemzeti hírügynökségnél történt rendszerszintű cenzúrát részletezi. Az iratokat egy magát Pro Domo munkacsoportnak nevező újságírói kör gyűjtötte össze több mint egy évtizeden át.
Újabb fordulatot vett a Magyar Péter és Havasi Bertalan között hónapok óta húzódó vita. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Miniszterelnökség annak ellenére nem utalta el augusztusi illetményét, hogy korábban írásban elismerte: annak jogalapját és összegét nem vitatja. Havasi Bertalan most ügyvédi felszólítást küldött, és közölte: ha nem ka
Molnár Áron bírálta Verebes Istvánt, amiért szerinte az abúzus témájában az elkövetők mellé állt. A színész-aktivista a bejegyzésben párhuzamot vont Verebes és Bayer Zsolt publicisztikái között a magyar színházi életet érintő vitában, és a Magyar Nemzet keretébe szerkesztette Verebes Népszava-cikkét.
A megengedett sebesség növelése nem jó irány, azok összehangolása már igen – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Major Róbert rendőr ezredes, az NKE Közbiztonsági Tanszékének vezetője a készülő KRESZ-módosítással kapcsolatban.