Az aszályhoz és az extrém hőséghez képest jó az idei méztermés, összességében azonban gyenge évet zárnak a magyar méhészek – mondta az InfoRádióban Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, részletezve azt is, melyik mézből lesz kevés a következő időszakban.
Nem balatoni vakációval telik idén Kapitány István nyara: a Paksi Atomerőmű körüli vészhelyzet alaposan átírta a gazdasági és energetikai miniszter és családja terveit. A kormánytagoknak egyébként sem jutott túl sok szabadidő a megválasztásuk óta, most azonban a miniszter napi öt-hat óra alvással tartja a frontot. A Blikknek arról is beszélt Pakson
Megszólalt Ziegler Dezső Tamás, Unger Anna férje, miután az elmúlt napokban heves vita alakult ki a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal új elnöke körül. Ziegler, aki jogász és egyetemi oktató, egy YouTube-csatornán azt mondta, nem félti a feleségét.
Nem balatoni vakációval telik idén Kapitány István nyara: a Paksi Atomerőmű körüli vészhelyzet alaposan átírta a gazdasági és energetikai miniszter és családja terveit. A kormánytagoknak egyébként sem jutott túl sok szabadidő a megválasztásuk óta, most azonban a miniszter napi öt-hat óra alvással tartja a frontot. A Blikknek arról is beszélt Pakson
Különös performansszal hívta fel a figyelmet a túlzott térkövezésre és a zöldítés fontosságára a Szentendrei Dunavirág Társaság. A környezetvédő csoport egy, az alacsony vízállás miatt felbukkant kis dunai zátonyon helyezett el burkolóelemeket, hogy görbe tükröt tartson az értelmetlen beépítéseknek.
Október 30-i határidővel kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Frissen kiadott adatok szerint a volt nemzetgazdasági miniszter Csedzsu (Jeju) szigetén, egy ötcsillagos dizájnhotelben szállt meg. A hivatalos indoklás "stratégiai partneri egyeztetés" volt, holott a tárgyalópartnereknek nincs létesítményük a szigeten.
Sokan az utolsó napra hagyják a tanszerek beszerzését. A Penny-nél még mindig meg tudjuk vásárolni az összes szükséges eszközt, akár 12 ezer forintból.
Négy településen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap: Enyingen, Hajdúböszörményben, Hajdúbagoson és Sárváron. Az eredményeket a miniszterelnök is kommentálta a közösségi oldalán.
Nyolc napig eveztek a Fekete-tengeren, az út végére az éhségtől és a kimerültségtől már hallucináltak, amikor végre megpillantották a török partokat. A pár sorsa azután vett drámai fordulatot, hogy megpróbáltak az Égei-tengeren Görögországba is átjutni.
Második alkalommal rendeztek kosárlabdatornát Tövisháti József emlékére augusztus 29-án, szombaton, a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. Az eseményen négy férfi- és két női csapat lépett pályára. A nap másik aktualitása volt, hogy a 2024. augusztus 25-én elhunyt tréner emlékére emléktáblát avattak. Tövisháti József 1973-ban kezdte kosárlabdaed
A vízépítő mérnök részletesen elemzi a dunai vízlépcsőrendszer ötletét, amely szerinte nem adna hatékony választ a felmerülő problémákra. Szerinte a hajózás, az energetika és a Paksi Atomerőmű hűtése is megoldható lenne célzottabb, olcsóbb beavatkozásokkal.
Ziegler Dezső Tamás, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal új elnökének férje egy videóban védte meg Unger Annát. A jogász azt ígérte, egy-két éven belül számon kéri azokat, akik most "vicsorogva" kritizálják a felesége kinevezését.
Alig nevezték ki a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének, Unger Anna máris interjút adott az RTL Házon kívül című műsorában. Mint arról az Index beszámolt, az NVVH elnöke elmondta, hogy már több ügyet is kiszemeltek, amelyekkel megkezdik a munkát, és határozottan kijelentette: nem fogja eltűrni a politikai befolyáso
Lannert Judit a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tartott országos tanévnyitón azt mondta, olyan oktatást szeretne a kormány,, amely közös fejlődési utak kidolgozására törekszik tanárnak, diáknak.
A 444.hu egy közérdekű adatigénylésnek köszönhetően feltárta, hogy az Orbán Ráhel által szervezett, Influenszer Trip néven futó program kétszer annyiba került, mint amennyi az eredeti bevallásban szerepel.
Alighogy megválasztották, máris forr körülötte a levegő: Unger Anna Róza hat évre lett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöke, ám kinevezése komoly vitákat robbantott ki. Az elmúlt napok eseményei alapján egyelőre nehéz megmondani, hogy valóban veszélyben van-e akár ő maga, akár a széke. Ezzel kapcsolatban kérdezzük m
Nem mintadiákként, hanem egykori "rosszcsontként" állt a diákok elé Magyar Péter miniszterelnök a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tartott országos tanévnyitón. A kormányfő saját diákkori intőit, rendőrségi kerestetését és fizikaórai ellenkezéseit felidézve látta el tanácsokkal a fiatalokat, miközben az oktatást segítő dolgozók béremelését
Az esztergomi tóról Radnai Márk társadalmi egyeztetést indított, amit még a város fideszes polgármestere is támogat. A tóval évek óta vannak gondok, csak ez eddig senkit nem érdekelt.
A közlekedési miniszter a Facebookon értékelte a MÁV nyári főszezonját, elismerve a súlyos hiányosságokat. Jelezte, hogy többéves rombolás után a magyar vasút nem fog egyik napról a másikra megjavulni.
Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol – derül ki a PwC friss kutatásából.
A törvényjavaslat szerint lesz egy közös tulajdonú, a korábbi Budapesti Fejlesztési Központhoz hasonló cég, amelyik a nagy fővárosi fejlesztésekkel foglalkozik.
Gyorsan reagált a kormány a szakszervezeti nyomásgyakorlásra: alig két nappal azután, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) belengette a sztrájkhajlandóság felmérését, az oktatási és gyermekügyi miniszter bejelentette a nevelést-oktatást közvetlenül segítők béremelését.
Magyar Péter, és az oktatási miniszter is beszédet mondott a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tartott országos tanévnyitó ünnepségen. A kormány azt szeretné, ha az iskola a kreativitás tere lenne diáknak, tanárnak egyaránt.
Egy nyilvánvalóan mesterséges intelligenciával generált, hamis fotó járja be a közösségi médiát Unger Annáról, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal frissen megválasztott elnökéről. A kamuképet számos korábbi fideszes influenszer és oldal is megosztotta, mintha valódi lenne.
Ismét regisztrálhat a nagyközönség a Karmelita kolostor és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épületének bejárására. Magyarország Kormánya a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben tudatta, hogy újra megnyitják a kapukat az érdeklődők előtt.
Újra felpörgött a személyi kölcsönök piaca Magyarországon: júniusban 156,5 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket, miközben a szerződések száma történelmi csúcsra, 42 483-ra emelkedett. Közben a kamatok csökkenése a korábban felvett hitelek kiváltását is egyre vonzóbbá teheti, egy többmilliós tartozásnál ugyanis akár több százezer forin
A Gyulai Rendőrkapitányság 2026. augusztus 28-án súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy gyulai férfit, mert bántalmazta az élettársát. Megszegte a bírósági távoltartó határozat szabályait, ezért vett őrizetbe a Békéscsabai Rendőrkapitányság 2026. augusztus 28-án egy békéscsabai férfit. Nem ke
Több esetben nem tett eleget a közbeszerzési kötelezettségének a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) – derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből, ezt az mfor.hu vette észre. A MOB szerint a szervezet nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá.
A miniszterelnök szerint Magyarország csak akkor lehet sikeresebb, ha sokkal több forrást fordítanak az oktatásra és az egészségügyre. "Mi ezt a két területet helyezzük a középpontba, mert tudjuk, hogy a 21. században csak és kizárólag egy tudásalapú ország lehet sikeres, főleg a mesterséges intelligencia korában."
Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter hétfőn a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban beszédet mondott az országos tanévnyitó ünnepségen. A kormányfő és a tárcavezető is bejelentést tett az oktatásban dolgozók béremelésével kapcsolatban.
A gazdasági és energetikai miniszter a Paksi Atomerőmű körüli vészhelyzet miatt lemondta családi nyaralását. Az energiaválsággal kapcsolatban a kormány inkább energiamixben gondolkodik. Szerinte minden lehetséges megoldást megvizsgálnak a kollégái.
A Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány minden feladatát a Kulturális Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság veszi át.
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökének megjelenését kritizálta. Magyar Péter a bejegyzés alatt vonta kérdőre a politikust.
Számos más közérdekű vagyonkezelő alapítványhoz hasonlóan megszűnik a Terror Házát működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány is, és az állam kezébe kerül. Az intézmény főigazgatója, Schmidt Mária a közösségi oldalán osztott meg néhány gondolatot a történésekkel kapcsolatban.
"Nem a Pontoon területén történt a szombat esti, életveszélyes sérüléssel végződő baleset" – közölte az érintett szórakozóhely vezetése, hangsúlyozva: az eset közterületen történt, és nem az ő biztonsági szolgálatuk, hanem a dulakodók használtak gázsprét.
Az esemény ez alkalommal is a rászoruló gyermekeknek, olyan családoknak szeretne segíteni, akiknek a beiskolázás problémát jelent. A Regionális Wellness Egyesület a programot megelőzően a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménytől kapta meg azt a listát, hogy mely gyermek hányadik osztályos, ők pedig ennek megfelelően kapnak
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) igazolta az idei év első hazai nyugat-nílusi lázas megbetegedését. A járványügyi kivizsgálás alapján az érintett a fertőzést megelőzően nem járt külföldön, így a megbetegedés hazai eredetűnek tekinthető.
A kormány minden jogalkotási feltételt teljesített az uniós források lehívásához. A közlekedési és beruházási miniszter szerint ezzel 5500–6000 milliárd forint előtt nyílt meg az út, amelyet még idén megkaphat az ország.