2026. szeptember 4. péntek

szept. 4
11:45
Megépül a mohácsi Duna-híd, de 74–76 milliárddal kevesebből, ezt az utak felújítására költi a kormány (SzMo)
A kormány a mohácsi Duna-híd egy drága elemét törli a projektből. Vitézy Dávid közlekedési miniszter szerint a forgalmi előrejelzések 2050-ig sem indokolják a 2×2 sávos utat, így a megtakarított milliárdokat a közúthálózatra költik.
szept. 4
11:45
Az igazságszolgáltatás képviselőivel tárgyalt az új legfőbb ügyész kiválasztásáról Baka András (Telex)
Az államfő ki akarja kérni a bírók, az ügyészek és az ügyvédek véleményét is, hogy ki legyen a júliusban lemondott Nagy Gábor Bálint utódja.
szept. 4
11:57
Nem tettek le a sztrájkról a szociális dolgozók (Demokrata)
Folytatják a szeptember 18-ra tervezett demonstráció előkészítését, mivel a béremelés részleteit illetően egyelőre nem kaptak tájékoztatást.
szept. 4
12:03
Lannert Judit bejelentette: újra lesz Erasmus-program 21 magyar egyetemen (SzMo)
Lannert Judit oktatási miniszter pénteken megerősítette, hogy a 2026/2027-es tanévtől újraindul az Erasmus-program. A kormány közlése szerint augusztus végéig minden szükséges lépést megtettek az ügyben.
szept. 4
12:09
Hadházy Ákos keményen nekiment Gajdos László minisztériumának: "Az új kormány kommunikációjában is megjelenik a hazudozás és a mellébeszélés" (Blikk)
Élesen bírálta az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot Hadházy Ákos, miután közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni, pontosan milyen feladatokat látnak el a tárca helyettes államtitkárai. A volt országgyűlési képviselő szerint a kapott válasz nemhogy tisztázta volna a helyzetet, hanem újabb kérdéseket vetett fel.
szept. 4
12:11
Helsinki Bizottság: kivezethető a 11 éve fennálló válsághelyzet (Blikk)
Szeptember 7-én, hétfőn lejár a 2015 óta folyamatosan fenntartott "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet". A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint az intézkedés meghosszabbítása jogilag és szakmailag is indokolatlan. A civil jogvédő szervezet hangsúlyozza, hogy a válsághelyzet kivezetésével az ország mentesülhetne a napi egymillió eurós
szept. 4
12:15
Magyar Péter az ELTE-ről üzent a magyar egyetemeknek: itt az ideje a változásnak! (Infostart)
A tanárképzés egyik központjaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) felelőssége is hatalmas abban, hogy a közoktatási rendszerünk is megújulhasson – mondta a miniszterelnök az egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén pénteken Budapesten. Magyar Péter beszélt arról is, hogy a kormány partneri együttműködést kínál az egyetemeknek, továbbá növelné a
szept. 4
12:15
Lázadoznak az üzemanyag-kiskereskedők is (Demokrata)
Azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgetik.
szept. 4
12:21
Az agrárium és a közlekedés kapja a legtöbb átcsoportosított forrást (Infostart)
Félmilliárd forinttal csökkentették a Miniszterelnökség kiadásait, az így megmaradó pénzt pedig megkaphatták más minisztériumok.
szept. 4
12:27
Nyílt levelet kapott a miniszterelnök, azonnali kormányzati beavatkozásra sürgetnek (ATV)
600-700 vidéki vállalkozás lehet veszélyben, munkahelyek megszűnésére, helyi beszállítók és szolgáltatók ellehetetlenülésére figyelmeztetnek, amennyiben nem történik kormányzati beavatkozás.
szept. 4
12:33
Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan (Infostart)
A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
szept. 4
12:33
Készpénz, vagy utalvány? Gajdos László pontot tett a palackvisszaváltási vita végére (Blikk)
Nem ért egyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM) a MOHU javaslatával, amely megszüntetné a készpénzes kifizetést a palackvisszaváltó automatáknál. A Gajdos László vezette tárca a Telex megkeresésére közölte: a visszaváltási díj készpénzes megtérítése a rendszer alapvető eleme, amelytől nem kívánnak eltérni.
szept. 4
12:33
A Külügyminisztérium megköszönte Ukrajnának, hogy bűncselekménynek minősítették a málenkij robotot (SzMo)
Az ukrán parlament bűncselekménynek ismerte el a kárpátaljai magyarok ellen elkövetett szovjet intézkedéseket. A Külügyminisztérium üdvözölte a döntést, és felajánlotta az együttműködését.
szept. 4
12:33
Azonnal akarják a vért, nekik Unger se jó (Demokrata)
Háborog a Tisza-tábor az új ÁVH múlt héten kinevezett elnökének személye miatt.
szept. 4
12:39
Főigazgató-jelöltként hallgatják meg a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élére felkért Szuvák Attilát (Telex)
A HVG szerint az állományban sokan nem elégedettek a jelöléssel.
szept. 4
12:45
Kötelező eü-kamarai tagság – Íme a részletek, változás az etikai eljárásoknál (Infostart)
A jogszabálytervezet legfőbb célja, hogy visszaállítsa a korábban megszűnt kamarai feladat- és hatásköröket, megteremtve a hosszú távon fenntartható együttműködés intézményi kereteit.
szept. 4
12:45
Meghalt Burján Renátó (Blikk)
Tragikus hirtelenséggel, mindössze 45 éves korában elhunyt Burján Renátó, a pécsi Virradat SE kickbox szakosztályának vezetője és vezetőedzője. A sportember versenyzőként és trénerként is meghatározó, sokak által tisztelt szereplője volt a helyi küzdősportéletnek.
szept. 4
13:03
Különös harci jelenet Pesterzsébeten: csúzlival lőtt csapágygolyókat egy férfi (ATV)
Nem mindennapi jelenet zajlott le szeptember 2-án reggel Pesterzsébeten, amikor egy férfi a Téglagyár téren csúzli segítségével csapágygolyókat lőtt egy üzlet és egy közelben lévő lakás felé. A rendőrség közzétette a térfigyelő kamera különös jelenetről készült felvételét.
szept. 4
13:03
"Nem félünk attól, hogy betegeket veszítünk, jobban félnénk, ha rosszul csinálnánk" (444.hu)
Nyilvánosságra kerültek a kórházi járványok és fertőzések egyes adatai. Kíváncsiak voltunk, mit szól ezekhez Németh Zsófia, az Uzsoki kórház orvosigazgatója, aki egy kórházi fertőzéseknek különösen kitett szakterületen dolgozik.
szept. 4
13:09
Ebben az áradásban nem lesz köszönet (Demokrata)
Ez az új politikai valóság.
szept. 4
13:15
Újabb forduló az új legfőbb ügyész kiválasztásában (Infostart)
A köztársasági elnök újabb egyeztetéseket tartott a legfőbb ügyészi jelöltállítás kapcsán – közölte a Sándor-palota pénteken a Facebook-oldalán.
szept. 4
13:27
Nem foglalkozik tovább a rendőrség a választás elhalasztását hirdető kamuvideóval – megszüntették a nyomozást (Blikk)
Több mint egy év után lezárta a rendőrség annak a hamis videónak az ügyét, amely tavaly nyáron kezdett terjedni a közösségi médiában, és azt sugallta, hogy az Orbán-kormány a 2026-os országgyűlési választások elhalasztására készül. Bár a Miniszterelnöki Kabinetiroda annak idején feljelentést tett, a nyomozást most megszüntették.
szept. 4
13:27
Panyi Szabolcs: Titkosszolgálati eszközökkel kutat újságírói források után a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (SzMo)
Az oknyomozó újságíró saját forrásaitól úgy értesült, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a HVG-nek nyilatkozó informátorokat próbálja azonosítani. A belső nyomozás azután indulhatott, hogy a lap a szervezet főigazgató-jelöltjéről, Szuvák Attiláról közölt cikkeket.
szept. 4
13:29
Magyar Péter bejelentette, bevezetik a "három csapás" elvét – milliárdos bírságok repülhetnek környezetszennyezés miatt (Blikk)
Új, önálló és országos hatáskörű környezetvédelmi főhatóság felállításáról döntött a kormány. Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában bejelentette, hogy a szigorítások és a szervezeti átalakítások mellett bevezetik a "három csapás" elvét is a környezetszennyező vállalatokkal szemben.
szept. 4
13:33
Lezárások és korlátozások lesznek vasárnap egy futóverseny miatt Budapesten (Telex)
Már 2026. szeptember 4-én is lesznek lezárások, érintett Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerülete is.
szept. 4
13:33
Továbbra is népszerű a vendégek körében Gyula legnagyobb szálláshelye (Gyulatelevízió)
A Gyulai Várfürdő vendégforgalmához hasonlóan, nehezen indult a nyár Gyula legnagyobb szálláshelyén is. Boros Zoltán kiemelte, a 2025/26-os tanév végén, a vakáció kezdetekor nagyobb volt a kereslet a szálloda iránt, júliusban viszont alábbhagyott a lendület. Az igazgató kiemelte, a fürdővárosi szálloda inkább egy rövidebb tartózkodási idejű desztin
szept. 4
13:51
9/11: a nap, ami mindent megváltoztatott – Demokrata 30 (Demokrata)
Új műsorunkban Sayfo Omarral arra kerestük a választ, mi vezetett a terrortámadáshoz, és milyen hatással voltak az USA háborúi a Közel-Keletre.
szept. 4
13:57
Vitézy Dávid bejelentette: 74–76 milliárd forintot spórolnak a mohácsi Duna-hídon (ATV)
Vitézy Dávid pénteken közölte, hogy a kormány 74-76 milliárd forint közpénzt spóról azzal, hogy felülvizsgálja a mohácsi Duna-híd beruházását.
szept. 4
14:03
Bár a kórházak fertőzési adatai összehasonlításra kevésbé alkalmasak, azért így is kiderülnek belőlük érdekességek (Telex)
Csütörtök késő este nyilvánossá és kereshetővé vált a kórházi fertőzések adatbázisa az NNGYK honlapján. Összesen 92 hazai aktív fekvőbeteg-ellátó intézmény vett részt a 2022-es vizsgálatban, több mint 30 ezer beteg adatait vizsgálták. Az adatok értelmezése nem könnyű, de van egy szám, amivel mégis vizsgálhatók a kiugró értékek.
szept. 4
14:15
Vissza a jövőbe: a minisztérium szerint ez kell a gyerekeknek (Infostart)
A kritikai gondolkodás és a kreativitás fejlesztése elengedhetetlen az iskolákban – erről beszélt a Facebookra feltöltött pénteki videójában az oktatási és gyermekügyi miniszter.
szept. 4
14:45
Válasz Online: 125 milliárd forintot termelhetett titokban Tiborczéknak négy fedőcég (SzMo)
A lap összesítése szerint Tiborcz István üzleti köreihez legalább négy, minimális létszámmal működő cég juttatott hatalmas profitot. A pénzt egy speciális, a tényleges tulajdonosokat elrejtő osztalékelsőbbségi technikával vették ki a cégekből.
szept. 4
15:03
Németh Balázs reagált Gulyás István köztévés kirúgására – "A leggusztustalanabb önkény" (Blikk)
Németh Balázs, fideszes országgyűlési képviselő, éles kritikával illette a közmédiában történt legutóbbi eseményeket, miután az M5 kulturális csatorna igazgatóját, Gulyás Istvánt azonnali hatállyal felmentették. Egy Facebook-bejegyzésben részletesen ismertette a történteket, amelyeket a közmédia új vezetésének döntéseivel és a liberális média nyomá
szept. 4
15:03
"A vidékieknek ez is elég lesz" (Demokrata)
A Tisza-kormány ismét beáldozza a vidéki Magyarország érdekeit a saját szűklátókörű döntései miatt, állítja Nagy Bálint.
szept. 4
15:09
Kirúgták az Operaházból, majd börtönőri állást ajánlottak neki – Most pert nyert a hegedűművész (ATV)
Első fokon pert nyertek a Magyar Állami Operaházból kirúgott dolgozók. Svantek Anna Mária hegedűművész a megaláztatásokról, a bosszúról és az új kezdetről beszélt az ATV.hu-nak.
szept. 4
15:21
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját (Telex)
Magyar Péter közölte, hogy péntekkel leállt a lap mindennemű finanszírozása.
szept. 4
15:39
Magyar Péter bejelentette: leállították a Mandiner finanszírozását, a vezérigazgatót felmentették (Blikk)
A pénzügyminiszter utasítására azonnali hatállyal felmentették Kereki Gergőt, a Mandinert kiadó cég vezérigazgatóját, egyúttal teljes mértékben leállítják a lap finanszírozását. Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be a döntésről, hangsúlyozva, hogy a lépés az ellenzéki médium támogatásának azonnali végét jelenti.
szept. 4
15:39
Az Oktatási Hivatal szerződést bontott a Vidnyánszky Attila-féle Déryné NKft.-vel (444.hu)
Nagy Ervin pedig arról írt, hogy a Dérynét "az ideológia vezéreltsége okán alapos átvizsgálásnak vetjük alá".
szept. 4
15:45
Matolcsy György "mesélni" kezd – videót tett közzé a volt jegybankelnök (Infostart)
A YouTube-on közzétett rövid videóban kíván magyarázatot adni az MNB volt elnöke az általa vezetett intézmény különböző ügyeit érintő vizsgálatok kapcsán.
szept. 4
15:45
Ön is érzi? Orrfacsaró bűz terjeng a budapesti utcákon, ez okozza (Blikk)
A budapestiek és a környékbeliek naptár helyett ma már nyugodtan hagyatkozhatnak az orrukra is, ha a nyár végét akarják belőni. A város több pontján, így a III., a XI., a XII. vagy éppen a XX. kerületben, valamint Törökbálint és Solymár utcáin is lehet érezni a tömény trágyaszagot, amely menetrendszerűen jelzi: vége a vakációnak.
szept. 4
15:45
Bejelentést tett a miniszterelnök: a pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner vezérigazgatóját (ATV)
Magyar Péter péntek délután közölte a felmentés hírét, részleteket egyelőre nem közöltek az ügy kapcsán.
szept. 4
16:03
Felmentették a Mandinert kiadó cég vezérigazgatóját (Infostart)
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatóját – közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
szept. 4
16:09
A Gajdos-féle minisztériumban továbbra sem tudja senki, mi a dolga (Demokrata)
Hadházy Ákos közérdekű adatigénylést küldött a környezetvédelmi tárcához.
szept. 4
16:15
Magyar Péter: A pénzügyminiszter az imént felmentette a Mandinert kiadó cég vezérigazgatóját, leállítjuk a hazug propagandalap finanszírozását (SzMo)
Magyar Péter egy posztban közölte, hogy a pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezetőjét, Kereki Gergőt. Egyúttal bejelentette: az állam nem pénzeli többé a lapot.
szept. 4
16:27
Megdöbbentő dolgot rejtett a hűtőtáska (Infostart)
Több ezer orvosi piócát találtak Röszkén egy osztrák rendszámú autó török sofőrjénél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
szept. 4
16:27
Magzatkárosító oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén (444.hu)
Azonnal elrendelték a helyi kutak bevizsgálását. A vezetékes ivóvízellátás nincs veszélyben.
szept. 4
16:39
Ebben állapodott meg az ATV és az RTL Magyarország (Infostart)
Az ATV hosszú távú megállapodást kötött az RTL-lel, amelynek értelmében 2027 januárjától az RTL Saleshouse végzi az ATV és ATV Extra csatornák hirdetésértékesítését.
szept. 4
16:39
Ruszin-Szendi szerint NER-es módszerekkel támadják a katonai nemzetbiztonság élére jelölt Szuvák Attilát, Hadházy szerint épp ez idézi a régi rendszert (444.hu)
"Ha valaki nekem 2013-ban elmondja, hogy a Fidesz bukása után Orbán egyik korrupt tábornoka miniszterré menti át magát, kinevetem" – írta Hadházy, miután a honvédelmi miniszter "a régi NER-stílusról" elmélkedett.
szept. 4
16:45
Szerződést bontott az Oktatási Hivatal a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel (Infostart)
Felbontotta szerződését az Oktatási Hivatal a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel - közölte Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
szept. 4
16:45
Nyilvános lett a kórházi fertőzések listája: ezekben az intézményekben a legnagyobb a veszély (SzMo)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ először tette közzé a kórházi fertőzések intézményi adatait. Az adatokban nagy a szórás, mind a jelentett fertőzések, mind a mintavételezések tekintetében.
szept. 4
16:45
Fogy a fogorvosok türelme is (Demokrata)
Petícióval fordultak a közfinanszírozott fogászati alapellátásban dolgozó fogorvosok az egészségügyi minisztériumhoz.

Keresés