Sváby Andrást (43) a soroksári autóterminálon fényképezte le az ott dolgozó Durst Péter (27), aki elárulta, hogy nem volt nehéz felismernie a televíziós műsorvezetőt, hiszen egy ideig dolgozott a TV2-ben is.
Nagy-Britanniában már 300-an csatlakoztak azokhoz az "racionális kételkedőkhöz", akik kétségbe vonják, hogy William Shakespeare írta a neki tulajdonított műveket - adta hírül vasárnap a BBC brit közszolgálati rádió internetes honlapja.
A sertésztenyésztésnél is ígéretesebb, de mindenképpen elegánsabb közös vállakozásba kezd idôsebb és ifjabb Gáspár Gyôzô. Apa és fia a showman nevével és az ô ízlése szerint berendezett szállodák hálózatát hozza létre az ország tíz nagyvárosában.
A miskolci rendőrkapitány szerint nem kizárt, hogy bűncselekmény áldozata lett az Emődről eltűnt 2 éves kislány. A gyermek kutyája vasárnap előkerült, hazament a szülők házába, a kislányt tovább keresték, de nem találták.
Irigylésreméltó a hazai pasik helyzete, nálunk élnek ugyanis a legszebb nôk. Mészáros Dóra, mûvésznevén Dorothy Black lett Európa legjobb sztríptíztáncosnôje. A világbajnoki cím is magyar lányé, Pirner Almáé, míg Horváth Anita a legelsô magyar, akinek sikerült megnyernie egy világszépségversenyt.
Parti Nóra élete legnagyobb szerepét játsza. Néhány napja édesanya lett. A Zuhanórepülés című film gyönyörû szinésznôje augusztus 24-én adott életet kisfiának, aki a Regô nevet kapta.
Koszi Pista – ahogy ismerôsei nevezik – interjút adott a börtönben lapunk munkatársának. Szabó István tizenhetedik hónapja él rácsok mögött. Kérte, hogy az interjú idejére a bilincset vegyék le a kezérôl, de ezt nem engedélyezték. Ôt és öccsét gyanúsítják a diósdi kettôs gyilkossággal: azzal, hogy megbízást adtak a Pipás és Colos becenevû férfi kivégzésére, ráadásul ôt tartják a Koszi-klánnak…
Paula nélkül, egyedül osont be az emôdi kertes házba Maci, a keverék kutya tegnap. A rendôrök péntek óta célirányosan keresték az ebet, hiszen abban bíztak, hogy a négylábú a hat nappal ezelôtt eltûnt másfél éves kislány Tóth Paula nyomára vezeti ôket. A család számára Maci elôkerülése az elsô reménysugár.
Budapest - Végre sikerült: Jáksó László (38) több mint három év után újra szexelt! A műsorvezető nem bírta már az 1159 napos "étlenséget”, és elvei ellenére belement egy egyéjszakás kalandba. A hosszú szünet persze meglátszott produkcióján, alig mérhető ideig tartott az aktus.
Bűncselekmény marad-e a házasságtörés: erről dönt majd újra a Dél-Korea alkotmánybírósága, írt hétfőn a Korea Times című lap. Az érvényben lévő törvény értelmében akár két év börtönbüntetéssel is sújthatják a félrelépő házasokat.
Az MSZP megvonja a bizottsági tagságot azoktól a képviselôitôl, akik túl gyakran hiányoznak a parlamenti testületek megbeszéléseirôl. Sajtóhírek szerint félrtucat honatyát cserélnek, a Fidesz ugyanezt tette már júniusban.
Továbbra sem bukkantak a már majdnem egy hete Nevada állam felett eltűnt Steve Fossett milliárdos kalandor gépére, közölte vasárnap a Polgári Légirendészet egyik tisztje. A hétvégén nagyjából 45 repülőgép és helikopter próbálta megtalálni a több rekordot is tartó amerikai pilótát.
Fogyókúrára kell fogni az állatkerti állatokat, mert legtöbbjük túlsúlyos. Zitta, a fővárosi állatkert nagyobbik elefántja például négy tonnát nyom, néhány száz kilóval nehezebb az átlagnál - olvasható a Borsban.
Bár az ôsz beköszöntével véget ért a miniszoknyaszezon, a hölgyeket mégis legalább annyira feszélyezi a narancsbôr, mint a nyári forróságban. Ma már szinte elvárás a tökéletes alak, no meg a hamvas rugalmas bôr, pedig ez a fajta bôrprobléma sokak ellenségévé vált az utóbbi idôben.
Közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás az ellen a 21 éves férfi ellen, aki azzal fenyegetőzött, hogy pokolgépet helyezett el a Coca Cola dunaharaszti üzemében - közölte a Pest megyei rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Elfáradt Geráék keze. A székesfehérvári Eb-selejtezô után futballválogatottunk tagjai egy órán keresztül gyártották az autogramot. Bizony, ajnározzák most a játékosokat, hiszen a világbajnok olaszok elleni diadalt (3-1) követôen Bosznia-Hercegovina is horogra akadt Eb-selejtezôn (1-0). A labdarúgók egyöntetûen vallják: nem szabad a mennyekbe menni.
A népszerű thaiföldi énekesnő, Saranrat Wisutthithada a határozottan tagadta, hogy közelebbi kapcsolatba került volna az exminiszterelnökkel, de azért papának szólítja, mert a férfiú erkölcsi támogatást nyújt neki.
Kéttucatnyi tűt találtak egy röntgenvizsgálat során egy kínai nő szervezetében az orvosok. Feltevésük szerint a nagyszülei szurkálták a bőre alá gyermekkorában, hogy elemésszék, és helyette fiú utódja lehessen a családnak - közölte hétfőn egy Jüan tartománybeli kórház szóvivője.
A népszerű thaiföldi énekesnő, Saranrat Wisutthithada a határozottan tagadta, hogy közelebbi kapcsolatba került volna az exminiszterelnökkel, de azért papának szólítja, mert a férfiú erkölcsi támogatást nyújt neki.
Condoleezza Rice külügyminiszter elárulta legféltettebb titkát: az amerikai futtbal kemény legényeinek fônöke akar lenni, ha egyszer leköszön a külügyminiszteri posztról. Ötletét a világ vezetô politikusai is támogatják.
Érdeklôdés hiányában kudarcba fulladt a hétvégére meghirdetett országos Norbi-ellenes tüntetés, mert a budapesti és a vidéki helyszíneken is csak néhány ember lézengett. A demonstrációt azért szervezték, mert sokaknak nem tetszett a fitneszguru viselkedése a Szigeten, ahol nyilvánosan becsmérelt egy édességet.
26 tűt találtak egy 31 éves kínai nő szervezetében. A hírek szerint a nagyszülei szurkálták bele nem sokkal születése után, mivel nem tartottak rá „igényt”. Ők ugyanis fiú unokát szerettek volna.
Beckhamék újra az érdeklôdés fókuszába kerültek: a pár ugyanis megint szexis fotósorozaton pózol, méghozzá az ágyban. David a képek kapcsán bevallotta: leginkább Victoria illata izgatja.
Hét évig „őrizgette” édesanyja holttestét egy orosz nő. A mumifikálódott tetemet a balkonon tartotta. A titokra azután derült fény, miután a nő szívinfarktust kapott. A szomszédok szerint a mama űzte a halálba, mivel az asszony azt kiabálta az üres lakásban: „ne érj hozzám, hagyj békén!”
Cher lánya, Chastity Bono döntô lépésre szánta el magát: kés alá fekszik és férfivé operáltatja magát. A harmincnyolc esztendôs Chastity már el is újságolta a dolgot világhírû anyjának, aki kis híján szívrohamot kapott.
Egy éjszakát a fogdában töltött egy McDonald’s alkalmazott, mivel elsózta egy rendőr hamburgerét, aki azt állította rosszul lett a szendvicstől. 1000 dolláros óvadék fejében engedték csak szabadon az amerikai lányt.
A golf és a sztárok élete iránt érdeklődőknek szól Oltványi Tamás: Milliárdosok a füvön című könyve. A színes és fekete-fehér képekkel illusztrált kiadvány hétfői bemutatóján a szerző beszélt arról, hogy egykor őt is megfertőzte a golf, és a "betegségből" azóta sem tudott kigyógyulni, sőt családtagjait tovább fertőzte.
Két hét után elôkerült egy hetvenhat esztendôs oregoni asszony, akit a hatóságok már halottnak nyilvánítottak. Az idôs nô sérülten bolyongott, és a vadállatokkal szerzett magának élelmet.
Embercsempészeket, drogfutárokat, hamis papírokkal utazókat és a bevándorlási befogadó helyekről megszökött menekülteket is fogtak a hétvégén a Határőrség munkatársai Magyarország különböző határállomásainál. A határőröknek körülbelül tíz százalékkal volt több dolguk, mint egy átlagos hétvégén.
Halálra szurkáltak a betörők, vagy betörő egy dél-afrikai nőt. A 28 éves Shanklandot úgy érte a halál, hogy közben kéthónapos fiát szorongatta. A gyerek egyetlen karcolással megúszta a vérengzést.
Britney Spears gúny és nevetség tárgya lett a Music Tv díjátadó gáláján vasárnap este Las Vegasban. A kissé molett kétgyermekes anyuka, fekete bikiniben és térdig érő, magas szárú csizmában lépett fel táncosok karéjában, készülő lemezéről mutatta be a Gimme More (Még többet adj!) című dalt.
Lőfegyverrel való visszaélés és lopás bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek egy 28 éves ajkai fiatalembert, aki az elmúlt egy-másfél évben engedély nélkül vadászott a bakonyi erdőkben, sőt átrándult a közeli országokba is különösen értékes vadakat elejteni - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Carmen Electra igazán sokoldalú egyénisége a sztárvilágnak, de valahogy minden oldalát a testén kersztül mutatja be. Így volt ez a nagy sikerû Baywatch idején is, amikor nem annyira színészi képességeivel, mint inkább szemrevaló alakjával lopta be magát a nézôk szívébe.
A Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata befejeződött; jelenleg négy személy ellen folyik fegyelmi vizsgálat, ebből három vezető beosztású rendőr - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Milliomos ütötte meg a főnyereményt a brit lottón: 26,5 millió fonttal (10 milliárd forinttal) gyarapította amúgyis tetemes vagyonát - számolt be a The Sun című lap hétfőn.
Börtönbe került egy metamfetamin-labort üzemeltető amerikai férfi. Úgy bukott le, hogy rossz telefonszámot hívott. A 411 helyett a rendőrségi 911-et tárcsázta, és szó nélkül letette. A hatóság emberei aggódtak, hogy történt valami, ezért kimentek a helyszínre…