2007. szeptember 10. hétfő

szept. 10
5:46
Súlyos kételyek a "titokzatos szerző" körül (Infostart)
Nagy-Britanniában ismét fellángolt a vita William Shakespeare munkássága körül, ám ezúttal széleskörű összefogást bontakozott ki minden idők egyik legnagyobb drámaírójának kilétével kapcsolatban.
szept. 10
6:54
Volt elnézéskérés, de nem az igazi (Spa Trend Online)
Forgács Pétertől, a Győri Nemzeti Színház igazgatójától levélben kért bocsánatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium amiatt, hogy Forgács Péter filmrendező helyett tévedésből őt hívta meg augusztus 20-án egy kitüntetés átadására - írta a hétfői Magyar Nemzet.
szept. 10
8:25
Pavarotti a halála után kerülhet a csúcsra (Infostart)
Még csak szombaton helyezték végső nyugalomra, ám Luciano Pavarotti napokon belül a slágerlisták élére kerülhet talán leghíresebb előadása, a Nessun Dorma révén.
szept. 10
9:38
Díjat nyert Japánban a Szabadság, szerelem (Index)
Andy Vajna és Goda Krisztina filmje a Szabadság, szerelem nyerte el a fődíjat a Nagoyában megrendezésre került 12.
szept. 10
11:43
Csak kétórás Tarr új filmje, hurrá! (Index)
Középkori, de szuperszonikus, dicsérte a Torontói Filmfesztiválon a rendezőjét Tilda Swinton is.
szept. 10
14:32
Samuel L. Jackson hullák után takarít - trailer (Index)
A Cleaner legfrisebb trailerében hősünk lecsúszott zsaru, aki gyilkosságok helyszínén mossa a véres lepedőket, mint Ágnes asszony.
szept. 10
14:58
Szombaton esernyőkkel tüntetik el a Lánchidat (Index)
Nem bűvészmutatvány, hanem önkéntes akció. A spanyol művész forgalmi dugót is csinál, ha akarjuk.
szept. 10
15:13
Szakértő szerint eredeti a július elején lefoglalt Munkácsy-kép (Spa Trend Online)
Eredeti Munkácsy Mihály-festmény az a kép, amelyet a vámosok július elején foglaltak le - tudatta Sipos Jenő azt követően, hogy a vámnyomozók hétfőn megkapták az erről szóló szakértői véleményt. Sipos Jenő elmondta: a szakértő a szignó, a képen található címkék és a vonalvezetés alapján közölte, hogy a kép valóban Munkácsy Mihály festménye.
szept. 10
15:58
Sean Penn meleg politikus lesz, Matt Damon meg a gyilkosa (Index)
Igazi A-kategóriás nagyágyúk szerződtek le Gus van Sant "Untitled Harvey Milk Project" munkacímen futó filmjéhez.
szept. 10
16:00
Tényleg eredeti a lefoglalt Munkácsy-kép (Infostart)
A szakértői vélemény szerint eredeti a vámosok által július elején lefoglalt Munkácsy Mihály-festmény - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
szept. 10
18:47
A magyar zongoraművésznek tervei vannak Kínával (Infostart)
Komoly- és népzenei koncertek, Petőfi Sándor mellszobrának felavatása, és a Kodály-kiállítás megnyitója is szerepelt egyebek mellett a Kínai Kulturális Évad első hetének programjai között.
szept. 10
21:11
Árvíz miatt elmarad több program az A38 Hajón (Spa Trend Online)
Az árvíz miatt több program elmarad az A38 Hajón - tudatta a hajó sajtószóvivője, Hámori Viktória. Egészen biztosan nem tartják meg szeptember 11-én, kedden este a Kerekes Band és a Folk Error programját. Ennek a koncertnek már van új időpontja: október 23. Elmarad a Barbaro szeptember 12-ére, szerdára tervezett koncertje. Ezt október 24-én rendezik. Szeptember 13-án nem tartják meg a Budbudas…

Keresés