2007. október 1. hétfő

okt. 1
0:06
Visszatér a képernyőre a fél Való Világ (Index)
Az Ötös csatornához szegődött Nóci és pár villalakó, plusz műsort kapott Karafiáth Orsolya. A pornósztárokat is foglalkoztató adót egyre több helyen lehet majd fogni.
okt. 1
0:18
Elhunyt Miss Moneypenny (Index)
Elhunyt Lois Maxwell színésznő, aki 14 James Bond-filmben alakította az egyik kultikussá vált figurát, a főhős után hiába sóvárgó titkárnőt, Miss Moneypennyt.
okt. 1
5:17
Filmek Ukrajnától Ausztriáig (Spa Trend Online)
Megkezdődött a MOVEAST Nemzetközi Filmfesztivál Pécsett tegnap délután négykor. Az egy héten át tartó seregszemlén néhány kivételtől eltekintve az elmúlt évben készült összes játékfilmet megtekinthetik az érdeklődők, amelyeket a térségben alkotói jegyeznek Macedóniától Lengyelországig, Ukrajnától Ausztriáig.
okt. 1
6:32
Ma van a Zene Világnapja (Spa Trend Online)
Ma van a Zene Világnapja, ez alkalomból az ország számos pontján rendeznek hangversenyeket, zenei eseményeket, a fővárosban pedig megkezdődik a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenye.
okt. 1
6:37
Andrea Bocelli is részt vesz a kampányban (Spa Trend Online)
Veszélyben lévő műemlékek megmentésére szervez gyűjtést az olasz köztévé: október 5-től a RAI mindhárom csatornája három napon át kulturális vitaműsorokban és hírességekkel készült videobejátszásokban buzdítja adományozásra a nézőket.
okt. 1
6:43
Olasz dalest a Budapest (Spa Trend Online)
Az Una Festa Italiana II fesztivál keretében október 12-én, szombaton este Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel az olasz slágerek világszerte ismert előadói: Milva, a Ricchi e Poveri együttes és Umberto Tozzi.
okt. 1
7:06
Domingo musicaleket énekel (Spa Trend Online)
A világ egyik legnépszerűbb énekese, a tenorkirály Placido Domingo új, The Broadway I Love című új albumán 14 világhírű musical 14 betétdalát énekli rajongóinak. Egyebek között a West Side Story, a Kiss Me Kate, az Oklahoma, a Miss Saigon, Az operaház fantomja című, Magyarországon is népszerű musicalek slágereit adja elő, de olyanokat is, amelyek inkább Amerikában lettek igazán ismertek, mint a…
okt. 1
9:11
Máglyára vetett politikai iratok és más unikumok (Spa Trend Online)
A Szózat és a Himnusz kottája, az előbbi 1843-as első kiadású, a rézmetszetű díszcímlapú Himnusz pedig Deák Ferencnek ajánlva 20-20 ezer forintos kikiáltási áron. 19. századi városokat ábrázoló metszetek, köztük a rendkívül ritka, önálló lapként Pozsonyban 1842-ben kiadott, Strohmeyer Antal József festő, rajztanár, kőrajzoló Budát mutató dekoratív nyomata (240 ezer forintért). A Jaczint zsebkönyv…
okt. 1
9:33
Moldova még a kocsmában sem talált senkit (Index)
Az író lemondott ormánsági riportkönyvéről, mert fűtetlen szobával várták és senki nem segített neki.
okt. 1
10:26
Reggeli hírek: Öngyilkos lett Tom Cruise zaklatója (Index)
Holtan találták Arizonában azt az embert, aki egy millió dollárt próbált kierőszakolni Tom Cruise-tól.
okt. 1
10:37
Megkezdődött a Moveast nemzetközi filmfesztivál Pécsen (Index)
Koltai Lajos az Este című filmjének bemutatójával megkezdődött a Moveast Nemzetközi Filmfesztivál Pécsett vasárnap.
okt. 1
13:29
Archie Shepp a nagykanizsai dzsesszfesztiválon (Spa Trend Online)
Idén Kanizsa Nemzetközi Jazzfesztivál néven tartják meg október 12-én és 13-án a több mint 30 éves múltú zenei rendezvényt, amelynek sztárja az amerikai szaxofonos, Archie Shepp lesz - közölték a szervezők hétfői tájékoztatójukon.
okt. 1
13:40
A BBC megvette a Lonely Planetet (Index)
A brit műsorszolgáltató 350 millió fontot különített el a világ bekebelezésére.
okt. 1
13:45
Díjat kapott a Dolina operatőre (Spa Trend Online)
Kamondi Zoltán Dolina című filmjének operatőre, Medvigy Gábor a zsűri külön diplomáját kapta a Macedóniában megrendezett Manaki Brothers nemzetközi operatőr fesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t. Medvigy Gábor "azért az egyedülálló világért" részesült az elismerésben, "amelynek megteremtésével, a látványterv és a helyszínek összehangolásával a film vizuális kompozícióján…
okt. 1
14:07
Bollók Csaba Iszka utazása is utazik (Spa Trend Online)
Bollók Csaba Iszka utazása és Bogdán Árpád Boldog új élet című filmje kapott meghívást a reykjavíki filmfesztiválra - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t.
okt. 1
14:33
Megnyílt a Múzeumok Őszi Fesztiválja (Spa Trend Online)
A múzeumpedagógiai évnyitóval hétfőn megkezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban; a rendezvénysorozat keretében november 15-ig mintegy hetven múzeum várja az érdeklődőket, összesen csaknem négyszáz programmal.
okt. 1
19:47
Sztrájk a debreceni Csokonai Színházban (Spa Trend Online)
A műszaki dolgozók sztrájkja mellett kezdődött el hétfőn este 6 órakor Szabó Magda Macskák szerdája című előadásának főpróbája - közölte Kovács Andrea, a színház sajtóreferense a helyszínen az MTI-vel.
okt. 1
19:52
A zene világnapja (Infostart)
Október elseje a zene világnapja, ebből az alkalomból országszerte több koncertet, hangversenyt és más zenei programot is rendeznek.

2007. október 2. kedd

okt. 2
5:01
Hogy miért éppen Kulissza a címe, az ég tudja (Spa Trend Online)
Hogy miért éppen Kulissza a címe, az ég tudja, lehetne akár Műhely is, vagy bármi más, de persze van valami romantikus ebben a kulissza szóban, valami titkot ígérő, beavató, mert hát ki ne szeretne a kulisszák mögé leskelődni. Szerencsére leskelődésről, azaz merő kíváncsiskodásról szó sincs, sőt, az a jó a Kulisszában, hogy ad időt magának a témához. Esetünkben ahhoz, hogy egy rendkívül izgalmas…
okt. 2
5:07
Zsigmond Vilmos a mesteriskolán a film szeretetét igyekszik átadni a fiatal operatőröknek (Spa Trend Online)
Kutyakötelességem, hogy tovább adjam a fiataloknak azt, amit a nagy magyar operatőröktől megtanultam itt, Magyarországon, mondta lapunknak Zsigmond Vilmos, aki Los Angelesből érkezett, hogy a Budapesti Operatőr Mesteriskolán egy héten át irányítsa a világ sok tájáról kiválasztott fiatal filmesek gyakorlatait. Az Oscar-díjas operatőr ezekben a napokban már a pécsi Moveast vendége, a nemzetközi…
okt. 2
6:49
Bachtól Harry Potterig (Spa Trend Online)
A műfaji határokat átlépő hangversenyre készül Varnus Xavér; az orgonaművész Bachtól Harry Potterig címmel ad koncertet október 28-án Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
okt. 2
6:54
Újabb kortárs magángyűjteményt mutat be a Godot Galéria (Spa Trend Online)
Újabb kortárs magángyűjtemény anyagából, Nagy Miklós gyűjteményéből nyílik tárlat csütörtökön Budapesten, a Godot Galériában - közölte a kiállítóhely az MTI-vel. A kiállításon a közönség - más alkotók művei mellett -megtekintheti Bács Emese, Bukta Imre, Csurka Eszter, El Kazovszkij, feLugossy László, Gaál József, Nádler István, Nagy Miklós, Szotyory László, Szurcsik József, Szüts Miklós, Váli…
okt. 2
6:56
"Komoly európai építészeti színvonal kezd kialakulni" (Infostart)
A nyilvánosságnak is van beleszólása az építészet kérdéseibe - mondta az InfoRádiónak Bojár Iván András, az Építészet Hónapja Fesztivál igazgatója. A fesztivál a "Tegnap holnapja" alcím szellemében az elmúlt évtizedek és a jövő terveinek kiértékelésére helyezi a hangsúlyt.
okt. 2
7:54
Továbbra is sokat olvasnak a csehek (Spa Trend Online)
Legalább egy könyvet évente a cseh lakosság 83 százaléka olvas el. A nők többet olvasnak, mint a férfiak: egy vagy több könyvet a nők 88, míg a férfiaknak csak 77 százaléka olvas el. Egy-egy cseh lakosra évente átlagban 16 elolvasott könyv jut - derült ki egyebek között abból az átfogó országos felmérésből, amelyet cseh tudományos akadémia cseh irodalmi intézete, valamint a prágai nemzeti könyvtár…
okt. 2
8:41
Új elnök a Pedagógusok Szakszervezete élén (Spa Trend Online)
Lemondott Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke; az érdekvédelmi tömörülés Árok Antal eddigi alelnököt bízta meg a vezetői feladatok ellátásával - közölte a szakszervezet kedden. A Pedagógusok Szakszervezete hétvégén ülésező munkakongresszusa elfogadta Varga László PSZ-elnöki tisztségéről való lemondását, amelyet azzal indokolt, hogy a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF)…
okt. 2
10:13
Gyermekszem Filmfesztivál - még lehet nevezni (Spa Trend Online)
A hónap közepéig, október 15-ig lehet nevezni a Gyermekszem Filmfesztiválra, az alkotásokat november 16-tól vetítik Budapesten, a Millenárison - tudatta a rendezvény főszervezője. A Gyerekszem Filmfesztivál, amelynek fővédnöke Demszky Gábor főpolgármester, ahhoz szeretné hozzásegíteni a gyerekeket, hogy a film nyelvén is kifejezhessék érzéseiket, gondolataikat, világukat - közölte Grosch Nándor. A…
okt. 2
10:19
Reggeli hírek: elkészítik A királynő folytatását Bill Clintonnal (Index)
A tavalyi év legnagyobb fesztiválsikerének, A királynőnek elkészítik a folytatását, mert Peter Morgan forgatókönyvíró már készíti elő a sztorit.
okt. 2
10:30
Bruce Springsteen új rockalbuma (Spa Trend Online)
Megjelent Bruce Spingsteen, a Boss (Főnök) pályafutásának 22. sorlemeze, egy éven belül harmadik albuma, a Magic. A korong azért is figyelmet érdemel, mert hosszú évek óta most dolgozott először együtt kísérőzenekarával, az E Street Banddel. (A nyáron közös turnét is bejelentettek. A vadonatúj stúdiólemez az első szakvélemények szerint igazi rocklemez, hamisítatlan Springsteen-hangzással. Elsőként…
okt. 2
12:28
Fél perc alatt elkelt 20 ezer koncertjegy (Spa Trend Online)
Egészen pontosan 38 másodpercbe tellett, mire az összes jegy elkelt az újra összeállt Spice Girls londoni koncertjére. Több mint egy millióan akartak jegyet szerezni a Temze partján fekvő O2 arénába, 20 ezernek sikerült. "Drámai pillanat volt, amikor megindítottuk az internetes jegyvásárlást" - nyilatkozta a BBC-nek a jegyiroda vezetője, Chris Edmonds. Közel tíz évvel a feloszlás után a…
okt. 2
12:54
Elment a tévés szatíra atyja (Infostart)
Elhunyt Ned Sherrin, akinek Ilyen volt az elmúlt hét (That Was The Week That Was) című műsora először vitte tévéképernyőre a brit szatírát. A 76 éves tévés-rádiós tavaly óta küzdött torokrákkal.
okt. 2
13:00
"Arany Dobverő"-díjas művész koncertezik az Almássy-téri Szabadidőközpontban! (Spa Trend Online)
Lemezbemutató koncertet tart október 24-én este nyolc órától az Almássy-téri Szabadidőközpontban Dörnyei Gábor "Arany Dobverő"-díjas művész. Az ország egyik legjobb dobosaként számon tartott zenész a Drums, Music and Friends! című albumát népszerűsíti a jazz-kedvelők körében. Multimédiás szólólemeze kilenc audio és egy video felvételt tartalmaz.
okt. 2
13:32
A Fehér tenyér nyitja meg a filmfesztivált Marseille-ben (Spa Trend Online)
Hajdu Szabolcs filmje, a Fehér tenyér nyitja meg Marseille-ben kedden este a Találkozások a magyar filmművészettel című kéthetes vetítéssorozatot, amelynek keretében 22 magyar alkotást mutatnak be - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t. A Cinepage és az Institut de l,Image közös rendezvényén látható alkotások a magyar filmművészet korszakaiból a 70-es évektől egészen az ezredfordulóig adnak…
okt. 2
13:34
Két elődöntő lesz ezentúl az Eurovíziós Dalversenyen (Spa Trend Online)
A kelet-európai dominanciát kifogásoló kritikák miatt az Eurovíziós Dalverseny szervezői úgy döntöttek, hogy a 2008-as belgrádi versenyen már két elődöntőt rendeznek. A szabályváltozást az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) televíziós bizottságának Veronában megtartott ötvenedik találkozóján határozták el. Csupán Szerbia, azaz a vendéglátó ország, valamint Franciaország, Németország,…
okt. 2
13:38
Nagy Olvashow tíz napig (Spa Trend Online)
Elsősorban a babákat és kismamákat szeretné könyvtárba csábítani a Nagy Olvashow című országos könyvtári programsorozat, amelynek keretében a Kölyök-, Tini- és Nagyi-olvashow című rendezvény is helyet kap október 2. és 12. között - közölték a szervezők kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Ramháb Judit, a programbizottság elnöke kifejtette: idén az egy év alatti kisbabák családjait szeretnék…
okt. 2
14:26
Hofi Géza dalai Cotton Club Singers-módra (Spa Trend Online)
Lazítani! címmel Hofi Géza dalaiból ad koncertet a Cotton Club Singers október 18-án és 19-én a fővárosi Thália Színházban - mondta el László Boldizsár, a zenekar vezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Az együttes tagjai kukásautón érkeztek a sajtótájékoztató helyszínére, a Thália Színház elé, ahol utcaseprő jelmezben, a seprűre erősített mikrofonnal a kezükben adták elő a Próbálj meg…
okt. 2
15:15
A Fehér tenyérrel nyit a marseille-i fesztivál (Index)
Hajdu Szabolcs filmje, a Fehér tenyér nyitja meg Marseille-ben kedden este a Találkozások a magyar filmművészettel című kéthetes vetítéssorozatot, amelynek keretében 22 magyar alkotást mutatnak be, jelentette a Magyar Filmunió.
okt. 2
17:01
Christian Bale a kolumbiai drogbáró ellen nyomoz (Index)
Közel öt év várakozás elkészítik a Pablo Escobar drogbáróról szóló életrajzi filmet Christian Bale és Javier Bardem főszereplésével.
okt. 2
18:53
Iskolai megaláztatások a magyar tévék archívumáért (Index)
Marika vagy Andika nénivel küzdünk a digitális archívum eléréséért, majd kiderítjük, miért rögzíti két intézmény, két költségvetésből a magyar tévék műsorát az utókornak.
okt. 2
20:45
A rocktörténelem legkevésbé értékelt gitárosai - videókkal (Infostart)
A statisztikák szerint a rockrajongók (legalábbis az Egyesült Államokban) évente átlagosan mintegy 4,7 órát vitatkoznak azon, hogy ki a világ legjobb gitárosa. De kik azok, akiket méltatlanul ugyan, de általában kifelejtenek a felsorolásból?
okt. 2
21:09
MTV-kritika: ez az adás "siráj" volt! (Spa Trend Online)
Bocs, előbb egy zárójeles apróság. (Ha jól értettem, Vámos Miklós Duna tévébeli műsorában Görgey Gábor azt mondta, ő írt először tévékritikákat az egykori Magyar Nemzetben. Emlékezetem szerint a Magyar Nemzet első tévékritikusa, s ezzel az első napilapos televíziós kritikus Vilcsek Anna volt. Nyugodjék békében.) Ami pedig a továbbiakat illeti, kellemes meglepetést szerzett a Kultúrház. Elment…
okt. 2
21:38
Mick Jagger: "Lesznek még Stones-turnék" (Infostart)
Kedden jelent meg Mick Jagger első válogatásalbuma, melyet kizárólag szólólemezeiből állított össze a Rolling Stones énekese. A BBC brit közszolgálati médium honlapja ennek kapcsán lehetőséget adott olvasóinak arra, hogy kérdezzenek a rocklegendától. Válogatásunk első részében Mick Jagger a Stonest és saját karrierjét érintő kérdésekre válaszol, a többi között bejelenti, hogy biztos benne: lesznek…
okt. 2
23:29
Színikritikusok díjai: A karnevál utolsó éjszakája a legjobb előadás (Infostart)
A Katona József Színház produkciója, A karnevál utolsó éjszakája kapta a 2006-2007-es évad legjobb előadásának díját a színházi kritikusoktól, a darabot Zsámbéki Gábor rendezte - közölte Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára. A színházi kritikusok 28. alkalommal ítélték oda elismeréseiket.
okt. 2
23:50
Sztravinszkij-bemutató a Zeneakadémián (Infostart)
Igor Sztravinszkij Magyarországon még be nem mutatott műve is szerepel a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok szerda esti koncertjének programjában a Zeneakadémián, amellyel az orosz zeneszerző születésének 125. évfordulója előtt tisztelegnek.

2007. október 3. szerda

okt. 3
5:34
Blaskó: "Megőrült, mert rájött, hogy tönkretette az országot" (Infostart)
Játszott már Tartuffe-öt és Orgont, Tótot és őrnagyot, Mestert és Wolandot - a sokszor egymással küzdő, ellentétes jellemű karakterek mindegyikére alkalmasnak találták a rendezők. Blaskó Péter az InfoRádiónak adott korábbi interjújában beszélt arról is, hogy most érett valódi társulattá a Nemzeti Színház, s bízik benne, hogy az igazgató, Jordán Tamás távozása után is működőképes marad.…
okt. 3
5:45
Mick Jagger: "A Stones nem imádkozik: iszik" (Infostart)
Kedden jelent meg Mick Jagger első válogatásalbuma, melyet kizárólag szólólemezeiből állított össze a Rolling Stones énekese. A BBC brit közszolgálati médium honlapja ennek kapcsán lehetőséget adott olvasóinak arra, hogy kérdezzenek a rocklegendától. Válogatásunk második részében Mick Jagger a magánéletét érintő kérdésekre válaszol.
okt. 3
10:22
Reggeli hírek: Bűnügyek az Indiana Jones-forgatáson! (Index)
Elloptak a Paramount számítógépéről 2500 képet, amiket David James fotós készített az Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull forgatásán.
okt. 3
11:22
Pucér szabót fogott Nicholas Cage (Index)
Csak egy bőrdzseki volt azon a szabómesteren, akivel összefutott saját otthonában Nicholas Cage, de még ez a ruhadarab sem a betörőé volt.
okt. 3
11:41
Musical készül a Mohamed-karikatúrából (Index)
A prófétát kutyatesttel ábrázoló svéd képzőművész szerint a muzulmánoknak meg kell érteniük, hogy a gúnyolódás nem ellenük irányul.
okt. 3
12:41
Zoltai Attila kapta a szegedi Nyári tárlat közönségdíját (Spa Trend Online)
Az idei szegedi nyári tárlat látogatóinak szavazata alapján Zoltai Attila hódmezővásárhelyi festőművész kapta a kiállítás közönségdíját, az elismerést szerdán adták át a Tisza-parti városban.
okt. 3
13:51
Viszkis - tavasszal kezdődik a film forgatása (Spa Trend Online)
Jövő tavasszal kezdődhet a Viszkis című film forgatása, a bankrablásért elítélt Ambrus Attila életét feldolgozó alkotás télen kerülhet a mozikba - mondta el Dobray György rendező szerdán az MTI-nek.

Keresés