2007. október 1. hétfő

okt. 1
6:02
Meg akarja ismerni partnerét? Figyelje meg alvás közben! (Infostart)
Ébren könnyedén leplezik magukat, alvás közben azonban feltárul igazi természetük - alváskutatók szerint az önző vagy intoleráns emberek könnyen felismerhetők pihenési szokásaikról.
okt. 1
6:20
Bolyai-díj - A magyar tudomány a nemzetközi élvonalban tud lenni (Infostart)
A tudományos életünk nehéz átalakulás közepette zajlik, de fontos látni és láttatni, hogy eközben jelentős eredmények születnek, a magyar tudomány a nemzetközi élvonalban is tud lenni - hangsúlyozta a Bolyai-díj átvétele után Lovász László matematikus, akadémikus, aki szerint az elismerés az egész magyar tudománynak szól.
okt. 1
7:35
Díjat kapott a matematikus (HírExtra)
Lovász László matematikus kapta a Bolyai-díjat; a kitüntetést vasárnap a Vígszínházban adta át Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő beszédében kiemelte: a Bolyai-díj maga és a díjátadás ünnepélyessége is a tudomány életfontosságú szerepére hívja fel a figyelmet. Hozzátette: Magyarországnak nincs jövője, ha a tudomány idehaza nem képes együtt fejlődni a világgal.
okt. 1
10:50
Lovász László: "Egy hazai kutató számára fontos az a közeg, ahol dolgozik" (Infostart)
Az élő biológiai rendszerek bonyolultságát és sokrétűségét matematikai eszközök nélkül nem lehet megérteni - mondta az InfoRádiónak az idei Bolyai-díjas Lovász László matematikus. A korábban már a matematika Nobel-díjának tartott Wolf-díjjal is kitüntetett professzor a biológia és a matematika közeledésére számít az elkövetkező években, és jelenleg maga is az agyhoz hasonló nagy hálózatok…
okt. 1
11:32
Készülnek az influenzára (HírExtra)
Hétfőn kétezer háziorvos kapcsolódik be az influenzafigyelő szolgálatba. Bár Európában még nem ütötte fel a fejét a vírus, a járvány jelentkezésének időbeni felismeréséhez már most meg kell kezdeni az adatgyűjtést - nyilatkozta a Weborvosnak dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese.
okt. 1
12:53
Falus: A matematika szükséges a betegségek megértéséhez is (Infostart)
A biológia ma már a matematika megrendelője, mert matematikai módszerek kellenek a betegségek megértéséhez, az oltások számítógépes tervezéséhez és a gyógyszerek mellékhatásainak előre becsléséhez - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Genetikai Intézetének igazgatója a Bolyai-díj kiosztója után. Falus András professzor, a Bolyai-díj kuratóriumának tagja azután nyilatkozott, hogy az idén…
okt. 1
14:39
Embereken tesztelik az új gyógyszert (HírExtra)
Francia kutatók megkezdték egy olyan molekula embereken való tesztelését, amely a remények szerint gyógyítja az egyik leggyakoribb genetikai betegséget, a cisztás fibrózist - adta hírül hétfőn a France Info hírrádió.
okt. 1
20:44
Átverések és rögtönzések a szputnyik fellövésénél (Infostart)
Az egész világ csodálatát kiváltotta, amikor ötven évvel ezelőtt a Szovjetunióból fellőtték az első műholdat, a szputnyikot. Akkoriban szinte mindenki biztos volt benne, hogy egy professzionálisan kidolgozott program tette lehetővé ezt a hidegháborús győzelmet. Most azonban kiderült, hogy valójában rögtönzések sorozatáról volt szó.

2007. október 2. kedd

okt. 2
6:02
A beteg szív felkészíti magát a műtétre (Infostart)
A szívbetegségek okozta károk hatására a szerv nagyobb eséllyel viseli el a műtét okozta megpróbáltatásokat - derült ki egereken végzett kísérletekből. A brit kutatók remélik, hogy a pontos kémiai folyamatok megértése révén gyógyszerekkel is kiváltható lesz ez az alkalmazkodás.
okt. 2
6:33
Az első slukk mindent eldönthet (Infostart)
Azok a tinédzserek válnak a legnagyobb eséllyel nikotinfüggővé, akik már rögtön az első slukk után ellazultnak érzik magukat, ami kutatók szerint arra utal, hogy agyuk fogékonyabb a nikotinra.
okt. 2
9:00
Időzített bomba Nápoly felett? (HírExtra)
Nem lehet pontosan megbecsülni, hogy mikor és mekkora erővel tör ki a Vezúv - foglalnak állást magyar vulkanológusok a National Geographic közeli katasztrófát jósló írása nyomán kibontakozott vitában.
okt. 2
9:31
Az űrkutatás a mindennapi élet részévé válhat (HírExtra)
Az elmúlt fél évszázad alatt az űrkutatás eredményei a mindennapi élet részévé váltak: a meteorológiában és a távközlésben, a mezőgazdaságban és a katasztrófavédelemben egyaránt hasznosultak - mondta Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) igazgatója, a Világűrbizottság első alelnöke az MTI-nek.
okt. 2
11:33
Új orosz űrközpont (HírExtra)
A Pápua-Új-Guinea partjainál fekvő, de Indonéziához tartozó Biak szigetecskén új orosz űrközpont épül, amelyről teljesen újszerű módon, a levegőből indítják majd a szputnyikokat Föld körüli pályára állító rakétákat - adta hírül az Izvesztyija című moszkvai lap kedden.
okt. 2
12:53
Nemzetközi weboldalépítő verseny (HírExtra)
Az Oracle oktatási alapítványa (Oracle Education Foundation) meghirdette a 9 és 19 év közötti diákok és tanáraik számára a ThinkQuest nevű weboldalkészítő nemzetközi versenyt. A megmérettetésre 2008. április 2-ig adhatják be munkáikat a csapatok a világ bármely tájáról, így Magyarországról is.
okt. 2
17:11
Ötven éves az űrkorszak (HírExtra)
Ötven éve, 1957. október 4-én a Szovjetunióban felbocsátották a világ első mesterséges holdját, s ezzel megkezdődött az emberiség történetében az űrkorszak. A Szovjetunió és az Egyesült Államok a második világháború után kezdett teljes titokban, ám gőzerővel az űrtechnika kimunkálásához.
okt. 2
17:12
425 éves a naptár (HírExtra)
Négyszázhuszonöt éve, 1582. október 4-én vezették be a Gergely-naptárat, így a következő napon már október 15-ét írtak. Az addig használt Julián-naptárat Kr.e. 46-ban vezette be Julius Caesar, hogy rendet teremtsen a római időszámításban kialakult káoszban.
okt. 2
18:37
Kevés a cukor (HírExtra)
Több, mint tizenöt tonna cukor érkezett kedden délben a miskolci Herman Ottó Múzeumba, a Bükkábrányban talált ősfák tartósításához. A mocsári ciprusok konzerválásához szükséges cukormennyiség kevesebb, mint fele van meg eddig.
okt. 2
20:54
Felhizlalták, majd borzalmas módon feláldozták a kisfiút (Infostart)
Az Andokban talált, a jégnek köszönhetően tökéletes épségben megőrződött szüzet és kisfiút előbb feltáplálták, majd feláldozták az isteneknek - állapították meg kutatók.
okt. 2
21:30
Tanulj matekot a neten! (HírExtra)
Már a felhasználók számára is elérhető a matek.hu internetes matematikaoktatási portál 2.0-ás verziója, amely a korábbi tíz alapszolgáltatás helyett már ötven funkciót tartalmaz - tájékoztatta Kovács Zoltán, az oldal egyik fejlesztője kedden az MTI-t.

2007. október 3. szerda

okt. 3
7:21
A legnagyobb és legkarcsúbb tévé (HírExtra)
A világ legnagyobb képernyőjű és "legkarcsúbb" tévékészülékeit mutatták be kedden Tokióban: a szórakoztató elektronikai ipar legnagyobb ázsiai seregszemléje, a CEAC (Combined Exposition of Advanced Technologies) 895 cég újdonságait vonultatta fel.
okt. 3
9:34
Helyrehozható a tévéártalom a kicsiknél? (HírExtra)
A képernyő elé ültetett kisgyermekeknek később magatartási és beilleszkedési problémái lehetnek, ám az iskoláskor előtt lecsökkentett tévéadaggal még orvosolható a baj - állították egy vizsgálat alapján amerikai kutatók.
okt. 3
10:43
Leheletteszt cukorbetegeknek (HírExtra)
Amerikai kutatók felfedezték, hogy az 1-es Típusú cukorbetegségben szenvedők leheletében a metil nitrátok nagyobb mennyiségben vannak jelen, ha a vércukorszintjük túl magas, s azt remélik, hogy a rendszeres vérvizsgálatok lehelettesztekkel helyettesíthetők.
okt. 3
10:51
Ötvenéves az űrkorszak (HírExtra)
Ifjúsági vetélkedővel, kiállítással, előadásokkal, könyvújdonságokkal emlékeznek meg Magyarországon arról, hogy 50 évvel ezelőtt kezdődött meg az űrkorszak - tájékoztatta a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az MTI-t.
okt. 3
11:18
Környezetvédelem napfénnyel (HírExtra)
Új, környezetbarát technológiát dolgozott ki a feleslegessé vált növényvédő-szeres flakonok, csomagolóanyagok kezelésére a Pannon Egyetem Műszaki Kémiai Kutató Intézete. A technológia többszörösen is környezetbarát, mert amellett, hogy megsemmisíti a veszélyes anyagokat és a műanyagot újrahasznosíthatóvá teszi, működéséhez a Nap energiáját is felhasználja.
okt. 3
12:53
Mitől halltak ki a mamutok? (HírExtra)
Amerikai tudósok egyre közelebb kerülnek a mamutok kipusztulása titkának megfejtéséhez. Remélik, hogy a mamut szőrének vizsgálata választ adhat arra a kérdésre, vajon klímaváltozás, éhes neandervölgyi ősemberek vagy valami egészen más okozta-e kihalásukat.
okt. 3
13:30
Inka gyermekáldozatok nyomában (HírExtra)
Az inkák először jól felhízlalták a kiszemelt gyermekeket, s csak utána áldozták fel őket - mutatták ki hajszálaik izotópos vizsgálatával brit kutatók.
okt. 3
16:31
Imitálják a Mars-utazást (HírExtra)
Önkénteseket keresnek a Mars-utazás imitálásához, érdeklődőkben nincs hiány, mert az 520 napra tervezett kísérlet résztvevőinek fejenként minimum 55 ezer eurót (13,75 millió forint) kínálnak.
okt. 3
17:10
Önálló az origo (HírExtra)
[origo] Média és Kommunikációs Zrt. néven önálló kommunikációs és médiacégként működik október elsejétől a T-Online tartalomszolgáltatással foglalkozó üzletága - áll a társaság közleményében.
okt. 3
17:37
Támadás az áltudomány ellen (HírExtra)
"Indítsunk offenzívát az áltudományos agyrémek ellen, árasszuk el a médiát korrekt tudományos anyagokkal" - szólította fel a tihanyi 49. Halbiológus Napokon részvevő kutatókat és szakembereket Bíró Péter, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet vezetője szerdán.
okt. 3
18:39
Félmilliárdos fejlesztés (HírExtra)
Félmilliárd forint értékű informatikai fejlesztésről írt alá szerződést a Kaposvári Egyetem a HUMANsoft Kft.-vel szerdán Kaposváron. Az felsőoktatási intézmény 320 millió forint támogatást nyert az Oktatási Minisztérium Humánerőforrás Operatív Programjának pályázatán, amit 36 millió forint önerővel egészít ki.
okt. 3
21:52
Alacsonyak maradnak a korán érő gyerekek (Infostart)
A pubertáskorba túl hamar lépő gyerekek meg sem közelítik azt a magasságot, amelyet normális esetben elérhetnének, ráadásul egyre több kiskorút érint ez a betegség - jelentették ki kínai tudósok.

2007. október 4. csütörtök

okt. 4
6:25
Kevesebb vitaminnal tovább élhetünk (Infostart)
Az édességekről és vitaminkészítményekről való lemondás meghosszabbíthatja az életet - derült ki német kutatók vizsgálataiból. A szakemberek azt tapasztalták, hogy a szőlőcukor-bevitel csökkentése akár negyedével növeli egyes férgek élettartamát.
okt. 4
6:57
Este okos, reggel buta: a biológiai óra szabályozza a tanulást is (Infostart)
Csak este képesek új trükköket megtanulni a csótányok, reggel gyakorlatilag használhatatlanok - és ugyanez igaz a rágcsálókra is. Vagyis a tanulást a biológiai óra szabályozza - állapították meg amerikai kutatók.
okt. 4
8:25
Aszpirin helyett chili (HírExtra)
Amerikai orvosok bejelentették, hogy feltalálták a fájdalomcsillapítóknak egy új nemzedékét. Az új szerrel sokkal kisebb bénultság vagy zsibbadás árán lehet kikapcsolni a fájdalmat. Az új fájdalomcsillapító két elemből áll, ebből az egyik a chilipaprikában található.
okt. 4
9:08
3D Budapesten (HírExtra)
November végétől már Budapesten is vetítenek háromdimenziós élményt nyújtó úgynevezett Imax technológiával készült filmeket. Ennek lényege, hogy a nézők valóban úgy érezhetik, mintha benne lennének a filmben.
okt. 4
10:03
Ősemberek Szibériában (HírExtra)
A korábban véltnél jóval nagyobb területen élt a neandervölgyi ősember, még a jelenlegi Szibéria déli részén is megfordult, mielőtt 30 ezer éve kihalt volna - állítják német antropológusok.
okt. 4
10:11
"Hogyan parancsolja a csilit: injekcióban vagy epidurálisan?" (Infostart)
Megtalálták azt az érzéstelenítőt, amely anélkül blokkolja a fájdalmat, hogy közben elkábítana. A gyógyszer egyik alapja a kapszaicin, amitől a paprika csíp.
okt. 4
10:33
Hazudik-e a hazugságvizsgáló? (HírExtra)
Néhány, nagy sajtónyilvánosságot kapott és közfigyelmet kiérdemlő bűneset nyomozása kapcsán újra szóba került, hogy a tények megállapítása érdekében egyes gyanúba került személyeket esetleg hazugságvizsgálatnak vetnek alá.
okt. 4
11:21
Veszélyes lehet a gyógynövények fogyasztása (Infostart)
A tájékozatlan betegeket olyan gyógynövények fogyasztására is ráveszik, amelyek veszélyeztethetik az egészségüket - figyelmeztettek brit orvosok.
okt. 4
12:52
A génekből olvashatják ki a rákveszélyt (Infostart)
A rákos megbetegedésekre hajlamosító genetikai jegyeket vizsgálja az a világviszonylatban is egyedülálló gép, amely a Magyar Onkológiai Intézetben működik. Az egyelőre kísérleti szakaszban tartó vizsgálatokat az Európai Unió úgynevezett Norvég Alapjából nyert félmillió euróból finanszírozzák.
okt. 4
13:25
Többszáz fog a szájban (HírExtra)
Eddig nem ismert, több száz foggal rendelkező dinoszaurusz maradványaira bukkantak tudósok az amerikai Sziklás-hegységben, Utah államban. A tudósok által Gyprosaurus monumentensis névre keresztelt dinó növényevő volt, több mint 300 fogával bármilyen növényt el tudott fogasztani.
okt. 4
15:38
Konferencia a szívkatéteres eljárásokról (HírExtra)
A szívkatéteres diagnosztikai és terápiás eljárásokról kezdődik háromnapos konferencia csütörtökön Szegeden, a tudományos tanácskozás 250-300 résztvevője élő közvetítésen követheti nyomon, amint neves nemzetközi szakemberek nehéz, nem szokványos beavatkozásokat végeznek az egyetem szívkatéteres centrumában - tájékoztatta Forster Tamás professzor, a kongresszus házigazdája az MTI-t.
okt. 4
20:10
Indul a TudósShow (HírExtra)
Indul a TudósShow a Magyar Televízióban: vasárnap az új szórakoztató műsor első vendége Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke lesz - tájékoztatta Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.
okt. 4
22:13
Miért kevesebb a hal a Balatonban? (HírExtra)
Tisztább a Balaton vize, ezért csökkent a haleltartó képessége, de a rapsicok és kormoránok nagy száma is jelentősen rontja a horgászok zsákmányszerzési esélyeit a Balatoni Halászati Zrt. (BH) és a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tapasztalatai szerint.

2007. október 5. péntek

okt. 5
8:08
Kisebb az ózonlyuk (HírExtra)
Egy év alatt harminc százalékkal kisebb lett az ózonlyuk a Déli-sark felett, az ózonveszteség 27,7 millió tonnára csökkent 2006-hoz képest - olvasható az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) internetes oldalán.
okt. 5
9:07
A giliszta tovább él cukor nélkül, és mi? (HírExtra)
Német kutatók giliszták életét úgy hosszabbították meg, hogy megvonták tőlük a cukor egyik legfőbb formáját, a glükózt.
okt. 5
9:25
Rizstermesztés 7700 éve (HírExtra)
Kína keleti partján már 7700 évvel ezelőtt is termesztettek rizst, mutatták ki brit és kínai kutatók, ezzel felfedezve a világ talán legősibb rizsültetvényeinek nyomait.
okt. 5
9:39
Kutyák fertőző májgyulladása (HírExtra)
A hepatitiszként is közismert fertőző májgyulladás, amely napjainkban több sajnálatos eset miatt a média érdeklődését is fölkeltette, nemcsak embereket betegíthet meg. Megkaphatják például a kutyák is, s bár közülük sokan tünetmentesen átvészelik, a kórokozó fertőzi a környezetében élőket, s a betegség ellen oltással nem védett állatoknak akár a pusztulását is okozhatja.
okt. 5
9:44
Esőerdő telepítése Petri-csészéből (HírExtra)
Bolygónk alaposan szennyezett légkörét a növények teszik elviselhetővé. Kivált a nagy összefüggő zöldterületek, mint például a trópusi esőerdők. Egy dél-karolinai biológus csoport géntechnikával kialakított, a meglévőknél gyorsabban fejlődő fafajták betelepítésével kívánja fenntartani a iparosodás miatt csökkenő életterű esőerdők légkörtisztító hatását.
okt. 5
9:50
Patkánytalanítanák a Patkány-szigetet (HírExtra)
Patkánytalanítanák amerikai biológusok az Aleut-szigetlánchoz tartozó Patkány-szigetet, amelynek madárvilágában mérhetetlen kárt okoznak a szapora rágcsálók.

Keresés