Hogyan képes a Superman kétszázméteres ugrásokat végrehajtani? Miért képes a Pókember megállítani egy száguldó vonatot és miért nem tudja megmenteni barátnőjét, akit a gonosz Zöld Manó letaszít egy hídról? E kérdésekre adja meg a választ James Kakalios A szuperhősök fizikája című könyvében.
Ha már képek és videók is készíthetők mobillal, érdemes azokat rögtön megosztani. Nem mms-ben, hanem a weben, közvetlenül a készülékről. Rettenetes hazai, és bíztatóbb külföldi szolgáltatásokat teszteltünk.
Megjelent egy fotó, ami alapján a második generációs Zune inkább lesz egy vékony kartonpapír, mint mp3-lejátszó, az viszont nagyon is elképzelhető, hogy így néz majd ki a Microsoft legújabb válasza az iPodra.
Egy millió dollár kártérítést követel az Apple cégtől egy New York-i asszony arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat törvénysértést követett el, amikor nem sokkal a piaci bevezetés után jelentősen leszállította az iPhone mobilkészülékek árát.
Egy évtizeddel ezelőtt, 1997 október 2-án indult Magyarország első ingyenes e-mail-szolgáltatása (freemail), azóta 13,4 millió postafiókot hoztak létre a felhasználók, amelyből 3,1 millió ma is aktív.
Felejtsük el az akkuk újratöltését! Két-három éven belül a boltok polcaira kerülhet az az új akkumulátor, ami nagyjából tízszer annyi ideig képes energiával ellátni egy laptopot vagy mobiltelefont, mint ameddig azt egy átlagember használna, mielőtt lecseréli - adta hírül a Next Energy News.
Nyolc-kilenc milliárd forintra becsüli legfrissebb tanulmányában a Roland Berger Stratégiai Tanácsadó cég azt a potenciált, amely a magyar mobiltelefon-piacban rejlik az úgynevezett "fapados" mobilszolgáltatók számára.
Hogyan végződött volna hidegháború, ha „felforrósodik”? Mi történt volna, ha az USA és a Szovjetunió közötti ellentét igazi háborús konfliktussá fajul? Ezt a kérdést feszegeti a World in Conflict című valós idejű stratégiai játék, amelyben a „ruszkik” váratlanul lerohanják a felkészületlen Amerikát. A játékos feladata, hogy visszaverje a Vörös Hadsereget.
Eddig elenyészően kevés pénzt fordított az állam az információs társadalmi felzárkóztatáshoz szükséges felnőttképzésre, jóllehet hathatós anyagi segítsége nélkül nem lehet felszámolni a magyarországi digitális írástudatlanságot.
A világ legjobb cyberjátékosai az idén Seattle-ben gyűltek össze, hogy egy virtuális küzdelemsorozatban a World Cyber Games 2007 bajnoka címért harcoljanak.
Bár a virtualizációs technológiáknak hála hatékonyabban használhatók a szerverek, tehát bizonyos feladatokra kevesebb szerverre van szükség, a gyártók mégsem panaszkodhatnak.
A The Washington Post pénteki beszámolója szerint a redmondi szoftvercég a HealthVault weboldallal megelőzte a szövetségi kormányzat, tovább a Google kereső és több egészségügyi vállalkozás hasonló kezdeményezését. Bill Gates, a Microsoft elnöke a The Wall Street Journal című lapban arról írt, hogy az amerikai egészségügyi szolgáltatások terén internetes forradalomra van szükség.
Korábban írtuk már, hogy az anglikán egyház mennyire kikelt a PlayStation 3 konzolra megjelent Resistance: Fall of Man című véres videojáték ellen, mivel az többek között a manchesteri katedrálisban játszódik.
"Jól teljesítettek és remekül helyt álltak" a magyar játékosok a világ legnagyobb számítógépes- és videojáték fesztiválján, a World Cyber Games 2007 rendezvényen, amely vasárnap ért véget Seattleben. A hetedik alkalommal megrendezett világdöntőn 74 ország mintegy 700 játékosa képviselte hazáját.
Az Engadget szerint a rövidesen érkező Windows XP SP3 Build 3205-javítócsomag egy rakás olyan funkcióval ruházza majd fel a 2001 óta kapható operációs rendszert, ami eddig csak a Vistára volt jellemző.