Rafael Correa baloldali államfő hívei kerültek többségbe az alkotmányozó gyűlés tagjainak vasárnapi megválasztásán - közölték a quitói kormány miniszterei. Az elnök az eredményeket be sem várva bejelentette: "történelmi" győzelmet aratott.
A nyugatbarát ukrán ellenzék és az oroszbarát kormányoldal vezetője egyaránt saját pártját nevezte meg vasárnap az Ukrajnában megtartott előrehozott választások győztesének.
Több száz burmai emigráns és szimpatizáns tüntetett vasárnap Londonban. A megmozdulás szolidaritásnyilvánítás volt a burmai demokráciakövetelő tüntetők iránt. A londoni menet egy buddhista szerzetes vezetésével a Trafalgar térről a Downing Street 10-ig, a brit miniszterelnöki hivatalig vonult.
A francia szélsőjobb vezére, Jean-Marie Le Pen nyitotta meg vasárnap az Ataka bolgár ultranacionalista párt választási kampányát Szófiában. Bulgáriában október 28-án önkormányzati választásokat tartanak.
Testközelből ismerhették meg az amerikai külpolitikát azok a brit parlamenti képviselők, akik az amerikai védelmi minisztériumba látogattak, hogy az iraki és az iráni helyzetről tárgyaljanak.
A görög parlament vasárnap éjjel háromnapi vita után szűk többséggel megszavazta a szeptemberi választások után felállt, Kosztasz Karamanlisz vezette régi-új konzervatív kormány programját.
Kitört egy vulkán a Jemenhez tartozó Dzsabal at-Tair apró szigeten, lángba borítva annak jó részét. A szigetnek nincs állandó lakossága, de állomásoznak rajta katonák, és a szanaai kormány szerint legkevesebb 8 ember eltűnt.
Az Egyesült Államok már nem gátolja, hogy Líbia az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjai közé kerüljön - jelentette a világszervezet vezető tisztviselőire hivatkozva a Fox News vasárnap.
Németország minden korábbinál következetesebben lép fel azért, hogy megerősítse szerepét az ENSZ Biztonsági Tanácsában - mondta az InfoRádióban Prőhle Gergely, a Roland Berger Stratégiai Tanácsadó szenior tanácsadója. A volt berlini nagykövet úgy látja, hogy az egyes országok helyett az Európai Unió egészének kellene képviseltetnie magát a BT-ben.
Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap Kairóban "világos és pontos dokumentum" megfogalmazását szorgalmazta a jövendő palesztin állam státusáról, a dokumentumnak el kellene készülnie még a nemzetközi Közel-Kelet-értekezlet előtt, amelyet a tervek szerint novemberben tartanak az Egyesült Államokban.
Legalább húsz kormányellenes fegyveressel végeztek helyi idő szerint hétfőn hajnalban az afgán hadsereg és az Afganisztánban harcoló nemzetközi koalíció katonái az ázsiai ország déli részén - jelentette be az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció.
Lényeges incidensek nélkül, nagy érdeklődés mellett folyik az előrehozott parlamenti választás Ukrajnában. Délután 3 órára a részvételi arány már elérte a 42,5 százalékot, ez valamivel magasabb, mint az előző választáson volt, amikor a részvétel urnazárásra megközelítette a 70 százalékot.
Meghalt 17 tamil harcos és két Srí Lanka-i katona a hadsereg és a lázadók összecsapásaiban az ázsiai szigetország északi részén - jelentette be hétfőn a hadsereg. A lázadók nem tulajdonítanak jelentőséget állítólagos veszteségüknek.
A Hamász kész a tűzszünetre Izraellel, bizonyos feltételek mellett - jelentette ki az iszlamista szervezet egyik illetékese. A Hamász "ezúttal kész a tűzszünetre" - mondta Mohammed Avád egy, a Gázai övezetben kormányon lévő radikális szervezethez közel álló internetes hírportálnak, megismételve a Hamász közelmúltbeli felhívásait.
Három egymással felettébb hevesen perlekedő lapáca miatt a helyi egyházmegye érsek, Giovanni Battitsta Pichierri úgy döntött: bezárja az Apuliában található biscigliei Szent Kláráról elnevezett kolostort. Júniusban ugyanis két apáca, Annamaria és Gianbattista nővér belemartak a rendfőnöknő, Liliana arcába, majd a földre teperték. Szerintük főnöknőjük diktátorként uralkodott a klarissza nővérek…
Több ezer tüntetőt, köztük buddhista szerzetesek százait ölték meg a burmai (mianmari) katonák, a holttesteket pedig a dzsungelben hagyták - állítja a junta egykori hírszerző tisztje. Mások rettenetes kínzásokról számoltak be, és arról, hogy a katonákat kábítószerrel bírják rá a szörnyűségek elkövetésére.
Julija Timosenko, a nevét viselő és a választóktól a második legtöbb szavazatot begyűjtő tömb (BJuT) vezetője az éjjel, még a szavazatszámlálás részeredményeit sem bevárva bejelentette igényét a kormányalakításra.
Legalább húsz kormányellenes fegyveressel végeztek helyi idő szerint hétfőn hajnalban az afgán hadsereg és az Afganisztánban harcoló nemzetközi koalíció katonái az ázsiai ország déli részén - jelentette be az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció.
Több mint százezer ember tüntetett vasárnap Costa Ricában az ellen, hogy a közép-amerikai ország szabadkereskedelmi megállapodást kössön az Egyesült Államokkal. "Costa Rica nem eladó", "Nem a szabadkereskedelmi szerződésre" - hirdették a főváros legnagyobb sugárútján végigvonuló tiltakozók.
Izrael elkezdte hétfőn 87 olyan palesztin bebörtönzött szabadon bocsátását, aki a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz vagy más kisebb csoportokhoz tartozik, de nem tapad vér a kezéhez, és ígéretet tett arra, hogy nem vesz részt erőszakos cselekményben.
Kitört egy vulkán a Jemenhez tartozó Dzsabal at-Tair apró szigeten, lángba borítva annak jó részét. A szigetnek nincs állandó lakossága, de állomásoznak rajta katonák, és a szanaai kormány szerint legkevesebb 8 ember eltűnt.
A görög parlament vasárnap éjjel háromnapi vita után szűk többséggel megszavazta a szeptemberi választások után felállt, Kosztasz Karamanlisz vezette régi-új konzervatív kormány programját. Az előterjesztést 152 képviselő támogatta 148 ellenében.
Újabb halálos áldozatot követelt a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes altípusa Indonéziában. A helyi egészségügyi minisztérium bejelentése szerint ezúttal egy 21 éves jakartai fiatalembert vitt el a kór. Az újabb halálesettel 86-ra emelkedett a madárinfluenza indonéziai halálos áldozatainak a száma.
Öngyilkos merénylő legalább 15 ember halálát és 22 személy sérülését okozta hétfőn egy robbantással Pakisztán északnyugati részén. Egyes források szerint rendőri ellenőrzőpont, más források szerint katonai konvoj közelében robbant a pokolgép Bannú városának külterületén.
Az idén Szabó Magda írónőt tüntették ki Tőkés-díjjal a magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként - írta hétfői számában a Kelet-Magyarország.
Bekerülhet az ukrán parlamentbe a szocialista párt a vasárnapi választások szavazatainak eddig összesített több mint 40 százaléka alapján - jelentette az országos választási bizottság központjából az egyik ukrán hírtelevízió.
Ukrajnában a vártnál lassabban halad a szavazatok összeszámlálása a vasárnapi előrehozott parlamenti választások után. Reggel 10 órára a választási jegyzőkönyvek alig valamivel több mint 50 százalékát dolgozta fel a Kijevben székelő központi választási bizottság. A jelenlegi adatok szerint hat párt juthat be a Legfelső Tanácsba.
Izrael elkezdte hétfőn 87 olyan palesztin bebörtönzött szabadon bocsátását, aki a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz vagy más kisebb csoporthoz tartozik, de nem tapad vér a kezéhez, és ígéretet tett arra, hogy nem vesz részt erőszakos cselekményben.
A légszennyezettség csökkentése érdekében, jó tíz hónappal a jövő évi olimpia előtt legalább ezer Peking környéki szénbánya bezár. Az illetékes hatóságok elrendelték, hogy az engedéllyel nem rendelkező bányák 15 napon belül szüntessék be a munkát, a tulajdonosok szedessék széjjel a felszerelést, és szolgáltassák be a robbanószereket.
Ukrajnában a megszokotthoz képest feltűnően csendesen és visszafogottan zajlott a voksolás - mondta a magyar Parlament Külügyi Bizottságának Fideszes tagja a Független Hírügynökségnek hétfőn.
Izrael 87 palesztin foglyot engedett volna szabadon hétfőn, jóindulata jeleként. Amikor a rabok már útra készen várták az indulást, az izraeli hatóságok legalább két órás halasztást jelentettek be. A börtönszolgálat munkatársai azt mondták az AFP francia hírügynökségnek, hogy a miniszterelnöki hivatalból kapták erre az utasítást.
Meghalt Milan Jelics, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke. A politikussal szívroham végzett vasárnap este - jelentette be Milorad Dodik miniszterelnök. Az 51 éves államfő az északi Doboj város kórházában halt meg, ahova vasárnap este került be - mondta Dusko Vasics kórházigazgató.
Ukrajnában a vártnál lassabban halad a szavazatok összeszámlálása a vasárnapi előrehozott parlamenti választások után. Reggel 10 órára a választási jegyzőkönyvek alig valamivel több mint 50 százalékát dolgozta fel a Kijevben székelő központi választási bizottság.
Az ENSZ főtitkára felháborítónak nevezte, hogy a hétvégén békefenntartókat öltek meg egy darfúri táborban történt rajtaütésben. Az akciót nem a szudáni kormányhoz kötött és emberiség elleni bűnökkel vádolt milíciák, hanem lázadók követték el. Mindez arra utal, hogy egyre nehezebb átlátni, mi történik Darfúrban.
Izrael néhány órás késlekedés után megkezdte a palesztin foglyok tucatjainak szabadon engedését hétfőn. Az utolsó pillanatban az egyik ciszjordániai rabot visszatartották, mert kiderült, hogy a börtönben a Fatahtól átpártol a Hammászhoz.
Elfogták a Fatah al-Iszlám szervezet katonai vezetőjét hétfőre virradóra az észak-libanoni Baddávi palesztin menekülttáborban - közölte egy palesztin illetékes. Abu Ali Fáresz, a helyi palesztin frakciók szóvivője elmondta, hogy Nászer Iszmáilra a (palesztin) biztonsági erők egyik rokonának házát átkutatva bukkantak a padláson, egy másik személy társaságában.
A vasárnapi előrehozott ukrajnai választás politikai egyeztetések eredménye volt, de a társadalmi hangulat nem támogatta és nem is támogathatta a politikusok e döntését - írta hétfőn a Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos orosz lapban Mihail Pogrebinszkij.
Főszerkesztő lesz egy napra Václav Havel volt cseh államfő. A 70 éves drámaíró szerdán 24 órára átveszi a Hospodárské noviny (HN) című napilap főszerkesztői tisztségét - jelentette be Petr Simunek, a HN főszerkesztője.
Csak kedden találkozik a mianmari katonai junta vezetőjével Ibrahim Gambari, az ENSZ különmegbízottja - jelezte hétfőn a helyi tájékoztatási minisztérium egy illetékese. Gambari vasárnap (helyi idő szerint) este az ázsiai ország új fővárosába, Najpjidóba utazott abban a reményben, hogy fogadja őt Than Sve tábornok, a katonai kormány feje, de nem jött létre a találkozó.
Főszerkesztő lesz egy napra Václav Havel volt cseh államfő. A 70 éves drámaíró szerdán 24 órára átveszi a Hospodárské noviny (HN) című napilap főszerkesztői tisztségét - jelentette be Petr Simunek, a HN főszerkesztője. Simunek elmondta, hogy Havel "egészen határozott álláspontokat" szándékozik kifejteni a lap október 4-i számában. A lap a jövőben is helyt ad majd előkelő személyiségek írásainak,…
Az Iránnal való üzleti kapcsolatok beszüntetésére szólított fel hétfőn Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. Lauder a Bild című német lapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: "Olyan emberekkel, akik a szomszédos országokat fenyegetik, illetve tagadják a holokausztot, nem szabad gazdasági együttműködést folytatni."
Sztrájkot tartanak a héten pénteken a német mozdonyvezetők, mert a Deutsche Bahn vezetése nem volt hajlandó tárgyalni a GDL szakszervezeti szövetséggel az érdekképviselet bérköveteléseiről. A DB vezetése korábban azt közölte, hogy "minden eszközzel" meg fogja akadályozni a sztrájkot.
Az egészségügyi ellátás alapján végzett rangsorolásban Magyaroszág a 24. az EU tagállamok (valamint Svájc és Norvégia) között. A Brüsszelben hétfőn kiadott 2007 évi Európai Egészségügyi Index (EHCI) szerint Magyarország a fogyasztóbarát szempontok alapján végzett értékelésben egy szinten áll a brit, a máltai, a szlovák, szlovén, görög, román egészségüggyel.
A kelet-kaliforniai hegyekben lévő Mono Lake nevű tó új reményt ad a természetvédőknek - írta hétfőn az AFP francia hírügynökség. A környéknek ugyanis szokatlanul sokszínű az ökoszisztémája: a 180 négyzetkilométeres tó több tengeri madár költőhelye, ám a '90-es évekre majdnem teljesen eltűnt a föld színéről.