2007. október 3. szerda

okt. 3
5:09
Megteremtődtek a feltételei Európa egyesülésének (Kripto Akadémia)
Tizenhét évvel ezelőtt, 1990. október 3-án történt meg az addig megosztott Németország újraegyesülése. Az esemény azt jelentette, hogy az ezen időpontig fennállt Német Demokratikus Köztársaság jogutód nélkül megszűnt, területe pedig csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz. Ehhez arra volt szükség, hogy előzőleg létrehozzák - pontosabban mondva helyreállítsák - a keletnémet tartományokat,…
okt. 3
5:54
Több mint nyolcezer milliárdot költöttek fegyverekre (Infostart)
Tavaly ismét jelentősen bővült a világ fegyverpiaca, amelyet négy állam, az Egyesült Államok, Oroszország, Izrael és Nagy-Britannia dominál. Az adásvételek értéke tavaly elérte a 45 milliárd dollárt (mintegy 8.100 milliárd forint).
okt. 3
6:05
Földi célokat is pusztíthat a legfejlettebb vadászgép (Infostart)
Sikeresen tesztelték az amerikai F-22 Raptor földi célpontok elleni csapásmérési képességeit, így a világ legfejlettebbnek tartott vadászgépe hamarosan akár Afganisztánban és Irakban is teljesíthet bevetéseket, még ha a légierő tábornokai ezt nem is favorizálják.
okt. 3
6:21
Kubai orvosok gyógyították meg Che Guevara gyilkosát (Infostart)
Kubai orvosok mentették meg annak a férfinak a szeme világát, aki kivégezte forradalmuk hősét, Che Guevarát - számolt be a hivatalos kubai sajtó.
okt. 3
7:25
Sokkoló, eddig nem látott képek Diana hercegnő haláláról (Infostart)
Kedden kezdődött meg a londoni Fellebviteli Bíróságon a Diana walesi hercegnő tíz évvel ezelőtti halálos balesetéről zajló tárgyalása és halottkémi vizsgálat. Az első nap rögtön szenzációt hozott, ugyanis, több, eddig nem látott fényképet is bemutattak a baleset éjszakájáról.
okt. 3
7:57
Titkos koncentrációs táborokban tartják fogva a tüntetőket? (Infostart)
Továbbra sem lehet pontosan tudni, hányan haltak meg a mianmari kormányellenes demonstrációk szétverése során, ahogyan azt sem, hány embert tart fogva a katonaság, és hol. Valószínűleg Rangoon környékén helyezték el őket.
okt. 3
8:50
Terrortámadás elhárítását gyakorolja az Egyesült Államok (Infostart)
Az Egyesült Államokban a hónap közepén tartják az ország történetének eddigi legnagyobb terrorizmuselhárító gyakorlatát.
okt. 3
10:42
Tizenhat évet kapott a Rózsaszín Párduc a szuperrablásért (Infostart)
Összesen tizenhat év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek három szerb állampolgárt, akik 2004 márciusában Tokióban húszmillió euró értékű ékszert raboltak el az egyik belvárosi ékszerüzletből. Egy évvel később, 2005 júniusában tartóztatták le őket, az elrabolt ékszert nem találták meg.
okt. 3
10:46
Vegyvédelmi riadó Londonban (elszabadult a chiliszósz) (Kripto Akadémia)
Vegyvédelmi riadót fújtak London színházi és szórakoztatónegyedében, a Sohóban, mert egy thai étteremből különösen erős chiliszósz szaga terjengett. A rendőrség lezárta a környéket, a tűzoltók pedig rátörték az ajtót a kotyvasztó séfre.
okt. 3
10:57
Jó üzlet az egészségügy? (Kripto Akadémia)
Egyre több cseh kórházat alakítanak át tulajdonosaik, a helyi és regionális önkormányzatok kereskedelmi részvénytársaságokká - derült ki abból a kimutatásból, amelyet a prágai egészségügyi információs és statisztikai központ (UZIS) hozott nyilvánosságra szerdán.
okt. 3
11:02
Hiller-Schmied: szélesíteni kell az oktatási együttműködést az EU-ban (Kripto Akadémia)
Az Európai Unión belüli oktatási és kulturális együttműködés bővítését szorgalmazta a magyar és az osztrák tárcavezető a Kurier című osztrák lap szerdai számában.
okt. 3
11:24
"Ausztria még nem érkezett meg az EU-ba" (Kripto Akadémia)
Új vasfüggöny címmel közölt kommentárt szerdán a Der Standard című liberális osztrák napilap, a bécsi kormány szemére vetve, hogy miközben formailag elfogadja a schengeni övezet kiszélesítését, a gyakorlatban éppen ellenkezőleg cselekszik.
okt. 3
12:35
Szorosabb norvég-magyar kapcsolatok vállalati szinten is (Infostart)
Szerdán Norvégiába utazott Gyurcsány Ferenc: a miniszterelnök egynapos látogatásán az energetikai kérdések mellett kutatás-fejlesztési együttműködések is szóba kerülnek. A viziten részt vesznek a MOL képviselői is: a magyar olajipari vállalat célja, hogy a skandináv országban is termelhessen.
okt. 3
12:40
Der Standard: Ausztria csak formailag fogadja el a schengeni övezet kiszélesítését (Kripto Akadémia)
Új vasfüggöny címmel közölt kommentárt szerdán a Der Standard című liberális osztrák napilap, a bécsi kormány szemére vetve, hogy miközben formailag elfogadja a schengeni övezet kiszélesítését, a gyakorlatban éppen ellenkezőleg cselekszik.
okt. 3
12:51
Tiltott DVD-t kapott Kim Dzsong Il (Kripto Akadémia)
Észak-Koreában betiltott dél-koreai filmekkel ajándékozta meg Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt és lelkes mozirajongót dél-koreai kollégája, a tucatnyi DVD-között kedvelt szappanoperák is voltak. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök ajándékai között országa egyik legnépszerűbb tévédrámája, A palota ékköve című sorozat is szerepelt. A történet egy, a királyi család szolgálatában lévő szakácsról szól abból…
okt. 3
12:57
Emlékmúzeum lesz a diktatúra egyik jelképe (Kripto Akadémia)
Emlékmúzeum lesz a diktatúra egykor rettegett jelképének számító katonai akadémia épületeiből Argentínában. A fegyveres erők már ki is ürítették a Buenos Aires-i létesítményt. Az épület az 1976 és 1983 között regnáló katonai junta idején kínzóhely volt, a több mint 30 épületből álló komplexumot most múzeummá alakítják át - közölték az argentin hatóságok. A haditengerészeti akadémia falai között…
okt. 3
12:58
Szlovákiának nem tetszik, hogy Sólyom bejelentés nélkül utazott oda (Infostart)
A szlovák köztársasági elnök hivatala rosszallását fejezte ki amiatt, hogy későn értesültek Sólyom László keddi révkomáromi látogatásáról. Az elnöki iroda szerint a látogatás nem minősíthető magánjellegűnek, mert a magyar elnök politikai vezetőkkel is találkozott.
okt. 3
13:03
Megosztott hatalom lehet Pakisztánban (Infostart)
Pakisztánban kész megosztani a hatalmat a száműzetésben élő Benazir Bhutto volt miniszterelnökkel Pervez Musaraff államfő, ha az elnök pártja elegendő parlamenti helyet szerez a jövő évi parlamenti választásokon. A két politikus egy hónapja tárgyal az esetleges hatalommegosztásról.
okt. 3
13:12
Továbbra is a "narancsos" erők vezetnek (Kripto Akadémia)
Továbbra is a 2004-es "narancsszínű forradalom" utódpártjai állnak győzelemre az ukrán választásokon, a szavazatok 99 százalékának összesítése után, és elemzők szerint úgy is kormányt tudnak alakítani, hogy nem vonják be a koalícióba a törvényhozásba újonnan bekerült Litvin Blokkját (BL).
okt. 3
13:14
Norvégiában kezdett tárgyalásokat Gyurcsány Ferenc kormányfő (Kripto Akadémia)
Norvégiában kezdett tárgyalásokat szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki hivatalos oslói programja első pontjaként kíséretével üzleti találkozón vett részt a Norvég Vállalkozók Szövetségének szervezésében. A magyar miniszterelnök egynapos norvégiai munkalátogatásának középpontjában az energetikai és telekommunikációs együttműködés témaköre, a megújuló energiaforrások hasznosításának kérdése,…
okt. 3
13:28
A brit sajtó szerint november 1-jén lehetnek az előre hozott választások (Kripto Akadémia)
November 1-jére valószínűsíti a szerdai brit sajtó az előre hozott nagy-britanniai választások megtartását. A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap szerdai elsőoldalas főcíme szerint "megkezdődött a visszaszámlálás" a november 1-jei választásokra.
okt. 3
14:05
Sólyom László szlovákiai látogatása ellen emelte fel a szavát Ján Slota (Kripto Akadémia)
Sólyom László keddi révkomáromi látogatása ellen emelte fel a szavát szerdán a szlovák kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén álló Ján Slota. A magyar államfő "polgári társulások állítólagos meghívásának ürügyén, magánlátogatások leple alatt, különféle politikai nagygyűléseken vesz részt, ahol támadja a csehszlovák és szlovák államiság alapjait jelentő…
okt. 3
14:07
Lengyelország nem vonja ki csapatait Irakból (Kripto Akadémia)
Lengyelország nem vonja ki Irakból 1000 fős katonai kontingensét amiatt, hogy egy merényletben szerdán megsebesült bagdadi nagykövete - jelentette ki Varsóban Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő.
okt. 3
14:09
Erdélyben idén is megemlékeznek az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójáról (Kripto Akadémia)
Erdélyben idén is megemlékeznek több helyszínen az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójáról, a legnagyobb szabású rendezvény Aradon lesz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által október 6-ára szervezett aradi megemlékezésen a magyar kormányt Szekeres Imre honvédelmi miniszter képviseli - tájékoztatta szerdán az MTI-t Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke. A…
okt. 3
14:10
Észak-Korea beleegyezett atomlétesítményeinek leszerelésébe ez év végéig (Kripto Akadémia)
Észak-Korea beleegyezett abba, hogy december végéig felszámolja jongbjoni atomreaktorát és egyéb atomlétesítményeit - jelentette szerdán az Új Kína hírügynökség. Eszerint Phenjan képviselői az észak-koreai atomfegyverprogram leszereléséről szóló hatoldalú tárgyalásokon adták beleegyezésüket a létesítmények felszámolásába. Észak-Korea vállalta azt is, hogy közzéteszi atomlétesítményei teljes…
okt. 3
14:16
Razziasorozatot a szexrabszolgaság ellen (Kripto Akadémia)
Újabb razziasorozatot indítottak a brit hatóságok szerdán az emberkereskedelem és a prostitúcióra kényszerítés ellen - jelentette be a rendőrség.
okt. 3
14:27
Fico szerint Sólyom László visszaélt révkomáromi magánlátogatásával (Kripto Akadémia)
Politikai célok érdekében visszaélt révkomáromi magánlátogatásával Sólyom László magyar köztársasági elnök - közölte szerdán a kormány ülését követően Robert Fico szlovák miniszterelnök.
okt. 3
14:34
Vadásznak a tüntetőkre Burmában (Infostart)
Miközben az ENSZ Burmában járt különmegbízottja a jelentését szövegezi, szemtanúk szerint a szerzetesek egy része el akarja hagyni a várost. A junta rendfenntartó erői pedig közölték: hajtóvadászatot kezdenek a tüntetők után.
okt. 3
15:37
Az újraegyesülés óta sem kovácsolódott össze Németország (Infostart)
Németországban ma ünneplik az újraegyesülés évfordulóját. Ebből az alkalomból Schwerinben az államfő és a kormány tagjainak részvételével ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd közel 100 ezer látogató részvételével népünnepélyt rendeztek. Az örömbe azonban némi üröm is vegyül.
okt. 3
15:42
Fico élesen támadta Sólyom Lászlót (Kripto Akadémia)
A Szlovák Köztársaság nem fogja elnézni, hogy valaki csak úgy átlépje az államhatárt, és egy magánlátogatás keretében bírálja a hivatalos szlovák szerveket - jelentette ki szerdán Pozsonyban Robert Fico szlovák kormányfő arra reagálva, hogy Sólyom László kedden egy civil szervezet meghívására a szlovákiai határvárosban, Révkomáromban járt.
okt. 3
15:42
A rossz terméssel magyarázzák az élelmiszerárak emelkedését (Infostart)
Szlovákiában már a közeljövőben jelentősen emelkedhetnek az élelmiszerárak - állítják a szakemberek. A drágulást a rossz terméssel magyarázzák.
okt. 3
15:47
Timosenko nem akar nagykoalíciót (Kripto Akadémia)
Julija Timosenko, a nyugati irányultságú narancsszínű forradalom egyik vezéralakja elutasította Viktor Juscsenko elnök javaslatát, hogy a választásokon győztes pártok alkossanak nagykoalíciót, azaz közös kormányban legyen az oroszbarát Viktor Janukovics miniszterelnökkel. Abban az esetben, ha Juscsenko Mi Ukrajnánk pártja és a Régiók Pártja koalícióra lép, mi ellenzékben maradunk - közölte szerdán…
okt. 3
15:52
Sólyom szlovákiai látogatását bírálta Ján Slota (Kripto Akadémia)
Sólyom László keddi révkomáromi látogatását, az ott elhangzott elnöki kijelentéseket bírálta szerdán a szlovák kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Ján Slota. A magyar államfő "polgári társulások állítólagos meghívásának ürügyén, magánlátogatások leple alatt, különféle politikai nagygyűléseken vesz részt, ahol támadja a csehszlovák és szlovák államiság…
okt. 3
16:36
Ismét megnyitották a Vörös Mecsetet Iszlámábádban (Infostart)
A pakisztáni hatóságok ismét megnyitották a fegyveres iszlamisták által megszállt, majd véres harcok között visszafoglalt és bezárt Vörös Mecsetet Iszlámábádban.
okt. 3
16:52
Juscsenko nagykoalícióra kérte a pártokat Ukrajnában, de hiába (Infostart)
Viktor Juscsenko ukrán elnök szerdán felszólította "a választások győzteseit", hogy alkossanak nagykoalíciót és közös kormányt.
okt. 3
17:13
Lezárult a kutatás az eltűnt Steve Fossett után (Metropol)
Hivatalosan is lezárult a kutatás az egyesült államokbeli Nevadában Steve Fossett után. A repülőgépével eltűnt kalandvágyó milliomosnak egy hónapig próbáltak a nyomára akadni, minden eredmény nélkül.
okt. 3
17:17
Külföldön toborzott al-Kaida harcosok listájára bukkantak Irakban (Kripto Akadémia)
Az Irakban állomásozó amerikai haderő birtokába jutott egy lista, amely tartalmazza mintegy ötszáz al-Kaida-fegyveres nevét, akiket Európában, a Közel-Keleten és észak-afrikai országokban verbuváltak az iraki harcokhoz. Kevin Bergner amerikai katonai szóvivő közölte szerdán, hogy szeptemberben bukkantak rá a névsorra az északnyugat-iraki Szindzsár melletti hadműveletben, ahol az amerikai katonák…
okt. 3
17:33
Megszavazták az országhatárokon átnyúló környezetszennyezésre vonatkozó jelentést (Kripto Akadémia)
Megszavazta az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága szerdán a jelentést az úgynevezett espooi egyezmény kibővítéséről, amely az országhatárokon átterjedő környezetszennyezések, illetve az ezeket okozó beruházások engedélyezése esetén ad véleményezési jogot az érintett szomszédos országnak - közölte az MTI brüsszeli irodájával Hegyi Gyula (MSZP) EP-képviselő, a téma egyik felelőse.…
okt. 3
17:35
A mianmari junta szabadon engedett 229 szerzetest és öt újságírót (Infostart)
A mianmari junta szabadon engedett 80 szerzetest és 149 nőt feltehetően a múlt heti kormányellenes tüntetések elfojtásakor elfogott szerzetesnők közül, valamint öt újságírót, akik közül az egyik a Tokio Simbun című japán újság helyi tudósítója - közölték szerdán hozzátartozók és az egyik kiszabadult szerzetes.
okt. 3
17:39
MKP: Fico észak-koreai optikával látja az unió polgárinak szabad mozgását (Kripto Akadémia)
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök három hónappal Szlovákia és Magyarország schengeni csatlakozása előtt sem érti, hogy mit jelent az Európai Uniói polgárainak szabad mozgásáról szóló rendelkezések kiterjesztése, s szerencsétlennek, egyszersmind érthetetlennek nevezi, hogy a kormányfő úgymond észak-koreai optikával tekint az unió polgárainak szabad mozgását…
okt. 3
18:00
A kormány kiáll az államfő mellett (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc és a kormány kiáll a köztársasági elnök mellett. Ezt a Norvégiában tartózkodó miniszterelnök közölte a kormányszóvivő útján. Daróczi Dávid a kormányfő szavait tolmácsolva hozzátette: mély sajnálattal fogadta a Szlovák Köztársaság Kormányának mai nyilatkozatát Sólyom László köztársasági elnök tegnapi, révkomáromi látogatása kapcsán.
okt. 3
18:02
Lezárult a kutatás az eltűnt Steve Fossett után (Metropol)
Hivatalosan is lezárult a kutatás az egyesült államokbeli Nevadában Steve Fossett után; a repülőgépével eltűnt kalandvágyó milliomosnak egy hónapig próbáltak a nyomára akadni, minden eredmény nélkül.
okt. 3
18:37
Sólyom László nem használta politikai célokra keddi szlovákiai magánlátogatását (Kripto Akadémia)
A köztársasági elnök nem használta politikai célokra keddi szlovákiai magánlátogatását - közölte Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke szerdán. Ahogy a sajtófőnök kommünikéjében írja, Sólyom László valamennyi protokolláris és diplomáciai szabálynak abszolút megfelelően járt el révkomáromi magánlátogatása során. A látogatás tényét, mint korábbi látogatásaiét is, a pozsonyi magyar nagykövetség révén,…
okt. 3
18:49
A novemberi értekezlet után tárgyalnak a palesztin területek végső státusáról (Infostart)
Megállapodott Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán Jeruzsálemben abban, hogy a felek a novemberre tervezett nemzetközi Közel-Kelet-értekezlet után kezdik meg tárgyalásaikat a palesztin területek végső státusának rendezéséről.
okt. 3
19:04
Szabadon engedtek 229 szerzetest és öt újságírót Mianmarban (Kripto Akadémia)
A mianmari junta szabadon engedett 80 szerzetest és 149 nőt feltehetően a múlt heti kormányellenes tüntetések elfojtásakor elfogott szerzetesnők közül, valamint öt újságírót, akik közül az egyik a Tokio Simbun című japán újság helyi tudósítója - közölték szerdán hozzátartozók és az egyik kiszabadult szerzetes. A húszas évei közepén járó szerzetes elmondta, hogy 95 társával együtt hurcolták el az…
okt. 3
19:09
Új fotók Diana halálának éjszakájáról (Kripto Akadémia)
Több mint egy évtizeddel a Diana hercegnő életét kioltó párizsi autóbaleset után új fotók kerültek nyilvánosságra a szerencsétlenség éjszakájáról. A londoni esküdtszéknek bemutatott és az összes nagy brit napilap szerdai számában közölt felvételeken a hercegnő az autó hátsó ülésén látható nem sokkal azelőtt, hogy a jármű a párizsi alagút egyik tartóoszlopának ütközött. Diana éppen hátranéz,…
okt. 3
19:32
A NATO offenzívát indított Afganisztánban (Infostart)
A NATO offenzívát indított Afganisztánban azzal a céllal, hogy nyomás alatt tartsa a tálib erőket a tél során - jelentették be szerdán Brüsszelben.
okt. 3
20:08
Már karácsony előtt bővülhet a schengeni övezet (Kripto Akadémia)
December 21-én, az eredetileg tervezettnél tíz nappal korábban kerül sor kilenc európai uniós tagállam, köztük Magyarország csatlakozására a határellenőrzés nélküli utazást biztosító schengeni övezethez - jelentette be szerdán a portugál EU-elnökség Brüsszelben. A végső döntést mindazonáltal az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek kell meghozniuk november 8-9-i brüsszeli…
okt. 3
20:19
A brit képviselők halmozhatják az állásokat (Infostart)
A brit parlamenti képviselőkre vonatkozó szabályok nem tiltják, hogy a honatyák és honanyák különböző cégek igazgatótanácsában üljenek, a miniszterek vagyonát - legyen akár szó vállalati részvényekről - ugyanakkor sokkal jobban figyelik. Az álláshalmozás sem kifejezetten tiltott, viszont nem bevett gyakorlat.
okt. 3
20:51
Sólyom látogatása tovább borzolja a szlovák politikusok kedélyét (Infostart)
Az utóbbi tíz napban megromlott magyar-szlovák viszony további elmérgesedésére utaló megnyilatkozások hangzottak el szerdán Pozsonyban azzal kapcsolatosan, hogy Sólyom László magyar államfő kedden nem hivatalos látogatást tett Révkomáromban, ahol a Benes-dekrétumok pozsonyi megerősítését bíráló véleményének is hangot adott, mire Robert Fico szlovák kormányfő Sólyom szlovákiai kitiltására utaló…

Keresés