Újabb őrült ötlettel állt elő Szőke András. Miközben nap mint nap varázsolja arcunkra a nevetést Szőke kapitányként, most teljes komolysággal határozta el, szárnyas szépségversenyt rendez a Paprika tévében.
Budapest - Tasnády Fekete Mária volt szépségkirálynő, írt a Színházi Életnek, volt ünnepelt és gyönyörű színésznő, a Szabad Európa Rádió bemondója, és a Valahol Európában film rendezőjének, Radványi Gézának a felesége.
Budapest - Véget ért az aranyélet! Lapunk úgy értesült, hogy ősszel már nem a Gáspár család mindennapjain derülhet majd az ország. S bár a csatorna részéről egyelőre senki nem erősítette meg értesüléseinket, a Blikk több biztos forrásból hallotta, hogy leváltják őket. A show-t eddig készítő stáb tagjainak többsége pedig már a TV2-nél dolgozik.
Budapest - Stohl András (40) díszvendég volt a hét végén Zala megyében, a Bak községtől öt kilométerre fekvő Sohllár-völgyi vadászati évadnyitó rendezvénynek. Igaz, a népszerű színész, televíziós műsorvezető itt nem hódolt a szenvedélyének, és nem vadászott, de mégis puskát fogott a kezébe. Részt vett ugyanis a hagyományos szezonnyitó koronglövészeten, ahol kitűnő eredményt ért el: öt lövésből…
Budapest - Hónapok óta tudja, hogy ikreket vár profi női ökölvívó-világbajnokunk, dr. Csábi Bettina (29). Még jó egy hónapja van a szülésig, de azt gondolja, lehet, hogy a kislányok nem várnak addig. Formásak, szépek az orvos szerint, a súlyuk is megfelelő, akár két hét múlva is jöhetnek.
Budapest - Antal Imre (72) nem találja helyét a Szeszélyes forgatásain, amióta Csonka Bandi mellett ül társműsorvezetőként. A humorista és a színész nagyon jóban van, Imruska mégis úgy érzi, mellőzni akarják. A legendás kabaréműsor székében a művész kezdetektől egyedül ült, így nem csoda, hogy most szokatlan neki az új helyzet.
Budapest - Már most hatalmas az érdeklődés a Hargitai-Pantinchin duó esetleges valóságshow-ja kapcsán, pedig még az érintettek Korfun pihenik ki fáradalmaikat. A két cicababa ideális választásnak tűnik az új realityre, hiszen évek óta együtt töltik szinte minden egyes szabad percüket, sőt egy fedél alatt is élnek. S mivel mindketten szinglik, így feltehetően sok férfi szívesen bekukkantana abba a…