Egységes egészségpolitikai irányvonalat szabott meg a Fidesz országos választmánya a jobboldali többségű önkormányzatoknak a hétvégén, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy elejét vegyék a bújtatott privatizációnak. Az MSZP szakpolitikusa azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a párt meg szeretné zabolázni a saját helyhatóságait, amelyek nem minden esetben értenek egyet a magánosítás teljes…
Maratoni tárgyalássorozat végén az utolsó pillanatban egyezett meg a BKV vezetése a szakszervezetekkel a béremelésről, így elhárult a tervezett sztrájk, amely a társaság fennállása, 1968 óta példátlan módon kilenc órán át tartott volna. A munkavállalók az eredeti követelésekhez képest kénytelenek beérni kisebb béremeléssel. A BKV viszont jó alkut kötött, mert pluszforrás nélkül kigazdálkodja a…
Bács-Kiskun megyében, egy erdő közepén lévő tanyán rejtőzködött a márciusi tokaji pénzszállítóautó-rablás két gyanúsítottja; az ingatlant a szülők által a bűncselekmény után alapított vállalkozáson keresztül vásárolták - ismertette a részleteket Kökényesi Antal megyei rendőrfőkapitány hétfőn Miskolcon.
A frakcióvezetőkkel egyeztet holnap Szili Katalin házelnök a jövő héten kezdődő ülésszakról. A nem hivatalos megbeszélésen információink szerint az őszi munkarend mellett szóba kerül például az ombudsman-választás kérdése is. Információink szerint az MSZP és a Fidesz frakciója is foglalkozik e héten a témával. Elképzelhető, hogy a parlament szeptember tizedikei első tanácskozásán dönt Szabó Máté…
Már a kijelölt bíróknál vannak, de várhatóan csak a hónap közepén tárgyalja az Alkotmánybíróság a legfontosabb népszavazási kérdéseket, amelyekről október végére hozhatnak döntést. Ezt erősítette meg lapunknak Sereg András szóvivő, hozzátéve, hogy az Ab-hez 35 különféle népszavazási ügyben összesen több mint 130 kifogás érkezett.
Budapesten jelenleg négy helyszínen folynak nagyobb útfelújítási munkák. A burkolatcserék a napokban kezdődtek és szeptember végéig, október közepéig tartanak.
Nincs napirenden a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer megváltoztatása - reagált Csákabonyi Balázs szocialista szakpolitikus, miután Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője a Népszavának kijelentette: a kötelező magánnyugdíjpénztári tagságot mielőbb meg kell szüntetni. Lapunk a megoldásról érdeklődött, de a politikus elismerte, a részletek még nincsenek kidolgozva. Mint…
Nehézséget okozott a tanévkezdéskor, hogy csak későn derült ki, hány pedagógust bocsátanak el, és hány osztályt vonnak össze - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kerpen Gábor hozzátette: a tárca hatástanulmányok nélkül vonja meg a forrásokat az intézményektől. Közölte: annak dacára, hogy a korábbi évekhez képest jóval kevesebb gyermek jár…
A rendőrségnek még idő kell az olajügyek anyagainak átvizsgálására, de a Vám- és Pénzügyőrség, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata már elkészült a dokumentumok áttekintésével és annak felmérésével, hogy ezekből mit lehet nyilvánosságra hozni - mondta Szilvásy György.
A szocialistáknak nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi rendszer - írja a Népszabadság. Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa a lapnak hangsúlyozta: nem az a fontos, hogy januárban mindenáron elinduljon a rendszer, hanem az, hogy működőképes legyen.
Nem jó válasz az, ha bármilyen kérdés felmerül a Magyar Gárdával kapcsolatban, hogy: "de más országban van hasonló" - mondta az MDF elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Dávid Ibolya arra a riporteri kérdésre, hogy felelősnek érzi-e magát és pártját abban, hogy igen alacsonyan van a politikusok népszerűsége egyértelmű nemmel reagált. Pártom az elmúlt évben arra törekedett, hogy…
A parlamenti pártok vitája tette naggyá a Magyar Gárdát - mondták az MTI-nek nyilatkozó politológusok kedden; véleményük szerint az elmúlt hetek legnagyobb nyertese pedig az egyesületet létrehozó Jobbik Magyarországért Mozgalom volt.
A szocialistáknak nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi rendszer, az SZDSZ viszont ragaszkodik az eredeti menetrendhez - írta a keddi Népszabadság.
A főváros XV. kerületében a Szentmihályi úton, valamint a III. kerületi Folyondár utcában is útfelújítás kezdődik kedden. A munkálatok alatt sávlezárásra- illetve szűkítésre kell számítani mindkét helyszínen. A felújítások több hétig tartanak.
A tétényi úti állomás építésénél beomlott a leendő szellőzőakna. A bányászok időben kimenekültek, senki sem sérüét meg. Demszky Gábor a Napkelte ma reggeli adásában úgy vélte, egy két nap alatt elhárítják a károkat, s folyhat tovább az építés. A főpolgármester szerint a balesetet egy - a közműtérképen nem szereplő - esővízcsatorna okozta, amely átáztatta a talajt.
Már a kijelölt bíróknál vannak, de a Népszava szerint várhatóan csak szeptember közepén tárgyalja az Alkotmánybíróság a legfontosabb népszavazási kérdéseket. A végső döntések október végére születhetnek meg.
Kizárná a Fidesz soraiból Illés Zoltán terézvárosi elnök a botrányba keveredett Gyenge Zsoltot, de támogatók hiányában képtelen rá - írja a Népszabadság. Gyenge Zsoltról a Blikk című lapban jelentek meg először felvételek, amelyek egyikén SS-egyenruhában pózolt.
Lezárult az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló bizottság tagjainak "c" típusú nemzetbiztonsági átvilágítása, és a testület valamennyi felkért tagja megkezdheti a munkát - tudta meg a Népszava.
Kommunikációs offenzívába kezd ősszel a kormány. A Magyar Hírlap birtokába került egy kormányzati dokumentum, eszerint az emberek egyértelműen negatívan ítélik meg a reformokat. Ezt a Szonda Ipsos és a Medián által a Miniszterelnöki Hivatalnak készített felmérésből állapították meg.
A szocialistáknak nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi rendszer, az SZDSZ viszont ragaszkodik az eredeti menetrendhez - írta a keddi Népszabadság.
Létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el szeptember 1-jével az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) Horváth Ágnes egészségügyi miniszter - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Továbbra sincs nyugvópont a felsőoktatási tandíj körül - nyilatkozta Magyar Bálint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az Észak-Magyarországnak. A korábbi oktatási miniszter elmondta: ő annak idején másféle modellt javasolt, az utólagos képzési hozzájárulás bevezetését.
Tanúként hallgatta meg a kecskeméti ügyészség Ujhelyi Istvánt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát a Zuschlag János nevével fémjelzett büntetőügyben - írta kedden a Magyar Nemzet és a Népszabadság.
Csak a hétvégén várható kellemesebb idő - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Fehér Balázs hozzátette: hasonlóan csapadékos idő van jelenleg Horvátországban és Görögországban is.
Csak akkor ismerheti meg minden ember az igazságot a kilencvenes évek olajügyeiről, ha most nyilvánosságra kerül az összes, akkor titkosított irat - mondta el az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában Tóth Károly, az olajügyben készült, titkos dokumentumokkal foglalkozó, hét éve feloszlatott bizottság egykori tagja.
A szellőzőrendszer építése közben történt kedden kora reggel a gázömlést is okozó baleset a 4-es metró Tétényi úti állomásának építkezésén. A metró építése körülbelül hat napra áll le, de ez még mindig kevesebb, mint a tervekhez képest eddig szerzett előny. A Tétényi út és az Etele út sarkán álló szolgáltatóházban egy napra el kell elzárni a gázt.
Harmincháromra emelkedett az elmúlt másfél évben megmérgezett fokozottan védett sasok száma. A Magyar Madártani Egyesület munkatársa szerint, ha a mérgezések folytatódnak, kritikus állapotba sodorhatják a világviszonylatban is jelentős hazai parlagi és réti sas állományt. Horváth Márton hozzátette: a szervezet minden esetben feljelentést tett a rendőrségen.
A Fidesz meg kívánja hallgatni Veres János pénzügyminisztert a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes.
Mintegy 40 gyermek nem kezdte meg a tanévet a Nógrád megyei Mátraszőlősön, miután az önkormányzat az utolsó pillanatban, augusztus 30-án döntött a helyi általános iskola megszüntetéséről.
A Borsod megyei Olaszliszkán és Sárospatakon tart élelmiszerosztást szerdán a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Az országos akcióban ezzel újabb 5700 rászorulón segítenek.
Ismételt tárgyalásokat kezdeményez a fagykárenyhítésről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Demonstrációs Bizottság - tájékoztatta az újságírókat kedden Budapesten Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) szövetségi igazgatója. Elmondta: hétfőn a fagykárenyhítésben érdekelt gazdálkodók képviselői, azaz a megyei demonstrációs bizottság és a megyei gazdaköri elnökök…
Öt teherautó takarmányt adományozott Karsai József, Battonya város szocialista polgármestere, a térség országgyűlési képviselője, valamint a Tótkomlósi Agrár Zrt. egy tönkrement körösladányi gazdának kedden.
A Fidesz Veres János pénzügyminisztert kívánja meghallgatni a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes. Erről Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ideiglenesen kiépített csővezetékkel helyreállították a vízszolgáltatást a Tétényi úti metróállomás építkezésének környékén - közölte a Fővárosi Vízművek kedden az MTI-vel.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) tizenöt napon belül ki kell adnia a Hankook-abroncsgyár támogatási szerződését az azt kérő újságírónak - döntött első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság.
Összesen 204 új autót kapott a rendőrség, a 170 közbiztonsági járőrgépkocsit és 36 mikrobuszt ünnepélyes keretek között jelképesen Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter adta át kedden a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál.
Feloszlatta magát a Pest megyei Budakalász képviselő-testülete - közölte az egyik képviselő kedden az MTI-vel. A hétfő esti ülésén történtekről Jármai Pál (Fidesz) elmondta, hogy a 18 tagú testületből az ülésen 16-an vettek részt, s közülük 11-en szavaztak a feloszlatás mellett. Az indok az volt, hogy a testület nem tudott eredményesen együtt dolgozni a Fidesz támogatásával nyert polgármesterrel -…
Az MDF egyetért a jegybankelnökkel abban, hogy ki kell jelölni az euró-bevezetés céldátumát - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, a Magyar Demokrata Fórum szóvivője kedden az MTI-vel.
Újszász városában évek óta fogászként praktizált egy bőripari alkalmazott. Szilfai István, a település rendőrőrsének parancsnoka elmondta: jelenleg a férfi ellen többek között kuruzslás miatt folytatnak eljárást.
A ferencvárosi Fidesz aláírásgyűjtést indított azért, hogy a kerületi önkormányzat ne privatizálja az egészségügyi szolgálat járóbeteg-szakellátását január 1-jével - közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a párt két helyi politikusa kedden.
Összesen 204 új autót kapott a rendőrség, a 170 közbiztonsági járőrgépkocsit és 36 mikrobuszt ünnepélyes keretek között jelképesen Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter adta át kedden a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál.
Megszűnt a csak roma gyermekeket oktató, Huszár-telepi általános iskola Nyíregyházán, s az intézmény közel száz diákját hat belvárosi iskola fogadta be a most indult új tanévben - erősítette meg a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely alpolgármestere kedden az önkormányzat sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szerint tarthatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc a felsőoktatás jelenlegi helyzetében kínai diákoknak ajánl fel ingyenes tanulási lehetőséget Magyarországon. Erről Koszorús László és Ágh Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Több mint 500 esetben indított eljárást a rendőrség színesfémlopás miatt az év első felében. A rendőrség munkaértekezletet tartott, amelyen több színesfém-kereskedő is részt vett.
„Hat nap a nemzeté, egy nap a családé” - feliratú, és több hasonló tartalmú transzparens alatt demonstráltak az elmúlt vasárnap kereszténydemokrata politikusok, szakszervezeti tisztségviselők és egyetértő civilek Győrben a vasárnapi munkavégzés ellen. (Miért épp vasárnap?) Az akcióról és az esetleges törvénymódosításról a kezdeményezők mellett a munkaadókat és a munkajogászt is megkérdeztük.
Év végéig dugó lesz a fővárosban. Az útfelújítások 20 százaléka csúszott át iskolakezdés utánra azok közül a munkák közül, amelyeket már be kellett volna fejezni. Egy nagyobb útrekonstrukciós csomagot finanszírozási okok miatt csak októberben lehet elindítani.
Összesen 204 új autót kapott a rendőrség, a 170 közbiztonsági járőrgépkocsit és 36 mikrobuszt ünnepélyes keretek között jelképesen Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter adta át kedden a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál.