A kunfehértói Rózsa Motelt üzemeltető vállalkozó rendben elszámolt azzal a 17 millió forintos pályázati támogatással, amelyet a területfejlesztési alapból nyert 2003-ban - mondta el a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő szombaton.
Vasárnap délelőtt 10 órakor a Hősök teréről rajtol a 22. Plus Budapest Nemzetközi Maraton mezőnye. A futók a rakpartokon, az Árpád- és a Lánchídon, a Parlament környékén és a Nyugati pályaudvarnál lévő felüljárón futnak keresztül, ezeken a helyeken forgalomterelésre kell számítani. Kocsis Árpás, a verseny igazgatója szerint 5-10 perces várakozás elképzelhető, de nagy forgalmi zavart nem okoz a…
Szili Katalin a jövő héten levélben fordul a horvát parlament elnökéhez, Vladimir Sekszhez a magyar határtól délre eső területek aknamentesítésének felgyorsítása érdekében. Az Országgyűlés elnöke erről szombaton, az udvari határátkelőnél beszélt újságíróknak.
Megállapodtak a koalíciós pártok, hogy januártól az új egészségbiztosítási rendszer keretében huszonkét egészségpénztár jön létre, négy Budapesten és Pest megyében, tizennyolc pedig az ország többi részén. Így tehát mindenki választhat, hogy kivel kíván szerződni. Azonban, az új rendszer bevezetése számos kérdést vet fel.
Új képviselő teszi le az esküt az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén, hétfőn. Az SZDSZ-es Velkey Gábor párttársát, Kis Zoltánt váltja a képviselői poszton.
A gyülekezési jog újraszabályozását javasolja az állampolgári jogok új országgyűlési biztosa. Szabó Máté a Vasárnap Reggelnek nyilatkozva azt mondta: a jelenlegi szabályozás az 1990-es évek elejének állapotaiból indul ki, így elavult.
A munka törvénykönyvének tavaszi módosítása értelmében a munkáltatóknak idén szeptember 30-ig kellett kiadniuk a dolgozók tavalyi szabadnapjait. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint sok cég, elsősorban a kisebbek nem tudják betartani az új szabályokat.
Egyre több román, ukrán és brit látogat el a tisza-tavi turisztikai régióba, miközben csökken a még mindig leggyakoribb német és lengyel vendégek száma - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője.
A politikai osztálynak önmagán kell elkezdenie a rendteremtést, az "Új rend" tíz pontjából a pártfinanszírozás, a képviselők munkavégzése és a költségtérítés átalakítása az elsődleges feladat - mondta Kondorosi Ferenc, aki hétfőtől az "Új rend" kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos lesz.

Kondorosi Ferenc szerint a politikai osztálynak önmagán kell elkezdenie a rendteremtést. A miniszterelnök által meghirdetett tíz pontból a pártfinanszírozás, a képviselők munkavégzése és a költségtérítés átalakítása az elsődleges feladat - mondta a politikus, aki hétfőtől az Új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos lesz.
Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) szerint az oktatási kormányzat becsapja a közvéleményt, a tandíj bevezetésekor ugyanis azt ígérte, hogy a legnehezebb anyagi helyzetben lévő, illetve a legjobb teljesítményt nyújtó hallgatók tandíjmentességet kapnak.
Első fokon pert nyert egy autós egy követelésbehajtó céggel szemben a fővárosban; a bíróság szerint a követeléseket eladó Centrum Kft.-nek nem volt joga parkolási díjat szedni, mivel az önkormányzati törzsvagyon részét képező parkolási helyeket nem megfelelő eljárásban értékesítették - közölte a Vasárnapi Hírek.
Pert nyert egy parkoló autós egy követelésbehajtó céggel szemben a fővárosban; az elsőfokú bíróság szerint a követeléseket eladó Centrum Kft.-nek nem volt joga parkolási díjat szedni azért, mert az önkormányzati törzsvagyon részét képező parkolási helyeket nem megfelelő eljárásban értékesítették - közölte a Vasárnapi Hírek.
Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő javasolja az európai uniós pénzek elosztását felügyelő parlamenti eseti bizottság rendkívüli ülésének hétfői összehívását, tekintettel a napokban a Hír Televízióban napvilágra került, még 2005-ben rejtett kamerával készült videofelvételre, amely Weiszenberger László, a héten menesztett kistérségi megbízott szavait rögzíti. Erről vasárnapi budapesti…
Tisztességes és szakszerű ingatlanfejlesztés történt a Kopaszi-gáton, az önkormányzat ezen túl nem megy bele a Lágymányosi-öböl fejlesztésével kapcsolatos "számháborúba" - jelentette ki Molnár Gyula (MSZP), Budapest XI. kerület polgármestere sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.
Az európai uniós pénzek elosztását felügyelő parlamenti eseti bizottság rendkívüli ülésének hétfői összehívását kezdeményezi a fideszes Nógrádi Zoltán.
Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő javasolja az európai uniós pénzek elosztását felügyelő parlamenti eseti bizottság rendkívüli ülésének hétfői összehívását, tekintettel a napokban a Hír Televízióban napvilágra került, még 2005-ben rejtett kamerával készült videofelvételre, amely Weiszenberger László, a héten menesztett kistérségi megbízott szavait rögzíti.
Nem egyedi esetre, hanem egy központilag szervezett hálózatra lehet következtetni a szerdán nyilvánosságra került videófelvétel teljes hanganyagából - jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Nógrádi Zoltán fideszes képviselő.
Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő javasolja az európai uniós pénzek elosztását felügyelő parlamenti eseti bizottság rendkívüli ülésének hétfői összehívását, tekintettel a napokban a Hír Televízióban napvilágra került, még 2005-ben rejtett kamerával készült videofelvételre, amely Weiszenberger László, a héten menesztett kistérségi megbízott szavait rögzíti.
Pert nyert egy parkoló autós egy követelésbehajtó céggel szemben a fővárosban; az elsőfokú bíróság szerint a követeléseket eladó Centrum Kft.-nek nem volt joga parkolási díjat szedni azért, mert az önkormányzati törzsvagyon részét képező parkolási helyeket nem megfelelő eljárásban értékesítették - közölte a Vasárnapi Hírek.
Eladná második világháborús légvédelmi bunkereit a győri önkormányzat. A vastag betonból épült speciális pincék 1944-ben a város bombázásakor még életeket mentettek, mostanra azonban már nagyon rossz állapotban vannak, és semmire sem használják azokat.
Lovász László matematikus professzor kapta a Bolyai-díjat, a magyar tudományos élet legrangosabb civil alapítású elismerését. A kitüntetést Sólyom László köztársasági elnök nyújtotta át a Vígszínházban.
Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő javasolja az európai uniós pénzek elosztását felügyelő parlamenti eseti bizottság rendkívüli ülésének hétfői összehívását, tekintettel a napokban a Hír Televízióban napvilágra került, még 2005-ben rejtett kamerával készült videofelvételre, amely Weiszenberger László, a héten menesztett kistérségi megbízott szavait rögzíti.
ideszes jelölt nyert a Pest megyei Gödön vasárnap, ahol a 10-es számú egyéni választókerületben tartottak szavazást arról, hogy ki töltse be a megüresedett önkormányzati helyet.
Lovász László matematikus professzor kapta a Bolyai-díjat. Javaslatot tett az osztrák gazdasági miniszter az OMV és a Mol fúziójának megvalósulására. Nem tárgyalnak a tálibok a kabuli kormánnyal a békéről, amíg nem távoznak Afganisztánból a szövetségesek. A map legfontosabb hírei 2007. szeptember 30-án, vasárnap.