2007. szeptember 28. péntek

szept. 28
1:26
Bajnai kezdeményezte "lefölözős" Weiszenberger felfüggesztését (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon azt kérte a kollégáitól, hogy haladéktalanul függesszék fel Weiszenberger László volt kiskunhalasi kistérségi megbízott munkaviszonyát. A miniszter elmondta: úgy tudja, hogy a rendőrség már vizsgálódik az ügyben. Mint ismert, tegnap a HírTv olyan rejtett kamerás felvételeket mutatott be, amelyen a megbízott az "uniós pályázatok lefölözésének módszerét" ismertette egy helyi…
szept. 28
1:30
Kizárták Zuschlagot és Weiszenbergert (Alternatív Energia)
A Kiskunhalasi Önkormányzat képviselőtestületének MSZP-Sikeres Haladásért Társaság frakciója nem vállal semmiféle közösséget Zuschlag János és Weiszenberger László önkormányzati képviselőkkel és a hozzájuk kapcsolódó botrányos ügyekkel, ezért egyhangú szavazással kizárták őket soraikból - közölte Váradi Krisztián, az MSZP kiskunhalasi szervezetének ügyvezető elnöke.
szept. 28
1:34
Kincses Gyula lesz az új egészségügyi államtitkár (Alternatív Energia)
Kincses Gyulát, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának az SZDSZ ügyvivői csütörtöki budapesti ülésükön - közölte Horn Gábor ügyvivő. Kincses Gyula jelölését az ügyvivők egyhangúlag támogatták - mondta Horn Gábor, aki beszámolt arról, hogy a szakember már mintegy másfél éve részt vesz a liberális egészségügyi reform…
szept. 28
5:04
Kincses Gyula lehet az egészségügyi államtitkár (Alternatív Energia)
Kincses Gyulát, az Egészségügyi Statégiai Kutatóintézet (ESKI) főigazgatóját jelöli egészségügyi államtitkárnak az SZDSZ ügyvivői testülete - tudta meg lapunk. Kinevezéséről a miniszterelnök javaslata alapján az államfő dönt. Az 55 éves szakember a testület tegnapi ülésén egyedül aspirált a posztra, bár korábban felmerült Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház igazgatójának a neve is, őt több…
szept. 28
5:09
Gyurcsányt okolják a pénzhiányért, milliárdos beruházásokra költenek (Alternatív Energia)
Tüntetést tartanak szombaton Esztergomban a Szent István Gimnáziumért és menesztett igazgatója mellett a helybéliek. A városban egyre elégedetlenebbek a polgárok. Gigantikus, ám átgondolatlan presztízsberuházások valósulnak meg, észszerűségüket a legtöbben vitatják. A botrányok nyomán Gyurcsány Ferencet dehonesztáló plakátokat küldött szét a megyei fideszes vezetés az intézményeinek, ám ezeket…
szept. 28
5:21
Újabb kereszttűz alatt a Nap-kelte (Alternatív Energia)
A Bors című bulvár napilap főszerkesztője, Pallagi Ferenc vélelmezett összeférhetetlensége miatt is vizsgálódnak a köztévénél, úgyhogy kérdés, meddig dolgozhat műsorvezetőként a Nap-keltében - értesült a Népszava. Pallagi hasonló sorsra juthat, mint Aczél Endre és Orosz József, akiket egyelőre letiltottak a képernyőről az MTV vezetői, mondván, ellentétes az MTV közszolgálati és műsorszolgáltatási…
szept. 28
5:27
És fenyegetett a Weiszenberger úr, hogy őneki van annyi pénze, akár kezemet, lábamat eltörheti... (Alternatív Energia)
A kunfehértói Rózsa Motel egyik volt tulajdonosa, F. Károly a Klubrádió Kontra című műsorában csütörtökön este azt állította: ő készítette a televízióban bemutatott rejtett kamerás felvételt, amelyen Weiszenberger László, aki akkor kistérségi megbízott volt, arról beszél, hogy a megnyert pályázati pénzből "vissza kell osztani".
szept. 28
5:38
Gyurcsány: ki a képviselőkkel a minisztériumokból! (Alternatív Energia)
Nem szabad menteni a menthetetlent, hanem a leghatározottabban fel kell lépni ellene. Ezt Gyurcsány Ferenc kormányfő közölte annak kapcsán, hogy egy videófelvétel került nyilvánosságra, melyen egy kistérségi koordinátor az "uniós pályázatok lefölözésének módszerét" ismertette egy kiskunhalasi vállalkozóval. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a történtekre úgy reagált, hogy szétcsúszott a kormányzás,…
szept. 28
6:47
Hazudozik a polgármester (HírExtra)
Deák Istvánné, Várpalota szocialista országgyűlési képviselője szerint valótlanságot állított a város fideszes polgármestere, amikor arról beszélt, hogy nem tudott a Magyar Gárda vasárnapi rendezvényéről, amit a városban tartottak. Az MSZP-s politikus erről csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek.
szept. 28
7:16
Roncstemető buszokból (HírExtra)
Hat évvel ezelőtt még Budapest büszkeségei voltak, mostanra viszont több alacsonypadlós buszt is szétszereltek a BKV-nál. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint alkatrészhiány miatt - a BKV szerint viszont azért, mert túl drága lenne a felújításuk.
szept. 28
7:51
Pünkösdi királyság volt az MSZP erősödése (Infostart)
A Népszabadság cikke szerint megállt az MSZP támogatottságának elmúlt hónapokban tapasztalható lassú emelkedése, sőt némileg visszájára fordult a folyamat. A Fidesz továbbra is hullámzó szakaszban van, most éppen két százalékpontnyi szimpatizánst veszített.
szept. 28
7:57
Orvos nélkül maradunk? (Infostart)
Az egészségügyi reform eddigi intézkedései összességében nem javították az állampolgárok számára az ellátás színvonalát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Managerképző Központjának igazgatója. Szócska Miklós kiemelte: az orvostársadalom elöregedése, illetve a fiatal orvosok elvándorlási szándéka miatt egyes területeken veszélybe kerülhet az ellátás.
szept. 28
8:24
Ösztöndíj a géplakatosoknak (HírExtra)
Már ebben a félévben pályázhatnak ösztöndíjra Tatabányán a géplakatos, a fémforgácsoló, a szerszámkészítő és a műanyag-megmunkáló szakmát tanuló diákok - erről csütörtök esti ülésén döntött a város képviselőtestülete. A diákoknak félévente kell pályázni, az alapösztöndíj havonta hatezer forint.
szept. 28
8:26
Átalakul a kormány (HírExtra)
Kormányátalakítást jelent be a kabinet pénteken - értesült a Független Hírügynökség. Információink szerint távozik posztjárók Kondorosi Ferenc, az Igazsgágügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára, helyét a szocialista Juhász Gábor veszi át.
szept. 28
8:41
Újabb útfelújítás lesz (HírExtra)
Újabb útfelújítás kezdődik pénteken Budapesten, most a XVIII. kerületi Baross utca egy részét építik újjá. A felújítás a két éve indított Podmaniczky Program része, amely három éves és várható eredményeként megújul a budapesti utak majdnem negyven százaléka.
szept. 28
8:43
A szegényebb családok többet kapnak (HírExtra)
A differenciált családi pótlék emelést támogatja a kormány, vagyis a szegényebb családok nagyobb összeget kapnának a gyermekek után járó juttatásból - mondta el a Népszabadságnak Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter.
szept. 28
8:52
Halálos buszbaleset Gödnél (HírExtra)
Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek, amikor péntek reggel összeütközött egy menetrendszerinti volánbusz és két személygépkocsi Göd és Sződliget között, a 2-es főúton. Az egyik beszorult sérült mentése jelenleg is tart. Az első információk szerint a buszon lévő utasok nem sérültek meg.
szept. 28
8:54
Rossz helyen a kormányzati negyed (HírExtra)
Az új kormányzati negyed helyszínének kiválasztásakor nem vették figyelembe a NATO biztonsági előírásait. Ez ugyanis nem engedi államfők, vezető diplomaták által látogatott létesítmények vasúti közlekedés közvetlen közelébe építését - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint ezt a kormány is tudja, de a leendő kormányzati negyed kiválasztásakor nem vettek róluk tudomást.
szept. 28
8:58
Jobb lesz a hajléktalanoknak? (HírExtra)
Hét év alatt valósulna meg a tervek szerint a kormány új elképzelése, amely a hajléktalanok helyzetén kíván segíteni. A Hajléktalanokért Közalapítvány által kidolgozott koncepció szerint lakásokra, szállásokra, elkülönített kórházi ágyakra van szükség. A terv elősegítené a hajléktalanok foglalkoztatását is.
szept. 28
9:03
Egy halott és nyolc sérült a buszbalesetben (HírExtra)
A mentősök a busz utasai közül is szállítottak el sérülteket, így összesen nyolcan sérültek meg a péntek reggeli Göd melletti halálos buszbalesetben. A karambol reggel hét óra körül történt, amikor a 2-es főúton egy Vác irányából érkező autó előzés közben frontálisan ütközött egy menetrendszerinti volánbusszal.
szept. 28
9:05
Halált játszanak (HírExtra)
Balesetet és halált szimulálnak a Rotaract Club és a Magyar Vöröskereszt munkatársai, hogy felhívják a középiskolás diákok figyelmét az ittas, drogos és felelőtlen vezetés veszélyeire, illetve következményeire. A balesetet élethűen, valódi mentőkkel, rendőrökkel, tűzoltókkal és halottkémmel adják elő.
szept. 28
9:17
Milliárdoktól eshetnek el (HírExtra)
Milliárdos üzlettől eshet el az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK), miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) érvénytelenítette a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) által kiírt közbeszerzési eljárást. Az elektronikus útdíjfizetési rendszer (ED) ellenőrzőjét kiválasztó eljárásra ugyanis egyedüliként csak az Autópályakezelőt hívták meg.
szept. 28
9:21
Felmentették Miszler Miklóst (HírExtra)
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács zárt ülésén felmentette a Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetőjét, Miszler Miklóst. Szűkszavú közleményük szerint a munkaviszonyt közös megegyezéssel bontották fel.
szept. 28
9:29
Mindenkinek fizetni kell (HírExtra)
Idén augusztusig több mint 6,2 milliárd forint vizitdíjat, illetve kórházi napidíjat fizettek a betegek az egészségügyi intézményekben. Ez a díjak február közepi bevezetése óta összesen 20,6 millió orvos-beteg találkozót jelent; a rendelőket több mint 20 százalékkal kevesebben keresték fel ebben az időszakban - írja a lap.
szept. 28
9:44
Folyik a legnagyobb beruházás (HírExtra)
A nyugat-dunántúli régió jelenlegi legnagyobb, európai uniós pénzből megvalósuló beruházása a gönyűi kikötőfejlesztés, amelyet elhúzódó pályáztatás után gőzerővel építenek. A felüljáró és a vasútvonal alapjai már látszanak - írja a Kisalföld.
szept. 28
9:56
A bennünk élő Kádár (Infostart)
A Figyelő című hetilapban közölt felmérés szerint a magyarok többségében pozitív emlékként él a Kádár-korszak.
szept. 28
10:16
Tanácskoznak az elnökök (HírExtra)
Az Európai Uniós és a NATO-integráció lesz a fő témája a nyugat-balkáni országok házelnökeinek mai budapesti tanácskozásán. A megbeszélésen a tervek szerint nyolc ország házelnökei vesznek részt. Érkeznek politikusok Albániából, Ausztriából, Bulgáriából, Bosznia-Hercegovinából, Macedóniából, Montenegróból és Szerbiából is.
szept. 28
10:22
Gyurcsány felszólal (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke is felszólal a Szociáldemokrácia a 21. század elején című konferencián, amelyet ma tartanak Budapesten.
szept. 28
10:32
Ösztöndíjra lehet pályázni (HírExtra)
Fiataloknak hirdet ösztöndíjat a miskolci önkormányzat, október 12-ig lehet beadni a pályázatot - tájékoztatta Veres László a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-t. Az önkormányzat a "Miskolc Város Ösztöndíjasa" cím elnyerésére írt ki pályázatot - mondta a szóvivő.
szept. 28
10:38
Feloldották az útzárat Gödnél (HírExtra)
Péntek délelőtt 10 órától újra járható a 2-es főút a Pest megyei Gödnél, miután a rendőrök befejezték a helyszínelést a reggeli buszbalesetnél - mondta a Független Hírügynökségnek Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
szept. 28
10:43
Tizenhatezren érettségiznek (HírExtra)
Emelt szintű érettségire 1.900, míg középszintűre 14.373 jelentkezést regisztrált az Oktatási Hivatal az október 19-én kezdődő őszi vizsgákra, a diákok 144 helyszínen adnak majd számot tudásukról országszerte - közölte a szaktárca az MTI kérdésére.
szept. 28
11:24
Gyurcsány-blog: kondizás, büszkeség meg egy kis Zuschlag-ügy (Infostart)
Mindössze három sort szentel a szocialista politikusokkal összefüggő korrupciós ügyeknek blogjában a miniszterelnök. Gyurcsány Ferencet - naplója szerint - most elsősorban gyermekei felnőtté válása foglalkoztatja.
szept. 28
11:24
Négymilliárdba kerül a villamos (HírExtra)
Valószínűleg helyi népszavazáson döntenek majd arról, hogy épüljön-e villamosvonal Keszthely és Hévíz között. A Balaton Fejlesztési Tanács szorgalmazná az ötletet, de csak akkor, ha a helyiek is támogatják az ötletet - írja a Zalai Hírlap.
szept. 28
11:30
Zárolták Zuschlag vagyonát (Infostart)
Zárolta az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János vagyonát - közölte Szabó Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese.
szept. 28
11:50
Javaslatot nyújt be a Fidesz (HírExtra)
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz, amelyben azt javasolják, hogy szüntessenek meg két, az uniós források elosztásában segédkező szervezetet, a Kistérségi Hálózatot és az NSZT Házhoz megy nevűt.
szept. 28
11:54
Bajnai: a csalók "húzzanak el"! (Infostart)
Személyes ellenségének tekinti az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják, vagy azokkal mutyiznak. Bajnai Gordon egy budapesti szakmai konferencián felháborodásának adott hangot a minap nyilvánosságra került csalásokkal kapcsolatban.
szept. 28
11:54
Támadják a Nap-keltét (HírExtra)
A Bors című bulvárlap főszerkesztője, Pallagi Ferenc vélelmezett összeférhetetlensége miatt is vizsgálódnak a köztévénél, úgyhogy kérdés, meddig dolgozhat műsorvezetőként a Nap-keltében - olvasható a pénteki Népszavában. A lap informátorai szerint a nagy vizsgálódás a tévéelnök, Rudi Zoltán mandátumának meghosszabbítását célzó politikai háttéralku része.
szept. 28
12:02
Ki mosogat a legjobban? (HírExtra)
12-ből 11 mosogatógép kiválóan, míg egy közepesen szerepelt a Kosár Magazin tesztjén. 9 készülék beépíthető volt, három pedig szabadon álló. A jól teljesítőek között tisztítóhatásban és energiatakarékosságban nem volt nagy eltérés, árakban viszont igen - állapították meg a fogyasztóvédők.
szept. 28
12:06
Gyurcsány a magántőke korlátozásáról (Infostart)
A kulturális, tudományos és egészségügyi javak, az ezekhez kapcsolódó intézmények nem állhatnak kizárólag a magántőke befolyása alatt. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt a Szociáldemokrácia a XXI. század elején című konferencián.
szept. 28
12:11
Pelczné: "központilag irányított lenyúlás" (Infostart)
A Fidesz megszüntetné a kistérségi megbízotti hálózatot és a Nemzeti Fejlesztési Terv Házhoz jön rendszerét, ehelyett választott köztisztviselőkre bízná az uniós források menedzselését - jelentette be Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke.
szept. 28
12:14
A Fidesz megszüntetné (HírExtra)
A Fidesz megszüntetné a kistérségi megbízotti hálózatot és az Nemzeti Fejlesztési Terv Házhoz jön rendszerét, ehelyett választott köztisztviselőkre bízná az uniós források menedzselését - jelentette be Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 28
12:27
Dobrev Klára egy kamu projekthez adta fővédnökként a nevét (HírExtra)
Az "Elég" - nők a dohányfüstmentes életért programjának egyik óvodai projektjén Dobrev Klára fővédnök asszisztálása mellett jelentette be az OTH képviselője, hogy novemberben a dohányzással kapcsolatos előírások betartatása érdekében országos ellenőrzés indul.
szept. 28
12:35
Köszönöm, az aprót adja le! (HírExtra)
A fenti jól ismert mondat nem egy elírásból született. Legtöbbször a nagylelkűségről akarunk tanúbizonyságot tenni, amikor a „köszönöm, az aprót tartsa meg” mondat elhangzik a szánkból. Úgy tűnik előbb utóbb ez teljesen értelmét fogja veszteni.
szept. 28
12:37
Egymilliárdból építenek üzemet (HírExtra)
Egymilliárd forintból biogáz-üzemet akarnak építeni Hetesen - írta pénteken a Somogyi Hírlap. A részben európai uniós forrással megvalósuló projekt keretében mezőgazdasági melléktermékből és ártalmatlanításra váró hulladékból állítanának elő biogázt.
szept. 28
12:40
Bajnai: "húzzanak el az uniós pénzektől" (HírExtra)
Személyes ellenségének tekinti az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják, vagy azokkal mutyiznak. Bajnai Gordon pénteken egy budapesti szakmai konferencián felháborodásának adott hangot a minap nyilvánosságra került csalással kapcsolatban.
szept. 28
12:44
Átadta Veres (HírExtra)
Péntek délelőtt átvitte a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetét a Parlamentbe, ahol átadta azt az Országgyűlés elnökének. A javaslat nem tartalmaz újabb megszorításokat, miközben csökkenő inflációval és államháztartási hiánnyal számol.
szept. 28
12:46
Még nem zárolták Zuschlag János vagyonát (HírExtra)
Elrendelte Zuschlag János vagyonának zárolását az ügyében illetékes bíró. Az erről szóló határozat már megszületett, de még nem hajtották végre, azaz péntek délig nem zárolták az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János vagyonát.
szept. 28
12:48
Sólyom fogadta (HírExtra)
Elsősorban ipari vízgazdálkodási kérdésekről, valamint a környezetvédelem terén mutatkozó együttműködési lehetőségekről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Sólyom László köztársasági elnök folytatott Kandeh Yumkellával, az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) főigazgatójával pénteken Budapesten.
szept. 28
12:52
Gyurcsány: 2008 a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál (HírExtra)
A következő költségvetési év már nem a megszorítások, hanem a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál - közölte a miniszterelnök pénteken Budapesten, önkormányzati vezetők előtt.
szept. 28
12:54
Változik a sztrádamatrica ára (HírExtra)
Hétfőtől újra olcsóbb a 4-napos matrica. A nyári szezonban érvényes 1530 helyett 1170-et kell majd fizetni. Most jár le a motoros matricák próbaideje is, egyelőre nem tudni, hogy véglegesítik-e félárú jegyet, erről a napokban döntenek. Körülbelül egy hónap múlva derül ki, megszűnik-e januártól a matrica-ragasztgatás és az is, hogyan változnak a jövő évi díjak.

Keresés