2007. szeptember 28. péntek

szept. 28
12:58
Láng: "Kötve hiszem", hogy NATO-előírásokat kellene betartanunk (Infostart)
A kormányzati negyed projektjének kommunikációs vezetője szerint a tervezett épületkomplexummal nincsenek olyan problémák, mint amilyenekről a Magyar Nemzet beszámolt.
szept. 28
12:58
Rájuk omlott a föld (HírExtra)
Ráomlott a föld két munkásra péntek reggel egy budapesti építkezésen, a XVIII. kerületben. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy kilenc óra körül hívták ki a tűzoltókat a Halomi út végére, egy útmenti építkezésre.
szept. 28
13:09
Ejnye-bejnye a korházaknak! (HírExtra)
A magyar kórházak több mint fele nem felel meg az emlődaganat-műtétekre vonatkozó szakmai ajánlásoknak - derül ki az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) most elkészült felméréséből. A Sebészeti szakmai Kollégium szerint ugyanis csak azokban a kórházakban kellene ilyen műtéteket végezni, amelyekben évente legalább 70-100 ilyen operáció zajlik, mert ott megvan a kellő tapasztalat és gyakorlat.
szept. 28
13:50
Gyurcsány: "Nincs zöld, kék, vörös és narancssárga település" (Infostart)
A következő költségvetési év már nem a megszorítások, hanem a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál - jelentette ki a miniszterelnök önkormányzati vezetők előtt.
szept. 28
13:52
Éljen! Fűtés- és bérlettámogatás (HírExtra)
Az V. kerület nyugdíjasai fűtés-, míg a diákok bérlettámogatást kapnak - jelentette be Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere pénteken Budapesten.
szept. 28
13:56
A Fidesz javaslata (HírExtra)
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz, amelyben azt javasolják, hogy szüntessenek meg két, az uniós források elosztásában segédkező szervezetet, a Kistérségi Hálózatot és az NFT Házhoz megy nevűeket.
szept. 28
14:51
Újraindul az Esti Hírlap (HírExtra)
Pártoktól független, de nem semleges lesz a régi-új Esti Hírlap, amelyet még az idén szeretnének megjelentetni az újság tulajdonosai - jelentette be Füstös Zsolt, a napilap főszerkesztője pénteken Budapesten.
szept. 28
15:01
Szakdolgozók és a vizitdíj (HírExtra)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) júniusi felmérése szerint a járóbetegszakellátóknál az esetek 86 százalékában továbbra is személyzet végzi a vizitdíj beszedését. Az ezzel foglalkozó munkatársak 60 százaléka ápoló vagy egészségügyi szakdolgozó.
szept. 28
15:23
Belvárosi forgalmi változások: körforgalom az Astorián? (Infostart)
Lámpás körforgalmat alakítani ki az Astoriánál néhány éven belül Rogán Antal belvárosi polgármester. A villamos és autóforgalmat a közlekedési lámpák hangolnák össze, viszont az átalakított csomópontból minden irányba el lehetne kanyarodni.
szept. 28
15:29
Ösztöndíjak a Demján Sándor Alapítványtól (HírExtra)
Két újabb felsőoktatási intézménnyel - a gödöllői Szent István Egyetemmel és a Debreceni Orvostudományi Egyetemmel bővítette a Demján Sándor Alapítvány az eddig támogatott hét felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók körét - közölte az alapítvány pénteken az MTI-vel.
szept. 28
15:31
Gyurcsány: 2008 a szigorúság éve lesz (HírExtra)
A következő költségvetési év már nem a megszorítások, hanem a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál - közölte a miniszterelnök pénteken Budapesten önkormányzati vezetők előtt. A Fidesz szerint minderre semmi szükség nem lenne, ha a szocialisták nem lopnák el a közpénzeket.
szept. 28
15:33
Koszovó bonyolult kihívás (HírExtra)
Az Európai Unió előtt álló eddigi legbonyolultabb balkáni kihívás Koszovó jövőjének rendezése - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten, a nyugat-balkáni országok parlamenti elnökeinek tanácskozásán.
szept. 28
15:44
Társadalmi érdek a roma ügy (HírExtra)
A romaügy megoldása nemcsak a romák érdeke, hanem Magyarország, a magyar társadalom érdeke - jelentette ki Kállai Ernő kisebbségi ombudsman pénteken, a témában rendezett budapesti konferencián.
szept. 28
15:54
Benes-ügy: Budapest pozitív gesztust vár Pozsonytól (Infostart)
Pozsony pozitív gesztusára vár a magyar diplomácia a Benes-dekrétumok ügyében. Az egyik magas rangú külügyi tisztviselő szerint jogilag nehéz fogást találni a dokumentumok parlamenti megerősítésén, inkább politikailag kell nyomást gyakorolni Szlovákiára.
szept. 28
16:00
Gyurcsány szavát adta a nyugdíjasoknak (Infostart)
Szóbeli garanciákat adott a nyugdíjasoknak Gyurcsány Ferenc az idősek világnapján a Budapesti Kongresszusi központban. A minszterelnök kijelentette: a kormány célja az, hogy a nyugdíjak minden évben az inflációt meghaladó mértékben növekedjenek.
szept. 28
16:00
A kórházak fele nem megfelelő (HírExtra)
A kórházak több mint fele nem felel meg az emlőrák-műtétekre vonatkozó szakmai protokollnak - derült ki az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) most elkészült felméréséből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
szept. 28
16:14
Arat a protekció (HírExtra)
A felnőtt magyar lakosság véleménye szerint ma Magyarországon az életben való előrejutásban az a legfontosabb, hogy az illető ismer-e befolyásos embereket, illetve, hogy mennyire törekvő típus - derül ki a CEU (Közép-európai Egyetem) megbízásából végzett kutatás májusi eredményeiből, amelynek összefoglalóját a TÁRKI pénteken juttatta el az MTI-hez.
szept. 28
16:27
Felmentették a Volán vezetőit (HírExtra)
Felmentette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Békés megye Körös Volán három egykori vezető beosztású dolgozóját a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének vádja alól, az ítélet nem jogerős - közölte az MTI-vel a bíróság sajtószóvivője pénteken.
szept. 28
16:32
Tanulnak a szakértők (HírExtra)
Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők jogi továbbképzése kezdődött pénteken Szegeden. A kétnapos rendezvényen, amit a Szegedi Igazságügyi Szakértői Kamara szervezett, a háromszáz fős Békés és Csongrád megyei csoportból, most 92-en sajátítják el a tudnivalókat- tájékoztatta az MTI-t a szervező kamara elnöke Simon János.
szept. 28
16:37
Több lesz a védett terület Magyarországon (Infostart)
A környezetvédelmi tárca tervei szerint a jövőben a jelenlegi 850 ezer hektárról egymillió hektárra bővülnek a védett területek Magyarországon - jelentette ki a minisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Felsőtárkányban.
szept. 28
16:40
Negyedmilliárdot osztottak ki (HírExtra)
Idén második alkalommal támogatta 244 és fél millió forint odaítélésével a Paksi Atomerőmű Zrt. Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványa a hazai nukleáris létesítmények környezetében lévő települések, intézmények pályázatait.
szept. 28
16:43
Kormánybiztos felel az audiovizuális médiapolitikáért (Infostart)
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutattak be a kormányszóvivői tájékoztatón. Kondorosi Ferenc távozik az igazságügyi tárcától, helyette az Új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos lesz, míg Sarkady Ildikó az audiovizuális médiapolitikáért felel majd.
szept. 28
16:43
Magyarország pozitív gesztust vár (HírExtra)
A magyar kormány pozitív gesztust vár szlovák részről, amely azt igazolná, hogy a jelenlegi pozsonyi lépések és szóbeli megnyilvánulások nem jelentenek irányzatot - jelezte egy magas rangú magyar külügyi tisztségviselő pénteken Budapesten.
szept. 28
17:00
Európa újraépítkezik (HírExtra)
Az európai újraépítkezés jegyében zajlik az "Október a reformáció hónapja 2007" elnevezésű programsorozat, hasonlóan ahhoz, ahogy ötszáz éve is fontos szerepet játszott a protestantizmus ezen a téren - tájékoztatta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára az MTI-t.
szept. 28
17:14
Három új kormánybiztos és két államtitkár (HírExtra)
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutatott be a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő Budapesten.
szept. 28
17:18
Drágán ásnak a Fidesz szerint (HírExtra)
A kulturális tárca szervezete, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (K.Ö.SZ.) drágábban végzi az útépítésekhez kapcsolódó kötelező régészeti feltárásokat, mint a megyék múzeumi igazgatóságai - közölte sajtótájékoztatón Békés város és térségének fideszes országgyűlési képviselője pénteken, Békésen.
szept. 28
17:20
Gyurcsány is elutazik (HírExtra)
A norvég fővárosban tesz jövő szerdán egynapos hivatalos látogatást a magyar kormányfő - tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal pénteken az MTI-t. Gyurcsány Ferenc Oslóban tárgyal Jens Stoltenberg miniszterelnökkel és találkozik Thorbjorn Jaglanddal, a norvég parlament (Storting) elnökével is.
szept. 28
17:25
Draskovics "jogszabálydzsungelt" takarítana (HírExtra)
Újraszabályozná a közigazgatási eljárásokat az egyszerűbb ügyintézés érdekében az államreformért felelős tárca nélküli miniszter; Draskovics Tibor pénteken Budapesten önkormányzati vezetők előtt az elektronikus közigazgatásban rejlő lehetőségekre hívta fel a fel a figyelmet.
szept. 28
17:30
Petíció Göncz Kingának (HírExtra)
Aláírásgyűjtésbe kezdett az Amnesty International annak érdekében, hogy Magyarország külügyminisztériuma minden lehetséges diplomáciai eszközzel gyakoroljon nyomást a mianmari katonai kormányra az erőszak beszüntetéséért.
szept. 28
17:32
Gyurcsány nem nyúl a 13. havi nyugdíjhoz (HírExtra)
Nem engedünk hozzányúlni a 13. havi nyugdíjhoz - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az idősek világnapja alkalmából a Budapesti Kongresszusi Központban rendezett gálaműsoron pénteken.
szept. 28
17:38
Nőnek az állam működési és jóléti kiadásai (HírExtra)
A jövő évi költségvetési javaslat szerint mintegy 7%-kal növekednek az állami működési és 2,6%-kal a jóléti kiadások, ezzel szemben az ideinél 2 százalékkal kevesebb pénzt költenek a gazdasági funkciókra - derül ki a Pénzügyminisztérium honlapján közölt 2008-as büdzsé javaslatból.
szept. 28
18:03
Az AI a külügyet is felhasználja (HírExtra)
Aláírásgyűjtésbe kezdett az Amnesty International annak érdekében, hogy Magyarország külügyminisztériuma minden lehetséges diplomáciai eszközzel gyakoroljon nyomást a mianmari katonai kormányra az erőszak beszüntetéséért.
szept. 28
18:18
Szaporodik a kormány (HírExtra)
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutatott be a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő Budapesten. A kinevezések október 1-jétől lépnek hatályba.
szept. 28
18:24
Szili nyitva hagyná a kiskaput (HírExtra)
Az Európai Uniónak továbbra is nyitva kell tartania a kapuit a felkészült államok előtt - hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten, a nyugat-balkáni országok parlamenti elnökeinek tanácskozásán.
szept. 28
18:29
Lezsák nem ünnepel, csak emlékezik (HírExtra)
Az MDF megalakulását is eredményező lakiteleki találkozó huszadik évfordulóján emlékezünk, de nem ünnepelünk, mert az akkor elfogadott nyilatkozat ma is időszerű - mondta az MTI-nek adott interjújában Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, az MDF egyik alapítója.
szept. 28
18:40
Jövőre nappali kórházakba is mehetünk (HírExtra)
A nappali kórházak, ahová nap közben csak néhány órára, például a számára szükséges infúzió idejére fektetik csak be a beteget, akár már jövőre "beindulhatnak" - mondta Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke a háromnapos Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia megnyitását követő sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
szept. 28
18:52
Lódított a Magyar Nemzet? (HírExtra)
Budai Bernadett szerint képtelenség, amit a Magyar Nemzet állít, hogy a kormányzati negyed helyszíne nem megfelelő, ugyanis a NATO biztonsági előírásai nem engedik meg az államfők, vezető diplomaták által látogatott létesítmények vasúti létesítmények közvetlen közelébe építését. A kormányszóvivő erről a pénteki tájékoztatón beszélt Budapesten.
szept. 28
19:06
A Fidesz térképet szeretne a lenyúlásról (HírExtra)
A Fidesz szerint a feketegazdaság elleni küzdelemre életre hívott legújabb szervezetnek a felülről irányított pénzlenyúlási rendszert kellene feltérképeznie - közölte a párt szóvivője pénteken, Budapesten.
szept. 28
19:11
Marad a 13. havi nyugdíj - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nem változtat a kormány a 13. havi nyugdíj rendszerén - mondta a miniszterelnök az idősek világnapja alkalmából rendezett konferencián. Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy a kabinet döntése szerint januárig visszamenőleg 2,4 százalékkal emelik a nyugdíjakat és akkor folyósítják a 13. havi járandóságot is.
szept. 28
19:27
Apja fia az űrben (HírExtra)
A következő űrturista Richard Garriott, Owen Garriott amerikai űrhajós fia lesz, és 2008 októberében egy orosz Szojuz űrhajóval indul a Nemzetközi Űrállomásra - jelentette pénteken az orosz Interfax hírügynökség a Space Adventures amerikai cég honlapjára hivatkozva.
szept. 28
19:45
Átkeresztelték az Egészségügyi Minisztériumot (HírExtra)
"Népirtási minisztériumnak" kellene átnevezni az Egészségügyi Minisztériumot - mondta Jobbágyi Gábor, a Pacem in Utero Egyesület elnöke pénteken a tárca épülete előtt tartott tiltakozáson.
szept. 28
20:15
Tervezett változások a hegyközségeken (Infostart)
Ötvenről 500 hektárra emelné az önálló hegyközségek szőlőterületét az a törvénymódosító javaslat, amely pénteken került a parlament elé. A változtatás szerint a kötelező hegyközségi tagság feltétele 500 helyett 1.000 négyzetméternyi szőlőterület lenne.
szept. 28
20:22
Szociáldemokrácia a 21. század elején (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke is felszólal a Szociáldemokrácia a 21. század elején című konferencián, amelyet ma tartanak Budapesten. A miniszterelnök és a dán szocialista politikus mellett előadást tart Piero Fassino, az Olasz Szociáldemokrata Párt főtitkára is. A rendezvény az Európai pártcsaládok és ideológiák a XXI. század…
szept. 28
20:24
Kondorosi megy, Juhász Gábor jön? (Alternatív Energia)
Távozik posztjáról Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti államtitkár, utóda Juhász Gábor szocialista parlamenti képviselő lesz - írta pénteki számában Népszabadság. A lap információja szerint Kondorosi más kormányzati megbízatást kap: a gazdaság kifehérítését, a korrupció visszaszorítását célzó program koordinációjáért felelős kormánybiztos lesz.
szept. 28
20:26
Eörsi Mátyás bolgár kitüntetése (Alternatív Energia)
Díszoklevelet és parlamenti díszplakettet adományozott Eörsi Mátyásnak (SZDSZ), az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága elnökének Georgi Pirinszki, a Bolgár Nemzetgyűlés elnöke. Az elismerés átadásakor mondott beszédében a bolgár Nemzetgyűlés elnöke méltatta Eörsi Mátyásnak a Bulgária európai uniós csatlakozásához nyújtott hathatós segítségét, valamint a Líbiában fogva tartott bolgár ápolók…
szept. 28
20:28
Gyurcsány: a magántőke korlátozott bevonása kiívánatos (Alternatív Energia)
A kulturális, tudományos és egészségügyi javak, az ezekhez kapcsolódó intézmények nem állhatnak kizárólag a magántőke befolyása alatt. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt pénteken Budapesten, a Szociáldemokrácia a XXI. század elején című konferencián.
szept. 28
20:30
Eljárás Hír Tv-s újságírók ellen (Alternatív Energia)
A Hír Tv újságírói ellen etikai eljárást kezdeményez a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) azzal kapcsolatban, hogy a televízió mindenféle hozzájárulás nélkül, felvételt készített az intézet egy betegéről - közölte Nagy Zoltán, az OPNI főigazgató főorvosa. Kabai Károly nyírbogáti vállalkozót, akinek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei…
szept. 28
20:32
Zárolta az ügyészség Zuschlag vagyonát (Alternatív Energia)
Zárolta az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János vagyonát.
szept. 28
20:34
Bajnai: akik lopnak, "húzzanak el az uniós pénzektől" (Alternatív Energia)
Személyes ellenségének tekinti az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják, vagy azokkal mutyiznak. Bajnai Gordon pénteken egy budapesti szakmai konferencián felháborodásának adott hangot a minap nyilvánosságra került csalással kapcsolatban.
szept. 28
20:36
Felejelentették Weiszenbergert (Alternatív Energia)
Feljelentést tett Weiszenberger László ellen az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) a Fővárosi Főügyészségen péntek délelőtt - közölte Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter sajtótitkára. Endrényi Balázs elmondta: a feljelentés részleteit később ismertetik.

Keresés