2007. augusztus 31. péntek

aug. 31
5:19
A kormányra hárítják a felelősséget az egyházak a gárda miatt (Alternatív Energia)
Csak az evangélikus egyház határolódott el a Magyar Gárdától a kormány szerdai felhívása nyomán. Az evangélikus vezetők azonban, Bölcskei Gusztáv református püspökhöz hasonlóan, a kormányt is felelősnek tartják a kialakult helyzetért. Az ugyancsak elhatárolódásra felszólított államfő nem élt az újabb megszólalási lehetőséggel, pedig Halmai Gábor nyílt levélben kérte erre Sólyom Lászlót. Megszólalt…
aug. 31
5:21
Több mint százmilliárd forint jut az iskolák felújítására (Alternatív Energia)
Magyarországon még soha nem volt olyan átfogó iskolafelújítási program, mint amilyenre most készül a kormányzat. A meglévő intézmények 85 százaléka részben vagy egészben felújítandó. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007 és 2013 között az iskolák rekonstrukciójára 124 milliárd forint áll rendelkezésre. Az iskoláknak pályázniuk kell, idén a hét régióra 54 milliárd forint értékben hirdetnek…
aug. 31
5:23
Baráti gesztusként fenyeget cégeket a KDNP (Alternatív Energia)
Meglehetősen fenyegető stílusban adta tudtára nemtetszését a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke azon biztosítótársaságoknak, amelyek részt kívánnak venni az ellenzéki párt által ellenzett több-biztosítós egészségügyi modell kialakításában. A KDNP ezzel meg akarja óvni őket attól, hogy "a társadalombiztosítás szétverésében részt vegyenek".
aug. 31
5:31
BKV-sztrájk: valamilyen szintű szolgáltatás biztosan lesz (Alternatív Energia)
Gyengíti vagy erősíti a BKV vezérigazgatóját a közgyűlés határozata a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokon? Ezen vitatkoztak a képviselők a fővárosi közgyűlésben, majd végül elfogadtak egy - nem kötelező érvényű - javaslatot arról: mekkora a szeptember 4-re tervezett sztrájk idején a még elégségesnek nevezett szolgáltatás. A javaslat szerint ez legyen 80-90 százalékos, egyenlő mértékben…
aug. 31
5:59
Nőtt Magyarországon a fasizálódás veszélye? (Alternatív Energia)
Erről szavazhat a Népszava címoldalán. (Katt jobbra!)
aug. 31
6:28
Körösényi: "A baloldal rutinszerűen használta ki a helyzetet" (Infostart)
Az ELTE tanára szerint Magyarországon nem nyert tartósan teret a radikalizmus, a szélsőséges nézetek ugyanis nem mutatkoznak meg sem a választási eredményekben, sem a közvélemény-kutatásokban, sem az utcai rendezvényeken.
aug. 31
6:33
Nyíregyházáig ér az M3-as - ma átadják az új szakaszt (Alternatív Energia)
Ma délután átadják az M3-as autópálya új szakaszát Görbeháza és Nyíregyháza között. A közel 40 kilométer hosszú sztrádarész 79,9 milliárd forintért épült a Betonút Zrt. kivitelezésében. Az M3-as autópálya első szakasza 1983-ban készült el Budapest és Gyöngyös között, majd 1998-ban Füzesabonyig, 2002-ben Polgárig, 2004-ben pedig Görbeházáig épült meg a sztráda. A ma avatásra kerülő új résszel…
aug. 31
6:39
Navracsics: "Gyurcsány végig fasisztázni fog minket" (Infostart)
Miután Gyurcsány Ferenc kormányfő belebukott tavasszal abba, hogy antiszemitizmussal gyanúsította a Fideszt, most fasisztázni fog - így fogalmazott a legnagyobb ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy mire számít a párt ősszel a parlamentben.
aug. 31
6:50
A Norvég Alapnál pályáznak az M5 zajvédő falának megépítéséhez (HírExtra)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén úgy döntött, a főváros a Norvég Alapnál pályázik az M5 autópálya bevezető szakasza melletti lakóterületek zaj elleni védelmének érdekében.
aug. 31
7:06
Szetey államtitkár volt cége szervezte az állami fesztivált (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint nettó százmillió forintért az Extreme Rendezvényügynökség Kft. szervezhette azt az augusztus 19-i fesztivált, amelyet az Új Magyarország fejlesztési terv pályázatainak népszerűsítésére hirdettek meg.
aug. 31
7:06
Steiner jól megmondta (HírExtra)
Az Index hírportálon megjelent „Steiner coming outolt Orosz József nevében” című híranyagra reagálva az alábbiakban egyértelművé kívánom tenni a Fővárosi Közgyűlés 2007. augusztus 30-i ülésén elhangzottakat:
aug. 31
7:39
Tiltakoznak az újabb gyógyszerártárgyalás ellen (HírExtra)
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGY) és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) tiltakozik az ellen, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jogsértő határozatokat kiadva, egy hónapon belül újabb ártárgyalást kezdeményezett - tájékoztatta az IGY és a MAGYOSZ csütörtökön az MTI-t. Az OEP visszautasítja a MAGYOSZ és az IGY állítását.
aug. 31
8:01
Szetey Gábor nem tesz jogi lépéseket a fotómontázs miatt (Alternatív Energia)
Nem fontolgat jogi lépéseket Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a napokban a Lánchíd Rádió honlapján megjelent fotómontázs miatt, amelyen egy koncentrációs tábor előtt ábrázolták a másságát nyíltan felvállaló politikust. Az államtitkár a tv2 reggeli műsorában azt mondta, sokkoló volt számára a kép látványa, de nem akar ezzel az üggyel tovább foglalkozni, a munkájára akar…
aug. 31
8:06
Nem foglalkoznak a rasszista kijelentést tett fideszessel! (HírExtra)
Az önkormányzati testület nem kíván foglalkozni az egyik fideszes képviselőjük állítólagos rasszista, antiszemita megnyilvánulásaival - közölte Leányfalu független polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
aug. 31
8:08
Matejka Zsuzsanna megszüntette patikatulajdonosi részesedését (HírExtra)
Megszüntette teljes tulajdoni részesedését a MOM bevásárlóközpontban működő patikában Matejka Zsuzsanna, az Egészségügyi Minisztérium kabinetfőnöke - ezt ő maga tudatta csütörtökön az MTI-vel.
aug. 31
8:12
Újabb fővédvonal (HírExtra)
Átadták csütörtökön a Tiszaroff és Tiszabő közötti árvízvédelmi fővédvonalat. Több mint 10 kilométer hosszú, 1 milliárd 158 millió forintból építették meg. Az új szakasz a most épülő tiszaroffi, illetve cigánd-tiszakarádi tározókkal együtt 20-25 centiméterrel csökkentheti a Tiszán levonuló árvizet, ami elég lenne ahhoz, hogy megvédje az itt élőket az 1998-ashoz és a 2001-eshez hasonló áradásoktól.
aug. 31
8:12
Jövőre még nem lesz ingatlanadó, a luxusadó értékhatárról még vitatkoznak (Alternatív Energia)
Nem lesz jövőre ingatlanadó - így döntöttek az MSZP vezető testületei. Ezt Kékesi Tibor, a szocialista frakció költségvetési munkacsoportjának tagja nyilatkozta a Világgazdaságnak. Hozzátette: a luxusadó értékhatárának lejjebb viteléről még folynak a koalíciós egyeztetése. A lap úgy tudja, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete csütörtök késő esti ülésén áttekintette a koalíciós szerződés…
aug. 31
8:23
Újabb 300 millió állami bulira (HírExtra)
Újabb 300 millió forintot költ a kormány állami ünnepségekre. Ennyit szánnak idén az október 23-ai rendezvényekre és a schengeni határnyitás megünneplésére, az átcsoportosításról néhány napja döntöttek. Így összesen több mint egymilliárd forintot fordítanak 2007-ben a központi ünnepségekre - számolt be csütörtök este az RTL Klub Híradója.
aug. 31
8:38
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF határolódott el a Magyar Gárdától, a FIDESZ nem (HírExtra)
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival csütörtökön késő este fogadta el a Magyar Gárdától elhatárolódó nyilatkozatot a Fővárosi Közgyűlés. A kereszténydemokrata frakció nem szavazott, mert azt szerették volna, ha a jövő héten, a Fidesz-képviselőcsoport jelenlétében döntenek a nyilatkozat elfogadásáról. A Fidesz fővárosi képviselői már délután elhagyták a közgyűlés épületét, mert…
aug. 31
8:49
Orosz József közleménye (HírExtra)
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Steiner Pál budapesti szocialista frakcióvezető olyan szavakat és szándékot idézett velem kapcsolatban, amelyre nem hatalmaztam fel és a valóságnak sem felelnek meg. Rádiós műsoromban is annak a meggyőződésemnek adtam hangot, hogy a kormány példaértékűen cselekedett, amikor a nyilvánosság előtt egységesen állt ki Szetey Gábor államtitkár mellett és az otrombaság…
aug. 31
8:51
UEFA Kupa eredmények (HírExtra)
A bolgár CSZKA Szófia hazai környezetben szoros mérkőzésen 2-1-re nyert a ciprusi Omonia Nicosia ellen, így az idegenbeli döntetlennek is köszönhetően kiharcolta a továbbjutást a labdarúgó UEFA Kupában.
aug. 31
8:52
Diplomával még mindig sokkal könnyebb elhelyezkedni (Infostart)
Míg júniusban kétezer, júliusban már dupla ennyi frissdiplomás keresett állást - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adataiból. Legtöbben pedagógusi, mérnöki és közgazdász munkát keresnek.
aug. 31
9:01
Szirénapróba Paks 30 km-es körzetében (Alternatív Energia)
Hangos üzempróbát tartanak hétfőn a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetébe telepített lakossági tájékoztató és riasztórendszeren - tudatta a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A szokásos havi, csökkentett üzemű ellenőrzéssel szemben félévenként teljes körű, úgynevezett hangos üzempróbára is sor kerül, ilyenkor a kétperces folyamatos katasztrófariadó jelét is hallhatják a…
aug. 31
9:17
Emlőrák szimpóziumot rendeznek Szegeden (Alternatív Energia)
Immár második alkalommal szerveznek kizárólag az emlőrák kutatásával, illetve az emlőrákos betegek ellátásával foglalkozó konferenciát Szegeden, a pénteken kezdődő háromnapos rendezvényen több mint 250 orvos és kutató vesz részt - közölte Kahán Zsuzsanna, a tanácskozás szervező bizottságának elnöke. Magyarországon évente hétezer új emlőrákos esetet vesznek észre, s csaknem kétezren vesztik…
aug. 31
9:41
Tanulni - de hol és kitől? (HírExtra)
Lassan vége a nyárnak, jön az ősz, indul az iskola. A szokásos kérdésre, hogy várják-e az iskolakezdést, a legtöbb gyerek megrázza a fejét. Azonban, ha a gyerekek mellett a szülőket is megkérdeznénk, idén valószínűleg ők is nemet mondanának. Tanárelbocsátások, iskolabezárások, osztályösszevonások, drága tankönyvek és a többiek. A szülők szorongva készülnek az őszre, mikor csemetéjüket kézen fogva…
aug. 31
9:47
Gergényi bontotta fel a kifogásolt szerződést (HírExtra)
A fővárosi rendőrségi objektumok civil őrző-védő cégek által ellátott védelméről szóló megállapodást május 29-i hatállyal, közös megegyezés alapján bontották fel; az ügyben még Gergényi Péter járt el - tudta meg Tafferner Évától, a BRFK Kommunikációs Osztály osztályvezetőjétől a Népszava.
aug. 31
9:57
Eltűnhetnek az elefántok a cirkuszokból (Infostart)
Ezután a cirkuszi állatok is védettséget élveznek a kormány rendelete értelmében. Az új szabályozásra azért volt szükség, mert konkrétan erre egyik állatvédelemről szóló szabály sem tért ki, így az ellenőrzésre, az esetleges mulasztások szankcionálására sem volt lehetőség.
aug. 31
10:47
Dugóhúzót a sztrádákra ! - tucatnyi autó ütközött az M5-ösön és az M1-esen (Alternatív Energia)
Több karambol miatt hatalmas torlódás alakult ki az M5-ös és az M1-es autópályán - közölte Lukács Anita, az ORFK Rendészeti Biztonsági Szolgálatána helyettes szóvivője pénteken. Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 18-as és a 25-ös kilométerszelvény között több személygépkocsi karambolja lassítja a forgalmat. A 23-as kilométerkőnél négy autó ütközött össze, a balesetnek egy sérültje…
aug. 31
11:03
KDNP: meg kell szüntetni a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagságot (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint meg kellene szüntetni a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagságot, mert emiatt egyre több járulékkieséssel kell számolnia a nyugdíjkasszának. A párt szakpolitikusa pénteken azt mondta: javaslatuk elfogadása esetén jövőre nem lenne szükség a "brutális nyugdíjelvonásra".A magánnyugdíj-pénztárba kötelezően átlépők miatti járulékkiesés évről-évre nő - mondta…
aug. 31
11:15
M1, M5: karambolok és torlódások (HírExtra)
Több karambol miatt hatalmas torlódás alakult ki az M5-ös és az M1-es autópályán - közölte Lukács Anita, az ORFK Rendészeti Biztonsági Szolgálatána helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.
aug. 31
11:19
Az államfő felszólal a parlament első ülésnapján (Alternatív Energia)
Az államfő felszólal az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján, szeptember 10-én. Sólyom László erről levélben tájékoztatta Szili Katalin házelnököt, a dokumentumot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal internetes honlapján. Az államfő felszólalásnak témája a demokratikus államszervezet értékeinek megerősítése lesz, amelyre napirenden kívül kerül majd sor.
aug. 31
11:29
Drágul a menza (HírExtra)
Várhatóan mintegy tíz százalékkal emelkednek az iskolai és óvodai menzák árai a közeljövőben - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
aug. 31
11:35
Dávid Ibolya: a parlamenti pártok közös fellépésére van szükség a Magyar Gárda ügyében (Alternatív Energia)
Egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország polgárainak békés többsége nemet mond a gárdákra, és a rossz emlékű szimbolikát másoló csoportokra - hangoztatta Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken Budapesten, a Magyar Gárda ügyében általa összehívott ötpárti, nemzetközi sajtótájékoztatón. "Magyarország és a demokratikus világ számára egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország polgárainak békés…
aug. 31
11:41
Rendőrségi feljelentés a csepeli galvániszap ügyében (Alternatív Energia)
Környezetszennyezés miatt, ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett pénteken a rendőrségen magánemberként Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője és Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakértője a Csepel Művek területén illegálisan lerakott mintegy 1.200 tonna környezetszennyező galvániszap miatt.
aug. 31
11:43
150 millió eurós hitel a Diákhitel Központnak (Alternatív Energia)
A Diákhitel Központ Zrt. 150 millió eurós hitelről kötött keretszerződést az Európai Beruházási Bankkal (EIB) forrásai összetételének optimalizálására - mondta Csillag Tamás, a Diákhitel Központ vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A hitel futamideje 15 év, öt év tőketörlesztésre vonatkozó türelmi idővel, rugalmas lehívási ütemezéssel, a kamatozás és a devizanem megválasztásának…
aug. 31
11:45
Kötelező a két óra pihenő az állatoknak (HírExtra)
A kormány szabályozta a cirkuszi állattartás feltételeit és szabályait. Azért volt szükség a kormányrendelet megalkotására, mert bármilyen meglepő, de hiába született számos, az állatok védelméről rendelkező szabály, egyik sem tér ki konkrétan a cirkuszi állatokra, így a menazsériák ellenőrzésére, és az esetleges mulasztások szankcionálására sem volt lehetőség.
aug. 31
11:46
Mikola és Turi-Kovács falurombolásról beszél (Alternatív Energia)
A falurombolás és az egészségügyi reform negatív hatásaként igen nagy baj van a falvakban az egészségügyi ellátással - jelentette ki Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. folytatódó falurombolás és az egészségügyi reform negatív hatásai elérték a vidék Magyarországát - mondta Mikola István. Hozzátette: nem kedvez a vidéki háziorvosi ellátásnak,…
aug. 31
11:57
Az államfőt cselekvésre inti volt kollégája a Magyar Gárda ügyében (Alternatív Energia)
Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár nyílt levelet írt a köztársasági elnöknek, amelyben arra kéri Sólyom Lászlót, szólítsa fel a hatáskörrel rendelkező szerveket, az ügyészséget, a törvényhozást és a kormányt, hogy a Magyar Gárda ügyében tapasztaltak fényében tegyék meg a szükséges lépéseket a demokratikus működés helyreállítása érdekében. Az írást az Élet és Irodalom című hetilap pénteki…
aug. 31
12:02
Újabb agyhártyagyulladásos beteg Vasban (Alternatív Energia)
Vas megyében az eddigi három mellett egy újabb beteg jelentkezett pénteken, Zalában változatlanul 19 fertőzöttet látnak el vírusos agyhártyagyulladás miatt. Egy újabb beteg telefonon jelentkezett agyhártyagyulladás gyanújával, de még nem érkezett meg a kórházba - közölte pénteken a szombathelyi Markusovszky kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa.
aug. 31
12:04
Jogerősen elítéltek két férfit a tavaly őszi zavargások miatt (Alternatív Energia)
Jogerősen bűnösnek mondott ki a Fővárosi Bíróság két férfit pénteken a tavaly őszi zavargásokkal összefüggésben; a két külön eljárásban tárgyalt ügyekben csoportosan, társtettesként és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt mondták ki az ítéleteket, amelyekben enyhítették a korábbi elsőfokú döntéseket. Az egyik eljárásban 2 év 2 hónapnyi börtönbüntetésről 1 év 6 hónapra…
aug. 31
12:11
Feljelentést tett két fideszes képviselő a csepeli galvániszap miatt (Infostart)
Környezetszennyezés miatt, ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett magánemberként két fideszes politikus a Csepel Művek területén illegálisan lerakott mintegy 1.200 tonna galvániszap miatt.
aug. 31
12:14
Gyurcsány: le kell győzni a fasizmust (Alternatív Energia)
A kormány a Polgári Törvénykönyv módosítását kezdeményezi a vallási, nemzeti és etnikai kisebbséghez való tartozó, illetve a szexuális orientáció miatt kisebbségben lévő személyek védelmében - mondta Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Gárdáról tartott ötpárti nemzetközi sajtóértekezleten.
aug. 31
12:16
SZDSZ, KDNP: nincs fasiszta veszély (Alternatív Energia)
Magyarországon nincs fasizmus és fasiszta veszély - mondta Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője és Harrach Péter, a KDNP alelnöke pénteken Budapesten, a Magyar Gárdáról tartott ötpárti nemzetközi sajtóértekezleten. A liberális politikus hangsúlyozta: az Országgyűlésben - a térség többi parlamentjével ellentétben - nincs olyan párt, amely radikálisnak lenne minősíthető. Harrach Péter kiemelte: a…
aug. 31
12:22
Törvényt módosítana a kormány a kisebbségek védelme érdekében (Infostart)
Törvénymódosítást kezdeményez a kormány a kisebbségekhez tartozó, illetve a szexuális orientáció miatt kisebbségben lévő személyek védelmében - jelentette be a miniszterelnök a Magyar Gárda kapcsán összehívott nemzetközi sajtótájékoztatón. Ugyanitt az SZDSZ frakcióvezetője és a KDNP alelnöke azt mondta: Magyarországon nincs fasizmus és fasiszta veszély.
aug. 31
12:24
Fidesz: Gyurcsány kelt hisztériát (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor szerint kétségtelen, hogy a Magyar Gárda rossz Magyarországnak, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor hisztériakeltéssel vádolta Gyurcsány Ferencet az ügyben összehívott ötpárti nemzetközi sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. A fideszes politikus hangsúlyozta: tény, hogy vannak gondok az országban, és a Magyar Gárda rossz az országnak, és a Fidesznek, ezért nem tartják jó és…
aug. 31
12:30
A Védegylet örül a sztrájknak és még többet szeretne (Alternatív Energia)
A Védegylet sajtóosztálya ma közleményben köszöntötte a BKV keddre tervezett sztárjkját, az alábbiek szerint:
aug. 31
12:35
Ölt a szén-monoxid Nyíregyházán (Alternatív Energia)
Holtan találtak egy 43 éves férfit nyíregyházi lakásának fürdőszobájában, aki az elsődleges adatok szerint szén-monoxid-mérgezéstől vesztette életét - közölte a rendőrség pénteken. A férfit csütörtökön találták meg fürdőszobájának kádjában, a riasztott mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak eredménnyel - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.…
aug. 31
12:40
Visszajáróként egy vevőhöz került a hamis tízezres egy kazincbarcikai áruházban (Alternatív Energia)
Hamis tízezer forintos bankóval próbált meg fizetni két férfi Borsodban, lebuktak - tudatta a rendőrség pénteken. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vadnán egy élelmiszerüzletben, azt követően pedig egy sörözőben fizetett tízezer forintossal két férfi, egyik helyen sem fogadták el a gyanúsnak látszó bankót, hanem értesítették a rendőröket. A két férfi ezután egy kazincbarcikai áruházban próbálkozott,…
aug. 31
12:46
Fidesz: kizárták az elvadultan fórumozó képviselőnőt (Alternatív Energia)
Kizárták a Fideszből a párt leányfalui önkormányzati képviselőjét, Cs. Kovács Gabriellát, aki egy internetes portál szerint különféle honlapokon antiszemita kijelentéseket fogalmazott meg. A kizárásról Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója tájékoztatta pénteken az MTI-t.
aug. 31
12:48
Halálra gázoltak egy gyalogost Szabolcsban (Alternatív Energia)
Személyautó gázolt halálra egy gyalogost a Nagykálló és Nyíregyháza közötti közúton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese pénteken A 32 éves gyalogos az úttest jobb oldalán haladt, amikor az autó elütötte, s a helyszínen életét vesztette - mondta Fülöp Gergely, hozzátéve, hogy a rendőrség szakértőket vont be a csütörtök esti baleset körülményeinek tisztázásába és…

Keresés