Két újabb vezető egyházi személy állambiztonsági múltjára derült fény a közelmúltban történészek tanulmányai nyomán. A Keresztes Szilárd és Konkoly István katolikus püspök esetéből jól látható, hogy a főpapok kitüntetett célpontjai voltak a szolgálatoknak, de múltjuk sok eltérést mutat. Konkoly - aki tavalyig a szombathelyi egyházmegye élén állt - mindent megtett azért, hogy helyzetéből…
A BKV vezetése jogosnak, míg a szakszervezetek felháborítónak és törvénytelennek tartják, hogy a cégvezetés fizetett hirdetésekben keres buszvezetőket a szeptember 4-ére meghirdetett sztrájk idejére. Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettes közölte: eddig mintegy százan jelentkeztek a hirdetésre. Szerinte nem törvénytelen a külső munkavállalók bevonása, mivel a szakszervezetek egyáltalán nem…
A demokratikus, az antifasiszta, a nemzetközi és a magyarországi zsidó, valamint roma szervezeteknek a Magyar Gárda megalakulása elleni tiltakozásáról tudósított tegnap a Haarec című izraeli lap, valamint több európai lap és más tömegtájékoztatási eszköz.
Ezek a zászlók jelentsenek félelmet azoknak, akik kisujjukat is megmozdítják a magyarság ellen - mondta a Magyar Gárda zászlójának felszentelésekor Csuka Tamás tábori püspök. A Sándor-palota szomszédságában megtartott avatáson többezren gyűltek össze, a szélsőjobboldali körökből ismert felszólalók mellett beszédet mondott Wittner Mária, a Fidesz frakciójának tagja is. A gárdisták feladatai -…
Fegyelmi eljárás indult Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen, mert egy vizsgálat hiányosságot állapított meg néhány korábban megkötött BRFK-szerződés kapcsán. Mindezt Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes jelentette be a hétvégén. A tábornok azt nem árulta el, hogy milyen szerződés(ek)ről van szó, de annyi bizonyos, hogy a belső vizsgálat mellett névtelen bejelentések…
Több mint két hete folytat vizsgálatot a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy nemrég óta kapható gyógyhatású készítmény ügyében. Az őssejtek termelését fokozó kapszulák már forgalomban vannak, a nyomozással azt szeretnék kideríteni, hogy a szerhez kapcsolódó kutatás során végeztek-e engedély nélküli, vagy attól eltérő emberkísérleteket.
Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy szakítson meg minden politikai kapcsolatot a Jobbik Magyarországért Mozgalommal, a Magyar Gárda alapítóival - jelentette be Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap Budapesten.
Kóka János, az SZDSZ elnöke vasárnap ismét felszólította a Fideszt, hogy mondja fel a helyi koalíciókat a Jobbikkal és a MIÉP-pel, zárja ki a szélsőjobboldali szerveződésekkel, így a Magyar Gárdával kapcsolatot tartó tagjait. A liberális politikus szerint a hatalom és a pillanatnyi népszerűség érdekében érdekében, a Fidesz ha kell a fasisztákat is eltűri maga mellett.
Hatvan évvel ezelőtt, 1947. augusztus végén rendezték a később kékcédulásként elhíresült választást Magyarországon. Az újonnan előkerült levéltári dokumentumok alapján a hódmezővásárhelyi Emlékpontban rendeznek erről konferenciát kedden.
Még a fele sem teljesült határidőre, illetve hosszasan késnek a kormány februárban elfogadott ez évi munkatervében rögzített célkitűzések - derül ki abból az összeállításból, amelyet a kormányszóvivői iroda készített a Világgazdaságnak.
Nem szabad félnünk és megijednünk, ugyanakkor közös feladatunk a társadalom védekező képességének erősítése - mondta a Magyar Gárdával kapcsolatban Szili Katalin házelnök az MTI-nek vasárnap.
A görögországi erdőtüzek miatt a Külügyminisztérium javasolja a Görögországba utazóknak, hogy úti céljuktól függően indulás előtt tájékozódjanak az utazási irodánál, vagy szállásadójuknál a helyzetről.
Ma délelőtti ülésén ismételten napirendjére tűzi a Szegedi Tudományegyetem 48 tagú szenátusa az önkormányzattal a városi kórház és a rendelőintézet működtetéséről kötendő szerződés tervezetét; az előterjesztés korábban nem kapott többséget, majd a testület elhalasztotta a döntést.
A társasági különadó alkotmányosságát támadó indítványt is napirendre veszi az Alkotmánybíróság mai, illetve holnapi ülésén, a testület a nyári ítélkezés utáni első két ülésén tizenhárom előterjesztést tárgyal - tájékoztatta a testület az MTI-t.
Komoly zavar mutatkozik az orvosok gyógyszerfelírását ésszerűsítő szabályozás körül. Akad olyan orvos, aki 500 százalékkal lépte túl a "büntetlenségi" határt - írta hétfői számában a Népszabadság.
Az év első hat hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában; a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 55 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Évek óta nem kapnak állami kiegészítést az egyházi kórházak annak ellenére, hogy közfeladatot látnak el. Az egyházi gyógyító intézmények élen járnak az ágyszámcsökkentésben, az ellátórendszer átalakítása miatt kétezer orvos állása is veszélybe került az országban, de a mobilitási program nem vonatkozik az egyházi fenntartású kórházak doktoraira.
Csaknem 37 millió dollárból, azaz több mint 7 milliárd forintnak megfelelő összegből elkészült a várva várt híd Agfanisztán és Tadzsikisztán között. A 680 méter hosszú építmény a Pandzs folyót íveli át.
Tömören így foglalható össze az a helyzet, amely az idei tanévkezdetet sok helyütt jellemzi. Honi és külföldi megoldások példája bizonyítja, hogy összefogással, s ötletességgel mindenütt megszervezhető az alapfokú oktatás, habár néhol a pedagógusról alkotott eddigi képünket módosítani kell hozzá.
Az év első hat hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában; a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 55 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A magyar lakosság harminc százaléka határozottan ellenezné, hogy Magyarországra rakétavédelmi rendszert telepítsenek; hasonló adatokat mértek Szlovákiában és Lengyelországban is - derül ki a TÁRKI és Central European Opinion Research Group (CEORG) júliusban végzett kutatásából, amelynek eredményeit hétfőn juttatták el az MTI-nek.
Hibás volt az elmúlt 10-12 évben az a politika, amikor államracionalizálás jegyében az ellenőrző hatóságokat egymás után építették le - mondta Gyurcsány Ferenc hétfőn a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkaértekezletén. A kormányfő hozzátette: a jövőben szinte valamennyi ellenőrző hatóság létszámát növelik.
A rátermettség és a nyelvtudás alapján kiválasztott 18 fővárosi tűzoltó és egy mentőorvos a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság (FTP)Dologház utcai épületétől indult el két járműfecskendővel és két, tartalék felszereléseket, gyógyszereket és élelmiszert szállító autóval Görögországba.
A nyári, politikai uborkaszezonnak mondott időszak után egyesek forró őszre számítanak, természetesen nem meteorológiai értelemben. Úgy fest, nem is alaptalanul. Szeptemberben a tévészékház tavalyi ostromára készül megemlékezni egy csoport, októberi állami ünnepünk aktuális konfliktusforrás, kezdődnek a népszavazási aláírásgyűjtések, és mindezeket (is) felügyelendő, szombaton megalakult a Magyar…
Még nincs vége a dioxin-ügynek, hiszen ismét több száz ilyen anyaggal szennyezett termék keringhet a boltokban - jelentette ki Koszorús László, a Fidesz fogyasztóvédelemmel foglakozó szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem a Magyar Honvédségé az a teherautó, amely vasárnap este gyulladt ki Budapesten, a Budai Alsórakparton. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának a tájékoztatása szerint vasárnap óta egyértelművé vált, hogy egy civil járműről van szó.
Reggel 9 óra óta egyeztetnek a BKV-nál a szeptember 4-re tervezett sztrájk kapcsán az elégséges szolgáltatás mértékéről. A közlekedési vállalat vezetése és a szakszervezetek képviselői, délután egytől a bérekről próbálnak megállapodni. Az érdekképviselet tartja magát ahhoz, hogy szeptember 4-én egyetlen járat sem induljon, a BKV pedig azon van, hogy az utasokat minél kevesebb kellemetlenség érje a…
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) "Vakációs program" elnevezésű pályázatán 35 szakiskola és 7 civil szervezet diákjai részesültek összesen 71 millió forint összegű üdülési csekkben - közölte az MNÜA hétfőn.
Az ellenőrzési rendszer erősítésével és a szankciók szigorításával növelné a fogyasztóvédelem hatékonyságát a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkaértekezleten hangsúlyozta: hiba volt, hogy az elmúlt tíz évben leépítették a hatóságokat.
Életének 78. évében elhunyt Gyurkó László Kossuth- és József Attila-díjas író; az alkotót augusztus 25-én, szombaton érte a halál - tudatta a család nevében unokaöccse, Koltay Gábor filmrendező.
Még nincs vége a dioxin-ügynek, hiszen ismét több száz ilyen anyaggal szennyezett termék keringhet a boltokban - jelentette ki Koszorús László, a Fidesz fogyasztóvédelemmel foglakozó szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az egyházi kórházakat az államinál is rosszabbul érintette az egészségügy áprilisi átalakítása. Ezek az intézmények ugyanis a fejlesztésre vagy az amortizáció kompenzálására nem kapnak állami támogatást. Forráshoz egyedül az ellátott betegek után járó egészségbiztosítási támogatásból jutnak, de mivel az országos átlagot jelentősen meghaladva kellett csökkenteniük aktív ágyaikat, bevételeik…
A Magyar Gárda megalakulásáról hétfőn rendre beszámoltak a szlovákiai lapok, s bíráló szavakkal beszélt a Magyar Gárdáról a szlovák külügyminiszter is.
Aggályos a fővárosi tömegközlekedési sztrájk idejére tervezett BKV-s buszsofőrtoborzás - vélekedtek hétfőn az MTI-nek munkaügyi szakjogászok. A BKV szerint azonban az alkalmi sofőrök munkába állítása mindenben megfelel a törvényeknek.
Két hónappal meghosszabbították a tavalyi olaszliszkai emberölés nyolc gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A rendőrség szerint a nyomozás a befejezéséhez közeledik.
A rendőrség akadályozta meg egy olaszliszkai vita elmérgesedését, miután két helybéli férfi nézeteltérésüket követően megfogadta, hogy értesítik egymás hozzátartozóit, akik megtorolják sérelmeiket.
Csongrád megyében az első vizsgálati eredmények szerint baktérium okozta a kiskundorozsmai ételmérgezést. A betegek közül még négy embert - egy csecsemőt és három felnőttet - ápolnak kórházban.
Menetlevél bevezetését tervezi a rendőrség a személyautóknál is, a testület szerint ugyanis csak így lehet fellépni a gyorshajtók ellen. Egyre többször fordul elő, hogy szabálysértés esetén a jármű vezetője arra hivatkozik, hogy nem kíván hozzátartozójára terhelő vallomást tenni, az egyenruhások pedig így nem tudnak eljárást indítani.
Romániai tejtermékeket vizsgálnak Magyarországon a román Nemzeti Egészségügyi, Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság felkérésére, mivel Romániában a Nemzeti Referencia Laboratórium dioxin meghatározási módszere nem rendelkezik megfelelő akkreditációval, ezért a román illetékesek úgy döntöttek, hogy a szükséges vizsgálatokat magyar laboratóriumban végeztetik el.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a mai napon levélben kérte Szekeres Imre Honvédelmi Minisztert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket Csuka Tamás nyugalmazott dandártábornok ügyében és vizsgálja meg nem vált –e rangjához méltatlanná azáltal, hogy aktív szerepet vállalt a Magyar Gárda eskütételénél.
Szeretném Önöket biztosítani arról, hogy megértem, átérzem és osztom az Önök aggodalmát az Európában, illetve a világban tapasztalható idegenellenesség újbóli terjedése, erősödése miatt.
"Magyarország szégyene" címmel számolt be hétfőn a Die Presse konzervatív osztrák újság a Magyar Gárda megalakulásáról. A liberális Der Standard szerkesztőségi oldalán a gárda vezetőjét, Vona Gábort mutatta be.
"Nem kérünk a Magyar Gárdából, félelem nélkül, békében szeretnénk élni!" - e szavakkal zárul a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének meghívója, amelyben szeptember eljesére, a II. világháború európai kitörésének évfordulójára várják a demokrácia híveit.
Sólyom László köztársasági elnök kedden fogadja a parlamenti pártok frakcióvezetőit a Sándor-palotában, hogy a költségvetési szabályok megújítását érintő ötpárti megegyezésről tárgyaljon velük. Ezt Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője erősítette meg hétfőn az MTI-nek.
Pokorni Zoltán szerint, ami ma Magyar Gárda címen történik, az rossz az országnak, és kizárólag Gyurcsány Ferencnek jön jól; a Fidesz alelnöke ezért arra kérte a párt szimpatizánsait, hogy ne legyenek szereplői a Magyar Gárdával kapcsolatos "figyelemelterelő akciónak". A politikus erről a párt elnökségi ülése után tartott hétfői sajtótájékoztatóján beszélt.