Eltérően ítélik meg az idén debütáló felsőoktatási felvételi rendszert, amelynek mélyreható elemzése még el sem készülhetett, hiszen augusztus 13-áig lehet pótfelvételizni. Ami biztos, a nyertesek a nagy fővárosi és vidéki intézmények lettek, a vesztesek pedig a kisebb vidéki főiskolák. Az MSZP vizsgálatot sürget, hogy az eredmények összhangban vannak-e a párt felsőoktatási célkitűzéseivel, a…
További "önvédelmi" szervezetek, gárdák, szélsőjobboldali alakulatok létrejötte várható az "őszödi beszéd" évfordulójáig. Az ultraradikálisok a tavalyinál összehangoltabb, szervezettebb és súlyosabb fellépésre készülnek a kormány ellen. A Magyar Gárda, a Kárpát-Haza Nemzetőrség és más helyi képződmények nagy erővel igyekeznek egy táborba gyűjteni az elmúlt években is meglévő, ám nem artikulálódó…
Egyelőre jogi lépéseken nem gondolkodik az a Magyar Postának székházat biztosító Globál Immo Kft.-t irányító Ablon Kft., melynek tulajdonosi hátterével riogat a Magyar Nemzet. A londoni tőzsdén jegyzett Ablon Grouphoz tartozó hazai cég áttekinti a cégükkel kapcsolatban megjelent írásokat. Egyébként a tőzsdei társaságok és a rájuk vonatkozó szabályok rendkivül érzékenyek jó hírnevük megsértésére.
Az európai és a magyar lakosság legkevésbé a politikusokban bízik - derül ki GfK Hungária Piackutató felméréséből. Kozák Ákos igazgatója közölte, hogy az orvosok és a tanárok élvezik a legnagyobb bizalmat.
A nagy bevásárlóközpontok az elsődleges célpontjai a tolvajoknak, akik gyakran a hipermarketek alkalmazottjai közül kerülnek ki. Nem egyszer előfordult már, hogy a tolvajok összejátszottak a biztonsági szolgálat embereivel.
Elkészült a Poroszlót Kiskörével összekötő, csaknem 23 kilométeres Tisza-tavi kerékpárút. A beruházás - uniós támogatással - 360 millió forintból valósult meg.
A Marketing Centrum legújabb felmérése szerint a Fidesz abszolút többséget szerezne a parlamentben, ha most lennének a választások. A legnagyobb ellenzéki párt 54, míg az MSZP 32 százalékot szerezne.
A Friesland Hungária maga jelezte, hogy dioxinnal szennyezett lehet az a baracklekvár, amit Csehországból importált a termékeihez - mondta az országos főállatorvos az InfoRádió Aréna című műsorában. Süth Miklós kiemelte: már 410 cég jelezte, hogy guargumit használ termékei előállításához.
Változatlanul nagyon sokat kell várakozni a Magyarországról kilépő kamionosoknak a záhonyi határátkelőnél. A határőrség tájékoztatása szerint szerdán reggel 15 órát, délután négykor 16 órát kellett sorban állniuk azoknak, akik teherautóval akartak bejutni Ukrajnába. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója azonban úgy értesült, hogy a kamionosok között sok olyan van, akik 29-30 órát…
Dioxinnal szennyezett guargumit találtak a Friesland két termékében. Úgy tudni, a Túróvarázs, illetve a Krémes Duó nevű, sárgabarackos túrókrémből a hazai boltok polcaira is került - közölte Bognár Lajos, helyettes főállatorvos szerdán a Független Hírügynökséggel. A cég azt állítja, hogy ha a túrót összekeverik a lekvárral, a dioxin mennyiség a határérték alá csökken; ha ezt laboratóriumi…
Alaptalannak tartja a Fidesz vádjait Budai Bernadett kormányszóvivő a kommunikációs feladatokra költött milliókkal kapcsolatban. A Miniszterelnöki Hivatal a kormányzat tájékoztatási kötelezettségének tesz eleget akkor, amikor a kommunikációs feladatok magas szintű ellátására képes külsősöket bíz meg.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főorvosa szívesen lemondana a vizit- és napidíjból származó többletbevételről, ha az intézmény visszakapná az első félévi gazdálkodását sújtó elvonást - írja az Észak-Magyarország. A vizitdíjból és a napidíjból befolyó összeg havi 1011 millió forintra tehető. Ez valóban az intézménynél marad; erre mondják, hogy juthat belőle festésre, felújításra, csakhogy az…
Városkapu jellegű szolgáltató központokká akarja fejleszteni a MÁV a pályaudvarokat, s ezek kialakításába a magántőkét is bevonná - írja a Világgazdaság.
Országos Véradó Napot szervez a Magyar Vöröskereszt és a Tesco áruházlánc pénteken az ország 32 pontján. A 18 és 65 év közötti, egészséges felnőtteket délután kettőtől és este hét óráig várják - az arcképes igazolványát ne felejtse otthon senki, mert anélkül nem adhat vért.
Lengyel Zoltán többmillió forintos kártérítést követel az Index hírportáltól és a Blikk című napilaptól, mert kedden közzétettek egy, állítólag a fideszes politikust meztelenül ábrázoló képsorozatot. Lengyel ügyvédje szerint a képeket montírozták, azokon nem a politikus látható, aki közszereplőként sem köteles ilyesmit eltűrni.
Nem lesz népszavazás a Fejér megyei Kulcson arról, hogy épüljön-e lakópark a dunaújvárosi Hankook gyár dolgozói számára. 488 aláírásra lett volna szükség, az összegyűjtött aláírások közül azonban csak 372 volt érvényes - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdán Kiss Csaba alpolgármester.
Elfogadta az egészségügyi tárca a járóbeteg-szakellátás átalakításának koncepcióját, a jogszabályt várhatóan az év végéig megszavazza a parlament - mondta a Világgazdaságnak a miniszteri megbízott. Székely Tamás szerint a legnagyobb gondot a területi és az orvosszakmai egyenetlenségek jelentik.
Még a héten 87 kórházi dolgozó kapja meg felmondó levelét a Szentesi Kórházban. Az embereket nem egyszerre küldik el. A létszámleépítés jövő tavaszig folyamatosan tart majd. A hétszáz milliós adóssággal küzdő intézményben jelenleg 817-en dolgoznak.
Vádat emeltek annak az étteremnek a vezetője ellen, ahol még 2004-ben romlott csülköt szolgáltak fel a Legfelsőbb Bíróság egyik nyugalmazott bírájának, aki két nappal később belehalt az ételmérgezésbe - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Morvai Attila a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A Fidesz azt javasolja, hogy a nyári tapasztalatok alapján állítsák le az egészségügy reformját és vegyék revízió alá az eddigi egészségügyi törvényeket - mondta Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa. Az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere szerint végig kell gondolni a kapacitásokat, újra kell fogalmazni a betegfelvételi területeket és azonnal el kell törölni a teljesítmény…
Meghalt Zimányi Tibor, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség (MNESZ) elnöke. A Recski Szövetség megszervezőjét, volt MDF-es országgyűlési képviselőt 85 éves korában érte a halál.
Meghalt Zimányi Tibor, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség elnöke. A Recski Szövetség megszervezőjét, volt MDF-es országgyűlési képviselőt 85 éves korában érte a halál.
A gombakomposztot előállító üzem szagára panaszkodnak a börcsiek - írja a Kisalföld. A Győr - Moson - Sopron megyei kistelepülésen már aláírásokat is gyűjtöttek, de egyelőre nincs javulás.
A határőrség és a rendőrség integrációja jól, az ütemtervek szerint halad, hasonlóan a schengeni felkészüléshez - jelentette ki a rendészeti miniszter Röszkén. A schengeni rendszerhez csatlakozásra váró országok között Magyarország felkészültségét tekintve az első helyek egyikén van - mondta Takács Albert.
A fiatalok életének változását mutató úgynevezett ifjúságpolitikai indexet készít az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF), az MDF ifjúsági szervezete - mondta Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke. Az IDF szerint a fiatalok valódi helyzetén, valódi problémáin alapuló ifjúságpolitikára van szükség. Ehhez nélkülözhetetlennek tartjuk a fiatalokat közvetlenül érintő nehézségek feltérképezését. Szakértők…
Újabb sztrájkot helyezett kilátásba Ferihegyen a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete, amely nehezményezi, hogy a csütörtöki egyeztetésen nem tudtak érdemi munkát folytatni, mert azon nem jelent meg a vezéigazgató-helyettes.
Elégedetlen az üdülési támogatások feltételrendszerével a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, melynek elnöke szerint az üdülési támogatásoknak csak az egytizedét tudták felhasználni.
A Fidesz továbbra sem tudja elérni Lengyel Zoltánt, a párt parlamenti képviselőjét, akiről az interneten a minap közzétettek egy állítólag őt ábrázoló meztelen képsorozatot. A távirati iroda fideszes körökből származó információi szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetői közül egyre többen nézik rossz szemmel, hogy a képviselő nem jelentkezik a pártnál, így csak a sajtóból értesülnek az ügyben…
Az SZDSZ szerint el kell dőlnie a kérdésnek: hálapénz vagy vizitdíj - mondta Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel közösen tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. "Ön dönt: hálapénz vagy vizitdíj, Mikola- és Orbán-féle boríték vagy pedig egy átlátható, kezelhető, áttekinthető rendszer" - fogalmazott Horn Gábor.
Újságírói kacsának minősítette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetőinek leváltásáról szóló sajtóhíreket Bencze József országos rendőrfőkapitány csütörtökön Röszkén. "Ez lehet valakinek a vágyálma, lázálma, várjuk meg a vizsgálat lezárását, hiszen a felelősség kérdésében akkor lehet dönteni" - nyilatkozta újságíróknak az altábornagy.
Nem az újságírók megfélemlítése volt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) célja az iratlopásról szóló közlemény kiadásával, hanem annak elkerülése, hogy valaki az adatok nyilvánosságra hozatalával büntetőeljárás alanyává váljon - közölte a rendőrség.
Illegális jövedelemnek és a korrupció egyik formájának nevezte a hálapénzt az egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes azt mondta: az orvosoknak adót kellene fizetniük a paraszolvencia után. A Fidesz közben ismét azt sürgette, hogy a kormány állítsa le az egészségügy reformját.
Egymillióval többen tartják kedvenc pártjuknak a Fideszt, mint az MSZP-t - derül ki a Marketing Centrum felméréséből, amelyet szerda este juttattak el az MTI-hez. Egy "most vasárnapi választás" részvételi valószínűséggel súlyozott pártpreferenciái azt mutatják, hogy a Fidesz 54, az MSZP 32, az MDF és az SZDSZ 5-5 százalékot kapna, míg az urnákhoz járulók 17 százaléka csak a legutolsó pillanatokban…
Nem fogadhat el hálapénzt úszómester vagy vízimentő - mondta az InfoRádió érdeklődésére a Vízimentők Balatoni szakszolgálatának elnöke. Bagyó Sándor azt követően beszélt erről, hogy több napja szórólapot osztogatnak, amelyen az áll: az úszómestereknek is adjanak az emberek hálapénzt. A lapot egy olyan szervezet nevében írták alá, amely nem is létezik.
Ismét közzétette a HVG a városok bűnügyi statisztikai adatait. E szerint tavaly a lakosság számához képest a legtöbb lopás és betörés Szekszárdon volt, a legkevesebb Szegeden.
Uniós és hazai forrásokból 1265 milliárd forintot költhetünk el a következő két évben a főutak, vasutak és a városi tömegközlekedés megújítására. Azt, hogy hol lesz jobb vagy dugómentesebb út, merre járhatnak gyorsabban a vonatok ezekben a percekben Újhelyi István, az Önkormányzati és Tereületfejlesztési Minisztérium államtitkára ismerteti a sajtóval. A kormány döntése szerint 56 korszerűsítendő…
A terveknek megfelelően halad Magyarország felkészülése arra, hogy csatlakozzon az egységes európai határrendészeti rendszerhez - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter. Takács Albert az InfoRádiónak kiemelte, hogy még nem tudni, ki vagy kik lesznek az országos rendőrfőkapitány helyettesei a rendőrség és határőrség integrációja után.
Megszólalt Lengyel Zoltán: az állítólag róla készült meztelen fotósorozat kapcsán az érdeklődés középpontjába került fideszes parlamenti képviselő közölte, hogy a képmásával való visszaélés miatt indít pert a képeket közlő médiumok ellen. Lengyel kijelentette: amennyiben megnyeri a pert, a kártérítési összeget a Bethesda Gyermekkórháznak ajánlja fel. Budai Gyula, a politikus azt mondta:…
Nem jött be a kormány számítása, hogy a reformmal növekedni fog az egészségügyi ellátórendszer hatékonysága - mondta Mikola István, a Fidesz parlamenti képviselője csütörtökön. Szerinte az elmúlt egy hónapban a kormány sikerpropagandáját hazugságok és mellébeszélés jellemezte.
Ha mulasztást állapít meg a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálata, akkor lesz személyi felelősségre vonás - mondta az InfoRádiónak az igazságügyi és rendészeti miniszter. Takács Albert azt követően beszélt erről, hogy az iroda épületéből egy ismeretlen eltulajdonított egy államtitkot képező dokumentumot.
Virtuális idegenvezetőket is alkalmaznak hamarosan Hollókőben. A palóc községben augusztus 20-ától használhatják a turisták az első készülékeket. Egyelőre 2 ilyet szereztek be uniós pályázati pénzből, de ha beválik, később vásárolnak újabbakat, ha meglesz rá a fedezet.
Nyerges vontatónak csapódott egy motoros a 7-es főúton Székesfehérvár határában, a motoros megsérült; az M7-es agárdi felüljárójának közelében a főutat félpályán lezárták - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtökön. "A motor a nyerges vontató alatt van, a motoros megsérült, a helyszínen a székesfehérvári tűzoltók és a közútkezelők dolgoznak" - mondta el az igazgatóság…
A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön újabb három hónappal, november 19-ig meghosszabbította a nyolc halálos áldozatot követelő móri bűncselekmény elkövetésével gyanúsított W. Róbert előzetes letartóztatását, a végzés nem jogerős - közölte a bíróság. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy tekintettel a gyanúsított terhére felrótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a várható, akár…
Elkészült a Poroszlót Kiskörével összekötő, csaknem 23 kilométeres Tisza-tavi kerékpárút. A beruházás - uniós támogatással - 360 millió forintból valósult meg.
Három hektárnyi területen gyulladt ki csütörtökön a fenyveserdő és bozótos terület a 8-as főút mentén, a litéri elágazó és Hajmáskér között - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A tűz keletkezésének okát vizsgálják, de nem kizárt a gyújtogatás - tette hozzá Németh Vilmos őrnagy. A területen olyan nagy a füst, hogy a tűz közvetlen közelében lévő 8-as főúton egy…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem tud arról, hogy a létszámleépítés során az intézményfenntartók elsősorban a legtöbbet kereső tanárokat bocsátanák el. Ilyen felmérése sem az érdekképviseletnek, sem másnak nincs - mondta az InfoRádiónak a szakszervezet elnöke. Kerpen Gábor ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a bér a munka minőségénél is fontosabb szempont lehet a leépítéseknél.
Lemondásra szólítja fel Czeglédy Csabát, Szombathely szocialista alpolgármesterét egy, az állításuk szerint a személyéhez köthető cég adótartozásai miatt a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója. "A Fidesz Szombathelyi Szervezete és frakciója úgy érzi, hogy eljött az idő, hogy Czeglédy Csabát, Szombathely alpolgármesterét felszólítsuk, mondjon le alpolgármesteri tisztségéről és képviselői mandátumáról.…
A Fidelitas elhatárolódik egy honlapjára felkerült plakát tartalmától, miután több sajtóorgánum is kifogásolta "Kohnvergencia program"-feliratú montázst. Ágh Pétert, a Fidelitas ügyvezető alelnökét a Klubrádió szerdai műsorában kérdezték a "Kohnvergencia program"-feliratú képről, amelyet a Fidelitas "Mit kaptál Gyurcsánytól" elnevezésű pályázatára küldtek be. A montázst ezt követően vették le a…