2007. augusztus 11. szombat

aug. 11
4:29
Kormányzati negyed: a Fidesz is hasonlóképpen tervezte (Alternatív Energia)
Számos ponton hasonlóképpen képzelte el a kormányzati negyed kialakítását a Fidesz kilenc évvel ezelőtti kormányra kerülését követően, mint amit a mostani kabinet jóváhagyott. Úgy tűnik azonban, időközben megfeledkeztek arról, hogy 1999-ben annyira komolyan rászánták magukat a kormányzati intézmények költözésének előkészítésére, hogy kilenc kötetes tanulmányt készíttettek a lehetőségek…
aug. 11
4:58
A rendőrség már gyanítja, ki volt az államtitok-tolvaj (Alternatív Energia)
A rendőrség már gyanítja, kinek a közreműködésével kerülhetett titkos irat a Nemzeti Nyomozó Irodától egy újságíróhoz, de a gyanú még nem kellően megalapozott - értesült lapunk. A lopás körülményei továbbra sem tisztázottak, ezért az eljárásról semmilyen részletet nem közöl a hatóság, a nyomozás végéig ugyanis minden kapcsolódó információ is államtitoknak számít. Az ügyészség hivatalosan még…
aug. 11
6:25
18 útfelújítás egyszerre - ettől nő a dugó (Alternatív Energia)
Az egyszerre zajló tucatnyi út- és közműfelújítás miatt mind nehézkesebb a közlekedés a fővárosban. Jelenleg 18 útszakaszon dolgoznak, emiatt hatalmas dugók alakulnak ki Budán, de érezhetően lelassult a forgalom a pesti oldalon is. Augusztus 20-ától ráadásul lezárják a Szabadság hidat is, miközben városszerte nehezíti a közlekedést a 4-es metró építése. Több útszakasz felújítása október végéig,…
aug. 11
6:31
Tavaly ősz óta bojkottálja a kormányfőt és a balliberális sajtót a KDNP (Alternatív Energia)
Újabb bojkottot hirdetett a KDNP, amikor a párt egyik országgyűlési képviselője arra szólította fel az embereket, hogy se élet-, se nyugdíj-, se utas-, se vagyon-, se gépjármű-biztosítást ne kössenek azokkal a társaságokkal, amelyek részt vesznek a kormány által tervezett több-biztosítós rendszer létrejöttében. A KDNP gyakran fenyeget, noha a kutatások szerint alig két százalékot ér el a…
aug. 11
8:04
Felháborító állapot ellen küzd a Nagycsaládosok Egyesülete (HírExtra)
A nagycsaládosok szerint a night clubot igen, a boltban vett gyümölcsöt vagy kenyeret nem lehet elszámolni a gyermek és ifjúsági pályázatok támogatásánál. Ezért a jogszabályok megváltoztatását kezdeményezik. Azt is felháborítónak tartják, hogy a szigorú feltételek miatt az idén sokan nem kaptak, nem kaphattak üdülési támogatást.
aug. 11
9:09
A vihar megmozgatta a tűzoltókat (HírExtra)
Száznál több helyre hívták a tűzoltókat szombatra virradó éjszaka az egész országra kiterjedő zivatarzóna miatt - mondta el a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A legtöbb dolga a somogyi, Bács-Kiskun megyei, baranyai és tolnai tűzoltóknak volt. A vihar nagyobb károkat most nem okozott, legtöbbször pincékbe, garázsokba befolyt víz miatt…
aug. 11
9:40
Éjjeli viharok: több mint kétszáz riasztás (Infostart)
Mintegy kétszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat az éjjeli és hajnali viharos esők miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
aug. 11
10:07
Lángok martalékává vált a rongyraktár Válon (HírExtra)
Hat város tűzoltói oltották azt a tüzet, ami egy rongyraktárban keletkezett hajnali egy órakor a Fejér megyei Válon. A kétezer négyzetméteres raktárépület és a benne tárolt nagy mennyiségű textília kapott lángra. Később kiderült, hogy különböző, gépkarbantartáshoz szükséges olajok és zsírok is voltak bent. A tűz oltása szombaton hajnalban még tartott.
aug. 11
10:23
Autók gyulladtak ki a mélygarázsban (HírExtra)
A tűzoltók kiürítik azt az épületet, aminek a pincegarázsában több autó is kigyulladt szombaton reggel. A tűz fél hat előtt néhány perccel keletkezett Budapesten, a XI. kerületi Kondorosi út egyik társasházának mélygarázsában.
aug. 11
11:55
Guargumi: "nincs száz százalékos biztonság" (Infostart)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint a magyarországi gyártók és forgalmazók megfelelően kezelték az esetlegesen dioxinnal szennyezett guargumit tartalmazó élelmiszerek ügyét. Feiner Péter hangsúlyozta: száz százalékos biztonság nincs, de az áruházak polcairól valószínűleg az összes potenciálisan veszélyes termék lekerült.
aug. 11
12:07
Megkezdődött a kecskeméti repülőnap - elővételben 50 ezer jegy kelt el (Metropol)
Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitotta meg szombat délelőtt Kecskeméten a nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató kétnapos rendezvényét.
aug. 11
12:13
A Fidesz riadóláncot hívna életre (Alternatív Energia)
A Fidesz új riadóláncot hívna életre a dioxin-ügyhöz hasonló élelmiszerbotrányok esetére, amelynek értelmében 72 órán belül visszahívnák a boltokból az egészségre veszélyes termékeket - mondta Koszorús László, a Fidesz fogyasztóvédelmi szakpolitikusa szombaton az MTI-nek.
aug. 11
12:17
Megnyílt a kecskeméti repülőnap - torlódás az autópályán (Infostart)
Huszonegy ország több mint száz légi járműve vesz részt a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, amelyet a honvédelmi miniszter nyitott meg. Az M5-ös autópályán nagy a torlódás.
aug. 11
12:23
Fidesz: élelmiszer-riadóláncot vezetnének be (HírExtra)
Élelmiszer-riadólánc megalakítására fog javaslatot benyújtani a jövő hét elején az Országgyűlésnek a Fidesz. Ennek alapján a mostani dioxinszennyezéshez hasonló esetekben 24 órán belül a tévék és rádiók segítségével teljeskörű tájékoztatást adnának arról, mely gyártók mely termékei okozhatnak egészségkárosodást. 72 órán belül pedig az összes ilyen terméket bevonnák az áruházakból - közölte…
aug. 11
12:25
Egyre tragikusabb méreteket ölt a színefém lopás (HírExtra)
A színesfémtolvajok elleni hatékonyabb fellépés lehetőségeit vizsgálja a rendőrség, miután kiderült, hogy évek óta egyre több olyan lopás történik, ahol értékes fémből készült szobrokat, emlékműveket vagy éppen közműcégek tulajdonában lévő alkatrészeket visznek el a tolvajok.
aug. 11
12:27
Riadólánc létrehozását javasolja a Fidesz (Infostart)
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a jövő héten a Fidesz az élelmiszerbiztonság erősítése érdekében.
aug. 11
12:33
Engedélyt kapott a kiskúti piac (HírExtra)
Megkapta az engedélyt a győri, ún. kiskúti olcsó piac szervezője, így vasárnap - immár teljesen legálisan - újra kipakolhatnak az árusok - írja a Kisalföld. Miután két hete a rendőrség oszlatta fel az akkor még engedély nélkül árusító vásárosokat, rendeződött a piac sorsa. Az árusok korábban egy másik városrészben, Bácsán kínálták portékáikat, de az ingatlan tulajdonosának döntése miatt onnan…
aug. 11
13:50
Még mindig 12 órát kell várni Záhonynál (HírExtra)
Záhonynál az Ukrajnába belépni szándékozó teherautósoknak még szombaton reggel is legalább tizenkét órát kell várakozniuk - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szekeres Tibor, a Határőrség szóvivője. Az Ukrajna felől érkező személyautók sofőrjeinek egy órát kell várakozni.
aug. 11
14:37
Madagaszkárt ünnepli Veszprém (HírExtra)
Madagaszkár-napot rendeznek augusztus 11-én, szombaton a veszprémi állatkertben. A rendezvényen bemutatkoznak a vadaspark új jövevényei, a gyűrűsfarkú makik, más néven katták. Ők Madagaszkár legnépszerűbb állatai. A makik egyelőre csak ideiglenesen kerültek Veszprémbe.
aug. 11
14:48
Spórolás nehezíti a szenvedélybetegségek elleni küzdelmet (Infostart)
A pénz illetve a szakmai összefogás hiánya nehezíti a szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzését.
aug. 11
15:28
Lamperth 33 intézkedés a fogyatékkal élők segítésére (Alternatív Energia)
A múlt héten elfogadta a kormány a fogyatékosügyi program végrehajtásának cselekvési tervét a 2007-2010. közötti időszakra, és abban harminchárom konkrét intézkedést határozott meg a fogyatékkal élők segítésére - mondta Lamperth Mónika szombaton Pápán, a Rokkantak napja rendezvényén, mintegy kétszáz jelenlévő előtt.
aug. 11
16:14
Az SZDSZ nem érti a magyar külügyminisztert (Infostart)
A Szabad Demokraták Szövetsége nem érti, hogy Magyarország miért nem írta alá az amerikai vízummentesség kiterjesztése érdekében a régió országai által kidolgozott jegyzéket.
aug. 11
17:36
Magyarország miért marad ki? (Alternatív Energia)
Értetlenül áll az SZDSZ az előtt a döntés előtt, hogy Magyarország egyedüliként nem írta alá a régió országainak tiltakozó jegyzékét az amerikai vízummentesség kiterjesztése érdekében - közölte az MTI-vel szombaton a párt külügyi kabinetének vezetője, aki kifogásolta, hogy ennek oka nem közismert.
aug. 11
18:49
Több mint 70 ezer látogató a kecskeméti repülőnapon (Metropol)
skemét, 2007. augusztus 11., szombat - Több mint 70 ezer érdeklődő tekintette meg a kecskeméti repülőnap szombati programsorozatát, melyet Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitott meg.
aug. 11
19:38
Hetvenezres közönség a kecsekméti repülőnapon - képgalériával (Infostart)
Több mint 70 ezer érdeklődő tekintette meg a kecskeméti repülőnap szombati programsorozatát, amelyet Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitott meg. A szombati bemutatót megtekintette Frantisek Kasitcky szlovák védelmi miniszter is, aki elismeréssel szól a nagyszabású rendezvényről, ahol a szlovák légierő gépei is bemutatkoztak. A miniszter elmondta, hogy Szlovákia nem tervezi MiG 29 tipusú…
aug. 11
19:38
A délutáni esőzések elárasztották a pincéket (HírExtra)
Összesen 20 pincét öntött el a víz a szombat délutáni eső miatt a Pest megyei Pilisvörösváron és Pilisszentivánon. A tűzoltók önkéntesek segítségével jelenleg is szivattyúzzák az esővizet az elárasztott házaknál. A nagy esőben egy kisebb baleset is történt, Pilisvörösváron egy autó az árokba csúszott, de senki sem sérült meg.
aug. 11
19:54
Az SZDSZ Gönc Kingával szemben (HírExtra)
A Szabad Demokraták Szövetsége nem érti, hogy Magyarország miért nem írta alá az amerikai vízummentesség kiterjesztése érdekében a régió országai által kidolgozott jegyzéket.
aug. 11
20:22
Leonardo kolosszusa Debrecenben (HírExtra)
Olasz szakemberek elkészítették, és szombaton felállították Debrecenben a Leonardo da Vinci által 515 évvel ezelőtt megálmodott óriás lovat ábrázoló szobrát. A 7,2 méter magas Kolosszus Debrecenben látható a világon először. Az "Igazi da Vinci" című tárlat a firenzei Uffizi Képtár és a tokiói Japán Nemzeti Múzeum után érkezett Debrecenbe. A csütörtökön nyíló és november 16-ig nyitva tartó…
aug. 11
20:55
Mélyen zsebbe kell nyúlni az iskolakezdés miatt (HírExtra)
20-25 ezer forintba is kerülhet az iskolakezdés egy első osztályos gyereknek. Az általános iskolákban 100 ezer 420 diáknak kezdődik meg a tanév szeptember 3-án. Sokan már most megkezdték a vásárlást. Van, aki apránként veszi meg a szükséges tanszereket, hogy ne legyen olyan megterhelő - számolt be az RTL Klub Híradója.

Keresés