2007. augusztus 11. szombat

aug. 11
8:08
Telefon tripla érintőképernyővel (PCWorld)
Csak érintőképernyőből áll a KDDI Japan újdonsága.
aug. 11
9:13
'Reggelt! (GameStar)
Kellemes hétvégét a korán kelőknek! Tegnap odafent szép kis Quake játszmát tolhattak az égiek, mert alig lehetett aludni a sok dörgéstől is villámlástól :). Remélem ma szünetet tartanak és élvezhetjük a nyárból, ami még megmaradt.
aug. 11
9:24
Prototype: kalandok New York városában (GameStar)
Július közepén már hírt kaptunk a Radical Entertainment legújabb fejlesztéséről, amit a kiadó még csak most jelentett be hivatalosan.
aug. 11
9:34
Megvan az új Hulk játék fejlesztője (GameStar)
A pár éve bemutatott Hulk film nem lett olyan nagy siker, mint azt a készítők várták, ám ennek ellenére már forgatják a folytatást, ami természetesen játék változatot is kap majd.
aug. 11
9:45
[MOVIE] Metroid Prime robotolás (GameStar)
A Nintendo sikercímei között előkelő helyen szerepel a robotok harcát feldolgozó Metroid Prime sorozat is. A legújabb rész, a Metroid Prime 3: Corruption a Wii játékfelhozatalát hivatott megerősíteni - ebből tekinthetünk meg most egy aprócska trailert, ami ugyan nem az irányítás különlegességeire fókuszál, de azért tartogat pár érdekes jelenetet. Thx Zenty!
aug. 11
9:56
[MOVIE] Age of Empires III - India (GameStar)
Folytatódik az Age of Empires III: The Asian Dynasties kiegészítő lemez által hozott új népeket bemutató videósorozat, ezúttal éppen az indiaiak kerültek terítékre. A hatalmas harci elefántokkal operáló dinasztia egyéb titkaiba az alábbi trailer hivatott bevezetni az érdeklődőket.
aug. 11
10:06
A GPS jövője (PCWorld)
Az amerikai légierő több milliárd dollárt költ a GPS fejlesztésére. Eközben az orvostudományban már a műtéteknél is használják a technológiát. A GPS-nek hála ezután már "kés alá feküdni" is biztonságosabb.
aug. 11
10:08
Autós biztonsági berendezések (PCWorld)
Videónkban bemutatjuk a most fejlesztés alatt álló biztonsági eszközöket.
aug. 11
10:10
Új HP okostelefonok (PCWorld)
Két új, mindenre képes, GPS-es okostelefont is fejleszt a gyártó.
aug. 11
13:15
World in Conflict demo napokon belül (GameStar)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a nyilvános bétateszt befejeződése után hamarosan elérhető lesz a World in Conflict demó változata is, most pedig a hivatalos megjelenési dátumra is fény derült végre.
aug. 11
13:31
[MOVIE] NFS ProStreet ranglétra (GameStar)
A sebesség szerelmesei kössék be magukat a székükbe, mert a Need For Speed ProStreet játék új videójával ismerkedhetünk meg.
aug. 11
16:27
[FUN] This is Sparta! (GameStar)
Úgy tűnik néhány embernek túl sok szabadideje van, legalábbis erre utal a legújabb interneten fellelt World of Warcraft rajongói fun videó is. A készítő nem kis munkával a népszerű MMORPG világában is "leforgatta" a 300 című mozifilm trailerjét, a végeredmény pedig több, mint egyszerűen szórakoztató! Thx Noisemaker!
aug. 11
17:45
[MOZI] Megvan a G.I. Joe film rendezője? (GameStar)
Az IESB.net információi szerint úgy tűnik megtalálták az élőszereplős G.I. Joe film rendezőjét.
aug. 11
19:53
A Fujitsu Siemens kivonul a PDA-piacról (PCWorld)
Nem találkozunk több Fujitsu Siemens PDA-val és PNA-val, ugyanis a gyártó kivonul a kézigépek piacáról.
aug. 11
21:06
[MOVIE] Stranglehold vandálkodás (GameStar)
Tegnapi cikkünk gyakorlatilag már a Stranglehold minden apró kis részletéről lerántotta a leplet, azonban ennek ellenére úgy hisszük, még mindig lehet újat mutatni a játékból. Itt van például a legújabb, gameplay jelenetekkel és egy jó adagnyi infobombával telezsúfolt trailer, aminek megtekintése csak néhány tequila elfogyasztása mellett ajánlott.

Keresés