2007. augusztus 12. vasárnap

aug. 12
6:50
Polgármestert választanak Szamostatárfalván (Alternatív Energia)
Időközi polgármester-választást tartanak ma Szamostatárfalván - közölte a csengeri körjegyzőség helyettes vezetője. A kis település helyi választási bizottsága a szavazást a korábbi önkormányzati vezető, Porkoláb Dániel lemondása miatt írta ki, aki egészségi állapotára hivatkozva köszönt le tisztségéről - mondta Magyari Ferenc aljegyző.A választásra jogosult 245 szamostatárfalvai szavazó reggel 6…
aug. 12
7:01
Falnak ütközött - szörnyethalt (Alternatív Energia)
Egy 25 éves férfi vesztette életét vasárnap hajnalban Budapesten a Hegyalja úton. Az áldozat gépkocsijával az Erzsébet-híd felől haladt, amikor ismeretlen okból egy kőfalnak ütközött, és kirepült a járműből - tájékoztatta az MTI-t a BRFK ügyeletese. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
aug. 12
7:47
Több mint háromszázszor riasztották a tűzoltókat (Alternatív Energia)
Szombaton több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok elhárítására - tudatta Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő. Ez a szám azonban ma még emelkedni fog, mert még mindig több helyen dolgoznak a tűzoltók - mondta. A leginkább érintett területek Pest megye és Bács-Kiskun megye. Pest megyében főként Pilisszentiván, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Tura, Galgahévíz, Gödöllő,…
aug. 12
8:44
Polgármester-válsztás Bátonyterenyén (Alternatív Energia)
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol áprilisban lemondott a város vezetője - közölte a jegyző.Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Vanya Gábor (MSZP) április 30-ával lemondott tisztségéről, hogy a gazdasági szférában helyezkedhessen el - mondta Romhányi Gyula. A mintegy 15 ezer lakosú város 11.400 választásra jogosult lakója reggel 6 és este…
aug. 12
9:06
Karambol a ferihegyi gyorsforgalmin - hét sérült, az utat lezárták (Alternatív Energia)
Heten megsérültek, amikor két autó frontálisan összeütközött a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton vasárnap reggel, az utat lezárták - közölte a rendőrség. A baleset a Határ úti felüljárónál történt - mondta el Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese, aki a sérültek állapotáról egyelőre nem tudott beszámolni.
aug. 12
9:23
Pest és Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb eső (Alternatív Energia)
Baján még dolgoznak a tűzoltók a vízkárok elhárításán - mondta el Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap reggel; előző nap több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok miatt. Bács-Kiskun megyében főleg Baja városát és környékét öntötte el jelentősen az eső - mondta el Dobson Tibor, hozzátéve, hogy Baján még 80 helyen kell pincékből, garázsokból, szuterénekből…
aug. 12
9:34
Kilencen sérültek meg a ferihegyi úti karambolban (Alternatív Energia)
Összesen kilencen sérültek meg, közülük ketten súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A balesetben két autó ütközött frontálisan a Határ úti felüljárónál - mondta el Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese.
aug. 12
10:02
Horn-Sólyom eszmecsere (HírExtra)
Több mint fél órán át beszélt egymással Sólyom László köztársasági elnök és Horn Gyula volt miniszterelnök, a balatoni kormányüdülőben. A Vasárnapi Hírek úgy tudja, hogy nem pusztán udvariassági csevegésről volt szó. A két politikus az ország helyzetét vitatta meg, a személyes ellentétekről azonban nem beszéltek.
aug. 12
10:46
Elfogták a barátnője meggyilkolásával gyanúsított szegedi férfit (Alternatív Energia)
A rendőrök Csongrádon elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Szegeden egy lakótelepi lakásban meggyilkolta barátnőjét - tudatta a rendőrség vasárnap. A férfit szombaton éjjel fogták el - mondta M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Emlékeztetett: a rendőrség ügyeletére kedden délután érkezett bejelentés, hogy egy 23 esztendős szegedi…
aug. 12
10:52
Súlyos baleset miatt zárva a Ferihegyi Gyorsforgalmi út (HírExtra)
Nyolc ember sérült meg abban a balesetben, amely vasárnap kora reggel, hét órakor történt Budapesten, a Ferihegyi Gyorsforgalmi úton. A Független Hírügynökség információi szerint két autó ütközött össze a Határ úti felüljárón. A mentők és a tűzoltók jhelenleg dolgoznak a helyszínen, a Gyorsforgalmi utat lezárták.
aug. 12
10:57
Dupla biztonság augusztus 20-ára (Alternatív Energia)
A Miniszterelnöki Hivatal megduplázta a biztonsági őrök számát, akik az augusztus 20-i tűzijáték alatt szolgálatot teljesítenek a fővárosban és 23 helyett több mint 40 mentőautó áll majd készenlétben a rendezvényen - tájékoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t vasárnap. A biztonsági őrök számának növeléséről szólva a kormányszóvivő megjegyezte: ez azt jelenti, hogy így már mindkét rakparton…
aug. 12
11:03
Elöntött pincék, garázsok (HírExtra)
300 helyre kellett kihívni a tűzoltókat az éjszakai eső miatt. A legtöbb gond Pest- és Bács-Kiskun megyében volt.
aug. 12
11:09
Nem a fogyasztónak kell eldöntenie, melyik termék veszélyes (Infostart)
Elégedetlen a guargumi-ügy hatósági kezelésével a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Baranovszky György az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem szabadna a fogyasztókra hagyni, hogy ők döntsenek arról, melyik élelmiszer veszélyes.
aug. 12
11:14
Változik a Kecskeméti Repülőnap programja? (HírExtra)
A rossz idő miatt egyetlen bemutató sem marad el a Kecskeméti Repülőnap második napján. Vasárnap ugyanazt a programot nézhetik meg a látogatók, mint szombaton. A katonai légiparádén 21 ország pilótái mutatkoznak be, közülük 30-an magyarok.
aug. 12
11:36
Baján egész nap dolgoznak a tűzoltók (HírExtra)
Egész vasárnap dolgozniuk kell a tűzoltóknak Baján az éjszakai eső miatt. A Bács-Kiskun megyei városban több tucat pincét öntött el a víz.
aug. 12
11:48
A kamionstop megoldotta a záhonyi határgondot (HírExtra)
Megszűnt a több órás várakozási Záhonynál. Az Ukrajnába tartó teherautóknak szombaton még 11 órát kellett vesztegelniük, vasárnap reggel viszont már 1 órá alatt át lehetett jutni a szomszédos országba. Szekeres Tibor, a Határőrség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a hétvégi kamionstop miatt elfogyott Záhonynál az "utánpótlás". Az egy hétig tartó torlódást az okozta, hogy az…
aug. 12
11:59
Szent-Iványi: Koalíciós egyeztetés szükséges a vízumkérdésről (Infostart)
Technikai okok miatt nem csatlakozott Magyarország a régió országainak az amerikai vízummentességről szóló egyezményéhez, mondta Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége külügyi kabinetjének vezetője. Hozzátette, a vízumkérdésről koalíciós egyeztetésre lenne szükség.
aug. 12
11:59
Önkéntesekből álló honi gárdát szorgalmaz a Fidesz (Alternatív Energia)
Honi gárda létrehozását szorgalmazza a Fidesz a hadseregen belül - közölte Demeter Ervin (Fidesz) , az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja vasárnap Budapesten. A honi gárda önkéntesekből álló szervezet lenne, amelynek működését törvények szabályozzák - mondta sajtótájékoztatóján a fideszes politikus, emlékeztetve, hogy áprilisban KDNP-s képviselőtársa, Simicskó István erre…
aug. 12
12:33
Honi gárda létrehozását szorgalmazza a Fidesz (Infostart)
Az Országgyulés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes tagja szerint Magyarország nem tudja megvédeni a polgárait. Demeter Ervin szerint a Honvédség keretein belül működő Honi Gárda felállítása megoldást jelenthetne.
aug. 12
12:33
Zavartalan a forgalom a Gyorsforgalmin (HírExtra)
Vasárnap délelőtt 10 óra után pár perccel megindult a forgalom a Ferihegyi Gyorsforgalmi úton. Az utat azután zárták le, hogy kora reggel két autó frontálisan ütközött egymással. A balesetben összesen nyolcan sérültek meg, ketten súlyosan, hatan könnyebben - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 12
12:33
Tűzoltóautó és személykocsi karambolozott (Alternatív Energia)
Megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó ütközött össze egy személygépkocsival a fővárosban vasárnap, a balesetnek két sérültje van - közölte a BRFK sajtóügyeletese.Eddig tisztázatlan okból ütközött össze a megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó és a személyautó a XIV. kerületben, az Egressy és a Vezér út kereszteződésénél. Az autó utasai sérültek meg az ütközésben - közölte Bartha…
aug. 12
13:02
Az ország ügyeiről beszélgetett Sólyom és Horn (Alternatív Energia)
Sólyom László államfő és Horn Gyula volt miniszterelnök az ország ügyeiről beszélgetett "egy spontán találkozón" a Balaton-parton - erősítette meg Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a Vasárnapi Hírek című hetilap információját vasárnap. Az ország ügyeiről esett szó a két politikus beszélgetésén, amely tartalmas és érdekes volt - mondta el a főosztályvezető. Mint közölte,…
aug. 12
13:17
Guargumi: csokis szójaitalt rendeltek vissza a piacról (Infostart)
A német anyacég visszahívta a Natumi csokis szójaitalt valamennyi üzletből, köztük a magyarországi boltokból is, mert guargumi-adalékot tartalmaz - Bognár Lajos helyettes főállatorvos.
aug. 12
13:26
Magyarországon is engedélyezett a halálos fájdalomcsillapító (HírExtra)
Más Uniós tagállamhoz hasonlóan Magyarországon is forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik az Ausztráliában már betiltott Prexige nevű fájdalomcsillapító. A gyártó cég svájci anyavállalata világszerte figyelmezteti az illetékes hatóságokat a készítmény kockázatára.
aug. 12
13:35
Villám csapott egy kéménybe és farakásba (Alternatív Energia)
Kapuváron kéménybe, Lébénymiklóson farakásba csapott a villám az éjszakai viharban, a kémény lebontásán vasárnap délelőtt is dolgoztak a tűzoltók - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem. Lébénymiklóson a farakás környékén eloltották a tüzet, de a 40 köbméter fa jelentős része a lángok martalékává vált - mondta el Ősze Csaba, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.Az…
aug. 12
13:40
Hídnak ütközött orosz tolóhajó Esztergomnál (HírExtra)
Az esztergomi Mária Valéria hídnak ütközött egy orosz lobogó alatt hajózó tolóhajó vasárnap délelőtt. A tolóhajó három úgynevezett bárkát tolt maga előtt, amikor az egyik a hídpillérnek csapódott. Az ütköző rész ezután levált a többitől, de a hajónak később sikerült összeszednie az elsodródott darabot. A balesetben senki sem sérült meg, és környezetszennyezés sem történt - közölte a Független…
aug. 12
13:46
Leégett a mátraszentimrei csárda (Alternatív Energia)
Leégett a mátraszentimrei Szlovák Csárda szombatról vasárnapra virradóra, a tűzben senki sem sérült meg - mondta Zugor Róbert, a gyöngyösi tűzoltóság ügyeletese. A csárda tetőszerkezete, a padlástérben lévő helyiségek jószerivel teljesen a lángok martalékává váltak - tette hozzá az ügyeletes. A tűz oltásában a gyöngyösiek mellett hatvani és salgótarjáni tűzoltók is részt vettek. Egyelőre még nem…
aug. 12
13:48
Az esztergomi Mária Valéria hídnak ütközött egy hajó, majd megpróbált eltűnni (Alternatív Energia)
Az esztergomi Mária Valéria híd pillérének ütközött és leszakadt vasárnap egy ukrán tolóhajó egyik bárkája. A kapitány újra bekötötte az elszabadult bárkát és bejelentés nélkül próbált távozni a helyszínről - közölte a nagymarosi vízi rendészet. Az ütközést a Mahart dolgozói jelentették. A Novoszibirszk nevű hajó és a bárkák jelenleg Nagymarosnál vannak kikötve, a rendőrség megkezdte a baleset…
aug. 12
13:56
Nem volt megtervezve a Sólyom-Horn találkozó (HírExtra)
Véletlenül, nyaralás közben találkozott Sólyom László államfő és Horn Gyula volt miniszterelnök Balatonőszödön. A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a Független Hírügynökségnek megerősítette azt a lapinformációt, hogy a két politikus fél órán át beszélgetett. Kumin Ferenc ugyanakkor hozzátette, hogy nem titkos találkozóról, szervezett megbeszélésről volt szó. Sólyom László és Horn Gyula…
aug. 12
15:04
Bombát találtak (HírExtra)
Egy második világháborús bombát találtak a Bodrog partján vasárnap, tájékoztatta a Független Hírügynökséget Aros János, sárospataki alpolgármester. A feltehetően páncéltörő lövedék a folyó visszahúzódása után került a felszínre. A bombát körbekerítették, és a tűzszerészek megérkezéséig polgárőrök és rendőrök vigyázzák.
aug. 12
15:04
Világháborús lövedéket találtak Sárospatakon (Alternatív Energia)
Feltehetően második világháborús lövedéket találtak vasárnap Sárospatakon, a tűzszerészeket értesítették. A lövedéket, amelyet a Bodrog partján talált egy helybéli, körbekerítették, a tűzszerészeket értesítették, megérkezésükig rendőrök és polgárőrök vigyázzák - mondta Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 12
15:10
Az MSZP nyitott a Honi Gárdára (Alternatív Energia)
Honi Gárda létrehozását szorgalmazza a Fidesz a hadseregen belül - közölte Demeter Ervin (Fidesz), az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja vasárnap Budapesten. A Honi Gárda önkéntesekből álló szervezet lenne, amelynek működését törvények szabályozzák - mondta sajtótájékoztatóján a fideszes politikus, emlékeztetve, hogy áprilisban KDNP-s képviselőtársa, Simicskó István erre vonatkozóan…
aug. 12
15:15
Idén a Hősök terén lesz a tisztavatás (Alternatív Energia)
Ebben az évben a Hősök terén lesz augusztus 20-án a tisztavatás, amelyen a magyar honvédség 85 fiatal hadnagya és 30 határőr hadnagy tesz majd esküt - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter vasárnap Kecskeméten A 85 fiatal hadnagyból 15 nő, ez mutatja, hogy a magyar honvédség tiszti állományában egyre nagyobb a nők aránya - mondta a honvédelmi miniszter a kecskeméti légi bázison tartott…
aug. 12
15:17
Újabb tűzoltóautót ért baleset a fővárosban (Alternatív Energia)
Ismét tűzoltóautóval ütközött egy személyautó a főváros XIX. kerületében; ennek a balesetnek nincs sérültje - tudatta a BRFK sajtóügyeletese vasárnap. A megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó a főváros XIX. kerületében, az Üllői úton haladt, amikor egy személyautó elékanyarodott - mondta el Bartha László. A karambolnak sérültjei nincsenek, a baleset okait vizsgálják - tette hozzá. Korábban…
aug. 12
15:26
Két tűzoltóautó is karambolozott (HírExtra)
Két megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó is balesetet szenvedett vasárnap Budapesten. Az első karambol még délelőtt történt a XIV. kerületben, a Vezér út és az Egressy út kereszteződésében. Itt egy tűzoltóautó és egy személygépkocsi ütközött össze. Az autóban ülő két ember könnyebben megsérült, őket kórházba vitték. A tűzoltóknak nem lett bajuk, azonban az autójuk súlyosan megrongálódott.…
aug. 12
15:38
Illés Zoltán feljelentést tesz a csömöri illegális hulladék miatt (Alternatív Energia)
Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa feljelentést tesz a Csömörön illegálisan elhelyezett hulladék miatt - ezt maga az ellenzéki politikus jelentette be vasárnap Budapesten. A fideszes politikus ismeretlen tettes ellen teszi meg feljelentését a Pest Megyei Ügyészségen hétfőn. A Magyar Hírlap pénteki számában arról számolt be, hogy Illés Zoltán tanúja volt, amint a csömöri…
aug. 12
16:23
Fokozott biztonsági intézkedésekkel készül a MeH (HírExtra)
Augusztus 20-án a tavalyihoz képest megduplázzák a biztonsági őrök számát a tűzijáték alatt, a Duna mindkét oldalán 100-100 ember vigyáz majd arra, hogy gond nélkül érjen véget a látványosság. A délelőtti légiparádé után az ott felügyelő biztonságiak is csatlakoznak hozzájuk, sőt a Red Bull Air Race emberei is segítenek nekik, egészen este tíz óráig - hangzott el a kormányszóvivői…
aug. 12
16:34
A Fidesz nem bízná Gál J. Zoltánra az ünnepség felügyeletét (HírExtra)
"Arcátlan cinizmusnak és felelőtlenségnek" tartja a Fidesz Gál J. Zoltánra bízni az augusztus 20-i rendezvények felügyeletét. A legnagyobb ellenzéki párt szerint ugyanis maga Szilvásy György kancelláriaminiszter tette egyértelművé a tavalyi tragédia másnapján, hogy Gál J. Zoltánnak kellett volna leállítani az öt ember életét követelő tűzijátékot.
aug. 12
16:46
Fának ütközött egy autó Szabolcsban - egy halott, két sérült (Alternatív Energia)
Életét vesztette egy 44 éves nő abban a balesetben, amely Nyírbátor és Kállósemjén között történt vasárnap - tudatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az autót vezető nő letért az útról és fának ütközött. A balesetben a nő meghalt, két utasát kórházba vitték - mondta el Fülöp Gergely.
aug. 12
17:09
A nagycsaládosok szerint a hatóság nem cselekszik (HírExtra)
Szabálytalanul és lassan intézkedik a hatóság a legújabb élelmiszerbotrányban - véli a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). A civilek szerint évek óta nyomon lehet követni, hogy egy alapanyag hová kerül tovább, az állategészségügyi hatóság mégis arra vár, hogy a gyártók jelezzék, ha vásároltak a guar-gumiból.
aug. 12
17:09
A miniszter jövőre is szeretne repülőnapot (Alternatív Energia)
Szekeres Imre honvédelmi miniszter szeretné, ha jövőre, a magyar légierő 70 éves és a magyar honvédség 160 éves megalakulásának évfordulóján is megrendeznék a kecskeméti repülőnapot - mondta vasárnap maga a tárcavezető. Ha megfelelő feltételeket tudunk teremteni, akkor nem várnánk két évet, hiszen jövőre lesz a magyar légierő 70 éves és a magyar honvédség 160 éves - mondta Szekeres Imre…
aug. 12
17:20
Szigorúbb fellépést vár a Fidesz (HírExtra)
Igazi zöldkommandóval és hatalmas bírsággal szállna szembe a környezetkárosítással a Fidesz - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Illés Zoltán. A párt szakpolitikusa csütörtökön tetten ért egy illegális hulladéklerakást Csömörön.
aug. 12
17:53
Riadóláncot hozna létre a Fidesz (HírExtra)
Ismételten felhívta a figyelmet az élelmiszerbiztonsági riadólánc létrehozásának fontosságára a Fidesz, miután újabb termékről bizonyosodott be, hogy dioxinnal szennyezett guar-gumit tartalmaz. A külföldi élelmiszergyártó cég vasárnap közölte, azonnal leszedeti a boltok polcairól a terméket. Ez egy erős országban az állam feladata lett volna - közölte Koszorús László, az országgyűlés…
aug. 12
17:59
Villanyoszlopról lelógó vezetéket fogott meg egy gyerek - szörnyethalt (Alternatív Energia)
Halálos áramütés ért egy ötéves kisfiút a Pest megyei Pátyon vasárnap - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Két gyerek egy erdős részen játszott, ahol egyikük megfogta a villanyoszlopról lelógó vezetéket - mondta el Bényi Mónika. A gyermeket azonnal halálos áramütés érte, a kiérkező mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani - tette hozzá. A baleset körülményeit a…
aug. 12
18:15
A FIDESZ megint alkot! (HírExtra)
Önkéntes védelmi erőt hozna létre a Fidesz, ami a Honvédséget kiegészítve működne. Demeter Ervin vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: ahhoz, hogy Magyarország is belépjen az erős európai országok sorába, szükség van egy ilyen alakulatra.
aug. 12
18:15
A halálos gyógyszer miatt az unió még nem riadóztatta a tagállamokat (Alternatív Energia)
Az Ausztráliában betiltott fájdalomcsillapítóval kapcsolatban az Európai Unió még nem riadóztatta a tagállamokat, így Magyarországot sem, a gyógyszer nálunk is forgalomban van - mondta el Szabó Franciska, az Országos Gyógyszerészeti Intézet szóvivője vasárnap. A fájdalom- és gyulladáscsökkentő készítmény Ausztráliában eddig két beteg halálát okozta, további nyolc embernél súlyos májkárosodás…
aug. 12
19:04
Ötpárti egyeztetés (HírExtra)
Nem újdonság Demeter Ervin, fideszes politikus javaslata az önkéntes védelmi erőről - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Vadai Ágnes a honvédelmi tárca államtitkára. Június elején Simicskó István, kereszténydemokrata képviselő kezdeményezte, hogy legyen ötpárti egyeztetés a Honi Gárda felállításáról. Mivel a két szervezet ugyanazt a célt valósítaná meg, a minisztérium álláspontja sem…
aug. 12
19:10
GUAR-GUMI (HírExtra)
Amit Koszorús László kér, azzal a magyar emberek rosszabbul járnának, hiszen valójában a mostani szigorú szabályozás enyhítése lenne. A jelenleg is működő uniós riasztási lánc révén ugyanis nem 72, hanem 24 óra alatt értesül minden tagállam, ha valahol az egészségre veszélyes élelmiszerre bukkannak - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő vasárnap a fideszes képviselő felvetésére reagálva.
aug. 12
19:27
Gál J. Zoltán nem hibázott tavaly (HírExtra)
A Fidesz előtt is ismert, hogy Gál J. Zoltán tavaly már csak azért sem állíthatta le a tűzijátékot, mert külföldön volt; szabadság megszakítva tért haza másnap - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő, miután a legnagyobb ellenzéki párt közölte: "arcátlan cinizmusnak és felelőtlenségnek" tartja a miniszterelnök kabinetfőnökére bízni az augusztus 20-i rendezvények felügyeletét.
aug. 12
19:32
Izzik és bűzlik a komposzt (HírExtra)
Körülbelül 9 ezer tonna gombahumusz izzik hetek óta a Győr-Moson-Sopron megyei Máriakálnok határában. Amikor déli szél fúj, a környéket fojtogató füst és bűz borítja be.

Keresés