Tunisz - Dél-Tunézia egyszerre egzotikus, kietlen vidék, annak a Szaharának a kapuja, amit többségünk eddig csak a Rejtő-regényekből és ismeretterjesztő filmekből ismert. Másrészt könynyen elérhető úti cél, amelyet az elmúlt években több mint százezer magyar turista fedezett fel. Vad természet, bejáratott utakon - nincs is ennél jobb kombináció.
Fortélyos félelem igazgatja a magyarokat abban, hogy negyedük nem veszi ki a szabadnapjait akkor sem, ha megtehetné. A szakemberek szerint ennek ugyanis egyetlen oka van: félünk attól, hogy amíg mi nyaralunk, mást vesznek fel a helyünkre.
A Sevilla hazai pályán 1-0-ra megnyerte a Spanyol Szuperkupa-döntő első felvonását a Real Madrid ellen. A találkozó gólját Luis Fabiano szerezte az első félidőben, büntetőből.
Bangkok - Botrányt okozott a svájci női labdarúgó-válogatott vetkőzőszáma a bangkoki Universiadén. A csapat tagjai edzés közben annyira kitikkadtak, hogy az öltöző helyett a pályán váltottak mezt, ami élénk tiltakozást váltott ki a helyi önkéntesek részéről.
David Beckham érkezésével ugrásszerűen megnőtt az amerikaiak érdeklődése a profi labdarúgó-bajnokság (MLS) iránt. A csütörtöki DC United-Los Angeles Galaxy (1-0) mérkőzést - amelyen az angol sztár...
Debrecen - Nem látszott a DVSC labdarúgóin a szerdai BL-összecsapás, és az sem, hogy mindössze néhány órát aludhattak a zalaegerszegi rangadó előtt, mert Beránek mester minden percét és energiáját a bajnokságra koncentrálja. Az NB I rangadóján a Debrecen ugyanis 3-2-re verte a szintén bajnokesélyesnek tartott ZTE-t.
Hatvanegy híresség kőbe vésett csillagát helyezték el egy raktárba egy 500 millió dolláros építkezés miatt. A nagyszabású munkálatok, amely fél háztömb lezárásával és átalakításával járnak,...
Duisburg - Kovács Katalin (31) újra a világ tetején. Az immár 22-szeres világbajnok kajakos feledtette az elmúlt hónapok viszontagságait. A németországi olimpiai kvalifikációs vb 1000 méteres egyéni döntőjében diadalmaskodott, bizonyítva ezzel, hogy az Európa-bajnokságon önmaga számára is csalódást okozó második helyezése csak kisiklás volt. Kati visszaszerezte trónját.
Az afganisztáni tálibok szerint jól haladnak a szöuli küldöttséggel folytatott tárgyalásaik, s talán már szombaton vagy vasárnap kiszabadulhat a szervezet fogságában lévő 21 dél-koreai túsz. Kari...
Kecskemét - Akár a repülőnapok etalonja is lehetne a mostani - ez volt az általános véleménye a IX. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató látogatónak tegnap. A hétvégén mintegy száz repülő húzott csíkot, vagy éppen pörgött-forgott Kecskemét egén, a nézők pedig elragadtatva bámulták a bemutatót.
A magyarországi kultúrát másfél évtizede támogató AEGON Magyarország Zrt. tavaly jelentős összegű kortárs művészeti díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje a hazai művészeti ágak kiválóságait, s ezzel felhívja rájuk a figyelmet. A biztosítótársaság CSR tevékenysége azonban nem csupán ebből áll: a társadalom iránti felelősségérzet áthatja a vállalat egész működését. Legújabb termékük…
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszugf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom szóvivőjére hivatkozva. Ahmadi néhány órával ezelőtt még azt mondta mobiltelefonon nyugati tudósítóknak, hogy "jó szándékuk jeléül" cselekedtek így, vagyis nem szabtak feltételt ehhez a a túszok…
Időközi polgármester-választást tartanak ma Szamostatárfalván - közölte a csengeri körjegyzőség helyettes vezetője. A kis település helyi választási bizottsága a szavazást a korábbi önkormányzati vezető, Porkoláb Dániel lemondása miatt írta ki, aki egészségi állapotára hivatkozva köszönt le tisztségéről - mondta Magyari Ferenc aljegyző.A választásra jogosult 245 szamostatárfalvai szavazó reggel 6…
Egy 25 éves férfi vesztette életét vasárnap hajnalban Budapesten a Hegyalja úton. Az áldozat gépkocsijával az Erzsébet-híd felől haladt, amikor ismeretlen okból egy kőfalnak ütközött, és kirepült a járműből - tájékoztatta az MTI-t a BRFK ügyeletese. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Robin Hoodnak képzelte magát egy spanyol tolvaj, ragadványnevén A magányos. A férfi azt állítja: csak azért rabolt bankokat, mert azok ellopják az emberek pénzét.
Spiritusz néven művészeti szakközépiskola indul a 2007/2008-as tanévben Szolnokon; az érettségire épülő kétéves, nappali rendszerű képzést hét szakon tervezik elindítani - közölte az ötletgazda Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke. A szakközépiskola létrehozását az a felismerést indította el, hogy Szolnokon, ahol az ország első, több mint 100 éves művésztelepe található, jelenleg nem tanulhatnak…
Győző egyedül belebukik a valóságshow-ba, bizonygatja Gáspár Gyôzôné. Ha valóban válik a házaspár, Bea csapodár férjével együtt otthagyja a show-t is. A családfő azonban asszonya nélkül is folytatná a műsort. Győziék rosszul számítanak, szerződésük ugyanis összekényszeríti őket.
Kikapott a magyar férfi kosárlabda-válogatott Szófiában. Az Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgária - Magyarország 79-74. Sztojan Ivkovics csapatának legeredményesebb pontszerzője Báder Márton volt, aki 22 pontot ért el, de ez sem volt elég a győzelemhez.
Szombaton több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok elhárítására - tudatta Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő. Ez a szám azonban ma még emelkedni fog, mert még mindig több helyen dolgoznak a tűzoltók - mondta. A leginkább érintett területek Pest megye és Bács-Kiskun megye. Pest megyében főként Pilisszentiván, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Tura, Galgahévíz, Gödöllő,…
Duisburgban két vb-aranyéremmel, a kilenc megrendezett döntôben összesen hat medáliával kezdtek kajak-kenusaink az olimpiai kvaifikáló világbajnokságon. A nôi egyéni 1000 m-es távon Kovács Katalin 22. vb-címét harcolta ki. A kenu egyesben Vajda Attila valósággal sziporkázott, nyert. Ma délelôtt a 200-as, délután az 500-as finálékat rendezik.
Forró éjszakát teremtett fellépésével Eszenyi Enikő a Szigeten. A színésznő szókimondó előadásában a legnagyobb természetességgel kérdezte meg: A vastag farkú hova lett? A közönséggel is kacérkodott, miközben a punkoknak és a középkorú rajongóknak egyaránt megtanította: a gyönyörben nincs középút.
Ír és brit zenei kavalkád lesz jellemző ma este a Sziget nagyszínpadára: minden idők egyik legfontosabb női popelőadója Sinéad O,Connor után a brit house-pop leginkább ismert zenekara, a Faithless lép majd fel. Az énekesnő és a zenekar is arról nevezetes, hogy zenéjükben rengeteg stílusjegyet ötvöznek. Sinéad O,Connor például legutóbb reggae-lemezével már sokadszor kezdte újra azóta, hogy a 80-as…
A tálibok szombat este szabadon engedtek két dél-koreai nőt, akit 21 társukkal együtt még július 19-én raboltak el Afganisztán déli részén. A segélymunkások közül két férfit korábban már meggyilkoltak. Afgán vagy dél-koreai források egyelőre nem jelezték, hogy a két elengedett túsz meg is érkezett volna hozzájuk.
A Sporting Lisboa nyerte a labdarúgó portugál Szuperkupát, miután a szombat esti, leiriai mérkőzésen egy góllal jobbnak bizonyult a bajnok FC Portónál. A fővárosi csapat története hatodik...
Pénteken éjjel rakta fel a honlapjára a Real Madrid, hogy leigazolta a Stuttgart 20 éves magyar támadóját, Szalai Ádámot. A fiatal futballista három évre került a spanyol bajnokhoz, az elején minden bizonnyal a tartalékcsapatban, a Castillában fog játszani, a cél, hogy kivívja a felnôtt keretbe való kerülést.
Két NATO-katona halt meg Afganisztánban két különböző összecsapásban - jelentette be vasárnap a szövetség által vezetett afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF).Mindkét haláleset szombaton történt, az egyik egy, az ország déli részén a tálibok által végrehajtott támadás során, a másik pedig Kelet-Afganisztánban, amikor egy járőr útjába robbanószerkezetet helyeztek el. Az ISAF közleményében…
Jan Figel, az Európai Unió (EU) oktatási, ifjúsági és sportbizottsági tagja szerint a doppingszerek terjesztőit ugyanolyan módszerekkel kell üldözni, mint a drogkereskedőket.
A férfi vízilabda Világliga elődöntőjében a magyar csapat 16-7-re győzött az ausztrál válogatott ellen, így bejutott a döntőbe. A másik ágon Szerbia 8-7-re nyert a németeket ellen, így Szerbia - Magyarország döntőt játszanak vasárnap 15 órakor, Berlinben.