2007. augusztus 12. vasárnap

aug. 12
8:32
Halálos baleset a Hegyalja úton (Gondola)
Egy 25 éves férfi vesztette életét vasárnap hajnalban Budapesten a Hegyalja úton. Az áldozat gépkocsijával az Erzsébet-híd felől haladt, amikor ismeretlen okból egy kőfalnak ütközött, és kirepült...
aug. 12
8:38
Torres győzelemmel mutatkozott be (HírExtra)
Idegenben nyert a Liverpool az Aston Villa ellen 2-1-re az angol labdarúgó-bajnokság első fordulójának szombat esti mérkőzésén. Az idén 36 millió euróért igazolt Fernando Torres a kezdőben kapott helyet, de nem sikerült gólt lőnie.
aug. 12
8:38
Két NATO-katona halt meg Afganisztánban (Gondola)
Két NATO-katona halt meg Afganisztánban két különböző összecsapásban - jelentette be vasárnap a szövetség által vezetett afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF).Mindkét haláleset szombaton...
aug. 12
8:44
Polgármester-válsztás Bátonyterenyén (Alternatív Energia)
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol áprilisban lemondott a város vezetője - közölte a jegyző.Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Vanya Gábor (MSZP) április 30-ával lemondott tisztségéről, hogy a gazdasági szférában helyezkedhessen el - mondta Romhányi Gyula. A mintegy 15 ezer lakosú város 11.400 választásra jogosult lakója reggel 6 és este…
aug. 12
8:49
Tökölit a biztonságiak fogták le (Infostart)
Botrányos jelenetek játszódtak le a Paks-Honvéd NB I-es labdarúgó mérkőzésen. A meccs Tököli Attilának köszönhetően nem a kispestiek fölényes, 3-0-ás sikeréről marad emlékezetes.
aug. 12
8:49
Száz napja tűnt el a kislány - talán már nincs életben? (HírExtra)
A négy éves brit kislány eltűnésének századik napján, szombaton szólt először a portugál rendőrség arról, nem zárják ki, hogy a kislány már nincs életben. Madeleine McCann még májusban tűnt el egy portugáliai üdülőhelyen a család szállodai szobájából, mialatt szülei egy szomszédos étteremben vacsoráztak.
aug. 12
8:55
Nyert a Fehérvár és a Győr (HírExtra)
Gólzáporos találkozón 5-2-re nyert a Fehérvár a Vasas ellen a labdarúgó NB I 4. fordulójában, szombaton. Ez volt a Marijan Vlak csapatának első győzelme a szezonban, igaz a budapestiek egy órán át emberhátrányban játszottak.
aug. 12
8:55
Békegyűlésre Kabulba érkezett Musarraf pakisztáni elnök (Kripto Akadémia)
Kabulba érkezett vasárnap délelőtt Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Látogatásának célja, hogy afgán kollégájával, Hamid Karzaival és a két ország mintegy 700 közjogi méltóságával egy három napos békegyűlésen vegyen részt. A "béke-dzsirga" célja, hogy Kabul és Iszlámábád közös tálib-ellenes stratégiát dolgozzon ki.
aug. 12
9:00
Modern életvitel: egyenes út a rákhoz? (Infostart)
A tüdőrákos megbetegedések száma csökkent, a melanómás esetek száma viszont jelentősen nőtt - állítják brit tudósok. A szigetország szakértői szerint az egyre több daganatos betegségnek a modern életvitel az oka.
aug. 12
9:00
Több mint háromszázszor riasztották a tűzoltókat (Infostart)
Országszerte több mint 300 alkalommal riasztották a tűzoltókat a vihar okozta károk elhárításához - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
aug. 12
9:00
A tálibok nem engedik szabadon a két beteg dél-koreai túszt (Gondola)
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszuf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom...
aug. 12
9:01
Szerelés az űrben (Kripto Akadémia)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson. A 6 óra 17 perces munka alatt elhelyeztek egy 1,58 tonna tömegű 3,37 méter hosszú és 4,24 méter magas tartószerkezetet, amelyre majd később egy újabb napelemtáblát illesztenek. Az…
aug. 12
9:06
Baleset az 1-es főúton (HírExtra)
Frontálisan ütközött két személyautó szombat este 8 óra előtt az 1-es főút ikrényi leágazójánál. A balesetben öten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A sérülteket a győri kórház baleseti osztályára szállították. Az egyik sofőr a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr Főkapitányság sajtóreferense.
aug. 12
9:06
Hullócsillagok láthatóak vasárnapról hétfőre virradóra az égbolton (Gondola)
Szent Lőrinc könnyei, azaz a Perseidák meteorraj érkezése a legérdekesebb égi jelenség augusztusban, a legtöbb hullócsillag vasárnapról hétfőre virradó éjszaka figyelhető meg az égbolton - mondta a...
aug. 12
9:06
Karambol a ferihegyi gyorsforgalmin - hét sérült, az utat lezárták (Alternatív Energia)
Heten megsérültek, amikor két autó frontálisan összeütközött a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton vasárnap reggel, az utat lezárták - közölte a rendőrség. A baleset a Határ úti felüljárónál történt - mondta el Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese, aki a sérültek állapotáról egyelőre nem tudott beszámolni.
aug. 12
9:06
Nem tűnik veszélyesnek a rés a hőpajzson (Kripto Akadémia)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson. Ennek során kiderült, hogy az űrsikló hőpajzsának sérülése nem olyan veszélyes, mint először gondolták.
aug. 12
9:11
Nyert az FTC (HírExtra)
A hosszabbításban szerzett két találatával győzött a Ferencváros a BKV Előre ellen az NB II első fordulójában, szombaton. Lipcsei a 93. percben, Ndjodo a 95. percben vette be az ellenfél kapuját. Ez volt Csank János első bajnoki mérkőzése a Fradi kispadján azóta, hogy nyáron ismét a zöld fehér csapathoz szerződött. Labdarúgó NB II, 1. forduló: Ferencváros - BKV Előre 2-0 (0-0) g.: Lipcsei…
aug. 12
9:17
Oroszország új szövetsége (Privátbankár)
A Sanghaji Együttműködési Szervezet Békés Misszió 2007 fedőnevű terroristaellenes hadgyakorlatba kezdett az oroszországi Uralban. A hat ázsiai tagállam együtt több katonával rendelkezik, mint a NATO
aug. 12
9:17
Vízkárelhárításra több mint 300-szor riadóztatták a tűzoltókat (Gondola)
Szombaton több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok elhárítására - tájékoztatta az MTI-t Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő. Ez a szám azonban vasárnap emelkedni fog,...
aug. 12
9:22
Cornell helyére nem igazolnak világsztárt (BorsOnline)
Nem szerzôdtetnek újabb külföldi sztárt a kedden a Szigetrôl távol maradó amerikai Chris Cornell helyére a szervezôk. Cornell, aki a 90-es évek elején a Soundgardennel, majd 2001-tôl az Audioslave-vel zenélt, most szólóban próbálkozik, azonban európai turnéjának elsô három állomását, így köztük a Szigetet is hangszálproblémák miatt lemondta.
aug. 12
9:22
Zűrös sztárpár: "nem szabad, hogy ezek együtt mutatkozzanak" (Infostart)
Együtt nyaralt az Egyesült Államokban a válófélben lévő házaspár, Paul McCartney és Heather Mills. A zenészt és az egykori modellt a hírek szerint csak a kötelességtudat késztette arra, hogy együtt töltsenek néhány napot.
aug. 12
9:22
Baleset miatt lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat, 7 sérült (Gondola)
Heten megsérültek, amikor két autó frontálisan összeütközött a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton vasárnap reggel, az utat lezárták - közölte az MTI-vel a rendőrség. A baleset a Határ úti...
aug. 12
9:23
Pest és Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb eső (Alternatív Energia)
Baján még dolgoznak a tűzoltók a vízkárok elhárításán - mondta el Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap reggel; előző nap több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok miatt. Bács-Kiskun megyében főleg Baja városát és környékét öntötte el jelentősen az eső - mondta el Dobson Tibor, hozzátéve, hogy Baján még 80 helyen kell pincékből, garázsokból, szuterénekből…
aug. 12
9:23
Sziget - Hobo, Hoochie Coochie Gals, Sonny-koncert, (Spa Trend Online)
Új dalt is bemutatott Hobo szombaton este a Sziget Blues Színpadán. A Hobo Blues Band előtt Orosz Andrea, Tóth Anett és a Hoochie Coochie Gals mutatta be programját. Orosz Andrea és együttese a blues és rhythm and blues legjobb előadóitól mutatott be átdolgozásokat. Orosz Andrea az együttes vezetője, aki már régóta ismert a magyar blueskörökben, elmondta, hogy ez a formáció egy éve létezik. Blues…
aug. 12
9:28
Janics Natasa most sem maradt le az aranyról (Infostart)
Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők 200 méteren a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 12
9:33
Egy békegyűlésre Kabulba érkezett Musarraf pakisztáni elnök (Gondola)
Kabulba érkezett vasárnap délelőtt Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Látogatásának célja, hogy afgán kollégájával, Hamid Karzaival és a két ország mintegy 700 közjogi méltóságával egy három napos...
aug. 12
9:34
Kilencen sérültek meg a ferihegyi úti karambolban (Alternatív Energia)
Összesen kilencen sérültek meg, közülük ketten súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A balesetben két autó ütközött frontálisan a Határ úti felüljárónál - mondta el Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese.
aug. 12
9:39
Az elsős tankönyvek és tanszerek 20-25 ezer forintba kerülnek (Spa Trend Online)
Az Accor Services ügyfelei között készített felmérés alapján, a béren kívüli juttatások közül a munkahelyi étkezést biztosító utalványok után a beiskolázási utalvány a legnépszerűbb - közölte az Accor Services. Az Accor közleménye szerint a Ticket Service beiskolázási utalványt október 31-ig lehet felhasználni országosan 9.000 üzletben, köztük több mint 600 üzletben 5-15 százalékos kedvezménnyel.
aug. 12
9:45
Lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat (Infostart)
Összesen kilencen sérültek meg, közülük ketten súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
aug. 12
9:45
Önátműtés férfiből nővé (Gondola)
A saját kezével műtötte át magát nővé - legalábbis az első vágásokat megtéve - egy kétgyermekes családapa Nagy-Britanniában. A 42 éves illető azután esett magának, hogy megtudta, legalább két évet...
aug. 12
9:45
Nem áll meg a Lépj egyet előre program (Spa Trend Online)
Ősztől folytatódik a Lépj egyet előre program, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján olvasható adatok szerint 10,665 milliárd forint ráfordítással két év alatt 21 ezer személy vonható be a szakképzésbe. Ismét lehetőséget kapnak a szakképesítéssel nem rendelkezők arra, hogy a munkaerőpiacon keresett szakmát sajátítsanak el ingyenesen. A programba bizonyos arányban bevonhatók azok is akik már…
aug. 12
9:56
Csillaghullás várható (HírExtra)
Látványos csillaghullást észlelhet, aki vasárnapról hétfőre virradó hajnalra néz fel az égre, ekkor jelentkezik ugyanis a Perseidák meteorraj. A Szent Lőrinc könnyeinek is nevezett csillagászati eseményen óránkét néhány tíz hullócsillagot is láthat egy átlagos megfigyelő.
aug. 12
10:02
Horn-Sólyom eszmecsere (HírExtra)
Több mint fél órán át beszélt egymással Sólyom László köztársasági elnök és Horn Gyula volt miniszterelnök, a balatoni kormányüdülőben. A Vasárnapi Hírek úgy tudja, hogy nem pusztán udvariassági csevegésről volt szó. A két politikus az ország helyzetét vitatta meg, a személyes ellentétekről azonban nem beszéltek.
aug. 12
10:02
Váratlanul Bagdadba érkezett az amerikai igazságügy-miniszter (Gondola)
Váratlanul Bagdadba érkezett szombaton Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter - jelentette be minisztériuma közleményében. Nem tudni, hogy pontosan milyen céllal utazott Gonzales Bagdadba,...
aug. 12
10:07
Kamerával keresik az amerikai bányászokat (HírExtra)
Tovább kutatnak a Utah-i bányászok után annak ellenére, hogy az 500 méter mély üregbe leengedett speciális kamera nem mutatott ki életjelet. - közölték helyi mentőalakulatok. Az üregbe még hétfőn szorult be hat bányász egy bányaomlás után.
aug. 12
10:07
ÁAK: 50 millió a privatizációt megelőző vállalati kultúraváltásra (Gondola)
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. nettó 50,6 millió forintot fordít a privatizációját megelőző vállalati kultúraváltás teendőire - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő. A társaság által kiírt...
aug. 12
10:09
Lesz-e éhséglázadás? (Gondola)
Eleddig 15 000 autóstól vette vissza a hitelező bank, a fizetés elmaradása miatt, a járművet –, azt a négykerekűt, ami valamiféle emelkedés jelképes ikonja volt. Nagyon sok ez: az idénre becsült új autó eladások mintegy tíz százaléka.
aug. 12
10:17
Újsághirdetésben keresnek rabbit (Privátbankár)
Korábbi rabbija Prágába költözik, így kényszerül új keresésére a dél-morvaországi zsidó hitközösség Brünnben (Brno). Már fel is adtak hirdetéseket
aug. 12
10:17
Milliárdosok, akik azt sem tudják, mire szórják el vagyonukat (BorsOnline)
Legtöbbünknek egészen valóságos álomképe van arról, hogy mire költené vagyonkáját, ha az akár forint-, akár dollár milliárdokra rúgna. Az igazi milliárdosok – véli az egyszerű halandó – viszont jódolgukban azt sem tudják, mire szórják el a pénzt, úgy látszik, haszontalanabbnál haszontalanabb passzióikra költik. A milliárdos-módi persze évrôl-évre változik, ma már ódivatú dolog jachtra,…
aug. 12
10:18
A tálibok meggondolták magukat (HírExtra)
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem engedtek el a dél-koreai túszok közül két nőt a tálibok szombat este - számolt be róla a koreai Yonhap hírügynökség vasárnap a tálibok egyik szóvivőjére hivatkozva.
aug. 12
10:18
Az Endeavour két asztronautája elvégezte első űrszerelési munkáját (Gondola)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a...
aug. 12
10:23
Mit nyalhatunk a fagyival? (HírExtra)
Idehaza egyáltalán nem, és a többi uniós országban is csak önkéntes alapon írják ki a cukrászdákban, hogy milyen adalékanyagokat tartalmaznak a fagylaltok. A guargumibotrány kapcsán pedig sokakban felmerülhet a kérdés, hogy kitől lehet megtudni meg, hogy miből készül a hűsítő édesség. Domoki János, az Országos Élelmezéstudományi Intézet főosztályának helyettes vezetője a Vasárnap Reggelnek…
aug. 12
10:29
Fél napig tartó sorok a határon (Piac és Profit)
Jelentős várakozási idővel kell számolniuk az autósoknak és a kamionosoknak az országhatár több szakaszán, elsősorban a belépő oldalon - közölte a határőrség szóvivője.
aug. 12
10:29
Leégett a csárda (HírExtra)
Majdenem proig égett vasárnapra virradóra a mátraszentimrei Szlovák Csárda. Az épület üres volt, így a tűzben senki sem sérült meg. Azt még vizsgálják, hogy miért csaptak fel a lángok.
aug. 12
10:29
Hétfő éjfélig visszaigényelhető a regisztrációs adó (HírTV)
Hétfőn éjfélig még visszakérhetik jogtalanul megfizetett regisztrációs adójukat az autósok, a határidő után érkező kérelmeket automatikusan visszautasítja a vám- és pénzügyőrség.
aug. 12
10:34
Frontális ütközés a ferihegyi úton kilenc sérülttel - képgaléria (Infostart)
Összesen kilencen sérültek meg, közülük ketten súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton.
aug. 12
10:34
Halálos baleset a Hegyalja úton (HírExtra)
Meghalt az a sofőr, aki autójával vasárnap hajnalban egy kőfalnak ütközött a Gellérthegy lábánál. A baleset a Hegyalja úton, a Sánc utca és az Erzsébet híd között történt.
aug. 12
10:40
Dagonyázzon pucéran a burgerlandi Édenkertben (BorsOnline)
Néha elég csak a szomszédig menni egy kis élvezetért. A néhány órás autóút az ausztriai Burgerlandig megéri az idôráfordítást azoknak a pihenni vágyóknak, akik igazi wellnessélményt szeretnének. A wellness szállókkal és kirándulóhelyekkel jól ellátott Bad Tatzmannsdorf egyik legfôbb csábereje a gyógyhatású termálfürdô. Itt nem csak a gyógyulni akarók, hanem a kényeztetésre és kikapcsolódásra…
aug. 12
10:40
Káosz a reptéren (HírExtra)
Hatalmas káosz alakult ki szombaton Los Angeles Nemzetközi Repülőterén, miután összeomlott a reptér számítógépes rendszere, amely az utasok adatait tárolja - írja vasárnapi számában a Los Angeles Times.
aug. 12
10:40
Vasárnap éjjel könnyezik Szent Lőrinc (HírTV)
Látványos csillaghullást észlelhet, aki vasárnapról hétfőre virradó hajnalra néz fel az égre, ekkor jelentkezik ugyanis a Perseidák meteorraj. A Szent Lőrinc könnyeinek is nevezett csillagászati eseményen óránkét néhány tíz hullócsillagot is láthat egy átlagos megfigyelő.

Keresés