Többeknek feltűnt, hogy Tóth Vera (22), a Megasztár győztese látványosan karcsúsodni kezdett. Sokan arra gyanakodtak, hogy Dobival történt szakításuk, a rosszkedv és a depresszió miatt sikerült megszabadulnia súlyfeleslegétől.
Nem laza játszadozást, hanem kőkemény és persze eredményes focit akar bemutatni ma (20.50 óra, RTL Klub) a magyarok elleni barátságos mérkőzésen Olaszország csapata.
Az MSZP az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályok egyszerűbbé, az eljárás gyorsabbá tételét kéri a kormánytól - mondta Török Zsolt, a párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten. Az...
Jobb későn, mint soha - így jellemezhető Angela Merkel (53) tegnapi, budapesti villámlátogatása. Németország első női kancellárja majd’ két évvel hivatalba lépése után szánta el magát egy magyarországi vizitre.
Budapest - Egy negyedik Gyurcsány-csomag formálódik - mondta Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője úgy véli: a tavaly nyári első, a konvergenciaprogramként megismert második, s a 2007-es költségvetés harmadik csomagja után jön egy negyedik is, amely többek közt az otthonteremtési, s a közlekedési támogatások megszüntetését célozza.
Egy negyedik Gyurcsány-csomag van kialakulóban - mondta a Fidesz frakcióvezetője kedden. A tavaly nyári első, a konvergenciaprogramként megismert második, valamint a 2007-es költségvetésként...
Budapest - A magyar válogatott világbajnokok elleni felkészülését egy pszichológus is segíti. A gödi edzőtáborban hétfő délután dr. Nagy Sándor tartott negyvenöt perces tréninget a keret tagjainak.
Nyíregyháza - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint a rendőrök megnézték a pénzügyminiszter fiainak állítólagos zsarolásáról készített rejtett kamerás felvételeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy az zsarolásra, önbíráskodásra, egyéb bűncselekményre utaló információkat nem tartalmaz, ezért az ügyben nem indítanak eljárást.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adta át a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok három tisztjének augusztus 20-a alkalmából Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági...
Budapest - Modern komputeres technikát és a kézi rajzolás minden zsenialitását egyesíti magában a Macskafogó második része. A stáb az utómunkálatok lázában ég, a film karácsonyra a mozikban lesz. Grabowski, az egerek James Bondja eredeti hangján tér vissza. Sinkó László alig várja, hogy meglássa, hogy is fest így, 22 évvel kopaszabban.
Algyő - Brutális állatkínzó áldozata lett egy amerikai buldog Algyő határában. A felakasztott eb haláltusája hosszú percekig tarthatott, ám kétségbeesett vonyítását senki nem hallotta meg. Tetemét egy arra tévedő nő találta meg, aki azonnal értesítette a hatóságokat.
Békéscsaba - Klubvezetőként tért vissza anyaegyesületéhez Varga Adrienn (27). Az 1997-es szentpétervári Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmet nyert tornásznő lett a Békéscsabai Torna Club új sportigazgatója.
Budapest - Tegnap fényes nappal rabolták ki Marenec Fruzsina (18) albérletét. A Barátok közt Harmathy Emmája egy interjú után tért haza, és meglepve látta, hogy nyitva maradt a lakásajtó.
Budapest - Az biztos, hogy emlékezetes lesz Lola 19. születésnapja az énekesnő számára. Amellett ugyanis, hogy szinte mindenki felköszöntötte, aki fontos neki, még egy meglepetés ajándékkal is gazdagabb lett.
Nem okozott jelentős fennakadást a főváros közlekedésében az, hogy kedden lezárták a Szabadság hidat - árulta el a Fővinform ügyeletese a távirati iroda érdeklődésére délben. Az átkelő felújítása...
Budapest - Nagyon meghatódott Antal Imre (72), amikor a róla elnevezett óvoda nyílt napján körberajongták a gyerekek. A csöppségek csak úgy lesték a humorista minden szavát, miközben ő mesét olvasott nekik.
Magyarország - Fokozottan ellenőrzi a Kínából érkező termékeket a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. Nem véletlenül, hiszen az elmúlt hetekben világszerte több millió, a távol-keleti országban gyártott játékot kellett visszavonni a boltok polcairól.
Magyarország - 18 új magyar nyelvű tévécsatornával bővül szeptembertől a kábeltévék választéka. Nem csoda, hogy ilyen nagy a jelentkezés, hiszen európai viszonylatban a magyarok élen járnak a televíziónézésben.
Továbbra sincs megállapodás az Egészségügyi Minisztérium (EüM) által használt parkolóterületről az V. kerület és a tárca között, mert a tárca változatlanul vitatja annak tulajdonjogát - közölte...
Budapest - Ez most már túlmegy mindenen! Újabb botrányos szexvideó kering az interneten. A képsorokon egy fiatal lány, fényes nappal pucéran simogatja magát a főváros egyik legforgalmasabb pontján, az V. kerületi Ferenciek terén. A járókelők között azonban nem aratott nagy sikert közszeméremsértő produkciója: akadt, aki leköpte, egy fiatal nő pedig belérúgott.
Kunmadaras - Követte áldozatát a halálba az a húszéves budapesti fiú, aki motorjával hétfőn tragikus balesetet okozott egy gyorsulási verseny helyszínén.
Csökkent a budapesti szállodák népszerűsége- derül ki a Deloitte tanácsadó vállalat augusztusi felméréséből. Az adatok szerint az idén az első hat hónapban a budapesti szállodákban az átlagos...
Egy évvel szabadulása után még mindig beilleszkedési és pszichés problémákkal küzd Natascha Kampusch, az a tizenkilenc éves osztrák lány, akit elrablója több mint nyolc éven át tartott fogva egy...
Furcsa körülmények között távozott a Fidesz-frakcióból és egyúttal a legnagyobb ellenzéki pártból Lengyel Zoltán. A rendőrséggel, azután pedig az egyik internetes portállal vitába keveredett honatya a napokban az MTI-n keresztül üzente meg övéinek, hogy kilép mert nem akarja, hogy az őt ért támadások kárt okozzanak a képviselőcsoportnak.
Nem csak az fontos, függetlenné válik-e Koszovo, hanem az is, mi történik Szerbiával, s mi e kérdésben a Vajdaságban élő magyarok miatt különösen érdekeltek vagyunk - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon a tegnapi sajtóértekezleten, melyet vendégével, a rövid - hat órás - munkalátogatásra Budapestre látogató Angela Merkel német kancellárral közösen tartott. Bevezetőjében a magyar…
Nincs megállapodás az Egészségügyi Minisztérium (EüM) által használt parkolóterületről az V. kerület és a tárca között, mert a minisztérium változatlanul vitatja a terület tulajdonjogát - jelentette be Rogán Antal, a városrész fideszes vezetője. A tárgyalásokat csütörtökig folytatják, ha addig nem állapodnak meg, a kerület bírósághoz fordul.
"Miniszter úr véleménye egyértelmű és változatlan: olyan, a honvédségen kívűl működő félkatonai szervezetek életrehívására nincs szükség, amelyek politikai pártokhoz és ideológiákhoz kapcsolódnak" - jelentette ki érdeklődésünkre a honvédelmi tárca szóvivője. Megkérdeztük ugyanis: szükséges vagy nem a civil gárda, a szakminiszter ugyanis a napokban sem a honvédségen belül, sem azon kívül nem…
A turistákra is vonatkozik az egyenlő bánásmód elve. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az adott tagállam biztosítottai az ellátásért olyan önrészt kötelesek fizetni, amelyet a biztosítójuk nem térít vissza, akkor ezt a magyar jogosult is köteles megfizetni, s az összeget az OEP nem téríti meg.
Nem volt indokolt hivatalból rendőrségi eljárást indítani az úgynevezett "Veres-videó" ügyében, ezért mindössze polgárjogi következménye lehet a pénzügyminiszter fiáról és üzleti vitájáról készített rejtett kamerás felvételnek. Egyedül egy magánszemély által tett panasz miatt indult eljárás az üggyel kapcsolatosan, de ez sem rendőrségi, hanem csupán fogyasztóvédelmi vizsgálat. A Veres-fiúk szerint…
Az idei első félében - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 15 százalékkal nőtt a halálos kimenetelű közúti balesetek aránya: a hazai közutakon 595-en veszítették életüket, áll a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A balesetek 91,2 százaléka a járművezetők hibájából történt. A gyalogosok figyelmetlensége, a járművek műszaki hibája csupán elenyésző hányadot képez az okok között.
A St. Tropez-i kiruccanás után továbbra is Ibizán élvezi a nyarat Boris Becker aktuális barátnőjével, Sharley Kersenberggel. A nőfaló egykori világelső teniszező valószínűleg azért is hosszabbította meg nyaralását, hogy ne kelljen szembesülnie legbotrányosabb szeretőjének önéletrajzi könyvével.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta több évtizedes, országhatáron túl is nagyra becsült művészi pályája elismeréseként Markó lván balettművész.