2007. augusztus 22. szerda

aug. 22
5:36
Politikai botrány lehet a sztriptíz bár felkereséséből (Infostart)
Az ausztrál ellenzék vezetője szerint a kormány szivárogtatta ki, hogy négy évvel ezelőtt ellátogatott egy new york-i sztriptíz bárba. Kevin Rudd makulátlan imázsán folt esett ugyan, de ettől még megnyerheti a választásokat.
aug. 22
5:42
Több tízezer érdeklődőt várnak a Szentlőrinci Gazdanapokra (Piac és Profit)
Rekordszámú, mintegy 350 kiállítót és több mint 25 ezer érdeklődőt várnak a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítására, az augusztus 23-án kezdődő XIV. Szentlőrinci Gazdanapokra - közölte a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ projektmenedzsere.
aug. 22
5:48
3,5 milliárd forintért épül a Szépművészeti föld alatti "piramisa" (Spa Trend Online)
Az elkövetkező évek egyik legnagyobb kulturális beruházásaként épülhet meg a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítése. A több mint 4000 négyzetméternyi látogató és turisztikai központ célú épület éttermet, kávézót, gyerekfoglalkoztatót és 1200 négyzetméteres kiállítóteret foglal majd magában. A tervek szerint 2010-re elkészülő, 3,5 milliárd forintos beruházás nem csupán a múzeum bővítését…
aug. 22
5:53
Férje bátorítja a popdíva dekoltázsának mélyítését - képekkel (Infostart)
Habár még mindig nem kommentálja Christina Aguilera a terhességéről szóló híreket, egyáltalán nem próbálja eltitkolni az erre utaló jeleket. Sőt, férje aktív támogatásával egyre bátrabban mutatja meg a bájait.
aug. 22
5:58
Avar István imádja Márai embernevelő mondatait (Infostart)
Bár eredetileg papnak készült, színművész lett belőle. Avar István azt mondja: voltak pályáján olyan pillanatok, amikor úgy érezte: rosszul döntött; ám egy-egy jól sikerült színházi, vagy filmszerep felülírta ezeket a kételyeket. A színművész augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést.
aug. 22
5:59
Politológusok szerint nem a két oldal kibékítése az elnök feladata (Alternatív Energia)
Minél előbb szeretne tárgyalni Sólyom László köztársasági elnök a parlamenti pártok frakcióvezetőivel a költségvetéssel kapcsolatos ügyekről, ezért már keresik a mindenki számára megfelelő időpontot. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője lapunkkal közölte azt is, más témában - így a politikai oldalak közötti bizalmatlanság oldásáról - nem készül megbeszélésre az államfő.…
aug. 22
6:00
Szívbemarkoló képek bizonyítják a darfuriak szenvedéseit (Kripto Akadémia)
Katonák, páncélosok, repülőgépek - és mindent vér borít. A Darfurból menekülő gyermekek rajzai cáfolhatatlanul bizonyítják, amit a szudáni kormányzat évek óta tagad: a brutális milíciák mészárlásait. A képeket a hágai Nemzetközi Törvényszék bizonyítékként kezeli.
aug. 22
6:04
Már az olasz sztárok sem számítanak? - képgalériával (Infostart)
Alig kétezer szurkoló volt kíváncsi az olasz labdarúgó-válogatott budapesti nyilvános edzésére. A világbajnoki címvédő szerdán este 8 óra 50 perctől a magyar csapattal játszik a Puskás Ferenc Stadionban.
aug. 22
6:16
A sötét gyümölcsökkel leküzdhető a rák? (Infostart)
A sötét színű gyümölcsök és zöldségek hatékonyak lehetnek a rák ellen, legalábbis ezt állítják amerikai tudósok. A bíbor, kék és vörös színekért felelős vegyület ugyanis nemcsak lassítja a daganatos sejtek növekedését, hanem el is pusztítja azokat.
aug. 22
6:16
Körsms-ben tojásdobálásra hívták fel a demonstrálókat (Alternatív Energia)
Sajátos üzenet futott végig a jobboldali aktivisták között az augusztus huszadiki ünnepnap előtt; a telefonos körsms-ben tojásdobálásra hívták fel az utcára vonuló demonstrálókat. Az üzenetben az állt, hogy az "ügyészség döntése értelmében nem törvénytelen a tojásdobálás", így lehetőség szerint mindenki hozzon magával "elegendő muníciót" a kormánypárti politikusok megdobálásához. Az üzenet alapját…
aug. 22
6:27
Jovánovics: "Nem szeretem a díjakat és nem is érdekelnek" (Infostart)
Nemzetközileg is nagyra becsült művészi és oktatói tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész.
aug. 22
6:44
Mire kattintottunk leginkább 2007-ben? (Piac és Profit)
A GfK Hungária Sztár Monitor felmérésének legfrissebb adatai szerint a hazai internetező közönség legnagyobb arányban a paródiáiról neves Irigy Hónaljmirigy zenekart ismeri és kedveli. A kedvencek listáján színészek, műsorvezetők, de a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya is helyet kapott. A 2007. évi nyár nagy felfedezettje egy rádiós, televíziós műsorvezető, aki eddig széles körben…
aug. 22
6:44
Kevesebben jönnek Romániából dolgozni (Infostart)
Tovább csökkent Magyarországon a külföldi munkavállalók száma, aminek egyik oka, hogy kevesebb román állampolgár jönne dolgozni.
aug. 22
6:44
Porszívóba ragadt a törpe pénisze (Infostart)
Megsérült egy előadóművész egy edinburgh-i fesztiválon, amikor pénisze hozzáragadt egy porszívóhoz.
aug. 22
6:44
Olasz-magyar: érdeklődés hiánya miatt lezárt szektorok (Infostart)
A magyar válogatott a világbajnok Olaszországot fogadja szerdán este a Puskás Ferenc Stadionban. A felső karéjok nem életveszélyes voltuk, hanem az érdeklődés hiánya miatt lesznek zárva. A mérkőzésre nagyjából 30-35 ezer embert várnak.
aug. 22
6:44
Újabb ügynökök a katolikus egyházban (Alternatív Energia)
Több egyházi személyről, főpapról derült már ki, hogy együttműködött az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. A Miskolci Egyetem honlapján megjelenő folyóirat, az Egyháztörténeti Szemle 2007. évi 1. száma két katolikus püspök - Keresztes Szilárd és Konkoly István - állambiztonsági múltjáról közöl tanulmányokat. Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár (MOK) főigazgató-helyettese "Nyíri" és "Keleti"…
aug. 22
6:50
Egyre többet költünk külföldön (Infostart)
Az év első negyedében kevesebb pénzt költöttek Magyarországon a külföldiek, mint egy évvel korábban. Fordított a tendencia a magyarok külföldi költése esetén, ahol drasztikus emelkedés történt.
aug. 22
6:55
Security a BKV-n: 308 millióért (Privátbankár)
A DI-SEC Security Kft. nyerte meg BKV egyes járatain teljesítendő személy- és vagyonvédelmi, valamint jegyellenőrzési feladatok ellátására kiírt nyílt közbeszerzési eljárását - írja a Közbeszerzési Értesítő
aug. 22
6:55
A diákokat hidegen hagyja, mely képzéseket támogatja a kormány (Infostart)
Csökkent a továbbtanulók száma: a 108 ezer idén, vagy korábban érettségizettből 80 ezer nyert felvételt valamelyik felsőoktatási intézménybe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára. Manherz Károly hozzátette: most is a művészeti, a társadalomtudományi, valamint a jogi és a bölcsészképzések voltak a legnépszerűbbek az egyetemekre,…
aug. 22
6:57
Rókát, teknőst, tigrispitont is becsempésztek az állatkertbe (Infostart)
Még mindig nem tudni, hogy ki csempészte be azt a tigrispitont a fővárosi állatkertbe, amely megölt három ritka papagájt. Az állatkert vezetője feljelentést tett a rendőrségen. Nem ez az első eset, hogy valaki megunt kedvencét csempészi be az állatkertbe, vittek már be rókát és zöld leguánt is.
aug. 22
7:01
Már jár a 2-es metró, de csak télre készülnek el az állomások (Infostart)
Bár az utasforgalom a hétvégén megindult a 2-es metró vonalán, az idei szezon alatt felújítandó állomások rekonstrukciója még nem fejeződött be. Az M2 felújítási projekt főmérnöke az InfoRádiónak elmondta: a Pillangó utca és az Örs vezér tere megállók november 30-ra, a Stadionok december 30-ra készül el. Itt mozgólépcsőt és a mozgáskorlátozottak számára liftet is kialakítanak. Molnár Gábor…
aug. 22
7:01
Tüntetés lesz pletykák alapján? (Alternatív Energia)
Valószínűleg kósza pletykák alapján készül békés utcai demonstrációra szeptemberben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). A tüntetés okaként Morvayné Bajai Zsuzsanna, az egyesület elnökhelyettese többek között azt jelölte meg, hogy elégedetlenek a közoktatásban kialakult helyzettel. Érveiket vizsgálva azonban úgy tűnik, az érdekvédőket "megvezették".
aug. 22
7:13
Európa analizál, Amerika "levadássza" a terroristákat (Kripto Akadémia)
Miközben a világnak arra lenne szüksége, hogy a nagyhatalmak a globális biztonság érdekében formálják a XXI. század új világrendjét, aközben Amerika és Európa elfojtott, régi keletű ellenségeskedéssel szemléli, minősíti és mérlegeli egymást. És miközben az öreg kontinens 26 országa és a demokrácia bölcsőjének kikiáltott "újvilág" egy közös katonai és politikai szervezetnek, a NATO-nak a tagja,…
aug. 22
7:19
Rábukkantak a világ legöregebb lábnyomára? (Infostart)
Egyiptomi régészek szerint az általuk talált megkövesedett emberi lábnyom lehet a világ legrégebbi ilyen jellegű lelete.
aug. 22
7:19
"A motorsportban a csapattársad a legnagyobb ellenfeled" (Infostart)
Talmácsi Gábor menedzsere szerint csak egy kis szerencse kellene ahhoz, hogy a magyar versenyző megnyerje a 125 köbcentisek küzdelmeit a gyorsasági motoros világbajnokságban. Stefano Favaro hozzátette: Talmácsi és spanyol csapattársa között nem baráti a viszony, de ez a motorsportban normális.
aug. 22
7:19
A nők a rózsaszínt kedvelik (Blikk)
aug. 22
7:21
Tizennégy évet ült ártatlanul (Blikk)
aug. 22
7:25
Megölte az asszonyt a begerjedt tevéje (Blikk)
aug. 22
7:25
Megállapodás a biztosítási ellenőrzésről (Alternatív Energia)
A koalíciós pártok az egészségbiztosításról tartott egyeztetésen megállapodtak abban, milyen lesz az ellenőrzési rendszer, illetve abban, hogy a parlamentnek továbbra is jelentős szerepe lesz a biztosítási csomag meghatározásában - mondta Horváth Ágnes SZDSZ-es egészségügyi miniszter kedden Budapesten újságíróknak. Az ellenőrzés három lépcsős lesz - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa a…
aug. 22
7:30
Ismét új adójavaslatok (Privátbankár)
Védjük a környezetet: valódi zöldadóreform helyett azonban mégis csupán néhány új adó- vagy járulékfajta bevezetése és a jelenlegi terhek növelése kerülhet napirendre
aug. 22
7:31
Hat év után vették észre a szilánkot a szeme alatt (Infostart)
Hat évet élt egy, a szeme alá fúródott üvegszilánkkal egy kínai férfi, aki több kórházban is járt, de hónapokig egy orvos sem fedezte fel a testében az idegen anyagot.
aug. 22
7:31
Átvizsgálják a "tönkremenetel határán" lévő Margit hidat - képgaléria (Infostart)
Átvizsgálják a Margit híd betonelemeit a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai, miután hétfőn több kisebb betondarab esett le a hídról az úttestre. A veszélyesen meglazult darabokat akkor a tűzoltók távolították el.
aug. 22
7:31
Tisztogatás a rendőrségnél (HírExtra)
Azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmentette tisztségéből kedden az országos rendőrfőkapitány Németh Lajost, az ORFK kommunikációs igazgató-helyettesét. Németh Lajos a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a főkapitány felajánlotta neki a lehetőséget, hogy Fejér megyében - ahol él is - vállalja el a sajtóreferensi teendőket, illetve akár szolgálati nyugdíjba is mehet.
aug. 22
7:31
Titkos jelentés szerint a CIA nem tett meg mindent az al-Kaida megállítására (Gondola)
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetői nem tettek meg mindent a 2001. szeptember 11-i, Amerikát ért támadások előtt annak érdekében, hogy megállítsák az al-Kaida terrorszervezetet - ezt...
aug. 22
7:31
A TV2 műsorvezetőt keresett, rálelt Árpa Attilára (Spa Trend Online)
Azt hiszem, a köztelevízió félszázados fennállása óta még nem harangozott be ilyen hosszú ideig egy műsort, mint most a Társulatot. Eleinte azt se tudtuk - ismert reklámtechnikai fogás -, hogy miről van szó, amikor egy-egy ismert személyiséget egy székre ültettek, ahol egy ideig nem tudtuk, miről beszélnek. Most végre megtudtuk: szereplőket válogatnak az István, a királyhoz. Az ötlet annyiban nem…
aug. 22
7:36
Győzi: Beát már az sem érdekli, ha meghalok! (BorsOnline)
Gáspár Gyôzike tegnap indult volna Törökországba, de elhatalmosodott betegsége miatt kénytelen volt lemondani az utat. Egyelôre homályos, hogy barátnôjét, vagy asszonyát cipelte volna-e magával, de mindennél többet mond, hogy Bea egyszerûen faképnél hagyta ágyban sínylôdô urát.
aug. 22
7:36
Továbbra is csökken a külföldi munkavállalók száma (Gondola)
Az idén az első félévben 29.251 külföldi munkavállaló kapott munkavállalási engedélyt, zöld kártyát magyarországi munkavégzéshez, vagy kezdhette meg a munkát egyszerű regisztrációval. Ez 9.222-vel...
aug. 22
7:36
130-an támadták meg a népszavazási kezdeményezéseket (HírTV)
130-an támadták meg az Alkotmánybíróságon a népszavazási kezdeményezéseket. Az indítványokról soron kívül kell döntenie a testületnek, október előtt azonban valószínű így sem tudnak határozni.
aug. 22
7:42
Ma délben lezárják az M7-est (HírExtra)
Várhatóan csak szerda délben zárják le az M7-es főutat, a keddi esőzések miatt ugyanis még nem végeztek a forgalom eltereléséhez szükséges előkészületekkel. Jelenleg is tart az útburkolati jelek felfestése, a korlátok kiépítése illetve az összes eligazító táblát sem rakták még ki - közölte Zámbor Csaba, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyeletese a Független Hírügynökséggel.
aug. 22
7:42
A nők a rózsaszínt kedvelik (Gondola)
A nők kedvenc színe a rózsaszín felé, a férfiaké a kék felé hajlik statisztikailag - mutatták ki angol kutatók. A szakemberek szerint a nők és férfiak kedvenc színe közti különbség valószínűleg...
aug. 22
7:42
Nyomozás várható Takács Dominik eltűnése ügyében (HírTV)
Várhatóan nyomozást rendelnek el a Margitszigetről eltűnt kisfiú ügyében. Takács Dominik apját kihallgatták, de nem mondott semmit a fia eltűnéséről. Vallomást - arra hivatkozva, hogy nincs jelen az ügyvédje - nem tett, és jegyzőkönyvön kívül sem közölt semmit, ami segítette volna a nyomozókat - mondta a BRFK főkapitány-helyettese a lapnak.
aug. 22
7:47
Dominik érdeke miatt bújkált Komló Péter (BorsOnline)
Letartóztatta a rendôrség az eltûnt kisfiú, Dominik édesapját, Komló Pétert. A férfinek már csak 27 napja volt hátra addig, amíg elévül két éves szabadságvesztése, amit nem töltött le a Sátoraljaújhelyi Büntetés Végrehajtási intézetben. A férfit a tüzijáték napján, este hét órakor kapták el.
aug. 22
7:47
Ismét otthagyta az elvonót a "megzápult agyú" énekesnő (Infostart)
Ígérete ellenére másodszor is távozott az elvonókúráról Amy Winehouse, miután többször is csúnyán összekapott férjével, akit valószínűleg akkor sem engednek vissza a rehabilitációs intézetbe, ha az énekesnő úgy döntene, valóban le akar szokni a drogokról.
aug. 22
7:48
Texas a 400. kivégzésre készül (Gondola)
Szerdán a 400. kivégzésre készülnek Texasban azóta, hogy az amerikai államban helyreállították a halálos ítéletek gyakorlatát az ennek tilalmát megszüntető 1976-os szövetségi bírósági döntéssel. A...
aug. 22
7:48
Drágulhat az étolaj (HírTV)
A vártnál gyengébb lesz idén a napraforgótermés. A szakértők hektáronként 2 tonnás termésátlagra számítanak, ami 15-20 százalékkal kevesebb a tavaszi előrejelzéseknél. Az olajos magért 30 százalékkal többet kérnek már tavaly óta, ezek hatására hamarosan az étolaj is drágulhat az üzletekben.
aug. 22
7:53
Biztosítás Loch Ness-i szörny ellen (Gondola)
Immár lehet biztosítást kötni Loch Ness-i szörnytámadás ellen is: egy skóciai sportverseny előrelátó szervezői szolgálnak vele a résztvevőknek és a közönségnek. A szeptember 2-án a Loch Ness tó...
aug. 22
7:59
Kiszállt a Sziget egyik alapítója (Piac és Profit)
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. tulajdonosai pénzügyi befektető bevonásával erősítik a társaság anyagi hátterét; az új tulajdonos belépésével egy időben Müller Péter tulajdonrészétől megválik, az alapító azonban változatlan munkakörben, kreatív igazgatóként vesz részt a szervezőiroda munkájában - közölte a társaság kedden.
aug. 22
7:59
Zizi: Südi Iringó nekem nem ellenfél! (BorsOnline)
Ôsztôl már nemcsak a tévében lesz konkurencia egymásnak Karsai Zita és Südi Iringó, hanem a munkában is. A két fiatal elhatározta, szeretné magát anyagilag bebiztosítani, ezért tánciskolát nyitnak. De vajon ki lesz a sikeresebb?
aug. 22
7:59
Két ponton múlt a dobogó (HírExtra)
A negyedik helyet szerezte meg a Horváth Viktor, Németh Norbert, Fülep Sándor alkotta magyar válogatott a Berlinben zajló öttusa világbajnokság váltóversenyében a keddi zárónapon. Az aranyérmes a német egység lett, a második helyen Kína zárta a viadalt, a dobogó harmadik fokára pedig a cseh alakulat állhatott fel.
aug. 22
8:04
Újra levegőben az orosz bombázók (Privátbankár)
Nukleáris fegyverek nélkül teljesítik felújított őrjárataikat az orosz hadászati repülőgépek - közölte Anatolij Zsiharjov altábornagy, az orosz hadászati légierő parancsnokának helyettese

Keresés