A legtöbb várandós nő kívánja az ínyencségeket, a pikáns ízeket, ám a fűszerezéssel csínján kell bánni a terhesség idején. A szoptatáskor is figyeljünk étrendünkre, hat hónapos kor után pedig válogassuk meg, mivel ízesítjük a baba ételét! Pontosan mire is vigyázzunk?
Szakmai megállapodás született a gazdák érdekeit szem előtt tartva augusztus elején a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és...
Budapest - Az olasz delegáció a Hilton Budapest WestEnd szálloda ötven szobáját foglalja el. A világbajnokok a hotel többi vendégétől teljesen elszeparálva, lezárt folyosón laknak majd.
Miskolc - A víz zavarossága miatt elzárták a tapolcai ivóvízbázist, s ezért második napja vízhiány van a borsodi nagyvárosban. A magasabb emeleteken nélkülöznek a lakosok, a vizet lajtos kocsin hordják.
Az adóhatóság előre jelezte, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is végzett ellenőrzéseket a Szigeten, ezért többen tettek eleget nyugtaadási kötelezettségüknek - közölte az Adó- és Pénzügyi...
A korábbi évekkel ellentétben, idén csak a legmagasabb állami kitüntetéseket adja át a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök az augusztus 20-i parlamenti ünnepségen - tudta meg az MTI...
Akármi is lett a lapzártánk után véget ért Bp. Honvéd-Hamburg UEFA-kupa-selejtező mérkőzés eredménye, a kispestiek mindenképpen nyertek a német sztárcsapattal.
Budapest - Egyik kutya, másik eb - ez a benyomása támad az embernek, ha a mostani és a Fidesz-kormány gazdasági tárcájának külső cégekkel kötött szerződéseit böngészi. Mert ugye mi a csudát csinál a sajtóosztály, sőt az egész kommunikációs főosztály, ha külsős írja a miniszter, Kóka János beszédeit, és egy asztaloscég figyeli a sajtót?
Élete talán legszebb nyarát tölti a színésznő. Rendbe jött Gregor Bernadett házassága férjével, Somogyi Istvánnal, gyermekei pedig egyre több örömet szereznek neki.
A szakértők szerint nem véletlen, hogy egyre többször jelenik meg a legfontosabb államférfiakról is egy-egy fotó, amelyen izmaikat is megmutathatják a publikumnak.
Nincs ellenemre egy kidolgozott, esztétikus férfi felsőtest látványa. Sőt! Hülye lennék nem ránézni, ha az egyszer szép, nem? (Ezt egyébként a férfiak sose értik meg, holott ők csurgatják a nyálukat egy-egy csinos csaj láttán.)
A magyar rendőrség nyugodt, békés ünnepre készül, és nincs információja arról, hogy meg akarnák zavarni a rendezvényeket - mondta Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese csütörtöki,...
Budapest - A Fidesz is csak a sajtóból értesült, hogy Lengyel Zoltán képviselő kilép a frakcióból - tudta meg a Blikk. Lapunknak elmondták a Fideszben: a honatyával nem tudtak beszélni, de tudomásul veszik döntését.
A Hamász radikális palesztin szervezet emberei csütörtökön Gázában őrizetbe vették a palesztinok lakta területek főügyészét - közölték szemtanúk. A jogász a radikális szervezet riválisához, a Gázai...
Az Ernst and Young szerint a pénzmosás és terrorizmus elleni uniós direktíva év végéig kötelező bevezetésével több feladat hárul a jövőben a bankokra és kevesebb a hatóságokra. Kühn János, a...
A majd négyszázötven éve papírra latinul vetett Janus Pannonius kívánság máig ható érvényű. Több vonatkozásban az. Aki nem csak szívére, de vállára is képes venni a magyar kisebbség gondjait, annak nem kell magyarázat. Aki meg terhüket, gondjukat „vállára venni nem bolond”, annak meg minek!
Sötét gárdaként emlegette Tom Lantos tegnapi budapesti sajtóértekezletén a Jobbik által felállítandó Magyar Gárdát. A washingtoni képviselőház külügyi bizottságának elnöke kérdésre válaszolva "őrült" felvetésnek minősítette, hogy valamely NATO-tagállamtól kellene megvédeni Magyarország biztonságát. A magyar származású kaliforniai képviselő nem ígért gyors áttörést a vízumkérdésben. Lantos tegnap…
A Honvédelmi Minisztérium nem pereskedni, hanem tárgyalni kíván az V. kerület polgármesterével a parkolási díj-követelés miatt támadt vitájukról. Rogán Antal azt kéri a tárcától, hogy szabadítsa fel az évtizedek óta általa lezárt és használt Stollár Béla utcát, valamint fizessen több, mint 12 milliárd forintnyi közterület-használati díjat. A tárca szóvivője szerint azonban a minisztérium…
A mai ínséges műsortalan műsorszórásban különösen üdítő jelenség a XXI. század, még ha mostanában csak ismétlésként élvezhetjük is a rátermett stáb munkáját. Igaz, az uborkaszezonban már mindent jófromán csak ismétlésben láthatunk, hiszen a televíziós műsorkészítés valamilyen oknál fogva nyáron leáll. Mintha az emberek, különösen akik nem tudnak a meleg évszakban (sem) utazgatni - nem néznének…
A külföldi nyaralásáról hazaérkezett miniszterelnök - bár még szabadságon van - már megbeszéléseket kezdett a kormány tagjaival a legsürgősebb kérdésekről. Gyurcsány Ferenc az utóbbi három hét eseményeiről és az ősszel várható teendőkről konzultál. Magához kérette az augusztus 20-i események egyszemélyi felelősét, Gál J. Zoltánt is, aki előtte az érintett kerületek polgármestereit is tájékoztatta…
Ismét áll a bál Britney Spears körül, akiről ezúttal több volt alkalmazott rántotta le a leplet. A volt alkalmazottak beszéltek arról is, hogy az énekesnő elhanyagolja gyermekeit, akiket kávéval itat és nem hagy aludni este 11 óra előtt, hogy másnap ne keljenek korán.
Nem országtorta. Még valaki összekeverné az országalmával. A sűrű madártejjel töltött pihekönnyű piskóta költeményt megalkotói nemes egyszerűséggel az ország születésnapi tortájának nevezik. Meglepő, de remek ötletnek tartják, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban gondoltak egyet és a küszöbön álló Augusztus 20-a alkalmából különleges édesség elkészítésére kérték a Magyar Cukrászok Országos…
Alig egy nappal azután, hogy váratlanul otthagyta az elvonókúrát, legalább olyan váratlanul ismét visszatért a gyógyintézménybe Amy Winehouse. Az énekesnő múlt szerdán esett össze egy háromnapos kábítószeres tombolást követően.
Ál-fogorvost tartóztattak le a maláj fővárosban. A férfi évtizedekig kezelte a szomszédokat, mindenki azt hitte róla, hogy nyugdíjas katonai fogász. A férfinek semmilyen orvosi végzettsége nem volt, viszont 16 éven át cipelte egy fogász táskáját.
A finanszírozásból visszavett, pár hónapos kocsikat az újnál 30-40 százalékkal olcsóbban lehet megvenni. Eközben a kínálat bővül, mert egyre több autót hoznak vissza a részletekkel elakadt ügyfelektől.
Idén ugyan nem várja az elektronikus zene rajongóit a Budapest Parádé, az ahhoz kapcsolódó Parádé Bónusz rendezvényt megtartják augusztus 25-én. A Népstadionkertben, és a SYMA Rendezvényközpont csarnokaiban rendezendő mulatságon közel 50 lemezlovas húzza majd a talpalávalót. A szervezők, azaz a Sziget Szervezőiroda és a Deadcode Production reményei szerint az este 9 órakor kezdődő fesztiválra több…