Távirányítókat tessék csőre tölteni - indul az őszi műsordömping. Hónapok óta készülnek arra a tévécsatornák, hogy a nyár végén harcba szállhassanak a nézők kegyeiért. Új, sok százmillió forintos költségvetésű szuperprodukciók, sorozatok várnak bennünket.
Nyaralási szezonban a szokásosnál is többen akarnak jobban kinézni, tehát néhány kilót leadni. A fogyókúrához szükséges erőtartalék egyik legjobb forrása a paradicsom, ami ráadásul frissen még ízletes is.
Egyre kevesebb az oka a panaszra Marijan Vlaknak. A Fehérvár futballcsapatának horvát edzője az NB I-es bajnoki rajt előtt, és az első fordulók során még gyakran került letargikus állapotba.
Lapunk exkluzív felvételekhez jutott, amelyeken a miniszterelnök családi nyaralását örökítették meg. Egy lakóhajón töltöttek együtt több mint egy hetet, ahol jutott idő kártyára és szólánc játékra is.
Összeállításunkban most 10 tippet adunk olvasóinknak, hogyan kezelhetik a munkahelyi feszültséget, és azt is eláruljuk, hogy ezekkel a tanácsokkal milyen betegségeket kerülhetnek el.
Szervezetünk számára nélkülözhetetlenek a vitaminok. A zöldségek és gyümölcsök segítenek jó formában tartani bennünket, de fontos tudnunk azt is, hogy az egyes ételek milyen vitaminokat tartalmaznak.
Budapest - A hőség még a politikusokat, köztisztviselőket sem kíméli! A legutóbbi hőhullám idején a hivatalokban lazítottak az öltözködési szabályokon, s legalább az is kiderült, hogy vannak ilyenek. De vajon hogyan könnyítenek saját helyzetükön az érintettek?
Vasárnap is számíthatunk több-kevesebb napsütésre, a többször megnövekvő felhőzetből szórványosan valószínű zápor, zivatar. Kezdetben még helyenként megerősödik az északnyugati szél, majd...
Budapest - A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, ne fogadja el azt a javaslatot, amely szerint megszűnne a lakáshitelek állami támogatása.
Esztergom - Szent István-díjjal tüntették ki tegnap a labdarúgó Aranycsapat két tagját, Buzánszky Jenőt (82) és Grosics Gyulát (81) Esztergomban, a Mindszenty József Katolikus Iskola millenniumi díszudvarán.
Győr - Különleges vizsgán van túl Németh András (54), a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, először vezette úgy egy tornán a csapatot, hogy külföldi klubjától tért haza. Ám a jelek szerint ez nem okoz gondot, hiszen a lányok kitettek magukért.
Székesfehérvár - Záport, zivatart jósol augusztus 20-ra Hajdú Richárd (15). Az amatőr meteorológus fiatalember - ahogy a Blikk megírta - tavaly már napokkal a végzetes vihar előtt jelezte honlapján, hogy hatalmas égzengés közeleg.
Tizenöten meghaltak és 26-an megsebesültek egy öngyilkos merényletben szombaton reggel a dél-afganisztáni Kandahárban - közölte a rendőrség.Két napon belül ez volt a második öngyilkos merénylet a...
Egy ember meghalt, hatan pedig eltűntek a dél-angliai Newquay-ben szombaton kitört szállodatűzben. Bár a helyi tűzoltók órákon át próbálták megfékezne a hajnalban felcsapott lángokat, a tűz...
Antalya - Minden utas kimenekült avagy meglógott, és a két géprabló is megadta magát a törökországi Antalya repülőterén lejátszódó túszdrámában, amely több szempontból is furcsán alakult.
Megadta magát a török hatóságoknak az a két géprabló, aki szombaton reggel, 142 emberrel a fedélzetén eltérítette az Atlas-Jet török légitársaságnak az Észak-ciprusi Török Köztársaságból...
Megkezdődött vasárnap Thaiföldön a népszavazás a tavaly őszi katonai hatalomátvétel után átírt alkotmányról. A délkelet-ázsiai ország 45 millió választójogosultja közép-európai idő szerint délelőtt 11 óráig adhatja le szavazatát a 87 ezer szavazókör valamelyikében.
Három éve nem járt német kancellár Magyarországon. Jövő hét kedden azonban Budapestre érkezik Angela Merkel, hogy az államfővel, a miniszterelnökkel, valamint a Fidesz vezetőjével tárgyaljon.
Az EU új Egészségügyi Információs Rendszere, a MediSys valós idejű riasztórendszerként segít hamar felfedni az európai polgárok egészségére potenciálisan káros eseményeket, mint például a különböző országokban kitörő járványok, bioterrorizmus, vagy nukleáris és vegyi tényezőkkel összefüggő esetek.
Az olasz válogatott Budapestre érkező húsz fős keretében tizennégy világbajnok lesz ott az augusztus 22-i Magyarország-Olaszország barátságos labdarúgó mérkőzésen - derült ki szombat délután, miután Roberto Donadoni, az olaszok szövetségi kapitánya kihirdette az utazók névsorát.
Megdőlt az az eddig biztosnak hitt tétel, hogy legalább 27 lépés kell a Rubik-kocka kirakásához. A bostoni egyetem professzora és munkatársa egy szuperszámítógép segítségével 26 forgatással tudta kirakni a rendezett színösszeállítást.
Idén először egy hajóról irányítja a rendőrség az augusztus 20-ai tűzijáték biztosítását - mondta el Nagy-Juhák István, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese, a biztosítás parancsnoka szombaton. Közlése szerint a hajón kialakított fő vezetési pont azért jobb, mintha a parton lenne, mert így sokkal könnyebben tudnak mozogni baj esetén. Az irányító központ összeköttetésben lesz a…
Jövő héten átlagosan 7 százalékkal drágul a baromfihús, ám éves szinten ez akár a 25 százalékot is meghaladhatja. Az áremelést elsősorban a takarmánynövények drágulása okozza, az idei aszály miatt ugyanis a tavalyi kukorica- és búzatermésnek csak a fele várható. A Baromfi Termék Tanács az ÁFA csökkentését várja a kormánytól.
A kiigazítási program sikeres, ezért nem egy újabb megszorítás a célja a júliusban megszűnt Államreform Bizottság által összeállított szakértői javaslatoknak, hanem a fölösleges kiadások megszüntetése - mondta el a Független Hírügynökségnek a testület korábbi alelnöke, jelenlegi tárca nélküli miniszter szombaton.
Az Egyesült Államokban egy daganatos megbetegedésekről szóló tanulmány már nemcsak a dohánygyártó cégeket ostorozza, hanem azokat az élelmiszergyártókat is, akik egészségtelen termékeket dobnak piacra.
Kilencvenkilenc millió forintot érhet az a kereszt, amelyet a szemétből szedett ki egy osztrák nő. A különleges tárgyat valószínűleg az 1200-as években készítették Franciaországban, és a II. világháború előtt egy lengyel hercegnőé volt.
Az előzetes eredmények szerint 88 százalékot szerzett Nurszultan Nazarbajev Nur-Otan pártja a szombati kazahsztáni parlamenti választásokon. A legnagyobb ellenzéki pártnak, a Nemzeti Szociáldemokrata Pártnak 4, 62 százalék jutott - közölte vasárnap a kazah országos választási bizottság.
Októberre halasztották a két Korea második csúcstalálkozóját. Az eredetileg tervezett augusztus végi időpont módosítását Észak-Korea kérte az államot sújtó áradások miatt.
Már hat halálos áldozatot követelt, és súlyos károkat okozott a Karib-tenger térségében tomboló "Dean" hurrikán; a forgószél közeledtének hírére Jamaicáról és a Kajmán-szigetekről menekülnek a...
Egy angol óvszergyártó cég afrodiziákumként ható óvszert tervez piacra dobni, és az előzetes vizsgálat alapján a férfiak kifejezetten jó tapasztalatokat szereztek az új termék használata közben. Az...