2007. augusztus 17. péntek

aug. 17
6:12
Magyar felnőtt - csak magyarul? (Piac és Profit)
Az ország jól képzett munkavállalóival válhat vonzóvá a befektetők körében - érvel a Neumann International igazgatója a "Lépj egyet előre!" mellett.
aug. 17
6:17
Játékpénz: nem játék (Privátbankár)
Fénymásolóval, nyomtatóval bankjegyeket sokszorosítani még játékból, kíváncsiságból sem szabad
aug. 17
6:45
Káosz a négyzeten: Budaörs betesz a menekülőknek (Privátbankár)
Információink szerint az M7-es lezárása kapcsán felmerülő lehetséges menekülő útvonal, az 1-es főút egy részét is teljesen elzárják a forgalom elől augusztus 20-a után
aug. 17
7:12
Szüreti nyúlcipő, de nem a musttól (Piac és Profit)
Hiába a bélyeg és a kékkönyv, s a munkaadók vágya, hogy szabályosan szüreteljenek idénymunkásaikkal, az eszelős adminisztrációból csak bajuk származik.
aug. 17
7:17
Micsoda nap - a Fed megint beletenyerelt (Privátbankár)
A nemzetközi helyzet fokozódik - mondta ugye Virág elvtárs Pelikánnak, de a kijelentés napjainkra is igaz lenne
aug. 17
7:28
Nem kell újracsempézni az Endeavourt (Privátbankár)
A NASA illetékesei minden szóba jöhető eshetőséget számba vettek, és azokat laboratóriumi körülmények között imitáltak is
aug. 17
7:33
Hét régió, hét pénztár (Privátbankár)
Hét biztosítási régiót, így hét egészségpénztárat hoznak létre jövőre - ebben állapodtak meg a Népszava cikke szerint a társadalombiztosítás átalakításáról szóló csütörtök esti egyeztetésen a kormányp...
aug. 17
7:44
A cégek inkább a 24-ei ünnepre készülnek (Privátbankár)
A vállalkozók részéről újabb fontos pályázatok beadása kezdődik el augusztus 24-től a Gazdaságfejlesztési és a Közép-Magyarország operatív program (GOP, KMOP) keretében - írja a Világgazdaság. ...
aug. 17
8:05
Nem fogy a Lada (Privátbankár)
Az első félév rosszul sikerült a vezető orosz autógyártó cégnek, a Lada kocsikat is gyártó AvtoVAZ-nak: mintegy 285 ezres eladási adata a tavalyi első félévitől 12,3 százalékkal marad el. A visszaesés...
aug. 17
8:11
Nehéz összevetni az evás bevételeket (Privátbankár)
Egyszerűsített vállalkozói adóból júliusban 33,4 milliárd forint, az első hét hónapban 71,4 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium adatai szerint
aug. 17
8:27
Polgár lányok, focista fiúk - tehetséggondozás világszínvonalon (Piac és Profit)
Az ország 35-40 legtehetségesebb gyermekének készült a Csikar nevét viselő iskola, a tehetségkutató edzők know-how-jára pedig vevő a profi világ.
aug. 17
8:33
Zöld erdőben jártam: már csak a versben igaz (Privátbankár)
Komoly kihívás elé állítják az illegális szemétlerakók a fővárosi erdőgazdálkodásokat, a budapesti erdőkben több mint 10 ezer kupac hulladék található
aug. 17
8:35
Kiakadt befektetők, kiakadt számlálók (Privátbankár)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken is meredeken esett, tizenhárom havi mélypontra. Főleg a pénzintézetek vesztettek a nemzetközi hitelpiaci nyugtalanság miatt, és a nagyobb exportőrök is, a jen...
aug. 17
8:49
Kartellügyek: indulnak az eljárások (Privátbankár)
Négy kártérítési eljárás indult vagy indul el a Gazdasági Versenyhivatal által feltárt kartellügyek kapcsán - írja a Világgazdaság. A napilap információi szerint pl. az autópálya-kartellek miatt a Nem...
aug. 17
8:54
Tüzes drágulás az olajpiacon (Privátbankár)
Reggel drágult a kőolaj a szabadpiacon, mert a befektetők úgy vélik, hogy az utóbbi hetek 10 százalékos árvesztesége vásárlási alkalmat teremt, annak ellenére, hogy a Brentnél a drágulás nem volt kita...
aug. 17
9:05
Oops, már megint megtették (Privátbankár)
A Mol csütörtökön 309.157 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 25.523 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján. A tranzakciót követően a társaság 8.166.01...
aug. 17
9:16
Elmarad a kormányülés (Privátbankár)
Nem tart ülést ma a kormány - tudta meg az MTI. Nyár eleje óta a szerdai mellett péntekenként is tartott ülést a kabinet. A két kormányülés közül általában a pénteki a rövidebb, és ez foglalkozik a re...
aug. 17
9:22
Véres tőzsdenyitás (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,15 pontos csökkenéssel, 25.599,44 ponton nyitott pénteken.  Az előző napi záróértékhez képest ez 1,14 százalékos gyengülés.
aug. 17
9:24
Reálkeresetek: kisebb lett a zakó (Privátbankár)
A január-júniusi reálkereset a fogyasztóiár-index 8,6 százalékos növekedése mellett 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal....
aug. 17
9:27
Új APEH őrtorony a Dél-Alföldön (Piac és Profit)
Bács-Kiskun megye déli részét felölelő, három korábbi kirendeltség tevékenységét összpontosító új ügyfélközpontot avatott Veres János pénzügyminiszter és Szikora János, az APEH elnöke csütörtökön Baján.
aug. 17
9:33
Mindekit utolért az építőipari bukta (Privátbankár)
Az építőipari termelés 2007 júniusában mind a kiigazítatlan adatok alapján, mind a munkanaptényezővel kiigazítva 15,8 százalékkal csökkent 2006 júniusához képest, az év első hat hónapjában a termelés ...
aug. 17
9:38
Amerika és a biztonság: Kínára mutogatnak (Privátbankár)
Évről évre több kínai gyártmányú terméket kell visszahívni biztonsági okok miatt az Egyesült Államokban - áll a Consumer Report amerikai lap összefoglalójában
aug. 17
9:49
Csak a töményt kapkodták a bornál is jobban (Privátbankár)
A magyarok ötöde legalább hetente egyszer iszik bort és már csak 38 százalék azok aránya, akik állításuk szerint soha nem fogyasztanak a nemes nedűből - a kosarakba legtöbbször továbbra is a félédes fajták kerülnek
aug. 17
10:05
A dráma folytatódik: ez már nem játék (Privátbankár)
Tőzsdevilág-Világtőzsde: együttműködésben a Hamilton Tőzsdeügynökséggel
aug. 17
10:07
Budapest sehol nincs az öltözködési listán (Privátbankár)
A párizsiak öltözködnek a legstílusosabban - legalábbis a GfK-csoport felmérése szerint. Budapest viszont fel sem került a 19 európai országban, valamint az Egyesült Államokban készített GfK-kutatás 10-es ranglistájára. Ennek ellenére már a magyarok is egyre inkább követik az aktuális trendeket, a prémium márkák vásárlását pedig már nem csak az országba látogató külföldi turisták engedhetik meg…
aug. 17
10:09
Szlovákiában jövőre startol az euró-kampány (Privátbankár)
A kormány 2009 elejét tűzte ki hivatalos céldátumként a közös európai fizetőeszköz bevezetésére, a korona árfolyamát várhatóan év végén rögzítik az euróhoz. Az országban ugyanakkor az infláció további leszorítására van szükség a maastrichti kritériumok teljesítéséhez, bár a tizenkéthavi infláció júliusban rekord alacsony szintre, 1,2 %-ra lassult a szlovák statisztikai hivatal legfrissebb mérései…
aug. 17
10:10
Deficit-fronton bizakodó a PM (Privátbankár)
Az első hét hónap adatai alapján a Pénzügyminisztérium teljesíthetőnek tartja az idei évre vonatkozó 6,4 százalékos eredményszemléletű hiánycélt. Augusztusban ugyan várhatóan ismét nő a deficit az előző havi többlet után, de ez elsősorban szezonális tényezőkkel magyarázható. A szaktárca államtitkára szerint júliusban elsősorban a központi költségvetés vártnál nagyobb bevételeinek volt köszönhető a…
aug. 17
10:11
Egészségbiztosítási reform - patikusi aggályok (Privátbankár)
Interjú Horváth Tamással, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökével
aug. 17
10:12
Kérdésekkel tesznek keresztbe a mosodának (Privátbankár)
Uniós előírásra októbertől szigorodnak a pénzmosás visszaszorítását célzó szabályok. Az európai gyakorlattal összhangban a magyar ügyfelek is egyre gyakrabban számíthatnak az elhelyezett betétek eredetét firtató kérdésekre - mondta el rádiónknak Kühn János, az Ernst & Young tanácsadó cég üzletágvezetője. A bankoknak ezentúl külön adatbázist kell létre hozniuk a tranzakciókról, és kockázati…
aug. 17
10:13
Csak 2010-ben jöhet össze a 3 százalék? (Privátbankár)
Az ICEG Európai Központ tudományos főmunkatársa szerint idén várhatóan teljesülnek a Pénzügyminisztérium által kitűzött hiánycélok. Erdős Szabolcs ugyanakkor kockázatokat lát az államháztartás jövő évi alakulását illetően: a bevételek növekedése az idei magas szintről várhatóan visszaesik, így szerinte az államnak kiadáscsökkentő intézkedéseket kéne bevezetnie. A tudományos főmunkatárs azt várja,…
aug. 17
10:14
Kedvező hírek az Állami Nyomdától (Privátbankár)
Az Állami Nyomda az árbevételt leszámítva várakozásokon felül teljesített az első félévben. A vállalat üzemi eredménye 37 %-kal, 342 millió forintra nőtt. Ez elsősorban az év elején beindított költségcsökkentő programnak és a tavalyi első félévhez képest 30 %-kal magasabb exportárbevételnek köszönhető - mondta el rádiónknak a Raiffeisen Bank elemzője. Az általános negatív tőzsdei hangulatban…
aug. 17
10:16
Légi szabályozás: nagy a magyar lemaradás (Privátbankár)
A Nemzeti Közlekedési Hatóság keretein belül július elején újonnan létrejött Légiközlekedési Igazgatóság egyik legfontosabb feladata a magyar repülésszabályozási jogrendszer felzárkóztatása az uniós normákhoz. Magyarország három éves uniós tagsága ellenére ugyanis még mindig 33 olyan magyar jogszabály van, amelyet az európai előírásoknak megfelelően módosítani kell. Sajtos Zoltánt a Nemzeti…
aug. 17
10:26
Jól fizetnek az evázók (Piac és Profit)
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 33,4 milliárd forint, az első hét hónapban 71,4 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium legfrissebb államháztartási adatai szerint.
aug. 17
10:48
Még nincs vége a tőzsdei pániknak (Infostart)
A szerdai záró értékhez képest több mint 4 százalékot esett vissza csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Közben tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon, csütörtök délután az árfolyam 261 forint/euró körül mozgott. A szakértő szerint pénteken még megmarad a bizonytalanság, de valamelyest erősödhet a forint.
aug. 17
10:59
Ünnepi kómába kerül a budapesti közlekedés (Privátbankár)
A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős forgalomkorlátozások és útlezárások lesznek, illetve vannak már most is érvényben az augusztus 20-ai események kapcsán
aug. 17
11:04
A 262-t kóstolgatja a forint (Privátbankár)
Ma reggel folytatódott a forint  árfolyamának meredek esése. Az eurót péntek reggel 261,50/262,00 forinton jegyezték az előző délutáni 259,20/30 forint után. A kötések széles árfolyam sávban történnek...
aug. 17
11:09
"Nem uralkodhatnak a dzsungel törvényei" (Infostart)
A világ pénzügyi piacain eluralkodott pánik miatt a Nicolas Sarkozy francia elnök és Romano Prodi olasz miniszterelnök is komolyabb állami piacszabályozást szeretne.
aug. 17
11:10
Keményen lecsaptak a feketézőkre (Privátbankár)
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében a Vám- és Pénzügyőrség az elmúlt 9 nap alatt összesen 797 ellenőrzést végzett, ebből 275 esetben állapított meg jövedéki és egyéb jogsértést, amiért 10,5 mil...
aug. 17
11:26
Megszűnik a sztrádamatrica (Piac és Profit)
Már régóta funkcióját vesztette az autópálya-matrica, azonban az Állami Autópálya Kezelő Zrt. legfeljebb jövő januárban szüntetheti meg forgalmazását - írja a Magyar Nemzet.
aug. 17
11:31
Érdemes vasárnap estig feltankolni (Privátbankár)
Néhány kivételtől eltekintve zárva lesznek a boltok augusztus 20-án - enni, inni, szórakozni., nassolni, virágot venni azonban hétfőn is lehet majd
aug. 17
11:47
Olcsóbb lehet a lazac, de nem most (Privátbankár)
Olcsóbb lehet a lazac az EU-ban, annak nyomán, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) eldöntötte: helytelenül járt el az Európai Bizottság, amikor, tavaly, kilónként 2,80 eurós (725 forint) minimáli...
aug. 17
12:13
Összefonódások pályázat-ügyben (Piac és Profit)
Több milliárd forint értékben készített sikeres uniós pályázatokat a Brüsszel Center cég, amelynek ügyvezetője szerepel a Heti Válasz szcientológusokat felsoroló listáján. A cégvezető más vállalkozás révén is kapcsolatba került az uniós pályázatokat kiíró és értékelő ESZA Kht.-vel - írja a Magyar Hírlap.
aug. 17
12:35
BKV-sztrájk bénítja meg a fővárost szeptemberben (Privátbankár)
A közlekedési társaság dolgozóinak kétharmada biztos, hogy nem veszi fel a munkát szeptember első keddjén, miután nem kaptak konkrét béremelési ajánlatot. A szakszervezet szerint esélyt sem kaptak arra, hogy bejelenthessék fizetésemelési igényüket.
aug. 17
12:39
Iskolakezdés BKV-sztrájkkal (Piac és Profit)
Az időzítés kitűnő, igen hangosra sikeredik ugyanis a BKV dolgozóinak most bejelejtett sztrájkja: szeptember 4-én nem veszik fel a munkát.
aug. 17
12:54
Eva: július végéig 71,4 milliárd forint bevétel (Adózóna)
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 33,4 milliárd forint, az első hét hónapban 71,4 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium legfrissebb államháztartási adatai szerint.
aug. 17
12:55
Ki lesz Kóka utódja? (Piac és Profit)
Találgatás - így kommentálta a Világgazdaságnak miniszteri várományosi posztját Kákosy Csaba. Csütrötöki lapértesülések szerint ugyanis Kóka János utódja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) élén jelenlegi kabinetfőnöke, Kákosy Csaba lesz.
aug. 17
12:56
Veres fiai miatt pereli a Magyar Nemzetet (Privátbankár)
A pénzügyminiszter fiai által elkövetett zsarolásról írt pénteki számában a Magyar Nemzet; Veres János az MTI-hez eljuttatott közleményében felháborítónak nev...
aug. 17
13:09
VPOP: 10,5 millió forint bírság 9 nap alatt (Adózóna)
Kétszázhetvenöt alkalommal állapítottak meg jövedéki és egyéb jogsértést a pénzügyőrök és mintegy 10,5 millió forint bírságot szabtak ki az augusztus eleji ellenőrzéskor - tájékoztatta a vám- és pénzügyőrség szóvivője.
aug. 17
13:17
Véget vetnének a vasárnapi bevásárlásnak (Privátbankár)
Általános pihenőnapnak nyilvánítanák a vasárnapot, a KDNP a Munka törvénykönyvét módosítaná, a szakszervezetek az Alkotmánybírósághoz fordulnak
aug. 17
13:22
Rogán az utcán kasszíroz, Szekeres fizet (Privátbankár)
A Honvédelmi Minisztérium megállapodott az V. kerületi polgármesterrel arról, hogy mintegy 20 millió forintot fizet a Stollár Béla utca általa használt szakaszáért - ...

Keresés