Kedd este fél tíz körül kiürült a kormányellenes tüntetések mindkét fővárosi helyszíne, a Szabadság tér és a Kossuth tér is. Az előbbi helyszínen a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivői, Gonda László és Bene Gábor átadták négypontos petíciójukat a Magyar Televízió hírigazgatójának, az utóbbin pedig Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum vezetője bejelentette, nem bukott meg az úgynevezett Y-terv, s…
Magyarországon a demokrácia felségterületén kívül tanyázik a kormány - szögezte le az övéi előtt Orbán Viktor. A Fidesz néhány vezető politikusa az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulóján a Hajógyári-szigetről üzente meg, hogy Gyurcsány Ferenc gyáva, és hogy a népszavazás után helyreállhat a rend, véget érhet a gátlástalanság, az ország kirablása.
Többszázan tüntettek tegnap a Magyar Televízió székháza előtt a köztévé ostromának egyéves évfordulóján. A demonstrálók átadták petíciójukat az MTV hírigazgatójának. Közben az Országház melletti biztonsági zóna bővítéséről döntött Köztársasági Őrezred, miután hétfőn több képviselő csak inzultusok közepette tudta elhagyni a Kossuth teret. Tegnapra kiderült a kormányellenes erők nem egységesek: a…
Csakazértis hangulatban kezdődik a Kossuth térről a tüntetők által a Körcsarnokba üldözött Kézilabda Fesztivál. A lelátók megtelnek, hiába, a kézilabda Magyarországon majdnem mindenkinek szent dolog, az értetlenkedés azonban tetten érhető. Sinka László, a szövetség főtitkára legalábbis azt mondja, több mint fél éve lefoglalták a Kossuth teret, ráadásul ötpárti egyetértéssel, ám a fenyegetések…
Nem került veszélybe a kórházreform végrehajtása, miután a Fővárosi Bíróság - az előtte levő csaknem félszázból - két ügyben már igazat adott az Egészségügyi Minisztériumnak. Ez azt is jelenti, hogy a hasonló indokokkal indított többi eljárásból is várhatóan a tárca jön ki győztesen. Molnár Lajos volt egészségügyi miniszternek az ágyszám-csökkentésről szóló tavaszi döntését többek között a Magyar…
"Elég volt!" - ez volt Orbán Viktor Fidesz-elnök tegnapi beszédének egyik visszatérő mondata. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulóján tartott ellenzéki nagygyűlésen Orbán Viktor úgy fogalmazott: "a kormány a demokrácia felségterületén kívül tanyázik", mert becsapta az embereket. Arra bíztatta pártja támogatóit, hogy a lehető leggyorsabban gyűjtsék össze a népszavazás kiírásához…
A vihar miatt a pályára dőlt fa miatt késve indul a budapesti fogaskerekű vasút - tudatta Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere szerda reggel. A fődiszpécser elmondta, hogy a Szent János Kórháznál dőlt a fa a pályára, a tűzoltók dolgoznak a viharkár felszámolásán. A fogaskerekű vasúton remélhetően 6 óra tájban megindul a forgalom.
Nem a tüntetések jelentik a legnagyobb kihívást a Magyar Köztársaság számára, hanem az, hogy a térség országaival folyó versenyben lemarad - mondta Eörsi Mátyás, az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője kedden Kiskunfélegyházán.
Október 8-ig kell a kormánynak kihirdetnie az úgynevezett stressz-törvényt, azaz a munkahelyi feszültségek csökkentésére vonatkozó európai keretszabályozás hazai végrehajtásának tervezetét. A Világgazdaságban olvasható cikk szerint az a cél, hogy a munkavállalónak rossz közérzetet, betegséget, a foglalkoztatónak többletköltséget okozó feszültség oldódjon, nagyobb hangsúly kerüljön a megelőzésre.
Nem fogadható el, hogy a politika arról szóljon: a jobboldal kivezényli szélsőséges csatlósait az utcára árpádsávos zászlókat lobogtatni, először csak gyújtó gondolatokkal, utána meg gyújtó bombákkal masíroznak ezek az emberek - mondta az SZDSZ elnöke kedden Miskolcon, egy liberális rendezvényen.
Az Országgyűlés külügyi és az Európai Ügyek Bizottsága is támogatta a római nagykövetjelöltet. Merényi Miklóst kedden hallgatták meg a testületek. A római születésű Merényi Miklós 2003-ban megkapta az Olasz Köztársaság Szolidaritási Csillagrendjét.
Inkább csak retorikai megjegyzés a miniszterelnöktől, hogy Magyarország túl lenne a nehezén - mondta Körösényi András politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár közölte: az egészségüggyel ellentétben a nyugdíjrendszer átalakításánál még a koncepció sem látszik. Hozzáfűzte: Gyurcsány Ferenc kormányfő kiszivárgott őszödi beszéde politikai válsághoz vezetett, de nem okozott…
Az MSZP és az SZDSZ folytatja az egyeztetést az egészségügyi törvényről, de a tárgyalások felújításának nincs konkrét időpontja - közölte az MTI kérdésére Horváth Ágnes kedden Tatabányán, a Liberális Klub előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Az SZDSZ nem akar letérni a reformok útjáról, lehetetlen, hogy az SZDSZ-nek más legyen a missziója, osztogatni és népet hülyíteni ott vannak a tömegpártok - mondta Kóka János Miskolcon.
Egy ember meghalt, kettő súlyosan, egy pedig könnyen megsérült, amikor kedden este egy mikrobusz és egy személygépkocsi összeütközött a 47-es úton az algyői körforgalomnál - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Félmillióval többen dolgoznak ma Magyarországon, mint amennyit a foglalkoztatási statisztikák mutatnak és velük együtt összesen egymillió munkavállaló nem vesz részt a közteherviselésben - mondta kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután szekértőkkel egyeztetett a feketegazdaság helyzetéről.
Régi nóta, régi politikus, program pedig sehol - ezekkel a szavakkal kommentálta Nyakó István, az MSZP szóvivője Orbán Viktor keddi beszédét, amelyet a budapesti Hajógyári Szigeten mondott az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulója kapcsán.
Két éve országos rendelet szabályozza, hogy egy kisdiák iskolatáskája nem lehet nehezebb három kilónál - ezt egy somogyaszalói nagymama harcolta ki az oktatási minisztériumnál.
Napok óta kórházban ápolják Horn Gyula volt miniszterelnököt. Az MSZP-s politikus titkárságán a lap érdeklődésére azt nem mondták meg, hogy melyik intézményben és milyen betegséggel ápolják a korábbi miniszterelnököt - írja a Bors.
A hétfői nyugalmas nap után kedden már könnygázt kellett bevetniük a rendőröknek a fővárosban a kormányellenes tüntetőkkel szemben. Este 8 óra körül ugyanis körülbelül 30 símaszkot viselő ember jelent meg a Szabadság téren, akik később elindultak a Ferenciek tere felé.
A kormány várhatóan októberben terjeszti a parlament elé a fogyasztóvédelem megerősítését célzó új szabályozást, amely a tervek szerint decembertől lép hatályba - írja a Népszabadság.
Újabb két helyszínen indul útfelújítás szerdán a fővárosban. A Gyömrői út Sibrik Miklós út és Csévéző utca közötti szakasza, illetve a Kerepesi út Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út közötti szakasza kap új burkolatot. A munkálatok ideje alatt mindkét helyen 30 kilométer per órás sebességkorlátozásra, illetve parkolási tilalomra kell számítani.
Megvan Magyarország öt legszennyezettebb vidéke. A Népszabadság azután állította össze a listát, hogy az angol Blacksmith Intézet közzétette a Föld legszennyezettebb térségeit.
Törvénnyel kell szabályozni a munkahelyi stressz kezelését. Ennek tervezetét október 8-ig kell megalkotnia a kormánynak - áll a Világgazdaságban. A munkahelyi feszültségre vonatkozó szabályozás kereteit egy Európai Uniós megállapodás nyújtja. A cél az, hogy a munkavállalóknak jobb legyen a közérzetük és egészségi állapotuk.
A következő években mintegy 12 milliárd forint pályázati támogatást fordíthatnak a közoktatási intézmények fejlesztésére az Észak-Alföldi Régióban az iskolafenntartók - írta szerdai számában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap, a Kelet-Magyarország.
Kommandósok fogtak el egy emberkereskedőt Nyíregyházán szerdán hajnalban - közölte a rendőrség. A 32 éves, nyíregyházi férfi elfogására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság célkörözési csoportja és a Jonatán bevetési alosztálya szervezett akciót, miután február óta két elfogatóparancs volt ellene érvényben emberkereskedelem és kölcsönfelvétellel kapcsolatban elkövetett hitelsértés…
Egy út menti patakba zuhant gépkocsijával és vízbefulladt egy dán férfi Somogyban, szerdán - közölte a rendőrség. A 31 éves férfi vadászni indult, amikor a Kaposvárhoz közeli a Bárdudvarnok és Lipótfa közötti útszakaszon egy bal ívelésű kanyarban jobbra letért az úttestről és gépkocsijával a Bárdi patakba zuhant - számolt be a balesetről a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Bíró Gábor…
Feloszlatta magát a Somogy megyei Böhönye község képviselő-testülete - közölte a település körjegyzője szerdán. Varga Miklós tájékoztatása szerint erről a 10 tagú - a független jelöltként indult polgármester és a kilenc, ugyancsak független képviselőkből álló - grémium kedden este döntött, miután a képviselő-testület bizalmatlansági indítványt nyújtott be a polgármesterrel szemben.
Két darab BKV jegyet kapnak délelőtt 9 óra 30 perc és 4 között mindazok, akik a budapesti Árkád Üzletközpont parkolójában hagyják az autójukat. Az akciót a fővárosi önkormányzat szervezi.
Hatvankét aláíró nyílt levélben fordult Veres János pénzügyminiszterhez. Kérik, hogy amíg a vagyontörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági határozat meg nem születik, addig ne engedélyezze nemzeti vagyontárgyak értékesítését.
Az MSZP szóvivője szerint a szelek a reformoknak és a reformpártiaknak kedveznek; az olyan politikust, mint Orbán Viktor, elfújják. Nyakó István az InfoRádiónak azt mondta: adóemelés nem lesz jövőre, a vizitdíj, a kórházi napidíj, a tandíj, vagy az energiaárak esetleges változásáról a jövő évi költségvetésben döntenek.
A szegedi székhelyű Csemete természetvédelmi egyesület idén ősszel is megszervezi a "Dugj egy makkot a jövőért" nevet viselő akcióját, amelynek célja, hogy a térség egykor volt jellemző fafaja, a kocsányos vagy másik nevén mocsártölgy újra elterjedjen a folyók mentén. Bojtos Ferenc, az egyesület irodavezetője elmondta, hogy ennek legegyszerűbb módját választották: facsemeték helyett tölgymakkot…
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el egy, a hónap elején, az egyik pécsi klinikán történt haláleset miatt. Takátsy Zoltán, sajtószóvivő szerdán elmondta, a főkapitányság bűnügyi osztálya szeptember 14-e óta folytat nyomozást foglalkozáskörében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Őrizetbe vették Zuschlag János szocialista politikust szerdán, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson jelent meg - közölte az MTI-vel Kopasz Zsolt városi vezető ügyész.
"Addig is, amíg az Alkotmánybíróság a döntését meghozza, kérjük Pénzügyminiszter Urat, hogy ne engedélyezze az értékesítési eljárásokat!" - írja a levelet jegyző 62 közéleti személyiség.
A mérsékelt konzervatív Magyar Demokrata Fórumnak semmi tárgyalnivalója nincsen egy olyan rendezvény vezetőivel, akik eltűrik, hogy a választott politikusokat Dunába akarják lökni vagy lőni. - áll az ellenzéki párt szerdai közleményében. Azt írják, a Magyar Nemzeti Bizottság szervezetlen, program és választott, felhatalmazott vezetők nélküli csoport. Ezért nem tárgyalóképesek és nem…
Őrizetbe vették Zuschlag János szocialista politikust szerdán, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson jelent meg - közölte az MTI-vel Kopasz Zsolt városi vezető ügyész. Indítványozzák előzetes letartóztatását. "Ma Zuschlag János folytatólagos gyanúsítotti kihallgatására került sor, ahol közölték vele, hogy a terhére rótt bűncselekmény bűnszervezetben elkövetettnek minősül" - mondta…
Hatvan milliós csalás gyanúsítottjait fogta el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte Takátsy Zoltán, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán. Egy fa értékesítésével foglalkozó Tolna megyei gazdasági társaság ügyvezetője a sértett cég képviselőjét még júliusban azzal keresete meg, hogy nagyobb mennyiségű fát vásárolna tőlük. A vételt ezt követően több tételben…
Fennáll a szökés veszélye, részben ezzel indokolták a hatóságok Zuschlag János szocialista politikus őrizetbe vételét- mondta a Klubrádióban Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun megyei főügyész helyettese. Másrészt módosították a gyanúsítást: a terhére rótt bűncselekmény - eddig különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsították - bűnszervezetben elkövetettnek minősül. Akár 20 év börtönt is kaphat,…
Összesen 10 milliárd forintot kap szeptemberben a társadalombiztosítás megtakarításából 174 fekvő- és 43 járóbeteg ellátó intézmény. Az Egészségügyi Minisztérium szeptember 7-én jelentette be a támogatás szétosztását, de azt, hogy melyik intézmény és mennyi pénzt kap, csak most hozták nyilvánosságra.
Őrizetbe vették Zuschlag János szocialista politikust szerdán, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson jelent meg - közölte az MTI-vel Kopasz Zsolt városi vezető ügyész. Indítványozzák előzetes letartóztatását.
Zebrát festett fel a XII. kerületi rendőrkapitány a Németvölgyi út és Hollósy Simon utca kereszteződésében. A zebrafestés a gyermekek közlekedésének biztonságáért , a balesetek számának csökkentéséért indított akció része. A zebrafestésben részt vett a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán is.
Megrekedtek a koalíciós tárgyalások az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról. A következő egyeztetésnek, az egészségügyi miniszter közlése szerint nincs konkrét időpontja. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a kialakult helyzetet, az esetleges dilemmákat és a biztosítótársaságok álláspontját hétfőn délelőtt tárgyalja külön-külön az SZDSZ és az MSZP frakciója.
Rendezni kell a XII. kerületben lévő turulszobor sorsát, olyan helyet kell találni neki, ahol törvényesen és véglegesen állhatna - javasolja az SZDSZ a Pokorni Zoltán (Fidesz) kerületi polgármesterhez írt nyílt levelében, amit szerdán kapott meg az MTI.
A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége szerdán egyhangúlag Czimbalmos Ágnest választotta meg a szervezet főigazgatójának - közölte Harrach Gábor, a szervezet kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Nem szabad elhinni, amikor a kormány azt állítja, hogy az ország túl van a megszorítások nehezén - nyilatkozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádiónak. Hozzátette: a kormányfő hazugságainak árát az emberek fizetik meg.
Nem akar nyilvános közbeszerzést a kormány a páncélozott autók beszerzésére - közölte Lázár János, a rendészeti bizottság fideszes elnöke. Ezt állítólag a testület hétfői ülésén terjesztette elő a szaktárca képviselője, de nem indokolta meg a döntést.
A Magyar Rádió (MR) kommunikációs vezetője szerint "a nemzetközi színvonalú márkaépítés világában nehezen értelmezhetőek" azok a kifogások, amelyeket a hét elején fogalmazott meg egy szakmai szervezet a közszolgálati médium új adólogói kapcsán.