Három, kétharmados döntést igénylő kérdésben is konszenzus alakulhat ki a parlamenti pártok között. Ezt Szili Katalin házelnök mondta a Népszava szerkesztőségében tett látogatásán. Ilyen szerinte a jövő nemzedék országgyűlési biztosáról szóló javaslat, a házszabály módosítása, valamint az Országgyűlés és a kormány együttműködéséről szóló indítvány. A szocialista politikus szerint a kormányzati…
Egy a zászló, láthattuk tegnap kora este a Magyar Rádió épületénél, amikor újra a nemzeti és az árpádsávos lobogó alatt gyülekeztek az emberek. Nem nagyon jött össze kétszáznál több ember este hat óráig. Láthatóan szétesett, megosztott ez a társaság, hiszen a Magyar Nemzeti Bizottság mellől már eltűntek az egyéb szervezetek, amelyek korábban mozgatták a tömeget.
A népszavazás meghirdetése óta eltelt egy évben sem adta fel a Fidesz elnöke a rejtett, illetve nyílt ellenállás politikáját. Nyoma sincs tehát annak, hogy osztaná az államfő véleményét, amely szerint a jelenlegi politikai helyzetből a kormány és az ellenzék megegyezése jelentené a kiutat. Szinte minden megszólalása a népszavazásról szólt - és a politológusok szerint eztán is így lesz, hiszen fenn…
Nem csupán a rendőrök, de talán még a tüntetések szervezői is tanultak a tavaly őszi zavargásokból - mondta lapunknak Budapest rendőrfőkapitánya. Tóth Gábor szerint az elmúlt napok megmozdulásainak viszonylag békés lebonyolítása is részben ennek köszönhető. A BRFK "Gergényi után" is a köznyugalom, a közrend biztosítását tartja elsődlegesnek, ugyanakkor nyitottabb, kreatívabb, gondolkodóbb…
Vállalkozóknak adnak át nemsokára csaknem 1200 postahivatalt. Erről számolt be a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szabó Pál azonban azt is megerősítette, hogy a társaság privatizálása semmilyen formában nincs napirenden, s nem szerepel a 2013-as teljes piacnyitásig szóló stratégiai tervben sem. Ugyanakkor a lépést a postai piac liberalizációjára való felkészülés fontos lépésének nevezte.
Megvált a II. kerületi önkormányzat pénzügyi szakbizottságában viselt tagságától a Fidesz-KDNP által jelölt Schön Péter, aki az egyesületi formában működő Magyar Gárda tíz alapító tagjának egyike - értesült lapunk. A csütörtöki testületi ülésen Schön nem jelent meg viszont küldött egy levelet, melyben bejelentette lemondását. Ezt Láng Zsolt fideszes polgármester előterjesztésére a testület…
Tűz volt egy tizenhatemeletes lakóház egyik lakásában a Budapest VIII. Tömő utcában mára virradóra, egy ember meghalt - tudatta a Budapesti Tűzoltóság ügyeletes tisztje. A tűz eddig ismeretlen okból a 12. emeleten keletkezett. Negyvenkét embert kellett az égő lakás feletti emeletekről kimenekíteni. A tüzet eloltották, hajnali fél háromkor még tartott az épület az átszellőztetése.
Kigyulladt egy tizenhatemeletes lakóház egyik lakása a Budapest VIII. Tömő utcában péntekre virradóra, egy ember életét vesztette - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Tűzoltóság ügyeletes tisztje. A tűz eddig ismeretlen okból a 12. emeleten keletkezett. Negyvenkét embert kellett az égő lakás feletti emeletekről kimenekíteni. Egy ember életét vesztette. A tüzet eloltották, hajnali fél háromkor még…
Egyelőre ismeretlen okból kigyulladt és kiégett péntekre virradóra egy Neoplan gyártmányú autóbusz a Budapest XI. Zsombor utcában, személyi sérülés nem történt - közölte a Budapesti Tűzoltóság ügyeletes tisztje és Ungár Pál, a Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóügyeletese A tüzet a tűzoltók három vízsugárral eloltották.
Megkapta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtök este az ügyészség állásfoglalását a Kossuth téri tüntetők Y-tervével kapcsolatban. Eszerint nem valósultak meg azok a súlyos bűncselekmények, amelyeket az iroda korábban gyanított, ezért nem indítanak nyomozást az ügyben.
Az MDF soha nem hozott, vagy támogatott olyan döntést, amely a határon túli magyarok ellen szólt - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön Budapesten. Az ellenzéki vezető az Antall József Alapítvány Egy európai magyar - az antalli mű időszerűsége című konferencián mondott beszédet.
Egyszerre zajlik szombaton a kerékpárosok és motorosok demonstrációja Budapest belvárosában. Ezért 16 és 18 óra között rendkívül nagy torlódás várható.
A parlamenti pártok hivatalosan még nem mondtak semmit arra, hogy átalakítják-e a képviselőknek járó költségtérítés rendszerét. Erre egyébként a miniszterelnök kérte fel őket még múlt héten, mondván, az embereket jogosan irritálják az adómentes juttatások, amit a fizetésükön felül kapnak.
A digitális műsorszórásra történő átállás után három televíziós csatorna, az M1, az M2, valamint a Duna TV lesz ingyenes - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a médiapolitikáért felelős kormánybiztos.
Már túl vagyunk az egészségügyi reform megvalósításának nehezén - mondta Horváth Ágnes csütörtökön Székesfehérváron, a Liberális Hét keretében tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón.
Januártól a többségnek 5-10 százalék körüli mértékben emelkedhet a gáz ára. Ez két tényezőből áll. Az egyik a termék alapára, amit központilag hirdet ki a gazdasági miniszter. Legalábbis amíg nem szabadítják fel a tarifákat; ez állítólag 2008 közepén várható.
Szükség van a Balatonon egy vízi mentést koordináló vezetésre, amelynek a szervezeti-, szakmai- és pénzügyi megvalósításáról szóló javaslatot jövő hónap végéig ki kell dolgozni - ez az, amiben egyetértettek csütörtökön, Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) által kezdeményezett munkaértekezleten résztvevő rendőrök, katasztrófavédelmi szakemberek, civil vízi mentők és önkormányzati…
Hét személyiségnek, illetve intézménynek ítélt oda Magyar Örökség-díjat a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság. A díjat ezúttal a Békéstarhosi Énekiskola, Járai Zsigmond közgazdász, Buday György fametsző, Dsida Jenő költő, Bakay Kornél régész, a magyar huszár, és a Toldy Ferenc Gimnázium kapja meg - közölték a szervezők.
A honvédelem aktuális kérdéseiről számolt be a Pallas Páholy vendégeként Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerdán. A tárcavezető – aki egyébként soha nem volt katona – vetítéssel egybekötött helyzetértékelésének zanzásított változatát olvashatják alább.
Tiltott önkényuralmi jelkép - vörös csillag - viseléséért tárgyalás nélkül egy év próbára bocsátotta a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét a Pécsi Városi Bíróság - derül ki a szeptember 3-i keltezésű, az MTI-hez pénteken eljuttatott végzésből. A tárgyalás mellőzésével meghozott döntés szerint Fratanolo János annak dacára viselte egy 2004 május elsejei felvonuláson zakója hajtókáján ezt a…
Három, kétharmados döntést igénylő kérdésben is konszenzus alakulhat ki a parlamenti pártok között. Ezt Szili Katalin házelnök mondta a Népszava szerkesztőségében - írta pénteken a napilap.
Hangos füttyel és kiabálással fejezték ki nemtetszésüket a Magyar Rádió előtt demonstrálók, amiért a közszolgálati médium az este kilenckor kezdődő híradásában csak röviden, a petíció teljes szövegének ismertetése nélkül számolt be tüntetésükről; a csütörtöki demonstráció azonban rendbontás nélkül ért véget.
Még ügyvédjének sem beszélt idáig az ellene indult eljárás részleteiről, a gyanú szerint eltűnt milliókról, vagy őrizetbe vételének pontos okairól Zuschlag János, a szerdán Kecskeméten őrizetbe vett szocialista politikus - mondta el az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában Kovács M. Gábor, Zuschlag János ügyvédje.
Mentőhelikopterrel vittek volna a budapesti Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe egy súlyosan sérült fiatalt csütörtökön délelőtt az egri kórházból, de a helikopter nem vette át a beteget, mert a budapesti kórház nem fogadta a sérültet. A helikopter így üresen ment vissza Budapestre.
A budapesti távfűtéses lakások közel kétharmadában már be kellett indítani a fűtést - tájékoztatta az InfoRádiót a Főtáv szóvivője. Balog Róbert szerint a rapszodikus időjárás miatt naponta 200 és 400 forint között van a fűtés lakásonkénti költsége.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt kezdődött meg a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége ellen indított per pénteken a Székesfehérvári Városi Bíróságon; a párt elnöke szerint az elnökség csak a véleménynyilvánítás jogával élt. A pert a Fővárosi Ügyészség indította a Munkáspárt vezetősége ellen, mert a testület egy 2005 júniusi közleményében politikainak minősítette a…
A Fidesz szerint a kormány hibájából jövőre duplájára nőhetnek a családok megélhetési költségei - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke.
2007. szeptember 22-én, az Autómentes Napon nyílik meg a Roskó Gábor képzőművész gyűjteményének darabjaiból álló kerékpár kiállítás a Magyar Kerékpárosklub Andrássy úti sátrában. Bár a tárlat most csupán egy napig látogatható, a gyűjtő és a klub bízik abban, hogy hamarosan megvalósul a közös álom, és végre végleges otthonra lel a Kerékpár Múzeum.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt kezdődött meg a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége ellen indított per pénteken a Székesfehérvári Városi Bíróságon; a párt elnöke szerint az elnökség csak a véleménynyilvánítás jogával élt.
Gyurcsány Ferenc minden segítséget megad a nyomozó hatóságoknak az ifjúsági szervezetek állami támogatásával kapcsolatos ügyekben. Egyúttal arra kéri az ifjúsági ügyekért felelős korábbi minisztertársait, valamint a tárcák korábbi vezető tisztségviselőit, maguk is tegyenek meg mindent, hogy az igazság mielőbb kiderjüljön - olvasható a kormányszóvivő közleményében.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Bíróság a ötvennmillió forintos csalással gyanúsított Zuschlag János szocialista politikust. Közben az MSZP és a Fidesz is azt tartja a legfontosabbnak, hogy az ügyben kiderüljön az igazság.
A Fidesz szerint a kormány hibájából jövőre duplájára nőhetnek a családok megélhetési költségei - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus szerint jövőre tovább mélyül a szociális válság, mert a kormány hibájából duplájára emelkedhet a vízdíj, 30 százalékkal nőhet a villamos áram és 10 százalékkal a gáz ára, valamint tovább…
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség Közép-Dunántúli Munkaügyi Felügyelősége nyolcmillió forintra bírságolta a Hankook Tire Magyarország Kft.-t a magyar munkarend és a Munka törvénykönyve előírásainak súlyos megsértése miatt.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) csütörtök este kiadott közleményében a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetének hazarendelését követelte, miután a szlovák parlament a Benes-dekrétumok megerősítéséről döntött.
Elrendelte a bíróság Zuschlag János előzetes letartóztatást - közölte Kovács M. Gábor, a gyanúsított védője pénteken. A Szegedi Városi Bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottat, helyt adva az ügyészség indítványának - mondta az ügyvéd újságíróknak az ügyben döntő nyomozási bírói ülést követően.
Szombaton tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Írószövetség. A beszámolók és az alapszabály-módosítás mellett, új elnököt választ a testület. A Magyar Írószövetséget 2001 óta irányító Kalász Márton bejelentette, harmadik ciklust már nem vállal.
Bár a Katonai Ügyészség nyomoz az ügyben, a rendőrség szerint törvényes volt a rendőri vezetők fizetésemelése. Csaknem háromszáz felsővezető kapott átlagosan 76 ezer forintos pluszpénzt.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kezdeményezi, hogy a főváros területén a kórházak, valamint a fogyatékosokat ápoló intézmények 200 méteres körzetében a parkolás két órán keresztül ingyenes legyen - mondta a párt szociálpolitikával foglalkozó országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten. Soltész Miklós Budapesten, az Országos Onkológiai Intézet előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a…
Több ezer ember egymás kezét fogva vette körül pénteken délelőtt a székesfehérvári csónakázó tavat, hogy felhívja a figyelmet a sérült emberekre. A Nagy Őszi Ölelést harmadszor rendezte meg a Siketek és Nagyothallók Országos Egyesületének Fejér megyei szervezete, népszerű sportolók, városlakók és fogyatékkal élők részvételével.
Elrendelte a bíróság a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatást - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese pénteken. A Szegedi Városi Bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásban a gyanúsítottat - mondta a bíró újságíróknak az ügyben döntő nyomozási bírói ülést követően.
Gyurcsány Ferenc minden segítséget megad a nyomozó hatóságoknak az ifjúsági szervezetek állami támogatásával kapcsolatos ügyekben. Egyúttal arra kéri az ifjúsági ügyekért felelős korábbi minisztertársait, valamint a tárcák korábbi vezető tisztségviselőit, hogy maguk is tegyenek meg mindent az igazság mielőbbi kiderülése érdekében.
Beismerő vallomást tett az a somogyjádi férfi, aki különös kegyetlenséggel megölt egy idős házaspárt a Somogy megyei Várdán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken Kaposváron, a kettős gyilkosságról tartott sajtótájékoztatón. Herke Tamás ismertetése szerint a 39 éves, állandó lakhellyel nem rendelkező, alkalmi munkából élő férfi napok óta a környéken ólálkodott, a…
Megszúrta volt feleségét Miskolc belvárosában péntek reggel egy férfi, a rendőrség emberölés kísérletének gyanúja miatt indított eljárást - mondta Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.A férfi veszekedés és gyalogos üldözés után késsel megszúrta volt feleségét, az elkövetőt a rendőrség előállította, a nőt pedig - az előzetes adatok szerint - súlyos sérülésekkel kórházba…
A Magyar Gárda megalakulásának a Fidesz politikájára gyakorolt hatását, az ellenzéki párt reakcióit elemzi pénteki cikkében a londoni The Economist. A vezető brit gazdasági-politikai hetilap szerint Orbán Viktornak, a Fidesz vezetőjének "boldog napokat kellene élnie", hiszen az ellenzéki párt húsz ponttal vezet a közvélemény-kutatásokban a szocialisták előtt. A Fideszre most mégis a zűrzavar…
Elfogták a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet bernátkúti részlegében elhelyezett, az intézmény szarvasmarha telepéről megszökött rabot péntek reggel - közölte Csere László, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. A közlemény szerint lakossági bejelentés nyomán, a büntetés-végrehajtási intézet hivatásos állományú, szolgálaton kívüli körletfelügyelője Perkáta határában fogta el a…
Elfogta a rendőrség a vásárosnaményi gyilkosság gyanúsítottját, egy 38 éves hajléktalan férfit, aki egy 58 éves, szintén hajléktalan embert vert agyon a beregi kisvárosban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője pénteken. Az őrizetbe vett férfi beismerte, hogy kedden este italozást követő verekedés közben borosüveggel verte agyon társát a lakatlan vásárosnaményi…
Ma este a budapesti városmisszió keretében fáklyás felvonulás indul a főváros négy pontjáról a Gellért-hegyre, ahol szentmisét mutatnak be a városért. A felvonulók a Szent Ferenc-plébánia, a Szent Anna-templom, a Szent István-bazilika, és a Budai Ciszterci Szent Imre-templom elől indulnak. A szentmisét a Gellért-hegyi víztározónál tartják majd. A szervezők 15-20 ezer résztvevőre számítnak. A…