Ahogy a Zuschlag-ügy okozta kényszerhelyzetet, úgy egy esetleges népszavazási vereséget is a saját javára fordíthatna a koalíció, ha vezetőiben volna bátorság mondja Kis János filozófus. Az SZDSZ egykori alapító elnöke a lapunknak adott interjúban úgy véli: a koalíció csak előre menekülhet, és meg kell válnia a kényes ügyekben érintettektől. Beszél arról is, hogy az Alkotmánybíróság legnagyobb…
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutatott be a kormányszóvivői tájékoztatón tegnap Budai Bernadett szóvivő. Hétfőtől Sarkadi Ildikó az audiovizuális médiapolitikáért, Kondorosi Ferenc az Új rend kormányzati program összehangolásáért, míg Garamhegyi Ábel a külgazdaságért felelős. Utóbbi megtartja államtitkári posztját a gazdasági tárcánál, Kondorosi viszont távozik az Igazságügyi és…
Nem talált fogást Aczél Endrén a köztévé etikai bizottsága, noha egy hete eltiltották a Nap-kelte műsorvezetésétől vélelmezett összeférhetetlensége miatt - értesült lapunk. Úgy tudjuk, Rudi Zoltán tévéelnök levélben közölte a Nap-kelte producerével Gyáfás Tamással: Aczél újra vezethet műsort. Az ugyancsak félreállított Orosz József ügye azonban függőben van.
Ma kezdődik a lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából összehívott kétnapos rendezvénysorozat a Lakiteleki Népfőiskolán. A rendezvény fő eseménye a lakiteleki Kölcsey Házban tartandó emlékkonferencia lesz, ahol - több más előadó mellett - szombaton délután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is beszédet mond. A húsz évvel korábbi lakiteleki találkozó minden résztvevője meghívást kapott az…
"Mikuláscsomagot" kaphat az egészségügyi miniszter, ha október 6-a után is fizetés nélkül parkol a minisztérium előtti parkolóban. Az V. kerületi önkormányzat ugyanis a következő héttől leszereli a parkolót elkerítő láncokat, és közhasználatú fizetős parkolóhellyé nyilvánítja azt.
Lakossági fórumra hívta Veszprém polgármestere a Jutas lakótelepen élőket pénteken estére, ugyanis a képviselő-testület döntése értelmében a színházkertből a lakótelep szélén lévő Barátság Parkba kívánják áthelyezni Rajk László 1956-os emlékművét.
A kormánytól kapott 62,8 milliárd forintos összeg nagy részét, 50 milliárd forintot fizetett be pénteken adósságainak csökkentésére a MÁV. A vasúttársaság egy kedvezőtlen kondíciójú hitel előtörlesztését teljesítette az utalással, amit az év végéig még további hasonló akciók követnek - olvasható a MÁV pénteki közleményében.
Nevelőszülők képzésével küzd a munkanélküliség és az elöregedés ellen a Hajdú-Bihar megyei Tetétlen. Az országban egyedülálló módon saját hálózatot hoztak létre. Helyben képzik a nevelőszülőket, akik tiszteletdíjat kapnak munkájukért. Ez 3 gyerek nevelése esetén akár 150 ezer forint is lehet.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet felmérése szerint az ország 103 kórházában több mint nyolcezer emlőműtétet végeztek tavaly, holott a szakmai ajánlások szerint az intézmények fele alkalmatlan ilyen operációkra.
Útlezárásokra lehet számítani Budapesten a mellrák elleni küzdelem jegyében szervezett szombati világtalálkozó és a vasárnap délelőtt kezdődő Rózsaszín Egészségnap rendezvényei miatt. Szombaton nemzetközi betegszervezetek képviselői találkoznak a Magyar Tudományos Akadémián, vasárnap a Rózsaszín Egészségnapon, a főváros több pontján is lesznek rendezvények.
Mozgóurnás népszavazást akar tartani a szlovákiai magyarok autonómiájának megteremtése érdekében a Jobbik Magyarországért Mozgalom, melynek tagjai jövő tavasszal a szlovákiai magyar falvakat végigjárva gyűjtenének szavazatokat - írták szombaton pozsonyi lapok, azt állítva, hogy a szavazatszedőket a Magyar Gárda tagjai kísérnék útjukon. A hírt szombaton ugyanazon szerző tollából közölte a Sme című…
A Fidesz a népszavazási kampányban már a 2010-es választásokra készül, hogy minél erősebb legyen és meg tudja nyerni azt - véli Török Gábor politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Consulting igazgatója arról is beszélt: általános, hogy a politikusok visszaélnek hatalmukkal. A szakember szerint az a kérdés, hogy hoz-e változást a politikai hozzáállásban, ahogy fogalmazott, a…
24 órás megfigyelés alatt tartják az orvosok Horn Gyulát -írja a Bors. A volt miniszterelnököt az Állami Egészségügyi Központban ápolják, az osztályán biztonsági őr áll és kamerákkkal is figyelik a szocialista politikus szobáját.
Benyújtotta az adótörvények módosító tervezetét az Országgyűlésnek a kormány, a 350 oldalas javaslat szövege már olvasható a parlament honlapján. Az áfa-törvényt leszámítva - mivel a forgalmi adóról teljesen új törvény készült - valamennyi adójogszabály módosul.
Egy év után is fenntartja véleményét Szekeres Imre, az MSZP elnök-helyettese, aki tavaly október elején beszélt a szocialisták és az MDF lehetséges együttműködéséről egy zártkörű választmányi ülésen -írja a Népszabadság.
Megkezdődött a lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencia a Lakiteleki Népfőiskolán szombaton reggel. A Szent István Kápolna előtt Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök és Lezsák Sándor köszöntője után Dénes János mondott beszédet. Ezután megkoszorúzták, a 125 évvel ezelőtt született Ravasz László református püspök mellszobrát. A zsúfolásig telt Kölcsey…
A pályázati rendszer működéséről, a pályázatok elbírálásának valóságos menetéről kérdezte az ügyészség pénteken délelőtt a Zuschlag-ügyben tanúként meghallgatott Szilvásy Györgyöt, az ifjúsági tárca volt közigazgatási államtitkárát - közölte Bács-Kiskun megye főügyész-helyettese.
A pályázati rendszer működéséről, a pályázatok elbírálásának valóságos menetéről kérdezte az ügyészség pénteken délelőtt a Zuschlag-ügyben tanúként meghallgatott Szilvásy Györgyöt, az ifjúsági tárca volt közigazgatási államtitkárát - közölte Bács-Kiskun megye főügyész-helyettese az MTI-vel.
Nem válhat általánossá a baloldallal kapcsolatban az a nézet, hogy morálisan tarthatatlan - mondta Kiss Péter szombaton Budapesten a Zuschlag-üggyel kapcsolatosan.
A tanú nyilvánosságra hozhatja vallomását, ebbe a főügyészségnek nincs beleszólási lehetősége - közölte Bács-Kiskun megye főügyész-helyettese. Korábban a Fidesz azt kérte Gyurcsány Ferenctől és Szilvásy Györgytől, hogy tegyék hozzáférhetővé a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomásaikat.
A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenctől és Szilvásy Györgytől, hogy hozzák nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett ügyészségi tanúvallomásukat - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója szombati sajtótájékoztatóján.
Ha az ügyészség a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy a tanúvallomások tartalmának nyilvánosságra hozása nem veszélyezteti a nyomozás menetét, akkor Gyurcsány Ferenc ezt kész megtenni - reagált Daróczi Dávid kormányszóvivő szombaton a Fidesznek arra a felvetésére, hogy Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György hozzák nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett ügyészségi tanúvallomásukat
Javult az ország egyensúlyi helyzete, ugyanakkor a reformok jobb kommunikációjára és érthetőbb, részletesebb indoklására van szükség - állapították meg az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja szombati budapesti tanácskozásának résztvevői.
Gyurcsány Ferenc szerint az egészségügyi reform "összerendeződési szakasza" következik, ami ugyanis eddig történt, az a korábbi helyzet szétszedése, fellazítása, sok esetben a rossz kompromisszumok szétszakítása volt.
Javult az ország egyensúlyi helyzete, ugyanakkor a reformok jobb kommunikációjára és érthetőbb, részletesebb indoklására van szükség - állapították meg az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja szombati budapesti tanácskozásának résztvevői.
Gyurcsány Ferenc kész nyilvánosságra hozni a Zuschlag-üggyel kapcsolatban tett tanúvallomását, ha az ügyészség a nyilvánosság előtt bejelenti, hogy nem tartja veszélyesnek a vizsgálatra nézve a lépést -reagált Daróczi Dávid kormányszóvivő Répássy Róbert (Fidesz) szombati sajtótájékoztatójára.
Javult az ország egyensúlyi helyzete, ugyanakkor a reformok jobb kommunikációjára és érthetőbb, részletesebb indoklására van szükség - állapították meg az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja szombati budapesti tanácskozásának résztvevői.
A leszbikus és biszexuális nők személyes élményeit, társadalmi megítélését szeretné bemutatni különböző művészeti csatornákon keresztül a második alkalommal megrendezett Leszbikus Identitások Fesztiválja (LIFT); a rendezvényt Enyedi Ildikó filmrendező nyitotta meg szombaton Budapesten a Merlin Színházban.
A kormány szerdán döntött a hegyközségekről, valamint a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosításáról - mondta Etyeken a kormányszóvivő.
Nincs szükség ügyészségi állásfoglalására a tanúvallomások nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban és mivel nincs erre vonatkozó jogszabály, így nem is szólhatnak abba bele, hogy a tanú mihez kezd a vallomásával -mondta Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes főügyésze.
Képzettebbek, a hatóságokkal való együttműködésben profibbak szeretnének lenni a polgárőrök, ezért az országban egyedülálló kezdeményezésként rendészeti szakemberek segítségével kétnapos gyakorlati képzésben vesznek részt. A képzést a szentendrei polgárőrök kezdeményezésére egyelőre a fővárosi és az agglomerációs tagszervezeteknek tartják.
A megyék hatásköreinek védelméről, az önkormányzati feladatok ellátásához szükséges források biztosításáról fogadtak el közös nyilatkozatot a megyei önkormányzatok vezetői szombaton Ópusztaszeren; a politikai nyilatkozat aláírására Sós Tamás, a Heves megyei elnök (MSZP) nem kapott felhatalmazást közgyűlésétől.
Az MDF választmánya határozatban szólítja fel a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy tegyenek meg mindent a Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítésének érvénytelenítéséért - jelentette be Katona Kálmán, a párt országos választmányának elnöke szombaton, a testület ülése után.
Magyarországon ma a cinizmus és a hit küzd egymással - mondta Bajnai Gordon (MSZP) önkormányzati és területfejlesztési miniszter szombaton Kiskunfélegyházán, a város új sportcsarnokának átadásán.
Nappali tagozatos egyetemistáknak és főiskolásoknak hirdet országos konferenciát és versenyt a Külügyminisztérium. A diákoknak olyan témákban kell véleményt mondaniuk, amelyekkel Magyarországnak várhatóan szembe kell majd néznie, amikor 2011-ben átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztét.
A fideszes Font Sándor szerint a kormány most bejelentett tervei nem jelentenek érdemi javulást a hegyközségek számára, viszont a költségvetési támogatásuk folyamatos csökkentésével tönkreteszik őket.
Tiltakoznak a tordaisak a község szélére tervezett agyagbánya és téglagyár telepítése ellen. A Fejér megyei településen szombaton fórumot tartottak az ügyben, október 7-én pedig népszavazáson nyilváníthatja ki a lakosság az akaratát.
Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, Kaposvár országgyűlési képviselőjeként a Magyar Gárdától való elhatárolódásra szólította fel Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét.
Az MDF választmánya határozatban szólítja fel a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy tegyenek meg mindent a Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítésének érvénytelenítéséért - jelentette be Katona Kálmán, a párt országos választmányának elnöke szombaton, a testület ülése után.
Áthúzott meggyet ábrázoló táblákkal háromszáznál többen tüntettek a városháza közelében Meggyes Tamás polgármester ellen szombaton Esztergomban a Szent István Gimnázium igazgatójának felmentése miatt.
Szolnok belvárosának európai uniós pénzforrásból támogatott átfogó rehabilitációs munkálatai során lényeges átalakult a városközpont közlekedési rendje, ám ezt az autósok többsége figyelmen kívül hagyja - közölte a polgármesteri hivatal projektfelelőse szombaton az MTI-vel.
Keveset tudnak a magyar betegek a jogaikról, ezért szombaton tájékoztató és megelőző napot tartanak Budapesten. A Betegszervezetek Első Országos Találkozóján ingyenes egészségügyi szűréseken és tanácsadáson is részt vehetnek az érdeklődők.
Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal, tanácsadással és életmódkiállítással várják az érdeklődőket a hétvégén Debrecenben. A cívis városban vasárnap délelőtt közös gyaloglást is tartanak, amelyen épek és fogyatékossággal élők együtt teszik meg a 3 és fél kilométeres távot a Nagyerdőben.
Az esélyegyenlőség megteremtése, a továbbtanulás ösztönzése céljából írt ki pályázatot a Nők Kaposvárért Egyesület elnöksége; az eredményt szombaton hirdették ki a somogyi megyeszékhelyen tartott ünnepségen.
A Fidesz elnöke szerint az új baloldal egyfajta "Zuschlag-modellt" épített ki, amelynek az a lényege, hogy központilag szervezik Magyarország és a magyar polgárok erőforrásainak az eltüntetését; erről Orbán Viktor a lakiteleki találkozó húszéves évfordulóján rendezett emlékülésen beszélt, Lakiteleken.
Magyarországon ma a cinizmus és a hit küzd egymással - mondta Bajnai Gordon (MSZP) önkormányzati és területfejlesztési miniszter szombaton Kiskunfélegyházán, a város új sportcsarnokának átadásán.
Pozsgay Imre szerint Magyarország a rendszerváltás után stratégiai vereséget szenvedett, hiszen míg az 1987-1990 közötti időszakában csaknem olyan magasságban volt az ország, mint 1956-ban, addig mára eddig nem látott mélységbe jutott; erről egyetemi tanár a szombaton Lakiteleken beszélt.
Nyilvánosságra hozhatja a miniszterelnök a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomását. A 20 évvel ezelőtti lakiteleki találkozóra emlékeztek az egykori szervezők. Meghalt Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, a Nemzet Sportolója. A nap legfontosabb hírei 2007. szeptember 29-én, szombaton.